“Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a Magyar, bárhol éljen is.”
Wass Albert (1908-1998) - író, költő
Négy somogyi falu: Buzsák, Tótszentpál, Varjaskér és Táska lakosságának ingekre, párnavégekre és lepedőre dolgozott varrásai, három csoportra oszlik: 1. a fehér, 2. a kék-piros pamuthímzésekre és a 3. színes gyapjúhímzésekre. Most ez utóbbit mutatjuk be.
vilagbiztonsag.hu
A sárközi hímzés főként a női viselethez kötődött. Öt egymástól teljesen eltérő stílusú hímzés alakult ki. A halottas párnavégek, a főkötők, a bíborvégek, az ingujjak és a kendők öt különböző funkcionális tárgycsoportot képviselnek és mindegyikük díszítőstílusa más és más.
A különféle hímzésstílusok a sárközi népviselet különböző ruhadarabjain egymással mégis harmonikus egységet alkottak. Ez jól jellemzi a sárközi népművészeten belül a hímzéskultúra magas színvonalát
Magyarok mindenütt a Földön megtalálhatók. Korábban komolyabb emigrációról azonban csak a Rákóczi-felkelés bukása, illetve az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után beszélhetünk. A XIX. század második felétől aztán több százezer főt jelentő kivándorlási hullám indult, elsősorban az amerikai kontinensre.
A kivándorlók többnyire nyomorúságukon kívántak változtatni, vállalva akár a legnehezebb munkákat, a legembertelenebb körülményeket is, abban a reményben, hogy majd hazatérnek, és itthon jobbra fordul a sorsuk a kint megtakarított pénz segítségével. A Felvidéken például egész falvak néptelenedtek el. József Attila így írt erről az időszakról Hazám című versében:
Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.
Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.
Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.
Az akkori szájhagyomány szerint minden Amerikába kivándorolt száz honfitársunk közül tíz meggazdagodott, negyven valahogyan megélt, ötven pedig nyomorultul elpusztult. Végeredményben ez utóbbiak közé tartozott az a 116 magyar is, akik a Pittsburgtól délkeletre fekvő Darr bányában 1907-ben sújtólégrobbanásban lelték halálukat, további 123 más nemzetiségű bányásszal együtt.
Ez volt az amerikai bányaipar második legnagyobb katasztrófája, egyben a magyar szénbányászat legtöbb áldozatot követelő tragédiája. A közeli Olajág (Olive Branch) temetőben, ahol többségük nyugszik, 1909-ben az ottani magyarság legrégebbi szervezete, a ma is működő Amerikai Magyar Szövetség sírkövet állított, emellett a temető szélén emléktábla is utal a magyar bányászáldozatokra.
Az I. világháború végén újabb kivándorlási hullám indult el, a Tanácsköztársaság bukása után többnyire baloldali érzelműek hagyták el az országot. 1919 és 1945 között csaknem 360 ezren vándoroltak ki, a Trianon után szomszédossá vált országok magyarsága is nagy számban választotta ezt az utat. 1945 és 1956 volt az utolsó két nagy hullám kiindulópontja; a forradalom után mintegy kétszázezren futottak szét a világban.
A magyar emigránsok általában megállták a helyüket, esetenként fontos szerepet játszva egyes országok fejlődésében. Olykor már-már legendásan híresek voltak tehetségükről, de legalábbis ügyességükről. Amerikai a mondás: “Egy magyar, ha mögötted lép be a forgóajtón, előtted jön ki…”
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hadosztályparancsnoka, Guyon Richárd (1813-1856) a délnyugat-angliai Bath városában, brit katonacsaládban született, ő maga is kemény kiképzésben részesült.
Húszéves korában lépett be az osztrák hadseregbe, de miután szembekerült a monarchiával, és a fegyveres erőknél uralkodó állapotokkal sem tudott megbékélni, leszerelt.
A forradalom hírére, 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez, és már szeptemberben őrnagyi rangot kapott. Részt vett a Jellasics elleni harcokban. A pákozdi és a schwechati csatákban tanúsított bátorságára Kossuth Lajos is felfigyelt, 1848. november 21-én ezredessé és a fel-dunai hadtest hadosztály-parancsnokává neveztette ki.
Legfőbb haditette, hogy kiűzte az addig bevehetetlennek tartott Branyiszkói szorosból az osztrák védőket.
Az Isztambul ázsiai részében található angol katonai temetőben nyugszik.