Amikor az író ember papírra veti gondolatait, mindig arra számít, hogy olvasó embereket talál meg vele, de olykor megtalál olvasatlanokat is, a szavak értelmével küszködőket, s olyanokat is, akiknek teljesen mindegy, hogy mit jelentenek a szavak, mert nekik mindegyik ugyanazt jelenti, mindenről csak a saját rögeszméjük jut eszükbe. Ez egyben a józan gondolkodás végállomása is, már-már a vallásos analfabetizmus előszobája, mert ezzel tényleg nem lehet mit kezdeni.
Kövér Tibor
MH
A magyar társadalom köszönettel tartozik Medgyessy Péternek, aki az átkosban azon fáradozott, hogy az ország később olajozottan csatlakozhasson a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez. Vagyis nem molesztálni meg ügynöközni kellene szegényt, hanem elismerni végre, hogy a hazáját védte a nehéz időkben. Józsa Istvántól, az MSZP frakcióvezető-helyettesétől tudjuk ezt, aki a HVG.hu riporterének nyilatkozott a minap. Az érdeklődő kolléga már előzőleg megkapta a magáét a politikustól, ugyanis azzal a kérdéssel kezdte: Nem kellett volna-e lemondania a miniszterelnökségről annak idején Medgyessynek, majd Gyurcsánynak, amikor kiderültek a disznóságaik?
Pilhál György
MN
Az érintettek részéről helyenként tapasztalható düh és ellenszenv nem befolyásolhatja a döntéshozatalt. Az igazságügyi palota épületébe belépve ugyanis már maguk a történész-kutatók és a muzeológusok is láthatják: voltaképpen nincs itt keresnivalójuk. A neoreneszánsz épület a maga barokkos részleteivel, játékos, cizellált elemeivel, márvány burkolatával, lenyűgöző méreteivel nem való arra, hogy a paraszti múlt emlékeinek keretéül szolgáljon, de a kommunista mozgalom dokumentumait sem feltétlenül itt kell őrizni és kutatni.
Kulcsár Anna
MN
Mentazöld zakóval és fehér zoknis makkos cipővel felszerelkezett honfitársaink egy része azonban az egyházalapításban meglátta a nagy bulit. Először is az adómentességet. A hit mögé bújtatott seftet. Másodszor az állami támogatást. Ehhez kellett politikai fedés is, tán törvényhozók fantáziáját sem kizárólag a vallásszabadság nemes eszméje vezérelte anno. Az Orbán-kormány ezen változtatott. Állami pénzt csak tényleges hittevékenységet, iskolát, kórházat üzemeltető vallási közösség kaphat. Messze nem biztos, hogy tökéletes a parlament által elfogadott lista, de bizonyos, hogy rengeteg magánérdek sérült az új szabályozással.
Máté T. Gyula
MH
Hargitai Miklós szerint lebilincselő olvasmány Orbán Viktor 1987-ben született szakdolgozata, amely azt vezeti le, hogy egy monolitikus, egyetlen párt által dominált hatalmi tömb nem maradhat fenn változatlan formában demokratikus társadalmi mozgalmak működésével párhuzamosan. Igen bátor, leíró jellegű mondatok vannak a szövegben például a párt hatalmának visszaszorításáról. Orbán szerint Lengyelország azért került krízisbe, mert hiányzott a kormányzati döntéshozatal társadalmi kontrollja, a cenzúra a gazdasági és hivatali titkok rendszere lehetetlenné tette a hibák kijavítását, és olyan zárt érdekcsoportok alakultak ki, amelyek fölött már a kormánynak sem volt befolyása.
Népszabadság
Kövér László szerint az ország ezeréves szerves fejlődése 1944 tavaszán a német invázióval megszakadt. Az alaptörvény betűjének és szellemének megfelelően ehhez az időponthoz tértünk vissza, tehát a mostani sztálinista Kossuth-szobor helyére is visszatér az eredeti alkotás. Nemcsak Károlyi Mihály, hanem Kovács Béla emlékműve és az ötvenhatos mementók is eltűnnek a Kossuth térről.
Heti Válasz
A munka és a tanulás feltételeinek javítása áll a magyar roma stratégia középpontjában. Balog Zoltán szerint nem telepeket kell eldózerolni, hanem az embereket kell alkalmassá tenni arra, hogy ha jobb életkörülmények közé kerülnek, akkor azt az életmódot, életszínvonalat fenn is tudják tartani.
MN
Szabó Endre szerint számot kell vetni azzal, hogy jelen formájában a modern civilizáció hosszabb távon életképtelen. Ausztriában az EU olyan gyermekrajzfilmek készítését támogatta, ahol a királyfi elmegy királylányt keresni, de csak királyfit talál, és azzal is megelégszik.
MN
Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, s építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre – mondta Orbán Viktor az Új Ember katolikus hetilapban. - A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció szerint a miniszterelnök interjúja „otromba támadás az európai kultúra legnemesebb hagyományai, a felvilágosodás szellemisége, a racionalitás, a kulturális sokféleség tisztelete, a mindennapi élet szabadsága ellen”.
MN
Hát igen, ezek a nemes hagyományok torkollnak a királyfi+királyfi mesefilmbe…- Magyar Bálint és Pető Iván hamis feltételezésnek tartja, hogy az SZDSZ által képviselt liberális értékrend megfelelő politizálás esetén önmagában is kormányalakító erővé válhatott volna. A rendszerváltás után készült értékszociológiai vizsgálatok a magyar társadalom „keleties, még a szomszédjainknál is archaikusabb, zártabb, antiliberális értékrendjéről tanúskodnak”. Orbán képviseli a magyar társadalom értékrendjét, az SZDSZ-Gyurcsány vonal meg, meg akarja erőszakolni – Európa nevében.
Nb
Orbán Viktor a Washington Postban rámutatott: a magyar médiapiac 75 százaléka külföldi kézben van. „Szóval menjenek oda a tulajdonosokhoz, és kérdezzék meg tőlük, hogy miért nem adnak elég szólásszabadságot”. A roma- és zsidóellenes uszító portálok pedig amerikai szervereken működnek. „Kértem segítséget az amerikai hatóságoktól a szerverek lekapcsolásához”.
nol.hu