A haza mindenek előtt

                                    "A haza mindenek előtt." Deák Ferenc (1803-1876) - politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő, igazságügy-miniszter  

2014. October 19. 11:28

A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel

                         

A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.

Fekete István (1900-1970) - író

2014. October 09. 00:00

Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam

                      "Amikor kimondom ezt a szót, hogy 'Erdély', ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam, vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. Véremben van. Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam. Azért az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet azoké, akik ott maradtak, szenvedtek és hűséggel kitartottak minden gyötrés, megpróbáltatás ellenére is. Minden maradék erőmmel, igyekezetemmel azért küzdök még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, az Isten és ember előtti egyenlőség, a tisztesség és az emberszeretet földje." Wass Albert (1908-1998) - író, költő

2014. October 03. 02:16

Akik az igazság sírjára köveket hengerítenek

                               

 

"Akik az igazság sírjára köveket hengerítenek, azok nem hisznek Magyarország föltámadásában. Mert Magyarország igazsága csak az igazság Magyarországa lehet." Juhász Gyula  (1883-1937) - költő

2014. September 28. 00:00

Az őszinteség az, ami leginkább hiányzik a világból

                                "Az őszinteség az, ami leginkább hiányzik a világból, és amire a legnagyobb szükségünk van. Csak az őszinte lelkek lehetnek elég bátrak ahhoz, hogy ősi, egyszerű tényeket, a lélek természetes alap meggyőződéseit szembe merjék szegezni az emberi életet megrontó hazugságok seregével." Makkai Sándor (Nagyenyed - Erdély, 1890 - Budapest, 1951) - író és református püspök

2014. September 27. 13:16

Lázár Ervin (1936-2006) - író, elbeszélő, meseíró

                                    "A leglehetetlenebb dolgoknak is neki kell vágni néha, mert ezekből származnak az ember legcsodálatosabb élményei." Lázár Ervin (1936-2006) - író, elbeszélő, meseíró

2014. September 22. 14:13

Miért tart a szigorú sors távol tőled?

                                          "Ó távoli vad hazám! ismeretlen barátaim! nagy családom! Fájdalmad jajszava visszahívott hozzád – jajszavadtól mélyen találva hajtom le szégyenkezve a fejem, hogyan felejthettelek el ilyen sokáig... Miért tart a szigorú sors távol tőled?" Úti levél - részlet - 1838 május Liszt Ferenc (1811-1886) - A 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze

2014. September 22. 02:55

A haza minden előtt

                          "A haza minden előtt" Kölcsey Ferenc (1790-1838) - költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

2014. September 01. 22:58

Hiszem, hogy lehet tovább is menni azon az úton, melyen népünk ezer éve jár

                          "Hiszem, hogy az életet szolgáló szeretet, ha az alázat útján jár, Isten irgalmából célba is ér. Hiszem, hogy lehet tovább is menni azon az úton, melyen népünk ezer éve jár, melynek távlatai a végtelenbe vesznek." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2014. September 01. 17:14

Versenyemlékek

                                "Nemzeti fény a cél. Hogy elérd, forrj egybe magyar nép." Versenyemlékek - VII. - 1833 Kölcsey Ferenc (1790-1838) - költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja  

2014. August 31. 14:28
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

81. oldal/116