Nekünk harctérre kellett odaadnunk hazánkat, magunk és Európa védelmében, s az ezeréves múlt emlékei csak láthatatlanul a lelkekben nemzedékről-nemzedékre szálló hagyományként élnek. Azért kell ezek felett a hagyományok felett még jobban őrködnünk, mert nekünk kevés romon kívül nem maradt semmi, ami külsőleg emlékeztessen.
Teleki Pál (1879-1941) - geográfus, politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja
Merjük kimondani gyermekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében.
Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
A leghatékonyabb magyar ellenállás ellenfeleinkkel, ellenségeinkkel szemben - a bőséges gyermek áldás!
Magyar nemzeti és történelmi jelképeink - Szent Korona
A Szent Korona a világon egyedül álló szakrális tárgy, mely egy nemzet egységét szimbolizálja - a magyar államiságot, a magyar szuverenitást, a magyar nemzet egységét testesíti meg.
Ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog kétségessé lesz.
Jobb a helyes úton sántikálva haladni, mint szilárd léptekkel téves irányba tartani.
Egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához, nemzeti géniuszához kapcsolja. A haza földjére ontott véren kívül a művek és alkotások azok, amelyek révén a nemzet magát a haza földjével elválaszthatatlanul jegyzi el.
Klebelsberg Kuno (1875-1932) - jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatási miniszter
Ha a közmondás szerint az idő pénz, akkor a magyar csakugyan a legnagylelkűbb nemzet a világon.
Eötvös József (1813-1871) - jogász, író, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere
A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája. Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni, mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.
Jules Michelet (1798-1874) - francia történész