Szentesi Zöldi László: Székelyek

                              Tegnap délben, amikor ügyeletesként beléptem a Magyar Hírlap és az Echo Tv közös, Thököly úti szerkesztőségébe, megpillantottam a székely zászlót. Ott lobogott vígan fent, a bejárat felett, közben fújt a szél, a nap sütött, és nekem eszembe jutott húsz hosszú esztendő megannyi székelyföldi utazása. Akkor nem volt még divatban a kék lobogó, és nem beszéltünk ennyit az autonómiáról, csak izzott a hamu alatt a parázs, s minden baráti és hivatalos beszélgetés végén ott sorjáztak a kérdések: van-e, lehet-e közös célja a székelységnek, lesz-e magyar megmaradás Erdélyben?   A múlt héten pedig az Országházban akadt dolgom, és amikor a beléptetésnél felpillantottam, ugyancsak a székely zászlót pillantottam meg a piros-fehér-zöld lobogó mellett. Vállalom a felelősséget, hogy a roppant illedelmes, el nem kötelezett és hihetetlenül középen álló értelmiségiek megrónak majd a következőkért, de én hálás vagyok Kövér László házelnöknek ezért a gesztusért. Budapestről ugyanis gyakran nem látszik, mit jelent egy-egy effajta elhatározás odaát, a székely falvakban és városokban. Nem értheti, aki még nem látta a Kis-Cohárdot és Székelydálya református templomát, aki nem poharazgatott székely barátokkal, nem beszélgetett elzárt falvakban és hangos nagyvárosban a sorskérdésekről és a mindennapokról, s aki a csíksomlyói nagy ünnepen még nem tapasztalta meg, hogy a székely lobogó – Kosztolányival szólva – „csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló…” A székely nemzet a magyarság eleje. A legkeményebb, legnagyobbra hivatott, legértékesebb fajtája. Mikes Kelemen, Benedek Elek, Tamási Áron, László Gyula, Márton Áron népe. A székely ember okos, talpraesett, rendíthetetlenül magyar, ezért öröklétre ítéltetett (nekem efelől soha nem voltak kétségeim…) A székelység már a puszta létével is példát mutat: legelőször is a kisebbségbe szorult erdélyi magyarságnak, aztán felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, és igen, az „itthoni” magyarságnak is. De a székelység erényei mellett a hibákról is meg kell emlékeznünk. A széthúzás, a testvérháború, a nemzeti irigység és kishitűség régi hagyománya Vásárhelyen, Udvarhelyen, Csíkban és Háromszéken ma is rombolja a megmaradás esélyét. Hogy az erdélyi értelmiség, éppen úgy, ahogyan a magyarországi is, nemzeti hűségben, meg nem alkuvásban mindig is a nép mögött kullogott, és nemzedékenként csak néhányan tudtak a legjobbjai közül valódi vezetővé szegődni – ténykérdés. A székelység megosztott, és akár bánkódunk, akár természetesnek tartjuk, bizony ez a helyzet. Csakhogy a dolgok természete szerint a Székelyföldhöz hasonló szellemi vidékek kiterjedése és befolyása mindig nagyobb a valóságos földdarabokénál. Ahol magyar anyanyelvünk a legszebben szökik szárba, s ahol nem dobják el a nemzetiségüket mások kedvéért, ott a nép él és élni akar. Székelyek a világ minden részén élnek. Sok barátomban itt, Magyarországon is csörgedezik székely vér, és aki csak egy picit is kötődik Erdélyhez, soha nem felejti, mivel tartozik a valóságos vagy szellemi szülőföldnek. A székelység befolyása roppant kiterjedt, de ezt talán még maguk sem hiszik el. Tegnap óta azonban fordult a kocka: a szellemi nagysághoz való jog immáron elvitathatatlan. Tegnap ugyanis nem pusztán annyi történt, hogy a székelyek nagy menete elindult és százezreket mozdított meg testben és lélekben. Tegnap a világ magyarsága együtt lélegzett a Székelyfölddel. Ha hiszünk abban, hogy a közös akarat, az őszinte hit és a tudás embereket egyesít nemes ügyekben, akkor abban is hinnünk kell, hogy hamarosan, még a mi életünkben valami nagy-nagy fordulat vár a székely közösségre. Nem félek kimondani: szabadság vár rájuk. Autonómia, nemzeti önigazgatás lesz a vége, ha eléggé elszántak és összetartóak. Nem lehet elég sokszor elmondani: először a saját sorokat kell összébb zárni, mint vasárnap. Minden erdélyi magyar pártnak, mozgalomnak kötelessége támogatni a mostanihoz hasonló kezdeményezéseket. Mert ekkor, és csakis ekkor létrejön a magyar nemzeti egység, és akkor a románok sem mondhatják, hogy forrófejű szeparatisták hőzöngenének az ország közepén. Illetve mondhatják, de azzal csak nagyobb ellenállást váltanak ki… Mi, a magyar nemzet Erdélyen kívül élő tagjai mindig mellettetek leszünk, székely testvéreink, és ha a végén harmincan maradunk, akkor is számíthattok ránk. De bízzatok abban, hogy még nagyon sokáig milliószámra vagyunk és leszünk, nem pedig harmincan… A küzdelemben mindenkire szükség van odaát, Erdélyben. Az asszimiláció ugyanis egyformán sújt le: arra is, aki fontolva haladva bízott a megmaradásban, arra is, aki radikálisabb eszközöket javasolt. De a beolvadás istenigazából nem fenyeget benneteket. Nektek ugyanis rendeltetésetek van, székely barátaim, dolgotok van velünk, a magyar nemzet nagy családjával is – de elsősorban önmagatokkal. A mostani nagy seregszemle nem haszontalan vállalkozás: végre utat mutattatok magatoknak, és minden magyar ember támogat benneteket küzdelmetekben. Együtt erősek vagyunk, és a végén győzni fogunk! Szentesi Zöldi László Magyar Hírlap  

2013. October 28. 09:42

Ma megmozdult a világ magyarsága - Székelyek Nagy Menetelése – 2013. október 27. – Háromszék – Berecktől Kökösig - és támogató megmozdulások a világ harminc városában

                        Kattints a VIDEÓRA, a budapesti bejelentésre: https://docs.google.com/file/d/0B8yuROl3oj_sSVZZUU5tZ2RZMFE/edit?usp=drive_web&pli=1

2013. October 27. 22:30

Magyar népviseletek - Leánykák moldvai csángó viseletben

                              Székelyföld autonómiájának a kivívása nélkül ezeknek kicsi leánykáknak esélyük sincs, hogy magyarként megmaradhassanak családjaikkal. De ugyanez igaz Erdély bármely magyarok lakta vidékére is - nem csak a dél-erdélyi, és a mezőségi, vagy más területeken élő magyarságra, hanem magára a székelyföldire is. Autonómiát Székelyföldnek!

2013. October 27. 18:19

Székely autonómia: az EU sem hunyhat szemet

                          A Civil Összefogás Fórum (CÖF) petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára – fogalmazott Bencze Izabella CÖF-szóvivő. Bayer Zsolt újságíró a Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel Budapesten a Székelyek Nagy Menetelését támogató demonstráción. A Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel a román nagykövetség előtt elmondott beszédében Bayer Zsolt újságíró. Elmondta, hogy az 1918-as nyilatkozatban teljes nemzeti szabadságot ígért a Romániában élő népeknek a románság. E szerint minden együtt élő nép önállóan bíráskodhat, igazgathatja és képezheti önmagát. A nyilatkozat harmadik cikkelyét – mint mondta, a nagykövetség munkatársai és a román média kedvéért – román nyelven is felolvasta. Ugyanis emlékeztetni kívánja Romániát az általuk tett Gyulafehérvári nyilatkozatra, a magyarság történelmi jussára és az adott szó becsületére – fűzte hozzá.   Az autonómia jár a székelyeknek is Bayer Zsolt a továbbiakban a székelység történetében a legnagyobb tüntetésnek nevezte a Székelyek Nagy Menetelését, ami elvezethet Székelyföld autonómiájának kivívásához. Közlése szerint mára a székelység Európa egyetlen etnikai közössége, amelyik nem rendelkezik autonómiával. Márpedig ami más etnikai közösségeknek jár Európában, az a székelységnek is jár – jelentette ki, hozzáfűzve: ezt azért mondhatjuk el Budapesten is, mert nincs két magyar nemzet, csupán egy. „Éljen a székelység el nem idegeníthető joga az önrendelkezésre, éljen a székely autonómia!” – zárta beszédét Bayer Zsolt. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára – közölte Bencze Izabella, a CÖF alapítója és szóvivője a Székelyek Nagy Menetelését támogató vasárnapi budapesti szimpátiatüntetésen. A petícióban felsorolják a várható jogsértéseket – mondta, hozzátéve: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió „úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette”. Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is. Közölte, a magyar nemzet gyakorolni fogja székely testvérei sorsa felett Istentől kapott védhatalmi jogát, minden törvényes és békés eszközt megtalálnak a székely megyék eltörlésének megakadályozására, hogy elérjék az etnikai alapú székely területi autonómia létrejöttét.  MTI, mno, Patrióta Európa Mozgalom

2013. October 27. 17:28

A Székelyek Nagy Meneteléséhez csatlakozó tüntetés - 2013. október 27. - Budapest

 

2013. October 27. 16:43

Böjte Csaba a Székelyek Nagy Meneteléséről

                                        Böjte Csaba Rétyen elmondott beszédében a 400 éve fejedelemmé választott Bethlen Gábor példázatát említette, aki képes volt párbeszéddel lecsillapítani a trónra lépésekor Erdélyben dúló feszültségeket. "Csak együtt tehetjük tündérkertté Erdélyt! - jelentette ki Böjte Csaba. A szerzetes arra kérte Istent, értesse meg a többségi néppel, nem ellene, hanem vele együtt akar a székelység szebb Romániát, szebb Erdélyt, szebb Székelyföldet.

2013. October 27. 16:21

Fidesz: Támogatjuk a Székelyek menetét, mert a magyarok összefogásáról szól

                            Az Székely Nemzeti Tanács által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A CÖF és az SZT szervezésében Budapest mellett négy másik magyarországi városban - Szolnokon, Keszthelyen, Debrecenben és Sárospatakon - is tartanak szimpátiatüntetést a tervezett romániai közigazgatási átalakítások ellen és a székely autonómia mellett. A Fidesz is támogatja a vasárnapi Székelyek nagy menetelése elnevezésű demonstrációt, ezért minden tagunkat és támogatónkat arra kérjük, hogy vegyenek részt vasárnap a Székelyföld területi autonómiája melletti, budapesti szimpátiatüntetésen. A CÖF és a Székelyföldért Társaság (SZT) által szervezett, a Hősök terétől 11 órakor induló és a budapesti román nagykövetség előtt véget érő rendezvényre mindenki csak magyar és székely zászlókat hozzon, pártjelvényeket ne. A Fidesz külön delegációt nem küld a Székelyek nagy menetelésére. A székely autonómiát Romániában kell kivívni, így az erdélyi megmozdulást az ottani magyar szervezetek alakítják. Most vasárnap a Székely Nemzeti Tanács a készülő román közigazgatási törvény ellen szervez egy békés felvonulást. Mindez teljes magyar összefogással jön létre, hiszen minden romániai magyar politikai erő részt vesz a szervezésben és a demonstráción is. A székelyeknek mindig megvolt a saját kultúrájuk, hagyományuk és mindig határozottan kiálltak a saját jogaik érdekében. A székelyföldi autonómia Románia érdekeivel sem ellenkezik, hiszen - ahogyan azt az Európa Tanács is megállapította már más esetekben - egy jól működő autonómia stabilitást hozhat az érintett térségnek és így az egész országnak is. Patrióta Európa Mozgalom

2013. October 26. 23:34

Székelyek Nagy Menetelése: őrtüzek gyúltak Háromszéken

                          Több háromszéki magaslaton gyújtottak őrtüzet szombat este a vasárnap Székelyek Nagy Menetelésének szervezői. A Maksamelletti Óriáspince-tetőn mintegy kétszáz fiatal gyűlt össze a háromszéki ifjúsági szervezetek ernyőszervezete, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) által szervezett tűzgyújtásra. A fiatalok fáklyákkal, zászlókkal, énekszóval hangoltak a vasárnapi felvonulásra. Oltean Csongor, a Hárit elnöke elmondta, arra számítanak, hogy hosszú folyamat lesz a székelyföldi autonómia kivívása, ezért elhatározták, hogy október utolsó szombatján évről-évre meggyújtják az Óriáspince-tetőn az autonómia őrtüzét. „Kinyilvánítjuk ezáltal, hogy fontos számunkra a Székelyföld jövője, és nekünk fiataloknak az autonómia jelenti a jövőt” – hangoztatta Oltean Csongor. A székelyföldi magaslatokon gyújtott őrtüzekkel vagy lármafákkal évszázadokon keresztül a veszélyt jelezték. Az őrtüzek, lármafák láncolatán keresztül rövid idő alatt a teljes székelység értesülhetett a török- vagy tatárbetörésről, és készülhetett a védekezésre. Az elmúlt két évtizedben a hagyomány átalakult, többnyire magyar ünnepeken gyújtottak őrtüzeket a Székelyföldön. A székelyek vasárnapra meghirdetett nagy menetelésével a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a hozzá csatlakozott erdélyi magyar pártok és szervezetek az egységes, autonóm Székelyföld iránti elkötelezettségüknek kívánnak nyomatékot adni. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 53 kilométeres székelyföldi szakaszán 14 településről vagy gyülekezési pontból indulnak menetoszlopok a szomszédos települések felé. A nagy menetelésre százezres tömeget várnak. Vasárnap Budapesten és több más településen is tartanak szimpátiatüntetést. Gyülekezés a Hősök terén 10-11 óra között. (vigyázat óraátállítás van hajnalban!). 11 órakor a román nagykövetség épületéhez vonulunk! A Patrióta Európa Mozgalom ott lesz! - és Te? MTI, MNO, Patrióta Európa Mozgalom

2013. October 26. 22:08

Gyermekfilharmónia - Szentegyháza - Erdély - Székely himnusz, Gábor Áron rézágyúja - VIDEÓ!

                                          kattints a VIDEÓRA: http://www.youtube.com/watch?v=pYdjmW6FJWo

2013. October 26. 17:16

Székelyek Nagy Menetelése – 2013. október 27.

                                          A Székelyek Nagy Menetelése – 2013. október 27. – Háromszéken – Berecktől Kökösig A helyszínen, vagy Budapesten és világszerte ugyanebben az időpontban szervezett szimpátia tüntetéseken vegyen részt Ön is! Itt az idő – hogy összefogjon a világ magyarsága Székelyföld megmentéséért! Patrióta Európa Mozgalom    

2013. October 25. 15:00
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

47. oldal/98