kattints a VIDEÓRA! http://www.youtube.com/watch?v=a6WV291V-9U
Jó volt megtapasztalni, hogy az ügy mellé állt az összes romániai magyar párt és szinte a teljes magyar politikai szféra. A szabályt erősítő kivétel – már megint – Gyurcsány Ferenc és csapata volt, hiszen a Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a székely menet nem szolgálja az autonómia ügyét. Közleményükben azt írták, a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye, amelyet a romániai politikai erőknek és szervezeteknek közösen kell megoldaniuk, és ebbe a folyamatba nem szabad magyarországi, gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató szervezeteknek beleavatkozniuk.
Gyurcsány egyébként legalább következetes, tőle nem is várunk mást a gyászos emlékű népszavazás óta, de azért az eléggé bicskanyitogató, hogy pártja még a székelyeknél is jobban tudja, mi tesz jót az autonómia ügyének, és mi nem.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet
Régóta gyanús előttem az a régi előítélet, amely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, melyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzöttek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származattját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam.
Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem elannyira, hogy csakhamar általlátám azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja, mert nyilván tapasztalám azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegennek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekből lehet származtatni.
Berzsenyi Dániel - 1825
Bajnai Gordon egyértelműen adóemelést szeretne – a Fidesz szóvivője szerint erről szól a volt miniszterelnök által vezetett Együtt–PM Szövetség hétfőn indított aláírásgyűjtő akciója, amelynek célja az egykulcsos adó eltörlése.
Selmeczi Gabriella azt mondta, Bajnaiék visszaállítanák azt a kudarcos adórendszert, amely kormányzásuk alatt működött. Ezzel szemben a mostani egykulcsos, 16 százalékos adórendszernek köszönhetően idén 540 milliárd forinttal több maradt a munkavállalók zsebében – tette hozzá a Fidesz szóvivője, aki jelezte azt is, hogy a családi adókedvezmény az elmúlt két évben további 360 milliárd forinttal többet hagyott a gyermekes családoknál. Ráadásul a családi adókedvezményt jövőre kiterjesztik, amivel elsősorban a kiskeresetű családok járnak majd jól – emlékeztetett.