Nincs még egy olyan ország...

Baldauf László, a CBA elnöke szerint nincs még egy olyan ország, ahol nem az adott nemzet kereskedői uralják a piacot. A magyar vállalkozásoknak vissza kell szerezniük vezető pozícióikat az ország kereskedelemében és a szolgáltatásokban. A CBA folyamatosan tárgyal olyan kereskedelmi láncokkal, amelyek kivonulnak hazánkból. MH

2012. April 13. 01:21

A bíróság szerint Martin Luther King halálában bűnrészes az amerikai állam

Martin Luther King családja 1999-ben polgári peres eljárást kezdeményezett az amerikai kormányzat ellen, mondván Washington érintett King likvidálásában. A család meggyőződése szerint azért kellett meghalnia, mert keményen elítélte a vietnami háborút. A King Center által napokban kiadott bírósági dokumentációban több, az amerikai kormányzat merényletben játszott szerepére utaló bizonyíték is olvasható. A katonai hírszerzés 111. számú osztagát Luther King szálláshelyéhez vezényelték, közben megszüntették a rendőrségi biztosítását. A csoport egy „fényképészt” helyezett el a közeli tűzoltóság épületének tetején, ahonnan kiválóan meg lehetett figyelni King szobájának erkélyét, ahol a végzetes lövés érte. A merénylet helyszínén tartózkodott a speciális erők 20-as csoportjának nyolcfős mesterlövészcsapata. A bíróság precedensértékű döntésben elmarasztalta a kormányzatot, mondván, egyes kormányhivatalok bűnrészesek Martin Luther King megölésében. MN 

2012. April 13. 01:14

Az Egyesült Államok érdekei és Magyarország

Kulin Ferenc szerint 1989 őszén még nem dőlt el Magyarország a nyugati demokráciák melyik modelljét fogja követni. Azt, amelyet Amerika kínált: a posztmodern vadkapitalizmusét, avagy a másikat, amely Európában valósult meg: a szociális piacgazdaságét. Hogyan történhetett meg, hogy végül – miként egész térségünkben – a neoliberális doktrínából fakadó vadkapitalizmus szelleme győzött? Kezdhetünk-e még valamit a Harvard és a Cambridge Egyetem éppen a napokban publikált diagnózisával, amely szerint „a volt szocialista országokban tömeges, gyors és erőltetett privatizáció a hazai vállalkozói szektor gyengülését és az állami szerepvállalás indokolatlan mértékű feladását okozta”? 1989 novemberében Németh Miklós miniszterelnök tájékoztatta a német kancellárt az IMF-tárgyalásokról. Hangsúlyozta, hogy az IMF változatlanul olyan feltételeket kíván ráerőszakolni az országra, amelyek olyan súlyos társadalmi konfliktusokat eredményeznének, amelyek a lakosság felháborodását és a kormánnyal szemben erőszakos fellépést válthat ki. Az Egyesült Államoknak semmiféle érdeke nem fűződött a rendszerváltó nemzetek talpra állításához. A legkevésbé sem tekintette „szívügyének” Magyarországnak a sorsát. Mindent el is követett, hogy visszafogja a különleges magyar-német kapcsolatok lendületét. Göncz Árpád 1990 októberében a virginiai egyetemen tartott előadásában „az egyesülő Németországot a közép-kelet-európai térséget fenyegető tényezőként” állította be. Kulin szerint ezzel a diplomáciai incidenssel kezdődött első köztársasági elnökünk súlyos, következmények nélküli alkotmánysértő akcióinak sorozata. Göncz Árpád máig nem ismerte fel, miféle érdekek és erők szolgálatában vállalt szerepet. Antall József felismerte. Belerokkant. Belehalt. MN   

2012. April 13. 00:58

Panoráma Világklub már Észak-Afrikában is

A Panoráma Világklub és az Afrikai-Magyar Egyesület együttműködése kiváló példa arra, hogyan lehet civil módon hatékonyabbá tenni Magyarország nemzetközi kapcsolatait a kultúra, a művészet, a gazdaság területein, s jó hírnevét növelni a nagyvilágban. Ennek intézményes megvalósítását szolgálta, hogy április 5-én,  megrendezett sajtóvacsora, ahol bejelentették a Panoráma Világklub Észak-Afrikai Társklubjának megalakítását, amely öt országra terjed ki: Marokkó, Algéria,Tunézia, Líbia, Egyiptom, s amelynek elnöke a Marokkóban élő Soós Éva Julianna, magyarországi társelnöke Balogh Sándor, alelnöke: Szabó Helga. Tanka László, a Világklub alapító elnöke ismertette a Panoráma Világklub történetét, programjait, nemzetközi hálózatát, megemlítve azt a 35 társklubot, amely Magyarország tíz megyéjén kívül mintegy húsz ország(állam) magyar kötődésű közösségeit öleli fel, mottójuk a határtalan összefogás. Megemlítette, hogy korábban már megalakult az afrikai kontinensen a Mauritániai Világklub, amelynek vezetője a sajtórendezvényen is jelenlévő és felszólaló Ahmed Szlimen, társelnöke Czuh János. Végül Tanka László valamennyi résztvevőt meghívta a július 1-8. között, Budapesten rendezendő Magyar Világtalálkozó eseménysorozatára. vilagklub.hu

2012. April 13. 00:05

Magyar szocialisták újból megvádolták Magyarországot Brüsszelben

Az MSZP európai parlamenti delegációja ismételten, ezúttal az egyházügyi törvény kapcsán megvádolta Magyarországot az Európai Bizottságnál – állapította meg csütörtöki közleményében az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselőcsoportja. A magyar néppárti képviselők emlékeztették az MSZP-s képviselőket arra, hogy a Velencei Bizottság - az Európa Tanács égisze alatt működő független alkotmányjogi szakértői testület - részletesen tanulmányozta az új magyar egyházügyi törvényt, a szocialisták által diszkriminatívnak nyilvánított rendelkezés ellen azonban nem emelt kifogást. "Sajnálatos, és csak a hazai közvélemény megtévesztésére szolgál, hogy a szocialisták az Európai Bizottságnak ezt a technikai lépését Magyarország újabb megbélyegzésének tüntetik fel" - áll a magyar néppárti állásfoglalásban.  

2012. April 12. 22:47

Orbán, Barroso találkozó?

Lehetséges, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a közeljövőben találkozik José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel - jelezte az Európai Unió végrehajtó testületének szóvivője.Egy Olivier Bailly elmondta: tudomása van arról, hogy a magyar kormányfő még áprilisban egy fontos konferenciára Brüsszelbe utazik, és elképzelhető, hogy ekkor Barrosoval is megbeszélést folytat. A szóvivő hangoztatta azt is, hogy a Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalásokkal kapcsolatban a bizottság álláspontja nem változott az elmúlt hetekben; a kulcsüzenet az, hogy a magyar hatóságokat arra kérik: tegyen meg mindent annak biztosítása érdekében, hogy a befektetők biztos jogi környezetben tevékenykedhessenek - ismételte meg a szóvivő.

2012. April 12. 22:33

Adatokat gyűjtöttek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról

A jövő héten hivatali visszaélés miatt állhat bíróság elé Laborc Sándor – tudta meg a Magyar Nemzet. A polgári elhárítás egykori főigazgatója az ügyészség szerint jogtalanul gyűjtött és tárolt adatokat Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról. A büntetőeljárás Laborc hivatali utódjának, Balajti Lászlónak a feljelentése nyomán indult. Április 16-án kezdi tárgyalni a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa azt a büntetőpert, amelynek vádlottja Laborc Sándor, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója és volt beosztottja, akik ellen hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a katonai ügyészség. Az ügyben az első feljelentést 2010 februárjában – még a Bajnai-kormány idején – Balajti László tette, aki 2009 nyarán vette át a polgári elhárítás vezetését Laborc Sándortól. Tette ezt azért, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépeinek merevlemezein több telefonbeszélgetés, híváslista, valamint a cellainformációkra irányuló elemzés is „helyet foglalt”. Volt közöttük „Ovi” és „ Bajusz” nevű is. Ezek nagy valószínűséggel Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról tartalmaztak információkat. MNO 

2012. April 12. 22:04

Jelölt

Az ellenzéki pártok úgy érezték, itt a megfelelő alkalom, hogy köztársasági elnököt jelöljenek. Mert egyharmad az egyharmad, nem úgy van ám, hogy valaki fogja magát, és csak azért, mert többsége van, meg akarja mondani, ki legyen az államfő. A demokrácia komoly dolog! Ezért a szocialisták már kész forgatókönyvvel rukkoltak elő: szülessen konszenzus, azaz a Fidesz fogadja el az ő jelöltjüket. Mivel ők nem fogják elfogadni a Fideszét, tehát a konszenzus ezt jelenti. Megfogalmaztak néhány alapelvárást Schmitt Pál utódjával szemben: álljon köztiszteletben, mint Tasnádi Péter. Legyen karizmatikus, mint Mesterházy, jól nevelt, mint Szanyi, szép, mint Gurmai Zita, okos, mint Kovács László, toleráns, mint Török Zsolt. Fiatal, mint Vitányi Iván, hazafi, mint Tabajdi Csaba, de ugyanakkor talpig européer, akár Karsai József. Tiszta múltú, mint Medgyessy Péter, becsületes, mint Zuschlag, józan gondolkodású, mint Horn Gyula, népszerű, mint Rákosi Mátyás, és legyen a helyén a feje, mint Kádár Jánosnak. Így hosszas mérlegelés után Károlyi Mihály szobrát tartanák a legjobb választásnak. Ungváry Zsolt Demokrata  

2012. April 12. 21:37

Trikolor

[gallery]

2012. April 12. 21:06

Tükörkép

A polgári pártszövetség támogatottsága még mindig kimagasló, vélhetően azért, mert a többség tovább lát az orra hegyénél. Tudja, hogy a mostani nehézségekért nem a jelenlegi kormány a felelős, hanem ez a két szocialista ciklus örökségének, az uniós gazdasági válságnak és a ránk nehezedő, politikai célzatú nyomásgyakorlásnak az együttes következménye. És az ellenzéki ötletek láthatóan fogynak. Úgy indultak neki az esztendőnek, hogy most majd jönnek a tíz- és százezres tüntetések. Az Opera előtti tömeg mérete viszonylag elfogadhatónak is látszhatott, egészen január 21-ig, amikor a Békemeneten legalább tízszer annyian vonultak fel a kormány mellett. Jó eszköznek tűnhetett az is, hogy az Európai Unión keresztül próbálják megfúrni a kormányt. Csakhogy ez a fegyver visszafelé sült el, és a hisztérikus támadások láttán összezárt a polgári tábor. A legnagyobb mélyütést pedig épp a magát új erőnek beállító LMP szenvedte el, amikor általa kulcsfontosságúnak beállított témákban kerek perec kimondva érdektelenségbe fulladt a népszavazási kezdeményezésük, hiába szállt be az akcióba az utolsó héten demonstratívan az MSZP is. A népszavazási akció nemcsak az LMP bukása, hanem a kormánnyal szembeni vélt elégedetlenségre támaszkodó teljes ellenzéki blokk súlyos kudarca is. Bándy Péter Demokrata

2012. April 12. 20:37
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

842. oldal/866