Nagyon fiatalon elhunyt, rendkívül tehetséges nagybányai művészünk.
Ferenczy Károly tanítványaként végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, majd Nagybányán és Kecskeméten dolgozott a művésztelepen. A neós környezetben való munkálkodás az expresszionizmus irányába mozdította el festészetét, melyre a sűrű, rovátkolt ecsetkezelés, és a látványtól jórészt függetlenné váló kolorit volt a jellemző.
A Nemes Lampérth Józseffel rokonítható művészetére Kassák Lajos is felfigyelt rá.
Festő, grafikus. A Képzőművészeti Főiskolát 1950-ben végezte el Szőnyi István növendékeként. Érdeklődése a látványfestészettel szemben a metafizikus ihletésű szürrealizmus felé fordult. Sajátos nonfiguratív művészete azonban nélkülözi az abszurd társítás lehetőségét.
Visszatérő motívumai: az ősi, történelmi múlt, a letűnt kultúrák tárgyi-szellemi maradványai, töredékei, az enyészetté vált, fényes múltat idéző romvárosok; s a bezártságot, a magányt, a félelmet idéző falak
Bábtervezéssel is foglalkozott.
A magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztus-trilógia - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Debrecenben.
Elmondta, hogy a Munkácsy-kép megvásárlását két fontos döntés előzte meg: a Hamilton Galéria igazgatótanácsa hozzájárult az eladáshoz, a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja pedig rendelkezésre bocsátotta a kép vételárát. Hozzátette: a kép megvásárlásáról szóló szerződést március végén írták alá.
A Déri Múzeum Munkácsy termében jelenleg is látható a trilógia két darabja, a Golgota és az Ecce Homo, a harmadik monumentális méretű kép helyét azonban a tavalyi elszállítása óta üresen hagyták.
Balog Zoltán a Krisztus Pilátus előtt című kép vételi árát nem árulta el. Beszámolt viszont arról, hogy a magyar állam meg akarja vásárolni a Golgotát is, amely jelenleg a New Yorkban élő Pákh Imre tulajdonában van. A magyar műgyűjtővel a miniszter megbízásából Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója tárgyal.
Pákh Imre elmondta: szerinte egyben kell tartani a trilógiát, amelynek Debrecenben van a helye. Miután a Krisztus Pilátus előtt című kép sorsa eldőlt, várhatóan a Golgotáról is felgyorsulnak a tárgyalások.
hiradó.hu
“Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.” Kalkuttai Boldog Teréz (1910-1997)
Nagy Lajos óta tudjuk, hogy „a víziló igen szép állat. Sudár termete, őzlába, karcsú dereka, remek barna színe és sikkes járása egyaránt elbájolók; az ajkai csókra termettek, karószerű fogai miatt a fogorvosok kedvence, apró kidülledő szemei igazi tükrei a víziló szelíd és tiszta lelkének”.
Ha S. Lajos elkövető járt a fejemben, hát ez járt a fejemben, s ebből a megszokásból zökkentett ki a Heti Válasz Csintalan Sándor-interjúja, mert ahogy elolvastam, megint ez jutott eszembe, de most Csintalan kapcsán.
Persze az is lehet, hogy ennek az imprinting az oka. Vagyis a bevésődés jelensége, amikor például a tojásból kikelő kiskacsa azonnal követni kezdi a hozzá legközelebb eső mozgó lényt, amely szerencsés esetben az anyja, kevésbé szerencsés esetben egy elefánt. Na mármost, az emberek között ismert a felnőttkori imprinting jelensége, amikor az egyed már kifejlett példánynak számít (Csintalan), de valamilyen ösztönző hatására (kukorica, zabkása, moslék, marinírozott halszeletek à la Turbigo, kétfelé vágott tojással, vagy csak egyszerűen zsé) követni kezd egy másik lényt (Simicska), és követés közben hasonul hozzá.
Ez történhetett mostan.
És ez Nagy Lajos pontos beszámolóján kívül onnan tudható, hogy S. Lajos elkövető érdekeltségeiben, például a Heti Válaszban, továbbá azon érdekeltségeiben, amelyekről nem szabad tudni, hogy az ő érdekeltségei, például a Népszavában, ugyanazok a gondolatmenetek látnak napvilágot. Fonálféregszerű gondolatok ezek, amelyek közös eredője S. Lajos elkövető szelíd és tiszta lelke, csak a tolmács más és más.
Csintalan például kifejti, hogy a Magyar Hírlap és az Echo Tv szélsőjobboldali orgánumok, amelyektől „jobbra már nincs tér”, és szerinte „vannak ott olyan műsorvezetők, akiktől jobbra már csak szakadék van”.
Értem én a finom, cizellált, burkolt és elegáns célzást, csak azt nem értem, hogy az elmúlt nyolc évben miért nem említette ezt nekem soha a Csintalan. Miként azt sem értem, hogy a sikeres Békemenetek után miért voltam állandó vendége a Hír Tv P8 című egykori műsorának. Hogyan engedhettek be oda egy ilyen magamfajta szélsőséges műsorvezetőt?
Vagy esetleg arról lenne szó, hogy bárki leszélsőségesezése egyszerű politikai furkósbot, amelyet aktuális érdekeink szerint forgatunk? Ki tudja…
Aztán Csintalan elmeséli, hogy ő bizony beszélt velem S. Lajos elkövető ámokfutása után, és nekem szegezte a kérdést, miszerint el tudom-e képzelni, hogy S. Lajos elkövető Orbán gyerekeinek támadására ad parancsot. Most, hogy mondod, kedves Sándor, el. S ugye azt is nekem szegezted, el tudom-e képzelni, hogy száznyolcvan fokos fordulatot rendel el S. Lajos a tévéjénél meg az újságjánál.
S váltig állítottad, hogy ez baromság, és Csermelyék hazudoznak. Aztán eltelt pár nap, és nyilvánosságra került az a beszélgetés, amelyben a földbunkó, seggrészeg barom osztja a célpontosokat. És láss csodát, ott maga a főnököd mondja el a saját mocskos pofájával, hogy utasította Csermelyéket a fordulatra, s még hozzáteszi kedvesen, hogy a nyakukon volt a kés.
Akkor miről beszélünk még, kedves Sándor? Ja, a pénzről! Hogy S. Lajos elkövetőnek nem tetszett, hogy a földbirtokrendszer átalakításával ötvenmilliárdot kivesznek a zsebéből? Elhiszem. Csak hát az ember nem lesz áruló, sem ötvenmilliárdért, sem harminc ezüstért. Legfeljebb a Lajos.
A Népszava meg így fontoskodik: „Rossz jelnek tekintik egyes fideszesek, hogy Orbán Viktor most már az Echo Tv-t is használja – értesült lapunk.” Majd ezt ragozzák, még úgy tizenhárom sorban.
Németh Péter párttitkár úr lapocskáját S. Lajos elkövető tartja életben, hát Németh Péter párttitkár úr most S. Lajos pofájával hazudozik. Mert ugye, Orbán tavaly tavasszal, a választási kampányban is eljött velem beszélgetni egy órácskát, meg most is eljött. Vagyis eljön évente egyszer, így „használja” az Echót, és ezt aggódva figyelik „egyes fideszesek”.
Aha. Mutassatok egyet, egyetlenegyet azokból az egyes aggódókból, kedves szemétládáim! Mert addig ez nulla. Addig ez S. Lajos tollbamondása, akinek elemi érdeke ez az egész gusztustalan hazugságcunami.
Ennyi volna, kedves Sándor. Illetve végezetül álljon itt egy rövidke idézet Karinthytól, hogy lásd, milyen is nektek ott, S. Lajos után totyogva:
„Mi itten sreibolunk, nem liegenstüccöt csinálunk, azért mondom, mert múltkor, mikor cugszfürer úrnak tetszett megrúgni, és cugszfürer úrnak úgy tetszett csudálkozni, hogy egy zeitungsreiber ne tudjon tisztességesen megcsinálni egy liegenstüccöt, amikor az olyan egyszerű, az ember fél karral az orral elvágva előrekap, aztán egyszerre a hasára esik, hátul két lábbal gyorsan kirúg, aztán két kezéről és két lábáról két méternyire felugrik a levegőbe, úgy, hogy egy vonalba maradjon a földdel, übt, gyors tempóban tízszer – mondom, cugszfürer úrnak tetszett mondani, hogy nem érti, valakinek legyen pofája azt mondani, hogy ő újságíró, és még egy liegenstüccöt se tudjon csinálni, cugszfürer úrnak úgy meg tetszett rúgni hátulról, hogy a levegőben halok meg éhen, mert addig esek fölfelé.”
Így, Sanyikám. Csináljátok a liegenstüccöt annak a földbunkónak.
Magyar Hírlap
(szerk. megjegyzése: S. Lajos elkövető = Simicska Lajos)
Magyar olimpiai aranyérmeseink - Berczelly Tibor , Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László - Helsinki (1952) - Kardcsapat
…meggyógyult. Legalábbis a gyógyulás útjára lépett. Ugyanis győzött Cameron, és az ő konzervatív pártja.
Ez az egyszerű tény pedig jelentős kérdéseket vet fel az Európai Unióval kapcsolatban is.
Az első és legfontosabb, hogy megmarad-e egyáltalán az unió. Ugyanis Cameron nem teheti meg – és esze ágában sincs megtenni! –, hogy ne teljesítse legfontosabb választási ígéreteit. A legfontosabbak legfontosabbika pedig az, hogy legkésőbb 2017-ig népszavazást fog kiírni az EU-tagságról.
Cameron 2013 óta tartja napirenden ezt a kérdést. Akkor vetette fel először, hogy újraválasztása esetén tárgyalásokat fog kezdeményezni az EU-tagság feltételeiről, majd pedig népszavazást ír ki a tagságról magáról.
Cameron tehát immáron 2013 óta billogot visel. Hiszen elkövette az ősbűnt. Fel mert vetni valamit, ami a mainstream média és a brüsszeli tintanyalók szerint nem felvethető.
S ha ezt a tényt szem előtt tartjuk, akkor választ kapunk még egy kérdésre. Nevezetesen, hogyan és miért kelthette és tarthatta fenn egészen az urnazárásig azt a látszatot az európai mainstream sajtó, hogy Cameron és Ed Miliband fej-fej mellett állnak, hogy kiszámíthatatlan és megjósolhatatlan, vajon a toryk vagy a Munkáspárt győz-e. Sőt!
Ez a sajtó azt sugallta, hogy inkább Miliband áll győzelemre. Még tegnap este is Miliband-fotókat táraztak be, hogy illően köszöntsék majd a győztest.
Ehhez képest Cameron fölényesen, minden előzetes „várakozást”, közvélemény-kutatást és médiajóslást meghaladó mértékben győzött, a Munkáspárt rég nem látott mélységbe zuhant, Skóciában pedig egyszerűen taroltak a nacionalisták.
Az európai média pedig leszerepelt. Egyszerűen azért, mert Cameron 2013-as bejelentése miatt úgy döntött, beszáll kicsit a kampányba, és úgy tesz, mintha Miliband esélyes lenne.
Nem így lett. Másképpen lett. És ez a másképpen azt jelenti, hogy az EU komisszárjai kezdhetnek aggódni. És nem csak a hamarosan elkövetkező brit népszavazás miatt. Ugyanis Cameron egyéb tabukat is le akar dönteni. Mindenekelőtt a bevándorlással kapcsolatos idióta és tarthatatlan tabukat. Lássuk csak, mit is ígért a kampányban az angoloknak a konzervatív kormányfő.
Mindenekelőtt bevándorlási kvótát vezet be, és néhány tízezerben szabná meg a bevándorlók összlétszámát évente. (Ami még mindig túl sok!)
Az EU-n belülről érkező bevándorlók négy évig nem kaphatnak szociális juttatásokat és szociális lakást.
Eltörlik a munkakeresési támogatást és a gyerekek után járó szociális segélyt.
Deportálnák a bevándorló bűnözőket, és megakadályoznák, hogy visszatérhessenek Nagy-Britanniába.
Nos, ezen pontok közül egy is elegendő (lenne) ahhoz, hogy például Orbán Viktort keresztre feszítsék. Cameron esetében egyelőre „csak” odáig merészkedtek, hogy megpróbálták a hamis látszat fenntartásával befolyásolni a választás eredményét.
Nem sikerült. S ha a népszavazást kiírják, a skót Nemzeti Párt újra be fogja nyújtani a függetlenségről szóló népszavazási kezdeményezését. Mindez, és a görög állapotok pedig erősen megkérdőjelezik az Európai Unió jövőjét, legalábbis ebben a ma ismert formájában. S ebben az egyértelmű helyzetben a leszerepelt közvélemény-kutatók és a lebukott sajtó azzal vigasztalja magát, hogy a felmérések szerint csak minimális többségben vannak Angliában az EU-ból kilépést támogatók.
Ja. Persze. Tudjuk.
Amúgy a hazai média, tudjuk, melyik része, is tökéletesen igazodik, igazodott az európai sajtóhoz, s így felsült, azzal együtt. A legszebb teljesítményt ismét az Index nyújtotta, ahová tegnap este már egy Cameron–Orbán közös fényképet tettek ki vezető anyagnak, és ezt írták alá:
„Tovább bosszantja-e Brüsszelt a brit–magyar szövetség?”
Igen, gyerekek. Tovább.
Magyar Hírlap
Az Alsó-Garam menti úgynevezett hatfalu - Bény, Kéménd, Bart, Kőhídgyarmat, Kisgyarmat, Garampáld kurtaszoknyás viselete - Felvidék