A kolozsvári Szabó Ábel fotószerű festményei

                        Szabó Ábel kolozsvári származású képzőművész egyéni tárlatát nyitották meg  a csíkszeredai Pál Aukciósház és Galériában. Szabó Ábel a fotórealizmus európai hagyományaihoz kapcsolódva, jól kiválasztott helyszíni fotók alapján készíti alkotásait, de nem vetítő segítségével, hanem elmélyülten, akadémikus módon. Azt hiszem, ebben is rejlik képeinek nagyszerűsége. Jellegzetesen nagyvárosi, oxigénhiányos levegőt árasztanak a képek. Tárgyilagos közléssel, hideg, elidegenítő távolságtartással létrehozott kompozíciók. Mintha turistaként bámészkodnánk, miközben ez a környezet életünk tere, tele idegenséggel, málladozó falakkal, a múlt rozsdásodó relikviáival. És nincs perspektíva, illetve ha időnként van is, nem túl biztató. Szabó Ábel nem ódzkodik a társadalmi üzenetektől, tényszerűen, közvetlen módon, ugyanakkor nyersen és éles látóan mutatja meg környezetét” – emelte ki a tárlatot megnyitó Túros Eszter művészettörténész. szekelyhon.ro, Patrióta Európa Mozgalom  

2013. May 27. 16:40

Gondolatok a skanzenben

                      A skanzen jó példája annak, hogy európainak lenni egyben azt is jelenti, hogy a hazait megőrizni, és abból erőt meríteni, mert magyarként vagyunk európaiak. A többi európai népnek azt tudjuk adni, amik vagyunk. Boros Imre  Magyar Hírlap

2013. May 25. 14:32

Schulz még most sem bírt bocsánatot kérni

                          Félreértés történ a belga Metro újságban – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) németországi, szocialista elnöke szerdán a Népszabadság újságírójának kérdésére.   A bocsánatkérés ismét elmaradt az EP szocialista elnökétől, de elismerte, hogy egy hibát elkövetett az interjúban, mikor azt mondta: egy magyar parlamenti párt elnöke (president of a party) akarta összeírni a zsidó származású képviselőket, miközben a Jobbik alelnökéről van szó – tette hozzá. Halkan jegyezzük meg, hogy természetesen ez sem fedi a valóságot, hiszen Gyöngyösi Márton a radikális párt frakcióvezető-helyettesi posztját tölti be, de ne legyünk ennyire szőrszálhasogatók az uniós politikussal. Ez is előrelépés ahhoz képest, ami a belga lap ominózus cikkében szerepelt: „Magyarország össze akarja írni a zsidókat”. Schulz sajtósára hivatkozva azt mondta a brüsszeli uniós csúcs szünetében: az újság azóta helyreigazítást közölt, amit némi keresgélés után sikerült megtalálnunk. Apró betűvel szedett egy nyúlkfarknyi mondat terjedelmű a "helyreigazítás".  Az sem biztos, hogy megtalálja, aki szándékosan keresi! MNO, Patrióta Európa Mozgalom

2013. May 24. 16:45

Magyar emlékek a nagyvilágban - Báthory István sírja - Wawel székesegyház kriptája - Krakkó - Lengyelország

                            Báthory István (Szilágysomlyó, 1533 – Grodnó, 1586) - erdélyi fejedelem (1571–1586) - Lengyelország királya (1576–1586)  

2013. May 24. 13:35

Leiningen Westerburg Károly egykori szobra - Törökbecse - Délvidék

                                        Az 1911-ben felavatott Leiningen-szobor. Felirata: ""Gróf Leiningen Westerburg Károly honvéd tábornok, ki Aradon új hazája szabadságának kihívásáért 1849. október 6-án, mint vértanú hősi halált szenvedett, porhűvelyed visszaállt ugyan e föld rögébe, de nemes lelked, annak vitézsége és geniuszod örökké élni fog magyar honunk egén és minden magyar szívében.""

2013. May 20. 14:47

Olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja

                        "A gyermeked a férjed, a feleséged, olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja!" Böjte Csaba

2013. May 19. 00:00

Pünkösd

                                Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, mozgó ünnep, neve a görög pentekosztész 'ötvenedik' szóból ered. A keresztény egyházi ünnep története a következő: Krisztus mennybemenetele után, az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra. És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk. (Csel 2:1–4)   Ekkor Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd tehát az egyház születésnapja is. Magyarországon csakúgy mint Európa számos országában a Pünkösd ünneplésében keverednek a keresztény illetve az ősi pogány, ókori (római) elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. Patrióta Európa Mozgalom

2013. May 18. 00:00

Szanyi Péter (1947) - A Pál utcai fiúk szoborcsoportja

                          A szoborcsoport Molnár Ferenc,  A Pál utcai fiúk című regényének "einstand" jelenetét ábrázolja. Nemecsek, Richter és Weisz golyóznak, a Pásztor fivérek nem messze tőlük, figyelik őket. A szoborcsoport Budapesten a VIII. kerület  Práter utcai általános iskola előtt látható. Szanyi Péter, A Pál utcai fiúk szoborcsoportja című ötalakos bronz kompozícióját a Molnár-regény megjelenésének századik évfordulója alkalmából 2007. szeptember 28-án avatták fel.

2013. May 15. 22:24

Díjjal és tánccal ünnepeltek a tánc világnapján

    Több rendezvénnyel is készült a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes hétfőn a tánc világnapja tiszteletére. Délelőtt a János vitézt a gyerekeknek mutatták be Csíkszeredában, délután a villámcsődület eszközéhez folyamodva hívták fel a tánc fontosságára a figyelmet, ezt követően pedig az ünnepnapi üzenetet olvasták fel, illetve táncházba hívták a táncolni tudókat. 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapja, április 29-e a tánc világnapja, melynek célja a táncművészet népszerűsítése. „Fel kell hívnunk a táncoktatás szükségességére a figyelmet, amelyet elemista kortól kezdődően az egyetemi évekig tanítani kellene az iskolában. Ez világszinten fogalmazódott meg, mi is ugyanezeket a célokat szolgáljuk. A gyerekeket céloztuk meg a délelőtti János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsorunkkal, és bár 55. alkalommal adtuk elő, ismét telt ház volt” – emelte ki honlapunknak Füleki Zoltán, az együttes aligazgatója. Hozzátette, először próbálkoztak flashmobbal felhívni a figyelmet a tánc értékességére.   „Óhatatlanul el kell fogadnunk, hogy létezik a facebook, illetve más úgynevezett ismeretségi hálók az interneten, amelyeket szerintünk mozgósítási lehetőségként kell felfogni, és lépnünk kell ez irányban. A tánc világnapja alkalmával szervezett villámcsődületet azért nem hirdettük meg a sajtóban, mert kíváncsiak voltunk, hogy a világhálón, illetve a mobilhálózatokon keresztül képesek vagyunk-e érdeklődőket mozgósítani” – hangsúlyozta Füleki. Elmondta, azért is fontos az együttes életében a tánc világnapja, mert a művészeti vezetőjét, igazgatóját, András Mihályt a Magyar Táncművészek Szövetsége Táncművészetért-díjjal tüntette ki. Épp hétfőn az együttes vezetője Budapesten tartózkodott, hogy az elismerést átvegye. A néhai Antal Miklós és Antal Anikó házaspárt, akik a Hargita együttest valamikor vezették, posztumusz életműdíjban részesítette a táncszövetség. A villámcsődület némileg sikeres volt, nem sikerült nagy tömeget elcsalni a számítógép vagy a televízió mellől, de úgy kétszázan – főként fiatalok – megjelentek a Szabadság téren táncolni. Ezzel a gesztussal mintegy válaszoltak Lin Hwai-min tajvani táncos, író, koreográfus, a Cloud Gate Dance Theatre alapítójának a felhívására, idén ugyanis a távol-keleti táncművész fogalmazta meg a táncnapi üzenetet. „A tánc erőteljes kifejezési eszköz. Megszólítja az eget és a földet. Szól örömeinkről, félelmeinkről és vágyainkról. Megragadja a megfoghatatlant, fölfedi az emberek lelkiállapotát, megmutatja a népek temperamentumát és karakterét” – írja a művész. Üzenetében kifejtette, hogy azt szeretné, ha legalább a tánc világnapján az elektronikus és digitális eszközöket mellőzve az emberek közösen kapcsolódnának ki a tánc által. Különben a tánc világnapi üzenetéről már a városi művelődési ház előtt értesültünk, ahol Ráduly Róbert Kálmán polgármester is felszólalt, és a maga során a helyi önkormányzat díját, egy Tivai Nagy Imre-szobrocskát adott át Füleki Zoltánnak, amellyel a néptáncegyüttes tevékenységét honorálták. A színház előtti téren is volt egy kis közös tánc, majd a városi művelődési ház előterében tartott táncházzal lapzártánk után ért véget a tánc világnapja tiszteletére szervezett rendezvénysorozat.

2013. May 08. 22:35

Május

                          Május   "Szirom borzong a fán, lehull; fehérlő illatokkal alkonyul. A hegyről hűvös éj csorog, lépkednek benne lombos fasorok. Megbú a fázós kis meleg, vadgesztenyék gyertyái fénylenek."   Naptár - részlet című verséből Radnóti Mikós (1909-1944) - költő

2013. May 06. 22:24
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

204. oldal/224