Talán a magyar értelmiség beteg a legsúlyosabban

[

 

Talán a magyar értelmiség beteg a legsúlyosabban...
 
„Irtózatos harag fogan az emberben azt látván, hogy mit művel az emberekkel ez a globalizációsnak hazudott világ. Minden porcikámban haragszom azokra, akik közösségről, nemzetközi világról beszélnek – és az egész csak a pénzről szól.
 
Ez nem az én világom. Az én világom az, ahogy járom a Kárpát-medencét, Szlovákiától Románián át Szerbiáig – és minél messzebb érek Budapesttől, annál közelebb kerülök a hazámhoz.
 
Csak visszajönni rettenetes. Ha most lennék harmincéves, elmennék Budapestről. És ez a háború – bármennyire is elhallgatják az uzsorások és tolvajok kezében lévő tömegkommunikációs eszközök – mindmáig éles, kemény és folyamatos. És felderíthetetlenül sok apróság teszi ki.
 
Egészen a felvilágosodásig jelen volt Európában egyfajta közép, vagy másképp fogalmazva az asztralitás, ami a szellem és a test közötti kapcsolatot tartja fenn, és fejti ki erre a világra.
 
Ez az asztralitás sérült meg súlyosan a felvilágosodás következtében, és váltak benne hamis képzetté azok, amik korábban a Középben megfelelő helyen voltak.
 
A magyar népben is ez az igazi probléma ma: a közép hiánya. S talán a magyar értelmiség beteg a legsúlyosabban. Nem tud igent és nemet mondani, hanem "ha innen nézem ilyen, ha meg onnan, akkor olyan", és persze minden relatív, és egyéb sanda szövegek.
 
De mindezt csak azért teszi, hogy függetlenítse magát az élet különböző problémáitól. A függetlenségét hangsúlyozza – holott az elkötelezettségét kellene...”
Makovecz Imre
 
fotón: Makovecz Imre (1935-2011) - építész, közéleti személyiség - nagy példaképünk már nagy betegen az újkenyérrel 2010-ben

2020. January 18. 00:00

Ha nem lehettél szálfa - részlet

                                     

"Kapaszkodj meg ebbe a földbe erősen, magyarom, Ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom. ... Ez a föld itt a tiéd, tartsad hát erősen, magyarom..."

Ha nem lehettél szálfa - részlet

Veres Péter (1897-1970) -  író, politikus

2020. January 18. 00:00

Wass Albert üzenete az utódaihoz, a mai magyarokhoz

                                   


Wass Albert üzenete az utódaihoz, a mai magyarokhoz
 
"Ez a mai nemzedék, ez kapott ötven évi agymosást, néppé gyúrták a nemzetet.
 
Az üzenetem az, hogy ébredjetek föl magyarok és legyetek újra nemzet, váljatok újra nemzetté!
 
Ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba, hanem hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért. "
 
Wass Albert (1908-1998) - író költő

2020. January 18. 00:00

Nyereg a Görgényi-havasok és a Hargita-hegység között - Bucsin-tető (1287 méter) - Székelyföld - Erdély

                           

A Bucsin-tető Parajd és Gyergyószentmiklós között félúton 1287 m magasságban fekvő nyereg, a Görgényi-havasok és a Hargita-hegység között, és vízválasztó Sóvidék és a Gyergyói-medence között.

2020. January 14. 00:00

Bucsin - Erdély

A Bucsin-tető Parajd és Gyergyószentmiklós között félúton 1287 m magasságban fekvő nyereg, a Görgényi-havasok és a Hargita-hegység, és a Kelemen-havasok találkozásánál fekszik. Vízválasztó a Sóvidék és a Gyergyói-medence között.

2020. January 14. 00:00

Ács Ágoston festő (1889-1947) - Festőművész képeiből

Ács Ágoston festő (1889-1947) festőművész képeiből
 
Festő- és ötvösművész. A két világháború közötti időszak egyik legnagyobb, legtöbbet alkotott életkép festője.
 
Jellegzetes falusi témáit, vonásait, ecsetkezelését, színalkalmazásait fel lehet ismerni.
 
Képei eljutottak Magyarországon túlra is.
 
Keresett piktor a komolyabb képaukciókon, úgy Magyarországon, mint külföldön is.
 
kattints a képekre - érdemes!

2020. January 13. 00:00

Sterio Károly (1821-1862) festőművész képeiből

Sterio Károly (1821-1862) festőművész képeiből
 
A romantika korának egyik jelentős mestere. 1840-től a bécsi akadémián tanult. Pozsonyban és Pesten keresett arckép-festő
lett.
 
Számos sport- és vadászképet is festett. 1857-ben a pesti szerb templom számára 48 képet készített.
 
Műveit gondos kivitel, biztos rajztudás, anyagszerű festésmód jellemzi. Több képe az Magyar nemzeti Galériában található Budapesten.

2020. January 10. 00:00

Az istenhit nem azonos az életünk történéseinek előre elrendeltetésében való hittel - a buta fatalizmussal

                                     

Az istenhit nem azonos az életünk történéseinek előre elrendeltetésében való hittel - a buta fatalizmussal

Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez.Hinnem kell benne, hogy “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom.

S csak, ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít. A tunyák és a gyávák, akik bólogatva és hümmögve, Istenre bíznak mindent: a válságos pillanatban Isten szava nélkül maradnak.

Márai Sándor (1900-1989) - író, költő

2020. January 09. 00:00

Telepy Károly (1828-1906) - festőművész munkáiból

                     


Telepy Károly (1828-1906) - festőművész képeiből – I. album
 
Apja Telepi György színész, a Nemzeti Színház tagja volt, aki díszletfestéssel is foglalkozott.
 
Telepy Károly 1845-ben Barabás Miklósnál kezdte meg a rajzolás tanulását. Az 1848-as tavaszi forradalom márciusi ifjainak egyike.
 
A szabadságharc után, 1849-ben sikerült Münchenbe kijutnia, ahol szorgalmasan tanult 1851-ig; ekkor a katonasorozás miatt vissza kellett térnie hazájába. Néhány hónapot Pesten töltött, majd Velencébe utazott, ahol Lodovico Lipparini vezetése mellett fejezte be tanulmányait.
 
A lagunák városában öt esztendeig tartózkodott, majd meglátogatta Drezdát, Berlint, Münchent és miután másfél évet töltött Rómában, 1860-ban visszatért Pestre. Rövidesen, 1861-ben, a titkára lett az akkor alakult Képzőművészeti Társulatnak.
 
Mint a társulat műtárnoka, sokat tett a kiállítások sikere érdekében. Festett arcképeket, oltárképeket, igazi tere azonban a tájképfestészet volt. Történelmi várakat, romokat festett, megörökítette a Tátrát és a Balaton-felvidéket. Hangulatos festményei országszerte nagy elismerésben részesültek.
 
Több alkotása a Magyar Nemzeti Galériában található.

2020. January 09. 00:00

Teleki Pál A gond már a XX. első felében is ugyanaz volt - a németek akkor is rossz választ adtak

A gond már a XX. első felében is ugyanaz volt - a németek akkor is rossz választ adtak
 
"Európa tulajdonképpen gazdája volt a világ többi részének.
 
Ma más helyzetben van, nem abban, amelyben eddig volt, hanem egy konkurens helyzetében és ebben a tekintetben önkéntelenül meg kell, hogy szervezkedjék, egészen tekintet nélkül arra, hogy ki szervezi.
 
Ma elsősorban Németország szervezi, de ha nem szervezné Németország, akkor is meg kellene, hogy szervezkedjék."
 
Teleki Pál (1879-1941) - geográfus, politikus, miniszterelnök

2020. January 08. 00:00
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

58. oldal/866