Pünkösd - a Szentlélek eljövetelének ünnepe
Pünkösdi népszokások - Törökbasázás, borzakirály, rabjárás, májusfa állítás
Pünkösdi népszokások - Törökbasázás, borzakirály, rabjárás, májusfa állítás
Nyugat-Magyarország egyes vidékein volt jellemző pünkösdkor, hogy egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.
A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányokhoz körbe a faluban, azzal a kéréssel, hogy ,,Segéljék ezeket a szegény katonarabokat." Persze, ők is ajándékokkal térnek haza.
A borzajárás során körbekísérnek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak.
A pünkösdi ünnepkör egyik jeles hagyománya a májusfa állítása. A májusfát (májfa, hajnalfa, jakabfa, jakabág) bizonyos területeken pünkösd napján állítanak. Más helyeken viszont ilyenkor bontják le a május elején állított májusfát.
Játékokkal, versenyekkel tarkított része ez pünkösdi ünneplének: kimuzsikálják, kitáncoltatják a fát, vagy zöld ágakba öltöztetett alakoskodók váltságpénzt gyűjtenek, sorra járva a falu házait.
Patrióta Európa Mozgalom
Reviczky Gyula: Pünkösd ünnepére
Pünkösdi népszokások - Pünkösdölés
Magyar népszokások - Pünkösdi étkezési szokások
Magyar népszokások - Pünkösdi étkezési szokások
Pünkösdkor a paraszt családoknál is ünnepi ételek kerültek az asztalra. Egyébként húst ritkábban ettek, de a juhtartó vidékeken nem csak húsvétkor, hanem pünkösd napján is fogyasztottak bárányt, birkapörköltet.
Máshol inkább marhahús, baromfi került az asztalra. Nem juhtartó vidékeken az ünnep hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával volt.
A tojásrántottának mágikus hatást tulajdonítottak (a tojás termékenységszimbólum), és szintén kötelező volt valamilyen édes kalács készítése (fonott kalács, túrós lepény, mákos kalács).
Sárközben azonban nem édes tésztát, hanem sós kalácsot sütöttek, melyet tejföllel, borssal kentek meg.
Sok helyen sárga kalácsot ettek, így biztosítva, hogy a gabona bő termésű legyen.
A pünkösdkor szedett bodza leveléből és virágából főzött szörpnek, teának minden betegséget gyógyító hatást tulajdonítottak.
A komatál küldése általában egynemű, ritkábban különnemű fiatalok barátságának megpecsételése. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
Az ország egyes vidékein a komázás fehérvasárnaptól Szent Iván-napig terjedő időben bármilyen tavaszi ünnepre eshetett. Réső Ensel Sándor 1867-ben az egri leánykák pünkösdi mátkatál-küldözgetéséről számol be; Gyöngyösön a 19. századfordulón pünkösdkor a legények kedvesüknek küldtek mátkatálat.
Néhány Baranya megyei községben nem komatálat, hanem szépen feldíszített „komafát” cserélgettek a leánykák.
A mátkatálat személyesen illett vinni a megajándékozottnak, aki ha elfogadta a barátságot, ugyanezt a tálat kaláccsal, süteménnyel, gyümölccsel megrakva, hímzett kendővel letakarva küldte vissza.
A komatál tartalma tájanként változott, de nem hiányzott belőle a kalács és kis üveg ital.
A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt.
Komatálat hoztam,
Fel is koszorúztam,
Koma küldte komának,
Hogy váltsa ki magának.
Ha nem váltja magának,
Küldje vissza komának.
Szentmihályhegyen:
Mátka, mátka, mátkálunk,
Éltül, holtig, kiskarácsony napig.
Ha megcsalsz, ha megversz,
Mégis mátkák leszünk.
Göcsejben:
Mátka, mátka, mátkálunk,
Száz esztendig szánkálunk.
Baranya megyében a komatálat vivő a kiszemelt háznál ezt mondta:
Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam.
Szűz hozta szűznek,
Koma hozta komának,
Ha nem tetszik komának,
Hazaviszem azon az úton, amelyiken hoztam.
Fotókon: Magyar népszokások - Pünkösdi étkezési szokások
Húsvéti magyar szokások és hagyományok - Locsolkodás
Húsvéti jelképek - Bárány - Isten báránya
Magyar népszokások - Nagyszombat - Tűz-, és vízszentelés, körmenet, nagyböjt vége
Húsvéti köszöntő Csaba testvértől a támogatóknak
Kedves Támogatók, Keresztszülők, Barátok!
A gyerekeink iránti jóságukért köszönetképpen, szeretném megosztani Önökkel az egyik nagyon szép nagycsütörtöki élményemet. Aki gyerekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek megvan a maga keresztje, van olyan tanév, amikorra a himlő, máskor az influenza környékezi meg a nagycsaládot, és biza' akkor "megy a gyűrű vándorútra, egyik kézből a másikba", és nehéz megfékezni a járványt.
Persze nemcsak fertőző betegségek indulhatnak el a gyermekek világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a felnőtteknek nagyon nehéz megérteni, befolyásolni. Volt egy év, amikor a fiaink folyton bosszantották a tanárokat, az osztályok szinte versenyeztek, hogy ki tud csínytevésben rálicitálni a másikra. Nekik nagyon jó bulinak tűnt, de egy-egy tanár a felmondását fontolgatta.
Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az intézet belső udvarára a gyerekeket, hol szép szóval, máskor meg minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat nevelgetni, a kedvesség és a jóság útjára terelgetni.
Tavasz felé már az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert. Magamba roskadva behívtam az intézet vezetőjét, és megbeszéltük, hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogatjuk, próbáljuk meg a lábukat megmosni. A nagycsütörtöki szentmisén a legcsintalanabb gyerekeket kiültettük az első padba, és az evangélium után prédikáció helyet letérdeltem szerre mindenik fékezhetetlen kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktől tanultam, megmostam, megtörölgettem a lábát.
A hívek döbbent csendben nézték, nem mondtam semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor közben szép nagyböjti zsoltárt énekelt. A szertartást elsősorban a gyerekeknek szántam pedagógiai célzattal, de igazából engem is végtelenül megindított.
Ott és akkor döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva az én lábamat is megmosta a Mester. Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus mégis lehajolt, és az áruló lábát is megmosta. Aztán belém nyilallt a felismerés: Jézus nemcsak megmosta a tanítványai lábát, hanem utána meg is halt értük a kereszten! Vajon én meg tudnék halni ezekért a rosszcsont gyerekekért?
A szertartást befejezve felálltam, és csendesen néztem őket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak. Néztem a fiaimat, és annyira szépnek láttam őket, mint még soha! A megfosztott oltár előtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében mindenki tanítványom odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt:
"Csaba testvér, én többet nem leszek rossz!" Én sem, én sem, visszhangozták a többiek a mélyről jövő jó elhatározást. Évek teltek el, ma már felnőtt emberek, elsodorta őket a múló idő, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek sikerült megtartani a tiszta szívből felfakadt őszinte fogadalmat.
Egy biztos, ha találkozunk, ugyanazzal a szeretettel tudjuk átölelni egymást. A gyerekek előtt térden állva örökre megértettem, hogy szeretetre csak végtelen alázattal és nagy-nagy szeretettel lehet tanítani az embereket. Ezúton kívánok Önöknek kegyelmekben gazdag húsvétot!
Böjte Csaba