Magyar emlékek a nagyvilágban - Magyar kápolna a Szent Péter bazilika altemplomában - Vatikánváros
Magyar emlékek a nagyvilágban - Magyar kápolna a Szent Péter bazilika altemplomában - Vatikánváros
Ezer esztendeje Rómából küldte a koronát a magyarok királyának II. Szilveszter pápa. Géza fejedelem Vajk néven született fiát 1001-ben ezzel koronázták meg szülővárosában, Esztergomban, vele kezdődött az Árpád-házi királyi dinasztia története.
Az 1038-ig uralkodó I. Istvánt – 1031-ben meghalt fiával, Imre herceggel együtt – 1083-ban avatta szentté VII. Gergely pápa.
A történelmi események emlékét a Szent Péter székesegyház altemplomában magyar kápolna őrzi, benne Amerigo Tot (Tóth Imre), Varga Imre és más jeles művészek alkotásaival.
A kápolnát Lékai László bíboros, esztergomi érsek kérésére VI. Pál pápa ajándékozta a magyar katolikus egyháznak. Felszentelését azonban már II. János Pál végezte 1980. október 8-án.
Azóta is ez a kápolna a Rómába eljutó magyarok egyik úti célja, a hívők zarándokhelye.
kattints a képekre - érdemes!
2016. June 08. 00:00
Világhírű magyar tudósok, feltalálók - Bárány Róbert (1876-1936)
Világhírű magyar tudósok, feltalálók - Bárány Róbert (1876-1936)
Nobel-díjas orvos, egyetemi tanár.
A Nobel-díjat a füllel és az egyensúly érzékeléssel kapcsolatos munkásságáért 1914-ben kapta a következő indoklással: az elismerést a " vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért" ítéljük meg számára.
2016. June 08. 00:00
Június
Június
"Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő."
Radnóti Miklós (1909-1944) - költő
2016. June 08. 00:00
Szent Márton székesegyház - Pozsony - Felvidék
Szent Márton székesegyház - a magyar királyok koronázó temploma - Pozsony - Felvidék
A gótikus stílusú Szent Márton székesegyház Pozsony legnagyobb, legrégibb és legdíszesebb temploma.
1563 és 1830 között a magyar királyok koronázó temploma volt. A pozsonyi székesegyházban koronázott 11 király és 8 királyné között volt Mária Terézia is.
A templom 85 méter magas tornyát 1,57 méter magas és 300 kilogrammot nyomó, a szent korona aranyozott mása díszíti.
Ebben a templomban találták meg egyik legrégibb írásos emlékünket, a Halotti beszédet.
kattints a képekre - érdemes!
2016. June 07. 00:00
Klebelsberg Kuno - 1928 -ban mondta - aktualitása mit sem vesztett napjainkra
Klebelsberg Kuno - 1928 -ban mondta - aktualitása mit sem vesztett napjainkra
"Az erkölcs és tudás hatalmával meg akarjuk hatványozni a magyar munka termékenységét és ennek a termékeny munkának révén módosabbak, függetlenebbek és mindenekfelett öntudatosabban magyarok akarunk lenni."
Klebelsberg Kuno (1875-1932) - jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatási miniszter
2016. June 06. 00:00
Magyar népi díszítések - Gömöri fehérhímzés - Felvidék
Magyar népi díszítések - Gömöri fehérhímzés - Felvidék
A Gömöri csomós hímzés kiemelkedik az úri hímzések közül.
Régebben szinte önmagában csak gömöri párnavégeken és lepedőszéleken használták.
A hímzés valójában a francia csomóhoz hasonló, amit térkitöltő elemként alkalmaztak az úri hímzés motívumainak kialakítására: indák, virágtöves csokrok gránátalmával, tulipánnal, rózsával.
Ünnepi viseleten a csomós hímzés mellett gyöngyhímzést is alkalmaztak.
kattints a képekre - érdemes!
2016. June 05. 00:00
"Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél." Jókai Mór (1825-1904)
"Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél."
Jókai Mór (1825-1904) - az írófejedelem
2016. June 05. 00:00
Teleki Pál gondolata ma is éppen olyan érvényes, mint annak idején volt
"Hit nélkül nem fogunk kivezető utat találni abból a nagy káoszból, amely ma a világon uralkodik."
Teleki Pál (1879-1941) - geográfus, egyetemi tanár, politikus, miniszterelnök, tiszteletbeli főcserkész
2016. June 05. 00:00
"Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen" Wass Albert (1908 - 1998) - író, költő
Összetartozunk!
"Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen"
Wass Albert (1908 - 1998) - író, költő
2016. June 04. 00:00
Trianon nem egyéb, mint Közép-Európa több száz éves gyarmatosítási folyamatának legkegyetlenebb stációja
Trianon nem egyéb, mint Közép-Európa több száz éves gyarmatosítási folyamatának legkegyetlenebb stációja
"Valamennyi legyőzött nép közül a tehetséges, felsőbbséges magyar népnek jutott a leggonoszabb sors."
I. Garvin - angol publicista - 1925
fotón: Az ország történelmi térképe és címere valamint a királyság híres magyar revíziós imája 1920-1945 közötti időszakból
2016. June 04. 00:00