Már a horvátok elleni győzelem után lehetett tudni. Illetve, nem, ez nem igaz: tudni nem lehetett. Csak érezni. És az sokkal fontosabb. Sokan temették őket. Ezeket a srácokat és persze az új szövetségi kapitányt is. Ahogy sokan akartak keresztbe tenni a réginek is. Talán el sem tudják képzelni, mennyi ellendrukkere volt Kemény Dénesnek - és mennyi van már most Benedek Tibornak is.
De ez mind nem számít.
Hiszen a horvátok elleni győzelem után már lehetett érezni. És ennél nincsen fontosabb.
Így volt éppen a lányokkal is. Éreztük, hogy a bronzérem a miénk lesz az oroszok ellen. Mert csak mi érdemeljük meg. Hiszen, amúgy döntőt kellett volna játszanunk. De a vízilabda nevű sportban időtlen idők óta a magyaroknak nemcsak az ellenféllel, hanem a bírókkal is meg kell harcolniuk. Becstelen gazemberek fújnak ellenünk a parton. Így volt ez a lányoknál, és így a fiúknál. Mindent megpróbáltak, hogy ne játszhassunk döntőt.
A lányok nem tudták legyőzni a bírókat.
A fiúk igen.
Aztán a fiúk döntőjekor végre akadt becsületes bíráskodás is. Igen, a spanyol és a szlovén bíró visszaadta a hitet, hogy olykor lehet tisztességesen vezetni egy meccset akkor is, ha mi játszunk.
De már ez sem számít.
Csak a csapat számít. A magyar női és férfi vízilabda-válogatott. Merész András és Benedek Tibor – ők számítanak. A tekintetük számít, ahogy megállnak a medence szélén. És ahogy tanítványaik rájuk néznek.
Miképpen öregszik az ember, úgy csökken azok száma, akikkel gondolkodás nélkül elmenne a háborúba.
Merész Andrással és Benedek Tiborral gondolkodás nélkül megy harcba a csapatuk. És ez az a kötelék, amely meghozza a sikert.
A három olimpiai aranyat nyert Kemény Dénes-féle „nagy csapat” után jöttek a vészmadarak. Hogy most majd aztán sokáig nem lesz ilyen, szokjunk hozzá, hogy a következő esztendőkben nem számíthatunk sikerekre, és így tovább, a végtelenségig.
De Benedek Tibor és csapata másképpen gondolta. Ők úgy gondolták, hogy ha már ilyen magasra van téve a mérce, ha ilyen elődök nyomdokaiba kell lépniük, akkor ez becsületbeli ügy. Így fogtak hozzá.
És dolgoztak, dolgoztak, ájulásig. És hittek önmagukban, hittek a csapatban, az összetartozásban, az egymásra utaltságban, hittek a sikerben, és hittek a kapitányukban.
Pontosan azokban a dolgokban hittek, mint elődeik. Ezért fogják bejárni pontosan ugyanazt az utat. És Benedek Tibor pontosan ugyanolyan erővel, hittel és magabiztossággal áll a medence szélén, mint Kemény Dénes állt.
És Merész András is ezt képviseli: a hitet és az erőt, amit át tud adni a lányainak.
Mi pedig nézzük őket…
Nézzük Bolonyai Flóra védéseit, Bujka Barbara erejét és félelmetes lövéseit, Keszthelyi Rita nyugalmát a döntő pillanatokban, Kisteleki egész csapatra kiható rutinját – és nézzük, ahogy Merész András nézni tud tanítványaira, és ahogy ők visszanéznek rá.
Nézzük Nagy Viktort, ahogy őrületbe kergeti az ellenfelet, mert nem lehet neki gólt lőni. Nézzük védései után a szemtelen gesztusait, és imádjuk érte. Nézzük a Varga testvérek szemet gyönyörködtető összjátékát, Hárai Balázs pofátlanul gyönyörű csavarját, Szívós Márton bombáit, az oroszlánként védekező Decker Attilát és az egész csapatot – és nézzük, ahogy Benedek Tibor nézni tud tanítványaira, és ahogy ők visszanéznek rá.
És őket nézve lehet megérezni és megérteni, mit jelent a csapat, mit jelent az összetartozás. Mit jelent, ha a lányok nemzeti színeket festenek a vállukra, mit jelent az összekapaszkodva elharsogott „hajrá magyarok” – és mit jelent a dobogó tetején összekapaszkodva elénekelt magyar himnusz.
És mindezt nem lehet elégszer megköszönni.
Ahogy úszóink diadalát sem. Cseh László káprázatos hajrával elért ezüstjét, Hosszú Katinka két csodálatos aranyérmét, és a bronzérmet, és – hadd legyek elfogult – Gyurta Dániel aranyát. Azét a Gyurta Dánielét, akinek edzőjét hazaküldték a versenyről. Hazaküldték Széles Sándort, s valami egészen aljas és undorító pletykát kerítettek köré. De ez sem számít már, és csak a becsület végett szögezzük le egyszer s mindenkorra: Gyárfás Tamás és Szabó Tünde nélkül éppen ilyen eredményes lenne a magyar úszósport. De Széles Sándor nélkül nem. Ezért köszönjük meg őneki is, alázattal és hálával.
És így köszönjük az egész csapatnak. Mert hát: „Isten, áldd meg a magyart…” És most rajtatok keresztül megáldott bennünket, mindannyiunkat, az egész nemzetet.
Köszönjük nektek, köszönjük önöknek!
Bayer Zsolt
Az egyvégtében ordítozó Molnár Csaba alelnöktől tudjuk, trágár főnöke hamarosan ötszáz óriásplakátot helyez ki az ország köztereire, véletlenül se felejtsük el arcélét, egyre űzöttebb tekintetét, hogy válságosra forduló intellektusáról már ne is beszéljünk. Most már egészen biztos: Gyurcsány Ferenc elindította a kampányt! (Maga az érintett modell még nem szólalt meg - bár félő, nem ússzuk meg -, így nem tudhatjuk, miből gondolja szegény, hogy sudár külsejének mutogatása révén megszűnik a Mókus őrs kétségbeejtő elutasítottsága.)
Pilhál György
Magyar Nemzet
Nehéz olyasmit vitatni, hogy "az SZDSZ hatalomvágytól és pénzéhségtől vezérelve" 1994-ben koalícióra lépett a posztkommunista MSZP-vel; mert tényleg koalícióra lépett, habár Horn Gyuláéknak önmagukban is kormányzó többségük volt. Az SZDSZ azért dédelgethetett néppárti álmokat, mert antikommunista retorikát használt. Azaz, vagy 1994 előtt hazudott, vagy utána. Szerintem pedig előtte is és utána is, ami nagy bravúr: hazugságon alapult a párt egész létezése.
Csontos János
Magyar Nemzet
Bajnai Gordon ismét megmutatta igazi énjét.
Legutóbb azt mondta, hogy a magyar kormánynak el kell számolnia 500 milliárd forinttal, amelyet a devizahitelesek megsegítése érdekében elvett a bankoktól.
Ő nem az emberek sorsa miatt aggódik, hanem a bankokért, amelyek a szocialisták kormányzása, így az ő miniszterelnöksége alatt is annyi pénzt talicskáztak ki az országból, amennyit csak tudtak.
Bajnai az ő emberük, Bajnainak semmi köze az országhoz, a nemzethez, az emberekhez!
Bajnai Gordon – tudják, a libás – legutóbb azt mondta, hogy a magyar kormánynak el kell számolnia 500 milliárd forinttal, amelyet a devizahitelesek megsegítése érdekében elvett a bankoktól. Íme, Bajnai emberközpontúsága itt áll előttünk teljes életnagyságban. Vagy ez inkább bankközpontúság?
Bajnai fenti nyilatkozata fényében azért a Hajdú-Bét-ügyben való „közreműködése” is jobban megérthető. Bajnai soha nem ismerte el, hogy köze lett volna a Hajdú-Bét tönkretételéhez, s így a beszállító libatenyésztők csődbe jutásához, aminek következtében több ember öngyilkosságot követett el.
Bajnai akkor csak annyit mondott: nem értettünk hozzá, ezért alakult ki a csődhelyzet. Mellékesen: akkor minek fogtak bele a Hajdú-Bét megmentésébe? Ám, ami ennél fontosabb, hogy akkor, illetve a mai napig sem hangzott el egyetlen bocsánatkérő, vagy a károsultakkal szembeni együtt érző mondat Gordonka szájából.
Éppen ezért már akkor úgy tűnt, Bajnai egy hideg, célracionális, pénz-orientált ember, akiből hiányzik egy nagyon fontos dolog, ami nélkül nem szabad politikusnak állni: ez pedig az emberközpontúság, a humanizmus, az empátia.
Ám most, a fent idézett legutóbbi nyilatkozatával mindezt utólag is megerősítette. Köszönet, kedves Bajnai úr, hogy a kételyeket eloszlatta azzal kapcsolatban, hogy milyen ember Ön.
Ön bizony, Bajnai úr, olyan ember, aki mély együttérzéssel és empátiával éli át a bankok kínját és gyötrelmeit. Önben van igazi szánalom: ismeri a többmilliárdos vagyonnal rendelkező bankvezetők napi gondjait, s ebbéli sajnálatát, mély fájdalmát ki is mutatja, le is nyilatkozza. S e nyilatkozataiban átkozza a kormányt, amely azt a szörnyűséget követte el, hogy ártott a bankoknak és segített a devizakárosultaknak.
Ó, minő bűnös magatartás ez a kormánytól! Mit szólnak ehhez vajon az Önt országunkra küldött „intézmények”, mint az IMF, az Egyesült Államok vezető körei, egyes EU-s politikusok és így tovább?
Állapítsuk meg tehát: Bajnai Gordon az az ember – és persze politikus –, aki a Hajdu-Bét-ügyben az érintett cégek oldalára állt a libatenyésztőkkel szemben, most pedig a bankok oldalára állt a devizakárosultakkal szemben.
De hát bajjal jár a Bajnai.
Bajnai Gordon tehát megmutatta önmagát és világképét, vízióját a választóknak szűk egy évvel a választások előtt.
Ez pedig azért végtelenül fontos, mert valójában Bajnai Gordon tudatos hipnotizőr. Van egy választói réteg, amelyik számára Bajnai sármőr, szépfiús és kisfiús megjelenése „bejön”, amelyhez tartozik egy sima modor, egy aggódó, már-már beteges hang, amely azt kívánja sugallni, hogy nálánál jobban senki sem törődik a magyar emberek sorsával.
Milyen kár, hogy Bajnainál az emberek sorsa iránt érzett aggódás megegyezik a nemzetközi pénzügyi körök és a bankok érdekeinek minden felett álló képviseletével…
De legalább most már, 2013 júliusától pontosan tudhatja azt a magyar választópolgár, hogy ha Bajnai Gordonra – s vele együtt Mesterházy Attilára és Gyurcsány Ferencre – szavaz, akkor milyen alternatívát választ az ország számára a jövőre nézve.
Észre kell vennie minden magyar állampolgárnak, hogy Bajnai körbevette magát a „szakértelem”, a „modernség”, a „hozzáértés” fílingjével, s ezzel még egyszerű választópolgárokra is hathat.
Az egyszerű választópolgár könnyen megilletődik az érzelemmentes tekintettől, a gesztus nélküli, zárt szájú, mély hangú, rekedtes és lassú beszédmódtól, mellyel a nyilatkozó azt sugallja, hogy ő maga a szakértelem, minden más, nyitott modorú és főleg az emberekre nyitott, közérthető nyelvezet primitív bunkóság.
És sajnos az „egyszerű ember” sokszor megriad a „nagy tekintélyű szakértelemtől”, s képes elhinni, hogy az a jó gazdaság- és kormányprogram, ami a bankok és a nemzetközi intézmények érdekeit állítják az ő érdekeik elé. Elképesztően önpusztító és naiv tud lenni a választópolgár, ezt sajnos már nem egyszer megtapasztaltuk.
Holott Bajnai és Gyurcsány – s részben Mesterházy – programja, víziója nem más, mint globális, kozmopolita neoliberalizmus IMF–Világbank–Bilderberg-receptek alapján, szemben az Orbán-kormány patriotizmusával és emberközpontúságával.
Reménykedem abban, hogy a magyar választópolgár nem válik Pelikán elvtárssá, aki szinte önként és dalolva vált saját maga ellenségévé, mondogatva, hogy „az a gyanús, ami nem gyanús”.
Pedig vegyük észre: az a gyanús, ami gyanús.
Fricz Tamás
mno.hu
Nem könnyű eligazodni a a hírek, híresztelések és a különböző pártérdekeket szolgáló mendemondák között. Ha igaz az, hogy Reding asszony befolyásolni szándékozik a jövő évi magyar választások legitimációját, attól kell tartanom, hogy a demokráciát, s az azzal járó magatartási követelményeket nem veszi komolyan. Például fütyül egyes magyar magas rangú politikusok emberi méltóságára. De elsősorban a választópolgárok bölcsességét és tisztességét vonja kétségbe.
Kristóf Attila
Magyar Nemzet
Hőségriadó idején ne bosszantsuk a lakosságot! Azt hittem, ezt az őszödi rém és stábja is tudja, de sajnos éppen most jutott eszükbe félezer óriásplakátot kihelyezni a rém portréjával és a rendkívül szellemes jelszóval: „Összefogással a Köztársaságért!”
Ha létezik rossz ötlet és feleslegesen kidobott pénz, akkor ez a kampány a Demokratikus Koalíció jobb megismertetésére és népszerűsítésére minden bizonnyal az. Rossz emlékeket idéz fel, ébren tartja az ellenszenvet, élcelődésre és gúnyolódásra ad alkalmat, hiszen ezzel az emberrel senki sem óhajt összefogni, legkevésbé a köztársaságért.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom
Történelmi mérföldkő volt a tegnapi nap. Megkezdődött a kettős állampolgárok regisztrálása a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokra. Naptárba kívánkozó, kivételes esemény. Egész pontosan azok számbavétele kezdődött meg, akiknek nincs állandó magyarországi lakóhelyük, ám regisztrálni, majd voksolni szeretnének, hiszen erre immáron törvényes lehetőségük van.
Pilhál György
Magyar Nemzet
Varga Mihály: Strukturális reformokra nincs szükség, a nagyobb területeken – például az egészségügy, az oktatás vagy éppen az önkormányzatok esetében – pont azok lezárása valósul meg. A gazdaságpolitikában pedig – függetlenül az országgyűlési választásoktól – stratégiai változások nem lesznek. Most a fenntartható gazdasági növekedésre koncentrálunk.
Részlet a Magyar Hírlap interjújából
„Az elitek önmagukkal és a hatalommal vannak elfoglalva, miközben a nyomorúság egyre nagyobb.” Jó mondat, nem? Keresik a gazdáját? Radikális balon vagy jobbon? Már, ha még egyáltalán van értelme kihasznált és élősködő megítélésében útjelző táblát tenni Magyarországon.
Nos, tévednek. De segítek egy másik idézettel: „A reformer nem menekül, a reformer szembenéz.” Képzeljenek hozzá megfelelő felhorkanó hanghordozást, pszichopata hanglejtést. Hát persze, hogy ő az. A jó Fletó, aki most óriásplakátról vigyorog országszerte az arcunkba.
... De kérem, gondolják végig, hogy most azok hirdetnek összefogást a köztársaságért, akik anno nemcsak a republikánus eszmét, hanem mindent lenyúltak, még azt is, ami le volt betonozva.
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap