Tajtékos hetek hordaléka

                              Nincs olyan ország, ahol ilyen fizetések mellett ne örülne mindenki az áram- és gázár csökkentésének. Nem úgy Magyarország, ahol az ellenzék részéről hadjárat folyik, újabb és újabb csapást küldve arra nézvést, hogy miképpen ne csökkenjen a háztartásokra, bocsánat a "rezsiprolikra" nehezedő kiadások összege. (A kifejezés Lengyel László szellemi terméke). Az ellenzék már csak önző rosszindulata miatt megérdemelne egy méretes zakót. Seszták Ágnes  Magyar Nemzet

Király Júlia végül egymaga elégedetlenkedett a sajtóban - pechje volt

                        Kiválasztotta azt a pillanatot, amikor a nemzeti bank és a monetáris tanács bejelentette az ország gazdaságösztönző programját, amelyet mind a szakma, mind a bankok kedvezően fogadtak, így Király Júlia végül egymaga elégedetlenkedett a sajtóban. Pechje volt. Lemondása ugyanis egybeesett a bankszövetség pozitív véleményének publikálásával, sőt a forint erősödésével is. Szabó Anna Magyar Nemzet

A Fidesz-frakció részvétnyilvánítása

                    Mély megrendüléssel értesültünk a hírről, hogy hosszan tartó betegség után elhunyt Szalai Annamária, egykori képviselőtársunk, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke - közölte a Fidesz-frakció pénteken.   Szalai Annamária 1998 és 2004 között parlamenti képviselőtársunk volt, aki hazáját alázattal és kiemelkedő szakmai tudásával szolgálta. 1991 óta volt a Fidesz tagja, 10 éven át a Zala megyei választmány elnökeként, majd az országos választmány alelnökeként tevékenykedett. Mély fájdalommal búcsúzunk tőle, tisztelettel adózunk élete és munkája előtt. Nyugodjék békében! - zárul a közlemény. fidesz.hu

Leáldozott a Döbrögik kora

                          Történelmi lehetőség előtt állnak a magyar gazdák. Azok kapnak most lehetőséget, akiknek a lenézésen és megaláztatáson kívül évtizedeken keresztül nem járt semmi.   ...Ők kapnak most történelmi lehetőséget, miután a kormány meghirdette a Földet a gazdáknak programot, amelynek keretében kétszázezer hektár állami tulajdonú föld kerülhet a gazdálkodókhoz haszonbérbe.   A pályázat célja a családi gazdaságok, a kis- és közepes méretű birtokok megerősítése, az agrárközéposztály támogatása, a spekuláció megszüntetése. 2010 előtt a szocialista kormányok hosszú regnálásának eredményeként hatszáz földesúr bérelhette a hatszázezer hektárnyi állami földtulajdont. Hatszáz kiválasztott Döbrögi, akik hóhérként hajtották végre a szocialisták által szignált, a magyar vidéknek címzett halálos ítéletet. ... A gazdák és a kisgazdaságok kezébe adta a kulcsot a kabinet, hogy megváltoztassák az életüket. Ez idáig hatvanötezer hektár állami föld bérleti lehetősége jelentette a szebb új világot, most további kétszázezer hektár került a programba. Harminchatezer hektár került már a magyar termelőkhöz, kis és közepes családi gazdaságokhoz, de 229 ezer vár még új gazdára. Ekkora területnek a haszonbérlésére nyerhető jog, lehetőség a munkára, a megélhetés és a gyarapodás biztosítására. ... Egyedül az agrárium segítségével törhetünk ki a recesszióból. A Döbrögik kora leáldozott, így a lehetőségek is adottak. Élni kell velük. Szarvas Szilveszter Magyar Hírlap

A nagy gazdagság a boldogságot porba dönti

                            A nagy gazdagság a boldogságot porba dönti. Aiszkhülosz

Akkor vagy igazán szabad...

                          "Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

Egy idézet, azokról, akik nem szeretik a jótevőiket - a rezsiköltségeiket lecsökkentőket

                        Kérdés, hogy a jótevők azokat, akikkel jót tettek, miért szeretik jobban, mint a jótétemény élvezőik őket, hiszen éppen az ellenkezője látszik igazságosnak. Arisztotelész

Erdély számlálója: Bánffy Miklós

                                    Nemrég jelent meg Bánffy Miklós író, képzőművész, politikus monumentális főművének második kötete német nyelven, Oplatka András fordításában. A Nyugat-Európában bestsellerré lett Erdélyi történet olyan regény, amelyből több tudható meg a történelmi Magyarország utolsó tíz, békében eltöltött évéről, mint sok „céhbeli” szakmunkából.   Trianon után Erdély elvesztésének szinte felfoghatatlan tényével kénytelen-kelletlen szembenézett a magyar közgondolkodás és a magyar kultúra. A költők lírai megnyilatkozásai, a fájdalom és a kétségbeesés hangjai után kíméletlenül rá kellett mutatni mindazokra a vétkes mulasztásokra és súlyos bűnökre, amelyek együttesen a szinte felfoghatatlan tragédiához vezettek. Igaz, nem az első eset volt a magyar társadalom- és művelődéstörténetben, hogy egy nagybirtokos arisztokrata tárja fel a legmegdöbbentőbb erővel, a legpontosabban és a leghatékonyabban a történteket – mégis, a két világháború között gróf Bánffy Miklós nagy regénye, az Erdélyi történet az, amely különleges szuggesztivitással, rendkívül magas színvonalon és a megélt történelem teljes hitelességével varázsolja elénk a katasztrófához vezető út stációit.   Egy erdélyi arisztokrata Pesten Gróf Bánffy Miklós ősi transzszilván főúri család sarjaként 1873. december 30-án születik Kolozsváron, a nagybirtokos família bonchidai birtokán nevelkedik, kitűnő eredménnyel végzi el a gimnáziumot Budapesten, és tizenhét-tizennyolc évesen, joghallgatóként a színház felé kacsingat, a kolozsvári színház statisztája lesz, ekkor írja első színművét is. (Megpróbálkozik a zeneszerzéssel és a képzőművészettel is, nem is sikertelenül.) Jogi tanulmányait Budapesten és Berlinben tökéletesíti, de a politikai pályát, amelyre családja irányítja, soha sem érzi igazán a magáénak. 1901-től országgyűlési képviselő, 1906-tól Kolozsvár és Kolozs megye főispánja, első nyilvános irodalmi sikerét is ebben az évben éri el Naplegenda című színművével. A drámát és további írá­sait is Kisbán Miklós álnéven adja ki. 1912-ben az operaház és a Nemzeti Színház kormánybiztosává nevezik ki. Az ő működése alatt mutatják be az operaházban Bartók Béla két művét, A kékszakállú herceg várát és A csodálatos mandarint. Országgyűlési képviselőként döbbenetes élményeket kell tudatosítania magában az erdélyi magyar és román parasztság köreiben uralkodó állapotokról, a lopakodó erdélyi román honfoglalásról, az Albina bank aljas, számító magyarellenes üzelmeiről, a földügyletekről, a román irredenta természetrajzáról – és mindezekkel párhuzamosan a magyar parlamentben folyó, hol az abszurditásig nevetséges-eszelős, hol a tragikus véget nagyon is sejtetői baljós történéseiről, obstrukciótól különféle úgynevezett vitákig…   A Trianonhoz vezető út És 1940-re elkészül a nagy mű, egy páratlanul sokoldalú, valóban reneszánsz művész életművének koronája, a huszadik századi magyar regényirodalom egyik csúcsteljesítménye, a realista nagyregény hazai iskolapéldája: a Megszámláltattál… (1934), És híjával találtattál (1937), Darabokra szaggattatol (1940) című darabokból álló, monumentális Erdélyi történet, az erdélyi magyar arisztokrácia és áttételesen a régi Magyarország végzetének könyörtelen, megkapó és szívszorító freskója. A trilógia, amely hol meglehetős szarkazmussal, hol roppant érzékletes nagyrealizmussal elsősorban az erdélyi arisztokraták szemszögéből mutatja be a Monarchia utolsó, a millennium historizmusával és felszínes nemzetieskedéssel átitatott évtizedeit. A főhős Abády Bálint, aki ugyanúgy képviselő és ugyanúgy várja a Keletiben a kolozsvári gyorsot, mint maga Bánffy: szép kedvesével, Milóth Adriennel szerelem és halál örök nagy tragikumát vetíti elénk – egyén és közösség, históriai és magánéleti összefüggések pontos lélektani és szocio­lógiai tükrében. (Éles társadalomkritikája következtében alighanem sokan magukra ismerhettek: Bánffyt sok támadás érte az Erdélyi történet miatt.) Olyan ez a hatalmas alkotás, akár a kétszer kettő józanságának hűvös hulláma. Csak közben szorul el a torkunk és homályosul el olykor a tekintetünk – de ez már nem a szorzótábla és a Radnóti-metafora hibája… „Bánffy Móricz mellett a magyar nagyregény betetőzője” – írja az Erdélyi történet kapcsán Nemeskürty István. „Szabó Dezső szerette volna azt megírni, amit Bánffy végül is elvégzett.” „Növekvő aggodalommal láttam – írja Bánffy –, hogy dacára annak a szörnyű katasztrófának, ami népünket lesújtotta, senki nem akarta látni azokat a bűnöket, amik oda vezettek. […] Senki sem világított rá arra a tömérdek hazugságra, amivel közvéleményünket megmérgezték és melyek minden realitás iránt érzéketlenné tették az 1914 előtti közvéleményt. Senki sem mondta: »Ezen az úton többé ne járj!« – Senki sem hívta föl nemzetünket arra, hogy önmagát is nevelnie kell, valódi helyzetét kell meglátnia. Össze kell fogjon végre és igazi erkölcsi egységet formáljon ki önmagában ahelyett, hogy tovább sodortassa magát valótlan álmok útján, és ismét csupa maszlagot szívjon magába vezércikkekben és szónoklatokban, önámító bókot és csillogó frázist. Azt kellett látnunk, hogy újra távolodunk el minden önkritikától, sőt minden valóságlátástól is, és ismét süllyedünk vissza abba az ideológiába, ami a világháború előtt uralkodott minálunk. Minden bajt és hibát csakis magunkon kívül kerestünk, és szemet hunytunk saját vétkeink fölött. Azt kellett látnunk, hogy a magyar jövőt egyedül a múltnak visszaállításában keressük.”   „Emberölő szörnyű valóság” A regény sorsa a második világháború után osztozik szerzője sorsával: az az ember, aki az utolsó magyar király nagy port felvert koronázási ceremóniáját rendezte a Mátyás- templomban (háborús hadirokkantak felvonultatásával); akinek köszönhető, hogy a Rongyos Gárda dicsőséges harcait kihasználva kierőszakolt velencei tárgyalásokon elértük, hogy a Sopront és környékét megtartó népszavazás kiírathassék (a Bethlen-kormány külügyminisztere ekkor), sikerül azt is elérnie, hogy a Pécset és egész Baranyát 33 hónapon át megszállva tartó szerbek 1921. augusztus végén kitakarodjanak; aki 1926-ban visszatelepül Erdélybe, felveszi a román állampolgárságot, és a fénykorát élő erdélyi magyar irodalom egyik legfőbb szervezője, mecénása, az Erdélyi Szépmíves Céh egyik létrehozója lesz, további kiváló írásművek, nagy novellák (például a Horea-lázadás leverését Móricz Barbárokjához hasonlítható drámaisággal feldolgozó Farkasok) szerzője – nos, ez az ember elfeledve, teljes nyomorban vánszorog el szeretteihez 1949 októberében minden magyarok fővárosába, ahol 1950. június 6-án visszaadja lelkét Teremtőjének. Az Erdélyi történetet évtizedekig némaság, hallgatás, legföljebb olykor némi tiltott, fojtott pusmogás övezi, Nemeskürty Istvánnak köszönhetően a nyolcvanas évek legelején kicsit visszakerül a köztudatba (a Megszámláltattál...-t a Helikon 1982-ben meg is jelenteti) –, de egészen a legutóbbi időkig kellett várnunk arra, hogy a nagy mű és szerzője, annyi sorstársához hasonlóan, végre méltó helyére kerülhessen. Bánffy Miklós leá­nya, az 1992-ben elhunyt Bánffy Katalin fordította angolra, ennek alapján aztán francia, spanyol, olasz és holland fordításban is megjelent. Angolul több kiadás is napvilágot látott, idén nyáron állítólag a Random House nevű óriáskiadó népszerű Everyman’s Lib­rary-sorozatában jelenik meg. Németül Oplatka András fordításában Bécsben adta ki a Paul Zsolnay Verlag, az első kötet tavaly jelent meg, a második nemrég, a harmadik pedig várhatóan 2014 tavaszán kerül az olvasók elé. „Most elpusztul ez az ország és vele ez a nemzedék. Elpusztul ebben a háborúban, hol azok a szavak, amiket annyit használtak: immár emberölő szörnyű valóságot jelentenek.” Ezekkel a mondatokkal, Abády Bálint 1914 nyarán elhangzó szavaival végződik az Erdélyi történet – és néhány év múlva a benne leírtak ugyancsak emberölő, szörnyű valóságot jelentenek. Valóságot, amely elől sehová sem lehet elbújni, tanította gróf Bánffy Miklós.

  A nemzet szolgálata kötelesség „… nemcsak eszméknek, izmusoknak, irányzatoknak volt szenvedélyes harcosa Kisbán-Bánffy Miklós, hanem a veszélyek között sodródó és társtalan magyar népé­nek nemesi veretű szolgája is. Hadd visszhangozzanak saját szavai az «itt és most» jelenkori felelősségével: »Kötelességemnek éreztem szolgálni mindent, ami bármely kis mértékben nemzetem hírnevét vagy érdekét előmozdítja.« Innen érthető az ő életre szólóan lázas tevékenysége a magyar tragédiát beteljesítő Trianon után. A nemzetközi eltiprás kezdeti éveiben vállalta a csonka haza külügyminiszterségét. A »sorsos időkre« visszatekintve írja: »Magyarország újjáépítéséhez magam is hozzájárultam. Négy esztendő szakadatlan munkáját áldoztam erre: nappalt és éjjelt úgy, hogy az egészségem is ráment.« Íme, a szolgálatvállalás párját ritkító vallomása! Ennél többet és szebbet aligha lehet elvárni a magyar közélet mindenkori személyiségeitől.” Tőkés István: Emlékezés Bánffy Miklós grófra születésének 120. évfordulója alkalmából 1993. december 30-án, Magyar Szemle, 2010. június      

Király Júlia esete a fasírttal

                          Szégyenteljes módon távozott Király Júlia a Magyar Nemzeti Banktól.  Hiába, a stílus maga az ember: : Király Júlia sértettsége és hiúsága mindent felülírt, még a munkatársai, a jegybank vagy az ország iránt megmaradt lojalitást is, ha egyáltalán ismerős számára ez az érzés. Lemondása ugyanakkor tragikomikusra sikeredett.     Elmehetett volna emelt fővel is, ha Simor András elnök távozásakor veszi a sátorfáját, ekkor is elmondhatta volna a jegybankot érintő szidalmait az erre mindig éhes médiapartnereinek. De Király Júliában még ennyi tartás sem maradt. Kiválasztotta azt a pillanatot, amikor a nemzeti bank és a monetáris tanács bejelentette az ország új gazdaságösztönző programját, amelyet mind a szakma, mint a bankok kedvezően fogadtak, így Király Júlia végül egymaga elégedetlenkedhetett a sajtóban. Pechje volt. Lemondása ugyanis egybeesett a bankszövetség pozitív véleményének publikálásával, sőt a forint erősödésével is. Hát, így járnak azok, akik már eljövetelük után néhány órával, vélhetőleg időben leszervezett interjúkban kürtölik tele a világot saját sérelmeikkel. És ami ezek után következik, az csak erős idegzetűeknek ajánlható. A volt alelnök asszony, akit még a Gyurcsány-kabinet alatt neveztek ki, a következő idézettel vett búcsút a jegybanki kollégáktól: „Figyelem! Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.” A mottót Örkény István Fasírt című művéből vette, a volt kollégák ilyen mértékű lenézésének megítélése mindenkinek szíve joga. Véleményszabadság van, és Király Júlia ezzel tette le a névjegyét. Távozása módját elnézve, csak helyeselhető döntése, kár, hogy nem hamarabb hozta meg. Neve így kerülhetett egy szintre például Paul Lendvaival, aki az osztrák lapokban gyűlölködik és szítja az indulatokat Magyarország ellen hosszú évek óta. Egyikük sem értette meg, hogy kirohanásaikkal nem a kormányt, hanem saját magukat minősítik, mert a vádak mögötti személyes indulatokat még a laikus, a magyar viszonyokat nem ismerő újságolvasók is kiérzik. Király Júlia mandátuma lejár, őt tehát senki sem „darálta be”. Király Júlia (ön)lejárató kampánya legfeljebb három napig tart, de emberi méltóságból csak egy van. Sajnáljuk. Szabó Anna Magyar Nemzet          

Fogalmi káoszban

                        Ha a kormány a teherviselést arányosítja és kiterjeszti olyanokra is, akik eddig alóla kibújtak, az éppenséggel hagyományos, azaz konzervatív viselkedés, amit az ő terminológiai újításukkal élve inkább ortodoxnak, és nem unortodoxnak lehetne nevezni. Szerintük azonban az az igazi ortodox gazdaságpolitika, ha a terheket mindig a háztartásokra és a hazai tulajdonú cégekre zúdítják. Ezt konzervatívnak mégsem lehet nevezni.   Meg kell tehát próbálkozni az új terminológiával, hátha bejön. (Eddig be is jött, mert ez a blöff uralja a közbeszédet.) Ennél is mosolyt fakasztóbb, amit jegybanki ügyekben beszélnek. Az MNB kezd visszatérni a jegybankok alapfeladataihoz, pénzt teremt a gazdaságnak – vagyis nem magába szív és eltemet. Ez unortodoxiának minősül, pedig a jegybankok klasszikus, konzervatív, vagy ha a nyelvújítóknak így tetszik, ortodox viselkedése. A nekik etalonnak számító, vitathatatlanul ortodox jegybankokban is ezt csinálják. Az ortodox és unortodox párosításból az derül ki, hogy nyelvújítóink hazánkra nézve befejezettnek és véglegesnek tekintik azt a világrendet, amikor az ország és a nép jövedelmét ortodox (hagyományos) módon mindig elszippantják, azok pedig, akik ez ellen tiltakozva eltérnek ettől a „haladó” hagyománytól, megvetendő unortodoxok. Ők ehhez az utóbbi negyedszázadban ugyanis hozzászoktak, ennek voltak haszonélvezői. Továbbra is azok szeretnének maradni. A világ azonban fordulatot vett, amit a terminológiáknak is követni kell a fogalmi káosz helyett. Boros Imre Magyar Hírlap