A magyar konyha ínyencségei – Erdélyi hideg vagdalt
A magyar konyha ínyencségei – Erdélyi hideg vagdalt
15 dkg füstöl húsos szalonna - apróra vágva
2 db jó nagy piros kápia paprika - apró kockákra vágva
A húsokat, a fokhagymát a legkisebb rostélyon - aminek a lyukmérete kb. 3-4 milliméteres - húsdarálóval megőröljük.
A masszát sózzuk, borsozzunk, jól megszórjuk csomborral, teszünk bele ízlés szerint őrölt piros paprikát, hozzáadjuk a füstölt szalonnát, a kápia paprikát.
Az egészet jól összekeverjük, majd hat részre osztjuk és kb 12 cm átmérőjű rudakat formálunk belőlük.
Alufóliába tekerjük a rudakat, a végeit jó szorosan megsodorjuk, majd tepsiben az előmelegített sütőbe tesszük.
A tepsibe 2 centiméternyi vizet öntünk és 30- 30 percen keresztül mind a két felét megsütjük.
Hideg helyre tesszük kihűlni, ha meghűlt betesszük a hűtőszekrénybe.
Friss házikenyérrel, paradicsommal, zsenge hagymával paprikával, vagy salátákkal hidegen tálaljuk
kattints a képekre - érdemes!
2021. January 19. 00:00
A magyar konyha ínyencségei – Vesevelő
A magyar konyha ínyencségei – Vesevelő
1 evőkanál őrölt pirospaprika
Elkészítés: A vesét kettévágjuk, és a fehér részeket a belsejéből alaposan kivágjuk, ne maradjon benne pici sem.
Vágódeszkára tesszük, az egyik kezünkkel lefogjuk, a késsel kettéhasítjuk, majd enyhén mélyedést formálunk, ahogy vágjuk, így szinte mind kijön az első vágáskor.
Ezután még a szélén maradt fehér ereket, sötét foltokat is kimetsszük belőle. Kéz meleg vízbe tesszük, és áztatjuk 1-2 órát. A vizet 2-3 alkalommal lecseréljük.
Ezután hosszában kettévágjuk a vesét, és felszeleteljük 3-4 mm széles csíkokra. Egy serpenyőben az apróra vágott hagymát megdinszteljük a felszeletelt paprikával együtt.
Előbb a pirospaprikát, majd a vesét rátesszük a hagymára, és gyakran kavargatva addig sütjük, míg majdnem zsírjára sül.
Ez pár perc. Vigyáznunk kell, mert a vese is úgy viselkedik, mint a máj: ha túlfőzzük, egyre keményebb lesz.
Közben beletesszük velőt, amelyet nagy kockákra vágtunk, és együtt sütjük még 3-4 percig. Közben ízlés szerint borssal és sóval fűszerezzük.
Ha nincs alatta elég folyadék, tehetünk hozzá kevés vizet. Finom szaftos ételt kapunk.
Friss házikenyérrel, petrezselymes krumplival esetleg párolt rizzsel tálaljuk.
kattints a képekre - érdemes!
2021. January 18. 00:00
A magyar konyha ínyencségei – Almás-mákos pite
A magyar konyha ínyencségei – Almás-mákos pite
Hozzávalók a töltelékhez:
- 1/2 citrom reszelt héja
- 1 dl alma levének egy része
- búzadara vagy zsemlemorzsa
A langyos tejbe teszünk 1 tk cukrot majd az élesztőt belemorzsoljuk, lefödjük és 15 percig meleg helyre tesszük.
A lisztet, sót és a cukrot a dolgozó felületre szórjuk, közepébe egy kis fészket készítünk, beleütjük a tojást és a felfutott élesztőt, majd a többi hozzávalóval együtt jól kidagasztjuk. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük.
Amíg kell a tésztánk elkészítjük a tölteléket.
Az almákat megmossuk, meghámozzuk majd a nagy-lyukú reszelőn lereszeljük és meglocsoljuk a kifacsart fél citrom levével. Amiután állt egy kicsit, levet ereszt, ezt ki nyomkodjuk, majd hozzáadjuk a cukrot (lehet többet vagy kevesebbet, ízlés szerint), a darált mákot és citrom reszelt héját, majd összekeverjük.
A kinyomkodott almától visszamaradt levet lassanként adagoljuk hozzá, de csak annyit hogy jól összeálljon a töltelék és ne legyen száraz.
Ha már duplájára kelt a tésztánk, akkor két egyenlő részre osztjuk.
Az egyik tészta darabot tepsi nagyságú lapra nyújtjuk, beletesszük a sütőpapírral bélelt tepsibe, villával vagy fogvájóval megszurkáljuk és megszórjuk búzadarával. Rá tesszük a tölteléket és elsimítjuk.
Kinyújtjuk a másik tészta darabkát is, ráterítjük a töltelékre majd ezt is megszurkáljuk a villával.
Előmelegített sütőben 180 fokon 35-40 perc alatt készre sütjük.
Ha kihűlt felszeleteljük és porcukorral meghintve tálaljuk.
kattints a képekre - érdemes!
2021. January 17. 00:00
Magyar konyha ínyencségei – Zöldborsópüré
Magyar konyha ínyencségei – Zöldborsópüré
A zöldborsót pici olívaolajon elkezdjük párolni, majd a tej hozzáadásával puhára pároljuk. Közben kicsi sót is teszünk bele.
Botmixerrel pürésítjük. Természetesen ez a művelet turmixszal is elvégezhető.
Sült hallal, fasírttal, sült hússal, vagy tükörtojással tálaljuk.
2021. January 15. 00:00
Nem tűrhetjük, hogy ez az alak, most 2021-ben - mintha mi sem történt volna korábban - a pofánkba röhögjön, és a hatalmának a visszaszerzése reményében kioktasson bennünket - gyurcsány
Nem tűrhetjük, hogy ez az alak, most 2021-ben - mintha mi sem történt volna korábban - a pofánkba röhögjön, és a hatalmának a visszaszerzése reményében kioktasson bennünket, és emberek millióit ismét megtéveszthesse!
Környezetünkben ne hagyjuk szó nélkül a nemzeti kormány ellen ágálók megalapozatlan megjegyzéseit, hőbörgéseit.
Mára addig fajultak a dolgok, hogy a saját létünk, családjaink jövője a tét.
Tehát nem babra megy a játék!
Nem viselkedhetünk kvázi kívülállóként. Mára már nem elég annyi, hogy a fotelünkből szurkolunk a nemzeti kormánynak, és jól elmondjuk a véleményünket a tévé előtt a hazaáruló ellenzékről.
Minden igaz magyarnak cselekvő, aktív módon kell a következő bő egy esztendőben megvédenie közös eredményeinket, megvédeni a jövőnket!
Egyetlen hazug állítást sem hagyhatunk szó nélkül, ha nem akarunk az amerikai hazafiak sorsára jutni 2022-ben!
ass Nem tűrhetjük, hogy ez az alak, most 2021-ben - mintha mi sem történt volna korábban - a pofánkba röhögjön, és a hatalmának a visszaszerzése reményében kioktasson bennünket, emberek millióit ismét megtévesszen!.jpg
2021. January 14. 00:00
A magyar konyha ínyencségei – Csirke becsinált leves
[/c
A magyar konyha ínyencségei – Csirke becsinált leves
1 kg csirkeaprólékból, májjal - de készíthetjük fél kg dkg filézett csirkehúsból pulykahúsból is
60 dkg vegyes leveszöldség - sárgarépa petrezselyem gyökér zellergumó, karalábé
15 dkg zöldborsó (télen fagyasztott)
petrezselyem zöldje apróra vágva
Elkészítés: Az aprólékot kis darabokra, a zöldségeket karikára, a hagymát finomra aprítjuk. Felhevített olajban a vöröshagymát üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a zöldségeket.
Tovább dinszteljük egy pár percig. Beletesszük a kisebb darabokra vágott aprólékot, vízzel felengedjük. Megsózzuk, teszünk bele egy evőkanál minőségi (bio) ételízesítőt, és felforraljuk.
Mikor kezd egy kicsit puhulni hozzáadjuk a zöldborsót, majd a zúzott fokhagymát. Ha minden megpuhult, hozzáöntjük a kikevert tejszínt a tejföllel.
Csipet cukorral, citromlével, ízlés szerinti mennyiségű őrölt borssal ízesítjük még a levest - pár percig még lassan forraljuk,.
Rövid pihentetés után, zöldpetrezselyemmel meghintve tálaljuk.
kattints a képekre érdemes!
2021. January 14. 00:00
A Magyar konyha ínyencségei – Jércemell saláta
A magyar konyha ínyencségei – Jércemell saláta
Hozzávalók:
1 nagy sült vagy grillezett jércemell bőr nélkül
15 dkg csemegeuborka
15 dkg héjában főtt krumpli
15 dkg alma
30 dkg jégsaláta
5 dl sovány tejföl
cukor
1 kávéskanál mustár
citromlé
bors
só
Elkészítés: A tejfölt simára keverjük, sóval, mustárral, cukorral és kevés citromlével, beletesszük a laskára vágott sült, vagy grillezett csirkehúst.
Savanykás almát (Idared) megszabadítjuk a magházától, és kis kockákra vágjuk, a jégsalátával, az uborkával, a meghámozott főtt krumplival.
Végül a finomra vágott kaporral is ízesíthetjük (elhagyható). Ízlés szerint borsozhatjuk is.
Mikor minden összetevő a tálba került, jól átforgatjuk. Tálalás előtt legalább fél napra hűtőben tartjuk, hogy összeérjenek az ízek.
kattints a képekre - érdemes!
2021. January 14. 00:00
Magyar konyha ínyencségei – Régimódi tojásleves
Magyar konyha ínyencségei – Régimódi tojásleves
tojás - ízlés szerinti darabszámú
10 dkg petrezselyemgyökér
1 evőkanál őrölt pirospaprika
gy csapott kávéskanál köménymag
olaj, vagy ízlés szerinti más zsiradék
A felmelegített olajon megfuttatjuk a frissen őrölt köményt és szegfűszeget. A tűzről levéve beletesszük az őrölt paprikát, majd gyorsan felöntjük vízzel - annyival, amennyi leves akarunk készíteni.
Beletesszük a kockára vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert és a vastag karikára vágott vöröshagymát. Beletesszük a babérlevelet, a zeller zöldjét, valamint ecetet, hogy a hagyma ne főjön szét - rá lehessen majd harapni.
Sózzuk, és beleteszünk egy kanál ételízesítőt. Lassú tűzön forraljuk, közben hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, illetve a cukrot.
Ennek a levesnek a karakteres alapíze: édes-savanyú. Tehát mikor az összetevői majdnem megpuhultak, megkóstoljuk az ételünket. Utána sózzuk, cukrozzuk, ecetezzük, ha szükséges.
Elzárjuk alatta a lángot. Ízlés szerint borsozhatjuk. Közben egy másik edényben felforraltunk 2 liternyi vizet, melybe 3 evőkanálnyi 10 %-os ecetet öntünk, valamint belehelyezünk 2-3 merőkanalat (amennyink van a háznál), úgy hogy kerüljön beléjük víz.
Amikor újraforr a vizünk, ezekbe a merőkanalakba ütjük óvatosan a tojásokat, majd amennyire engedik a merőkanalak nyelei, lefedjük a lábast. Közepes lángon három percig főzzük őket.
Ekkor kivesszük, egy nagy tányérra helyezzük a szép formás tojásokat, amelyek fehérjéje már megkeményedett, de a sárgájuk még lágy, majdnem folyékony.
Ezt a "merőkanalas műveletet" annyiszor végezzük el, ahány tojást akarunk készíteni. Tálaláskor a levesbe szórjuk az apróra vágott petrezselyem zöldjét, és mindenki tányérjába kívánságának megfelelő számú tojást helyezünk.
kattints a képekre - érdemes!
2021. January 12. 00:00
Ma 78 éve kezdődött a doni katasztrófa
Emlékezzünk mártírjainkra!
Ma 78 éve kezdődött a doni katasztrófa
A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30-35 fokos hidegben lendült támadásba az urivi hídfőtől kiindulva, és már aznap 8-12 kilométer mélyen beékelődött a magyar védelembe.
Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a magyar hadsereget.
A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg közel százezer ezer embert veszített el, az elesettek és a fogságba esők pontos számát nem lehet megállapítani.
2021. January 12. 00:00
A Magyar konyha ínyencségei – Grillezett jérce padlizsános lecsóval
A Magyar konyha ínyencségei – Grillezett jérce padlizsános lecsóval
2 db piros paprika (kápia)
2 db zöldpaprika (csípős is lehet)
A csirkecombokat megtisztítjuk, irdaljuk - megszórjuk grillfűszerrel.
A padlizsánt megmossuk és karikákra vágjuk, sózzuk borsozzuk, majd a csirkével együtt odatesszük a forró grillre - vagy ha konyhában készítjük, betesszük a sütőbe a combokkal együtt.
Közben a paprikát hagymát felkarikázzuk és egy serpenyőben kevéske forró olajon dinszteljük. A paradicsomokat meghámozzuk, kockára vágjuk.
Az újkrumplikat megmossuk és négybe vágjuk majd a paradicsommal összekeverve adjuk hozzá a dinsztelt hagymás paprikához, sózzuk, borsozzuk szórunk rá egy kevés pirospaprikát és fedő alatt puhára pároljuk az egészet.
A padlizsánt leszedjük a grillről, összekeverjük a lecsóval ráreszeljük a fokhagymát, még pár percet főzzük együtt, majd forrón tálaljuk a szépen megpirult csirkecombokkal együtt.
kattints a képekre - érdemes!
2021. January 11. 00:00