kattints a VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=05fWeVTahhE
A Kárpát régió üzleti hálózat létrehozása szerepelt többek között a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottságának szerdai budapesti ülésén. A nemzetpolitikai államtitkárság közleménye szerint a testület Magyarság Házában tartott ülésén Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, a szakbizottság elnöke beszámolt a Kárpát régió üzleti hálózat létrehozásáról, amelynek keretén belül Kolozsvárott május 4-én meg is nyílt az első iroda.A hálózat létrehozása rendkívül fontos az egységes Kárpát-medencei gazdasági térség megvalósítása szempontjából; működésében integráltan jelenik meg a kamaráknál fellelhető szakmai tudás, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal által képviselt kormányzati szándék és eszközrendszer - olvasható a kommünikében.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a közlés szerint ismertette a Határtalanul! program kibővítését, amelynek értelmében immár a gimnazisták is részt vehetnek az osztálykirándulásokon. A helyettes államtitkár az ülésen bejelentette, hogy a külhoni magyar óvodák éve program részeként szerdán, a horvátországi Kopácson elindult az a Kárpát-medencei körút, amelyen külhoni magyar településeken a magyarországi jó óvodapedagógiai gyakorlatokat mutatják be.
A helyettes államtitkár tájékoztatta a Máért szakbizottsági tagokat a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálat közeljövőben történő elindulásáról, amelynek létrehozására az Országgyűlés tavaly decemberben 50 millió forintot szavazott meg.
MTI-fidesz.hu
Ha sikerül állandóra változtatni a bankok, a pénztőke és a multinacionális cégek átmeneti bevonását a méltányos közteherviselésbe, az nagy siker Magyarország szempontjából. Ha egyszer sikerült bevonni a bankokat és a multikat a közteherviselésbe, akkor miért ne sikerülne a következő időszakban is? - Mondta a Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
A pénzügyi spekulánsok, nagyban játszó svihákok, akik milliókat, milliárdokat utalnak, sokkal többet fognak fizetni az átlagembernél. A javasolt pénzügyi tranzakciós adó rendszere az embereknek előnyös, a spekulánsok számára hátrányos. Ha nagyobb bevétel folyik be a tranzakciós adóból, mint arra most számítunk, akkor azt mindenképpen a munkát terhelő járulékok vagy a személyi jövedelemadó csökkentésére kell fordítani.
Ugyan létezik az a lehetőség, hogy a pénzátutalásokat más országokon keresztül fogják majd bonyolítani, ám mivel Magyarország az első, amely bevezeti ezt az adónemet, nincs példa előttünk, amelyből tudnánk tanulni. Volt egy balul elsült kísérlet az 1990-es évek közepén Svédországban, de az nem olyan volt, mint a mostani magyar javaslat. Igyekeztünk annak a hibáit eleve elkerülni.
Európa ráébredt arra, hogy hitelből és adósságból nem lehet hosszabb távon kiszámítható életet adni az embereknek. Ezért az adósságleszorítás politikáján nem lehet változtatni, különben nagy baj lesz. Az adósság elleni küzdelmet nem lehet olyan fafejű módon folytatni, mint ahogyan nagyon sokan ezt képzelték és tették az elmúlt két esztendőben. Magyarországnak sem javasolnánk olyan gazdaságpolitikát, amelynek eredményeképpen nőne az államadósság.
Magyarország - a gyorsabb gazdasági növekedés megvalósulása érdekében - javasolni fogja például, hogy gyorsabb legyen az európai uniós pénzek felhasználása, és azt, hogy növeljék a mezőgazdaság és az élelmiszeripar támogatását. Mindezt azért, mert a magyar kabinet úgy érzi, mintha most friss levegő áramlott volna a szobába, és most lehet nagyobb léptékű változást elérni az európai politikában.
Ahogyan azt Görögország példája is mutatja, az a gyakorlat megbukott, hogy nemzetközi erők összefogva - hívják őket bárminek, nemzetközi nagytőkének, IMF-nek, EU-nak - felülírhatják a demokrácia szabályait, ezt ugyanis az emberek nem fogadják el. A világban sok helyen kacérkodnak azzal, hogy ha a nagytőkének nem tetsző módon működnek kabinetek, akkor leváltjuk őket, és technokrata miniszterelnökök és kormányok jönnek - ez a politika azonban megbukott.
A keleti nyitás és a nyugati politizálás viszonya "nem vagy-vagy, hanem és".
Új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben. Felszólítjuk, hívjuk a Romániában működő magyar politikai szervezeteket, hogy keressék egymással az együttműködést. Bár a politikában szükséges rivalizálni, de a mostani helyzetben a verseny felett ott van az együttműködés, az összetartás mindent felülíró eszméje. Egész Európának figyelnie kell, nehogy itt, a közép-európai térségben hirtelen nemzeti ellenségeskedések irányába forduljon az élet.
Újabb felvidéki magyarok fordulnak a strasbourgi emberi jogok európai bíróságához szlovák állampolgárságuk elvesztése miatt - hangzott el Lomnici Zoltánnak, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökének és a három érintettnek közös szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Gubík László joghallgató, az egyik érintett elmondta: szlovák állampolgárságuk elvesztése miatt jogi vákuumban élnek, elveszítették lakcímüket és választójogukat is. Számukra egyetlen megoldás létezik, ha eltörlik a törvénymódosítást - tette hozzá. Lomnici Zoltán arról beszélt, hogy minden segítséget megadnak az érintetteknek, és ezzel párhuzamosan vizsgálja annak lehetőségét is, hogy magánszemélyként eljárást kezdeményezzen Szlovákia ellen.
Lesznek magyar képviselők is a parlamentben, a Vajdasági Magyar Szövetség öt jelöltje jutott be a törvényhozásba. A VMSZ számára ez öt fontos – öt biztos helyet jelent. S jelzi egyrészt a párt súlyát is az országos politikai palettán. Így tehát azt is, hogy önerőből, saját erőforrásaira támaszkodva – választási szövetségesek nélkül – is képvisel olyan erőt, amelyikkel a szerbiai törvényhozásban komolyan számolni kell. Másfelől pedig nemzetiségi részarányban utal arra is, hogy a délvidéki magyar politikai szervezetek között a mostani kampányban is kiéleződött tűrhetetlenség ellenére is ennek a pártnak sikerült megőriznie vezető szerepét, s gyakorlatilag a vajdasági magyarság szavazatait – kevés kivétellel – begyűjtenie. Ezzel azonban még nem válik a kormányalakítási tárgyalásokban a mérleg nyelvévé, de szükség esetén, fontos törvények meghozatalában akár érdekérvényesítési – mi több, zsarolási – potenciált is jelenthet.
Szabó Palócz Attila
MH
Mostanra 42-re emelkedett a Világklub társklubjainak a száma. Az Amerikai Egyesült Államok Nevada államában, Las Vegasban kezdte meg szervezői munkáját az ottani társklub, amelynek tiszteletbeli elnöke az írófejedelem, Wass Albert harmadik fia, Czegei Wass Miklós, aki öt esztendős korában vándorolt ki édesapjával. Pénzügyi és gazdasági területeken dolgozott, kommunikációs és médiabefektetéseket irányított, ma nyugdíjasként él feleségével, Zilahy Zsuzsannával, aki a társklub elnöki teendőit látja - ő (Sophia Zsuzsanna Wass de Czege) több mint négy évtizede él az USA-ban, főként Kaliforniában, s az építész szakmában tevékenykedett. Mindketten hosszú évek óta együttműködnek a Panoráma Világklubbal Wass Albert írói munkásságának, életművének népszerűsítésében, tervük, hogy létrejöjjön egy Wass Albert Múzeum.
A Hollandiai Társklub Mierlo város székhellyel alakult az orvos végzettségű Landmanné dr. Szenczi Zsuzsanna elnökletével. Az alelnöki feladatokat, férje Jaring Landman képzőművész, főiskolai tanár vállalta, aki annak idején nemzetközi ösztöndíjasként Budapesten, az Iparművészeti és Képzőművészeti Főiskolán is tanult, és a magyar nyelvet jól elsajátította. A Luxemburgi Társklub elnöke a Luxembourg városban élő Szenci Krisztina 35 éves közgazdász, a Pricewarwehouse Coopers tanácsadója, a VinoArt cég tulajdonosa. Mindkét társklub magyarországi társelnöke dr. Szalay Katalin orvos.
Ausztráliában a második társklub alakult meg a napokban Queensland állam napfényes városában, a Gold Coaston, Bozsik Tamás szervezésében, aki a Panoráma magazin munkájában 2000 óta vesz részt, s a titkári teendőket fogja ellátni. A Queenslandi Társklub elnöki teendőre Nuspán Esztert, alelnöknek Bugár Máriát kérte fel a Panoráma Világklub alapító elnöke dr. Tanka László.
Kárpátalján már a harmadik világklub alakult meg. Tavaly tavasszal Beregszász és Técső városokban jöttek létre, ezúttal pedig a Panoráma Világklub Nagyszőlősi Társklubja kezdte meg munkáját, amelynek elnöke Rezes Károly üzletember, aki korábban a Nagyszőlősi Járási Hivatal elnöki tisztségét töltötte be. Alelnök Grigora Éva zenetanár, a Nagyszőlősi Önkormányzat munkatársa, a magyarországi társelnök, - a korábbi kárpátaljai klubokhoz hasonlóan- dr. Mezei László, a Kossuth Koszorúja Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Kattints a linkre:
http://www.youtube.com/watch?v=YZAyr1IpZDo
A backamadarasi polgármesteri hivatal, a Backamadarasért Egyesület, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) szervezésében került sor a 25. HMKK Fotóművészeti Alkotótáborra a Nyárádmentén. A tábor ideje alatt tíz neves, elismert és számos díjjal kitüntetett fotós látogatta végig a községet, hogy megörökítse az érdekes, színes mozzanatokat a helyiek életéből, és mindazt, amit művészi szemszögből fontosnak találtak. Így régi portákat, kapukat, gémes kutat, érdekes arcokat fotóztak, valamint a község intézményeit, nevezzetességeit, de a hagyományos mesterségeket is megpróbálták megörökíteni: kenyérsütést, a hámvarrást, az esztenán a sajtkészítést. A madarasi Kicses és az újonnan megalakult szentgericei néptánccsoportokról is gyönyörű felvételek készültek.
A hét folyamán készült munkákból hetvenöt fotót kiválasztottak, ezekből a nyáron, a backamadarasi aratóünnepségen szabadtéri kiállítást készítenek.
A táborban tíz fotográfus vett részt különböző vidékekről: Bálint Zsigmond művészeti vezető, Both Gyula és Tordai Ede Marosvásárhelyről, Ádám Gyula és Márton Ildikó Csíkszeredából, Baranyi Ildikó Bukarestből, Erdély Bálint Előd Székelyudvarhelyről, Kovács László Attila Sepsiszentgyörgyről, Arany Ferenc Nagyszebenből és Miklós Csongor Csíkmadarasról.
szekelyhon.ro