Uránia Nemzeti Filmszínház - Budapest
Uránia Nemzeti Filmszínház - Budapest
Az Uránia Nemzeti Filmszínház 1895-ben épült. Építtetője Rimanóczy Kálmán nagyváradi építési vállalkozó volt, az épületet Schmal Henrik tervezte, aki sikeresen ötvözte a velencei gótika, az itáliai reneszánsz formai elemeit az arab-mór építészet díszítőelemeivel, így jött létre Budapest egyik legmeghatározóbb „mór” stílusú épülete.
Mint orfeum kezdetben Caprice néven működött, egészen 1899-ig, amikor az egykori mulatóban megnyitották az Uránia Tudományos Színházat.
Az Uránia Tudományos Színházat, ezt az új intézményt felszerelték álló és később mozgóképek bemutatására alkalmas vetítőberendezésekkel – így indult útjára az immár több mint száz éves Uránia filmszínház.
kattints a képekre - érdemes!
2016. June 25. 00:00
A britek nem kérnek a szuper államból - az Egyesült Európai Államokból!
A britek nem kérnek a szuper államból - az Egyesült Európai Államokból!
Nem kívánják, hogy úgy rángassák őket parancsuralmi eszközökkel Brüsszelből, mint annak idején Moszkva tette azt Közép-Európával és Kelet-Európával
fotómontázs: Elég
2016. June 24. 00:00
"A pénzhatalom és a bürokraták Európája helyett, mi az értékek és a nemzetek Európájának létrejöttét kívánjuk elősegíteni!" Ez a Patrióta Európai Mozgalom
"A pénzhatalom és a bürokraták Európája helyett, mi az értékek és a nemzetek Európájának létrejöttét kívánjuk elősegíteni!"
Ez a Patrióta Európai Mozgalom 2012. januárjában megfogalmazott hitvallása!
Az EU-nak csak akkor van jövője, ha az irányt az európai emberek jelölhetik ki.
A brit kilépésnek is az volt a fő oka, hogy az EU vezetői teljesen eltávolodtak az emberektől, és az ő érdekeik képviselete helyett a világbefolyásra törekvő háttérhatalom kiszolgálóivá silányultak.
2016. June 24. 00:00
"A pénzhatalom és a bürokraták Európája helyett, mi az értékek és a nemzetek Európájának létrejöttét kívánjuk elősegíteni!" Ez a Patrióta Európai Mozgalom
"A pénzhatalom és a bürokraták Európája helyett, mi az értékek és a nemzetek Európájának létrejöttét kívánjuk elősegíteni!"
Ez a Patrióta Európai Mozgalom 2012. januárjában megfogalmazott hitvallása!
Az EU-nak csak akkor van jövője, ha az irányt az európai polgárok jelölhetik ki.
A brit kilépésnek fő oka is az volt, hogy az EU vezetői teljesen eltávolodtak az emberektől, és az ő érdekeik képviselete helyett a világbefolyásra törekvő háttérhatalom kiszolgálóivá silányultak.
2016. June 24. 00:00
Emlékképeink - Bánhidi László (1906-1984) színművész
Emlékképeink - Bánhidi László (1906-1984) színművész
Már több mint harminc éve halt meg a kiváló karakterszínész - aki szerepek százaiban bizonyította kivételes tehetségét, mégis milliók emlékezetében és szívében a Tüskevár című film Matula bácsijaként él a mai napig.
2016. June 24. 00:00
Világörökségi helyszínek - Pannonhalma - Bencés apátság - rövidke VIDEÓ!
Világörökségi helyszínek - Pannonhalma - Az ezeréves bencés apátság - rövidke VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA és a képekre - érdemes!
https://www.youtube.com/watch?v=xE-X6Q7y1Ck
2016. June 24. 00:00
Magyar szecesszió épületei - A több mint 100 éves a Kultúrpalota, a magyar szecesszió remeke - Marosvásárhely - Székelyföld - Erdély
Magyar szecesszió épületei - A több mint 100 éves a Kultúrpalota, a magyar szecesszió remeke - Marosvásárhely - Székelyföld - Erdély
Az épület 1911-1913 között épült Bernády György polgármestersége idején. Komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján, szecessziós stílusban épült fel.
Tetőzete a pécsi Zsolnay gyár színes cserepeivel fedett. Az épület homlokzatát a Körösfői Kriesch Aladár tervei alapján készült nagy mozaik - a Hódolat Hungária előtt.
Több kődomborművet is láthatunk az épületen: a főbejárat felett Sidló Ferenc és Körösfői Kriesch Aladár művei - Kölcsey Ferenc, Arany János, Jókai Mór, Blaha Lujza, Dósa Elek, Teleki Sámuel, Bolyai Farkas, Bolyai János, Mentovich Ferenc, Pech Vilmos - valamint Kallós Ede négy bronzdomborműve - Szent Erzsébet legendája, a két Bolyai, Aranka György és Erkel Bánk bán.
Az előcsarnokban látható Körösfői alkotása A Táltosok és a Székely mesemondás.
A többi freskó is az ő vázlatai alapján készült, magasabb évfolyambeli főiskolai tanítványai festették: Ortner Ferenc, Leszkowszky, Grünspan, Pólya Tibor.
A 45 méter hosszú előcsarnokot, két végén óriási velencei tükrök zárják le. Itt helyezték el a II. világháború után Beethoven és Enescu szobrait.
Az emeletre vezető carrarai márvánnyal díszített két lépcsőházban Nagy Sándor és Róth Miksa üvegfestményeit csodálhatjuk meg, amelyek Jókai Mórt, Kossuth Lajost, Petőfi Sándort Liszt Ferencet, Erkel Ferencet, Munkácsy Mihályt ábrázolják.
kattints a képekre - érdemes!
2016. June 24. 00:00
Soproni-hegység - A hűség földje - Dunántúl - HD minőségű rövid VIDEÓ!
Ismerjük meg Kárpát-hazánkat!
Nézzük meg ezt a rövidfilmet is - ismerjük meg gyökereinket!
Osszuk meg ezt az anyagot is, hogy sokakhoz eljuthasson!
Soproni-hegység - A hűség földje - Dunántúl - HD minőségű rövid VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA és a képekre!
https://www.youtube.com/watch?v=NBKUajidVAM
2016. June 23. 00:00
Őshonos háziállataink - Lipicai ló
Őshonos háziállataink - Lipicai ló
A lipicai története 1580-ban kezdődött, amikor I. Ferdinánd német-római császár magyar és cseh király fia, II. Károly főherceg az 1572-ben alakult bécsi spanyol lovasiskola számára egy tenyésztő telepet alapított - a császársághoz tartozó Trieszt környéki köves, karszt-tetőn fekvő Lipiken (olaszul Lipizza) a mai szlovéniai Lipicán.
A fajta ősei között vannak kemény természetű hegyi lovak és spanyol-nápolyi mének is. A kezdeteknél használt mének közül nyolc ma is létező genetikai vonalat alapított, s a tenyésztés ezekre épül.
A lipicai ménest a napóleoni háborúk idején kétszer is Magyarországra menekítették, így alakult ki a mezőhegyesi lipicai jellegű állomány.
Ezeket a lovakat 1876-ban Alsószombatfára költöztették, majd onnan 1912-ben Bábolnára.
A lipicai valódi nemzetközi fajta, az egész világon elterjedt. 400 éve fajtatisztán tenyésztik, az 1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstől eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztése során.
A magyarországi állomány kiemelkedő genetikai értékével tűnik ki.
kattints a képekre - érdemes!
2016. June 23. 00:00
Hungarikumok - Magyar rajzfilmek - Magyar népmesék – Az égig érő paszuly - rövid VIDEÓ!
Hungarikumok - Magyar rajzfilmek - Magyar népmesék – Az égig érő paszuly - rövid VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA és a képekre - érdemes!
http://www.mesek.tv/magyar-nepmesek/magyar-nepmesek-az-egig-ero-paszuly.html
2016. June 22. 00:00