Bayer ZsoltLevél Angela Merkelnek   Karl Bayer – amennyire vissza tudok emlékezni rá – tagbaszakadt egy ember volt.   Bayer Zsolt – 2015.02.02. 02:16   Bár ez nem volt családi vonás. Apró, szíjas emberek voltak a Bayerek, ott, a mosoni svábok között, kivéve Károly bácsit, nagyapám bátyját, akit egyszer láttam, gyerekfejjel, de akkor óriásnak.   Akkor lehetett igazán óriás, amikor sok burgenlandi paraszttal együtt besorozták egy harcoló SS-alakulathoz.   Karl Bayer akkor végigharcolta Európát, s valahol Franciaországban amerikai fogságba esett. Végre. Aztán kicsit felerősödött, kipirospozsgásodott a Hersley csokoládétól, és harmadmagával elhatározta, hogy megszökik. S egy éjjelen – talán borús, viharos éjjel volt az, szél cibálta a fákat s vastag, lógó hasú felhők takarták a holdat – Karl Bayer három társával átkúszott a szögesdrót alatt, s elindult haza Mosonszolnokra, elindult hóna alatt a tetoválásával, Káin bélyegével, elindult gyalog, mert otthon föld, malom, család várta, várta a sok dolog, amit mind-mind félbehagyott, amikor elindult leharcolni Európát. Bécs alá jutottak a szökevények.   Ez eléggé meglátszott rajtuk. Odalett a Hersley csokoládé húsa, eltűnt arcukról a szín, olyan volt Karl Bayer és három társa Bécs alatt, mint Európa, csupa csonttá soványodott, fájdalmas, rongyos remény és élni akarás. Negyvenötöt írtak akkor.   Vége volt már mindennek.   A pályaudvaron, valahol messze, kint, ócska, leharcolt vagonok között lapult Karl Bayer három társával, és már csak a szomjúság kínozta őket. Vizet kell szerezni – ez nem volt vitás. És sorsot húztak ott, s a vakszerencse úgy akarta, hogy Károly bácsi szerezzen vizet, bármi áron.   Megvárta az éjszakát, és nekiindult. Óvatosan, a szerelvények oldalához lapulva lopakodott Karl Bayer az állomás, a fények, az első vízcsap felé, riadt kis állat volt csak az a nagy ember, az ösztönök és a mindenek feletti élni akarás rabja. Közel járt már a vízhez, nagyon közel, a siker talán meg is részegítette, óvatlanná tette egy pillanatra, és akkor egy dobtáras géppisztoly csöve fúródott a hátába. – Sztoj! Nem lehet tudni, mi járt akkor Karl Bayer fejében, negyvenöt rémes tavaszán, Bécs alatt, egy orosz katona fegyverének csövével a hátában, hóna alatt Káin bélyegével, karnyújtásnyira a földtől, malomtól, otthontól, családtól, mindentől, amit hátrahagyott, hogy leharcolja Európát. Nem beszélt erről az öreg, tagbaszakadt óriás, magába zárta és sírba vitte a titkot.   – Aztán már vitt is… – csak ennyit mondott. Nem cifrázta. Vitte az orosz katona Karl Bayert a bécsi állomás, a biztos halál felé. Közeledtek a fények, és az első lámpa alatt Károly bácsi óvatosan hátrapillantott. Hátrapillantott, aztán megállt, meg is fordult, s mielőtt az orosz lelőhette volna, elfúló hangon meg is szólalt:   – Te vagy a Gregor… – mondta Karl Bayer Bécsben, negyvenötben, a halál felé menet, és a megszólítottnak tátva maradt a szája. Meglepetésében még a géppisztoly csövét is leeresztette. Hát hogyne lepődött volna meg az orosz baka, ott, Bécsben, negyvenötben, amikor tényleg ő volt a Gregor. Nem volt már éppen fiatal ember az a Gregor. Olyannyira nem, hogy legényként végigharcolta már az első világháborút is, ahol magyar hadifogságba esett. Mint hadifoglyot kiadták dolgozni ezt a Gregort a magyarok. Mosonszolnokra került, a Bayerék kocsmájába, malmába, földjére. Ott segédkezett, takarított, etette az állatokat, miegymás. Jó sora volt Gregornak. Majd’ három évig dolgozott a Bayeréknál. Megbecsülték érte. Evett-ivott, mint otthon soha. S különösen jóban volt Gregor a Bayerék legidősebb fiával, a Karllal, aki oroszul tanulgatott tőle, ő meg németül a fiútól. Ott állt a két férfi egymással szemben, Bécsben, negyvenötben, az állomás első lámpájának gyenge fénye alatt, és az oroszon volt a döntés sora.   – Tűnj el azonnal! – súgta visszafojtott remegéssel Gregor Karlnak. – Még kezet fogtunk, aztán eltűntem… – fejezte be a történetet Károly bácsi, az óriás, s bár nem mutatta, én, a gyerek, tudtam, hogy sír. Nem él már egyikőjük sem. A falat is elbontották azóta. Ennyi az egész…   Tisztelt Kancellár Asszony!   Isten hozta Magyarországon! Üdvözlöm Önt a magyarországi németség nevében, Károly bácsi emlékezetének nevében, és kicsit Gregor nevében is, aki volgai német volt, amíg élt.   Az én családomat még Mária Terézia telepíttette Magyarországra, az 1750-es vagy 60-as években, valahonnan a Fekete-erdő vidékéről. Spessart környéke volt az őseim hazája, a családi legendárium úgy tartja számon, hogy arrafelé voltunk derék, kétkezi útonállók valamikor. Aztán a császárné egyszerű választás elé állította az ősöket: vagy kerékbe törik őket, vagy jönnek a Mosoni-Dunához mocsarat le­csapolni. És jöttek az ősök. S ha így volt, ha nem, Hauff világa oly’ eleven bennem éppen, mint a magyar népmesék erdőzúgása. Hogy is írja Brecht?   „Én, Bertolt Brecht, a fekete erdőkből Származom. Anyám a városba vitt, Midőn méhében feküdtem. S az erdők hűvösségét Megőrzöm magamban halálomig.”   Valami ilyesmiről lehet szó. Onnan valók vagyunk, és ez nem elfelejthető. Amúgy Károly bácsi nem itt halt meg, Magyarországon. Ide jött haza, és itt tervezte a maradék életet is, de nem úgy lett. Mert a Bayereket is marhavagonba terelték 1946-ban, és elzavarták őket Németországba. Ott halt meg Károly bácsi, és temették Heilbronnban, a Neckarnál, ahol Hauff Kőszívének Hollandus Mihálya úsztatta roppant szálfáit, melyeket éjfélkor vágott a Fekete-erdőn.   Jöttek Károly bácsi és az én őseim onnan, a Fekete-erdő vidékéről, hozták magukkal Hauff Kőszívének csodáját és a spessarti fogadó misztikumát, aztán mentek vissza ugyanoda, marhavagonban, Káin bélyegével a hónuk alatt – vagy anélkül. Vagy csak azért, mert németek voltak.   E két utazás között terül el a végtelenül hosszú huszadik század. E két utazás keresztjére van felszögezve az a század, Kancellár Asszony, amelynek mi mindannyian gyermekei vagyunk. És ez a bizonyosság ezerszer fontosabb, ezerszer meghatározóbb bármely napi politikánál. Ezt Ön is tudja, hiszen Ön az NDK-ban élt. Tudja Ön is, Kancellár Asszony, hogy a huszadik századról csak annak lehet fogalma, aki látta még a Checkpoint Charlie-t, Mitte és Kreuzberg között, a Friedrich- és a Zimmerstrasse kereszteződésében. Ez a mi századunk. Ez a huszadik század. És Károly bácsi pokoljárása. Sok tíz- és százezer olyan pillanatból áll össze ez a mi századunk, mint amely pillanat volt az, negyvenötben, Bécs alatt, a vasútállomás első lámpájának gyönge fénykörében. S azokból a pillanatokból állhatna össze egy másik Schindler-lista, Kancellár Asszony. Mert majd egyszer be kell látnunk, és ki is kell mondanunk, hogy nem egyetlen szenvedés- és üdvtörténet volt a huszadik században. Ennek kimondásánál talán nincs is nagyobb felelősség. És itt kezdődik az értelmes beszéd lehetősége.   Amire ma még csak vágyakozunk.   Régen, nagyon régen írtam le ezeket a mondatokat, most megismétlem Önnek: Lassan tíz éve is lesz már, hogy Martin Walzer, a németországi zsidók legnagyobb szószólója, egy igazi filoszemita és „öngyűlölő német” le merte írni abbéli véleményét, amely szerint nem tartja szerencsésnek, hogy az újra egyesült Németország fővárosának legszimbolikusabb terén, a Brandenburgi kapunál gigantikus holokauszt-emlékművet emeljenek. Azt mondta Walzer, ez szerinte ellenérzést szül a németekben. Martin Walzerből, a filoszemitából huszonnégy óra alatt lett félelmetes antiszemita. Ignatz Bubis berlini főrabbi hosszú cikkekben és beszédekben esett neki Walzernak, akinek esélye sem maradt a védekezésre. Nem tudom, érthető-e ebből a történetből, mit nevezek én az értelmes beszéd lehetetlenségének.   Így van ez, sajnos. És Martin Walzer mellé mára odatehetjük Thilo Sarrazint, Udo Ulfkottét, a magyar miniszterelnököt vagy éppen e sorok íróját – mindegy. Mindenkit másért.   A lényeg, hogy ne teremtődhessék meg az értelmes beszéd lehetősége.   De én valamiért makacsul tudom – nem hiszem! Tudom! –, hogy Ön képes az értelmes beszédre, és vágyik az értelmes beszéd lehetőségére. S ebbéli tudásom okán különösen nagy tisztelettel és szeretettel üdvözlöm Önt Magyarországon. S kérem, hogy felejtsen el mindent, amit erről az országról olvasott és hallott az utóbbi években, különösen a német sajtóban. Egy huszadik századi beteg géniusz, az egyik legnagyobb magyar költő így üdvözölte a hozzánk látogató Thomas Mannt:   „ (…) Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.(…) ”   A helyzet kicsit változott. Mirólunk már valódit sem mondanak, csak nagyon ritkán. Ön pedig nem Thomas Mann. „Csak” egy értelmes, becsületes asszony a huszadik századból, aki látta a Checkpoint Charlie-t. Ezért anélkül, hogy félreértené vagy önmagára vonatkoztatná, József Attila e sorait is megértheti:   „ (…) Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek - s mind ember, mert az egyre kevesebb… Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.”   Ezen túl pedig úgyis csak a politika van. S a politika üressége. Ha pedig meg akarjuk tölteni valamivel a politika űrét, gesztusokra van szükségünk. Ön például, ha legközelebb Magyarországra látogat, menjen ki a második világháborús német katonai temetőbe Budaörsre, és hajtson fejet az ott nyugvó fiúk előtt. Katonák voltak, meghaltak, és nem tehettek semmiről. Úgyhogy megérdemlik. Megérdemli Károly bácsi is. Gregor is. Megérdemeljük mindahányan, a huszadik század szomorú gyermekei.   Tisztelettel: Bayer Zsolt   - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/16157/Level_Angela_Merkelnek#sthash.RdFrN3pX.dpuf

Orbán Viktor a Merkel-találkozó sajtótájékoztatóján mondta

                                  „Nem minden demokrácia szükségszerűen liberális, s ha valaki azt akarja mondani, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális, az privilégiumot követel egy eszmerendszernek, amit nem adhatunk meg neki.” Orbán Viktor – Budapest – 2015.02.02

Makovecz Imre épületei - Boldogasszony kápolna - Pilisszántó - Dunántúl

                              Makovecz Imre épületei – Boldogasszony kápolna – Pilisszántó – Dunántúl A Pilis-hegység legmagasabb pontján található ez a különös épület. A helynek gyógyító energiákat tulajdonítanak. Ma már zarándokhelyként tartják számon a Boldogasszony-kápolnát és az oda vezető köves gyalogutat. A kápolna Szent György-vonalra épült, mint az Árpád-kori templomok, és olyan alakja van, mint az ősi fénytemplomoknak. Bejárata a felkelő nap irányába néz, különlegessége pedig, hogy a téli nap-éj egyenlőség hajnalán az ébredező nap sugarai egy évben egyszer úgy sütnek be az építmény falai mögé, hogy pont a Boldogasszony-szobrot foglalják fényglóriába.

A pesti Vigadó nyugati főhomlokzatán hat hangszer-szobor látható

                                  A pesti Vigadó nyugati főhomlokzatán hat hangszer-szobor látható.

Lehet élni zene nélkül is

                                "Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (...) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken." Kodály Zoltán (1882-1967) - zeneszerző és népzenekutató

A zene lelki táplálék

                      "A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal." Kodály Zoltán (1882-1967) - zeneszerző és népzenekutató  

Bayer Zsolt: Vagyonka

Álláspont. Két éve Tihanyban keresgéltünk telket, és az egyik meg is tetszett. Olyannyira, hogy vissza-visszajártunk, nézegettük, terveztük rá a házat. Aztán egy ottani ember - csak úgy mellékesen – megkérdezte, tudjuk-e, ki lesz a szomszédunk. Nem tudtuk. - Hát a Bajnai! – mondta nem egészen őszinte lelkesedéssel. Mi pedig elképzeltük, ahogy reggelente, jó szomszédhoz illően átkönyökölünk a sövényen, és eldumcsizunk erről-arról. Nem vettük meg a tihanyi telket. De legalább megtudtuk, hogy Bajnainak Tihanyban van telke. És ez életbevágóan fontos tudás volt. De csak akkor és ott. Mert amúgy, valljuk meg, kit érdekel, hogy kinek hol van telke? És háza, festménye, endékás turmixgépe. Alig van perverzebb időtöltés, mint a más zsebében kotorászás. De a politikusok zsebében nagy kéjjel kotorászunk, és meg vagyunk győződve arról is közben, hogy valami fennkölt közfeladatot végzünk éppen. Hírlik, hogy az ellenzéki sajtónak kiadták a feladatot, koslasson a kormánypárti képviselők után, fényképezze óráikat, házaikat, autóikat, családtagjaik óráit meg hátizsákjait. A nyelv-meg köldökpírszingek feltérképezése és fényképezése a következő negyedév kiemelkedő feladata lesz Ezért olyan szép munka ez. Na és azért is, mert lehet vagyonbevallásokat olvasgatni. Az elmúlt hónapokban hatalmas energiákat kötött le a kormánypárti képviselők vagyonnyilatkozatainak beható elemzése. Nagy karriert futott be például Rogán Antal ilyesféle dokumentuma, gúny tárgya lett, hogy nem volt képes elsőre kitölteni helyesen, legalább háromszor módosított rajta. Ez ügyben Juhász Péter volt a legfőbb hangadó. Most viszont kiderült, hogy Juhász Péter nem volt képes elsőre kitölteni a vagyonnyilatkozatát. Tudják hányszor módosította? Háromszor! „A vagyonbevallás kitöltése keservesen nehéz munka. Juhász Péternek, az Együtt társelnökének például háromszor is beletört a bicskája. Első próbálkozásra még nem volt semmije, csak hatmillió forintos adóssága. Javított, másodjára kiderült, több cégben is érdekelt, harmadjára pedig azt is bevallotta az V. kerületi önkormányzati képviselő, hogy korábban három telket kihagyott a bevallásából. Aztán megmagyarázta: a kisharsányi legelőről »egyszerűen nem volt tudomásom«, mondván, a dédnagymamájától örökölte.” Így szól a híradás a Juhász vagyonbevallásáról. Ja. Ilyen ez. Az ember csak örököl a déditől, és nem tud róla. Meg benne van cégekben, de azok is kihullanak az emlékezet rostáján. Amikor vagyonnyilatkozatot tölt ki a dolgozó, valahogy mindig csak az adósság tolakszik a hipokampuszába. Azt hamar be is vallja, utána meg sajtótájékoztatót tart, hogy a másik képviselő nem írta be pontosan lakása méretét. És még tart a sajtótájékoztató, amikor a dédi elhaló hangon végrendelkezik. Így történt, tekintetes bíróság… Hát persze. De azért elmész te a büdös francba, Péter… És itt van a mi Gordon barátunk is. Gordon jóllakott napközis fejébe nagyon beleszeretett valaki a tengerentúlon, és el is határozta, csinál belőle magyar miniszterelnököt. Kitömték lével, beszálltak a kampányába, aztán Gordonból nem lett semmi se. És ezt semmi sem bizonyítja jobban, minthogy Gordon vagyonnyilatkozatában ez szerepel: „Foglalkozásából származó havi (bruttó) jövedelme: 0 Ft. A cég eredményétől függő osztalékot veszek fel.” Ez szép. Ám a tudósítás szerint „Bajnai a vagyonnyilatkozata gazdasági érdekeltségi részében az Ebitnél a tulajdoni érdekeltségét száz százalékban határozza meg, vagyis a vállalkozásból kivont jövedelem egészében őt illeti. Nem tüntette fel azonban e jövedelmek rendszerességét, sem nagyságát, vagyis azt, hogy mikor és mennyi osztalékot vett fel. Ebből az következhet, Bajnai vagyonnyilatkozata formailag hibás, azaz nem tehetett eleget a törvényi kötelességének.” De miért is tett volna? Meg aztán, Gordon barátunk nem lett miniszterelnök, de a bukás után minden hívét, munkatársát és szavazóját biztosította, hogy keményen fog küzdeni az elveiért, nem hagyja őket magukra, majd összecsomagolt, és külföldre távozott dolgozni. Most pont ennek a szarjankónak a vagyonnyilatkozata lenne hibátlan? Amúgy pedig a főszabály a következő: ha a rendszerváltás idején voltál jókor jó helyen, és KISZ-vezérként, MSZMP-funkciként hatalmas vagyont tudtál összelopni a közösből, ha az anyósod intézte a vissza nem térítendő százmillióidat, ha ingyen jutottál akkoriban belvárosi ingatlanhoz, amit aztán az állam fel is újított neked, és ha akkora pofátlan rohadék voltál, hogy a Fittelina káeftéddel újíttattad fel a zsidóktól elrabolt rózsadombi pecódat, és így még az áfát is visszaigényelted, akkor nincs semmi baj. Akkor úgy hívnak, hogy sikeres üzletember. Akkor te vagy a Gyurcsány Fletó meg a Bajnai Gordon. Akkor azt írsz a vagyonbevallásodba, amit akarsz. Minden ellenkező esetben viszont kéretik Vosztok, Pobjeda és Zarja karórát viselni és Velorexszel közlekedni. Mert jön a Juhász – és sajtótájékoztatót tart.     - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/16078/Vagyonka#sthash.btaEYaYF.dpuf

Utas vagyok csak ebben a világban

                                "Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt." Három találkozás a halállal - részlet Wass Albert (1908-1998) - író, költő

Hungarikumok - Gulyás, pörkölt, paprikás

Három közeli rokon, mégis milyen különbözőek. Alapanyagaik hasonlóak, elkészítésünk is majdnem azonos, mégis mindegyik más.De vajon tudjuk, hogy melyik hogyan készül, hogy melyik mit takar, s hogy mikor épp melyik kerül elénk? Mindhárom ételünk egyetlen tőről fakad, mégis jól meghatározható, hogy miben más a pörkölt, mitől egyedi a gulyás és mit és miért nevezünk paprikásnak. Az idő, a történelem és a korízlés formálta ételeink jól jellemzik a magyar konyha elmúlt 250-300 évét, azt, hogy hogyan változott, fejlődött, jött létre ez a ma már ízig-vérig nemzeti hármas. A gulyás – pásztorok, gulyások raguja – a mai napig az a hívószó, ami külföldiek számára a mi húsos, pirospaprikás, sűrű szafttal bíró ragunkat jelölni és egyben szimbolizálja az egész magyar gasztronómiát. Maga a kifejezés is ma magyar "gulyás" szóból ered: a gulyások étke. Persze ahány ház, annyi pörkölt, és manapság már kicsit másképp is állunk a pörkölt készítéséhez. Sokan olajban dinsztelik a hagymát, a paprikát óvatosan, a tűzről lehúzott serpenyőbe hintik, s a húst csak tálalás előtt sózzák. Arról nem beszélve, hogy a borjú helyett inkább marhából készülnek a pörköltek, és annak sem a vesepecsenyéjéből, hanem jó esetben az omlóssá puhuló lábszárából.

”Az USA már spájzban van!”

                      A globális gazdasági, pénzügyi, hadiipari lobbik fogságába került USA egyre kiszámíthatatlanabb politikájának következő áldozata immár Európa. Aki kételkedne ezen állítás tényszerűségében, és abban, hogy földrészünk egy újabb világégés szakadékának a szélére sodortatott felelőtlen dögkeselyűk zsákmányéhes geopolitikája  miatt, az nézzen Kelet-Európa térképére és mellékelt képünkre! ”Az USA már spájzban van!” A biztonságunk, a békénk került közvetlen veszélybe! Patrióta Európa Mozgalom