Ha nem tartozol a családhoz, véged van!

Varga István szerint a kormányok – Amerikában és Európában egyaránt – gyakorlatilag átvállalták a pénzügyi szektortól a soha ki nem fizethető adósságokat. Tévedés azt hinni, hogy a válságot a túlfűtött ingatlanhitelek okozták, ezek hatása ugyanis csekély jelentőségű volt a pénzmozgáshoz képest. A nagy zűrzavarban nem tűnt fel, hogy a válság állítólagos okozója, az összes bedőlt lakossági hitel összege meg sem közelíti a kimutatott kifizetetlen adósságok mértékét. Vagyis elsikkadt a lényeg: az, hogy a pénzpiaci játékosok egymás között halmozták fel a hatalmas követeléseket és az adósságokat, és ezzel végrehajtották a történelem legnagyobb pénzügyi trükkjét. A Lehman-csőd kirobbantása az egyik kulcseleme volt ennek a játszmának. A befektetési bank összeomlását legnagyobb hitelezői okozták azzal, hogy nem, vagy késve fizettek, miközben a pénzintézettől precízen követeltek. Hogy miért esett a választás épp a negyedik legnagyobbként számon tartott befektetési bankra? Egyes vélemények szerint ebben az is szerepet játszhatott, hogy a vállalat tulajdonosi köre kilógott a többi hasonló profilú társaság közül: a cég – szemben többi intézettel, amely néhány család befolyása alá tartozik – több tízezer alkalmazottja tulajdona volt. Magyar Nemzet

2012. September 16. 14:06

Kettős mércék, a mindenkori nagyhatalmi játszmáknak megfelelően - lapszemle

Lovas István A II. világháború idején a náci koncentrációs táborokra emlékezvén szinte minden alkalommal elhangzik a jól ismert mondat: emlékezni kell, nehogy a történelem megismétlődjön. Lovas István szerint azonban a történelem nem megismétlődött, hanem szervesen folytatódott ott, ahol a háború végén abbamaradt. Az észak-koreai gulág hat gigantikus méretű fogolytáborában 150-200 ezer embert tartanak fogva. Miért a hallgatás? Miközben a nyugat vallásosan ismételgeti félelmét a nem létező iráni atomarzenáltól, ha az emberi jogok észak-koreai megsértését felemlítik, ideges, zavart vállrángatást okoz, mert az netán elrontja a sajtóban „sztárolt” emberjogi sértéseket Iránban, amely perzsa Hyde-park Észak-Koreához képest. Magyar Nemzet

2012. September 16. 13:37

Hála Istennek a szabadulásért!

Krisztus szabadságra szabadított meg minket... (Galata 5:1) A történelem feljegyez olyan sötét fejezeteket, amikor istentelen zsarnokok uralkodtak, és vallásos diktátorok bűncselekménynek nevezték, ha valaki a lelkiismeretére hallgatva olvasta a Bibliát vagy dicsőítette Istent. 1945-ben Martin Niemoeller ezt mondta: „Amikor a nácik eljöttek a kommunistákért, nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Amikor eljöttek a zsidókért, nem emeltem fel a hangom, mert nem vagyok zsidó. Amikor a szakszervezeteket támadták, nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti tag. Amikor a katolikusok kerültek sorra, nem szóltam, mert én protestáns vagyok. Aztán eljöttek értem is, és addigra már nem maradt senki, aki bárkiért is szót emeljen. ” Washingtonban a Capitolium tetején áll egy 20 láb magas szobor, a Lady Freedom*. Fejét csillagok veszik körül, kezében egy pajzsot tart, melyen csillagok és sávok vannak. Hajón szállították Rómából Amerikába. Amikor a hajó szörnyû viharba került, a kapitány parancsot adott, hogy a rakomány egy részét hajítsák a tengerbe. A tengerészek a szobrot akarták bedobni, de a kapitány nem engedte. A szelet túlharsogva így kiáltott: „Soha! Előbb süllyedünk el, mint hogy eldobjuk a szabadságot!” Benjamin Franklin mondta, hogy azok, akik feladják szabadságukat a biztonságért, nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot! Pál a galáciai hívõkhöz szólva, szavait a törvényeskedőknek címezte, akik rá akarták kényszeríteni a hívőket, hogy visszatérjenek a régi törvény lehetetlen elvárásaihoz. Ezt írja: Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. Ma állj meg, nézz fel, és mondd: „Istenem, köszönöm a szabadságomat!” Megjegyzés:  A szabadságot nőalakban ábrázoló 6,1 m magas bronzszobor, nem tévesztendõ össze a New York-i Szabadságszoborral, melynek angol neve Statue of Liberty. – a fordító maiige.hu   Áldott hetet mindenkinek! Töhötöm  

2012. September 16. 10:16

Horváth Csaba megnyugtat

Általában Horváth Csaba nyilatkozataira nem szoktam reagálni. A Demsz­ky-féle főpolgármester-helyettes a város átadásánál megnyugtatott afelől, hogy rendbe tették a Budapesti Közlekedési Vállalatot. Később kiderült, nyolcszázmilliárd forintos belső adósságállománnyal rendelkezik, illetve több mint hetvenmilliárd forintos banki tartozása maradt a vállalatnak. Az előnytelen metrószerződéseket rendezetlenül hagyták hátra. Annak idején Horváth Csaba bejelentette, ötvenmilliárd forintos bevételre számít a dugódíjból, és erre hivatkozva ingyenes tömegközlekedést ígért a fővárosiaknak. Mindezek tükrében úgy érzem, akkor vagyok a legudvariasabb Horváth Csabával, ha nem reagálok a kijelentéseire. Tarlós István Magyar Hírlap

2012. September 16. 05:28

Ipari forradalom a régióban

Szükség lesz tehát a közép-európai energetikai együttműködésre, ami elsősorban a közös infrastrukturális fejlesztésekben ölt majd testet. Ha ebben a térség országai megtalálják a közös platformot, akkor egy csapásra megváltozik a pozíciójuk a keleti beszállítókkal és a nyugati nagyhatalmakkal szemben is. Keletről megszűnik a politikai zsarolhatóság lehetősége, elérhetővé válik az energiafüggetlenség, Nyugatról pedig elhárul a veszélye, hogy a fejünk fölött megállapodnak rólunk, érdekeink ellenére. Szalontay Mihály Magyar Hírlap

2012. September 16. 05:22

Politikailag korrekt

Szemünket nem kell nagyon megerőltetni, hogy észrevegyük a politikailag helyes beszéd forrásvilágát, s ez nem más, mint a megvalósult szocializmus, ami a háborút követő megszállással teljesedett ki nálunk.Már magát a megszállást is politikailag korrekten mindenki csak felszabadulásnak nevezte, s a megszállókat ezért természetes módon felszabadítóknak, így eleve az ország függő léte nem is látszott, mert hisz az elnyomás alól felszabadulva lettünk szabad nép, amit nem az oroszoknak, hanem a szövetségbe forrt szabad népek testvéri segítségének köszönhettünk. Kövér Tibor Magyar Hírlap

2012. September 16. 05:04

Politikai ripacs

Már akkor lehetett tudni, hogy nagy dolgokra lesz képes, amikor a 2006-os választási kampányban egy tizennégy emeletes ház homlokzatát teljesen beborító molinóról megnyerően tekintett az M3-as bevezető szakaszánál a gyanútlan autósokra. Több húron játszott. Ha kellett, akkor az éppen a háza előtt csellengő, igen elveszett gyermeket talált meg jóságosan, de ha úgy hozta az élet, férfiasan könnyezett egy vasúti baleset kapcsán az éppen arra járó tévékamera előtt. Okos megjegyzéseit az öregecskedő feleségekről és az arab futballista-terroristákról szívesen idézték, hogy aztán az őszödi gyújtó hangú beszédével feltegye a koronát böszmeségeire, gondosan megásva politikai sírját, amibe később a sukorói telekügylet és a vadregényes szakdolgozata dobott még apró rögöket… Forró Péter Magyar Hírlap, patriotaeuropa.hu

2012. September 16. 04:49

A szövetségkötések versenye zajlik

Két amerikai multinacionális cég jelenti be még az ősszel, hogy bővíti magyarországi kapacitásait – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár. A lap megtudta, hogy október elején Orbán–Merkel-találkozó lesz Berlinben, ahol a kohéziós támogatásokról is egyeztetnek. Szijjártó Péter beszélt az Azerbajdzsán és hazánk között lévő gazdasági kapcsolatokról is és arról, milyennek látják Magyarországot a külföldi nagyvállalatok.Az államtitkár elmondta, október elején Orbán Viktor munkalátogatásra utazik Berlinbe, ahol fogadja őt Angela Merkel kancellár. A megbeszélésen szó lesz a gazdasági együttműködésről, a stratégiai kapcsolatok szorosabbra fűzéséről és az Európai Unió előtt álló legnagyobb kihívásokról - tette hozzá. Szijjártó Péter szerint a találkozón a kohéziós támogatásokról is egyeztetnek. Beszélt arról is, bizonyos nagy amerikai vállalatok - Delphi, GE, Oracle, Citigroup - arról számoltak be, hogy elégedettek a magyarországi befektetéseikkel, ennek köszönhetően valószínűleg már az ősz folyamán "egy vagy két pozitív bejelentés várható ezekkel a cégekkel kapcsolatban". Szijjártó hozzátette: ez is bizonyíték, ha bővítésről vagy tevékenységek kihelyezéséről van szó, akkor "Magyarország ott van a lista elején". Az IMF/EU- tárgyalások kapcsán úgy fogalmazott, a kormány megállapodásra tötrekszik, azonban nem mindegy, hogy milyen megállapodásról van szó. Azt szeretnénk, hogy olyan szerződés szülessen a Nemzetközi Valutaalappal, amely megfelel a nemzetközi érdekeinknek. Egy biztonsági hálóra van szükségünk, nem magunk, hanem az eurózóna gyengélkedése miatt - hangsúlyozta az államtitkár. MTI-mno-fidesz.hu

2012. September 16. 00:29

Bayer Zsolt: Tolerancia - Álláspont - (teljes cikk)

A lapok címoldalai az amerikai követségek elleni támadásokkal vannak tele. Valakik valahol készítettek valami idióta filmet, amelyben Mohamed prófétát gúnyolják, ennek következtében az arabok nekimennek az Egyesült Államok követségeinek szerte a világban – még olyan helyeken is, amelyek amúgy Amerika-barátnak számítanak. Ez az egész ügy rettenetes. Különösen azért, mert már halottai is vannak… Minek is? Az esztelen, értelmetlen, ostoba és felelőtlen „szabadságnak”, amely azt hiszi, gondolat és tehetség híján is nyilvánosságra kell vergődnie, mert ezen esztelen, értelmetlen, ostoba, felelőtlen és legfőképpen cinikus és aljas „szabadság” számára az individualizmus és az önmegvalósítás a legfontosabb. Ezért készítenek rossz és idióta filmeket rosszlelkű idióták. És ha pofán vágják őket, bízvást számíthatnak rá, hogy a rosszlelkű és idióta liberális világ majd megvédi őket, majd melléjük áll, természetesen a szabadság nevében. Az ő lelkükön szárad a meggyilkolt amerikai diplomata vére – egyfelől. Másfelől azonban a frusztráltságból, megalázottságból születő esztelen gyűlölet a tettes. S ez a rettenetes ügy, amely most néhány napig uralja még a címoldalakat, eszünkbe kell juttassa mindazt, ami igazából meghúzódik a háttérben. Érdemes most felidézni emlékezetünkben a kölni tartományi bíróság minapi ítéletét, amely szerint tilos vallási okokból körülmetélni a fiú csecsemőket, lévén ez a beavatkozás sérti az önrendelkezési jogukat. Nos, amikor a beteg liberalizmusról töprengünk, ez az epizód mindenképpen és mindig jusson eszünkbe. És soha ne feledjük, hogy ezen ítélet előtt rengeteg alkalommal avatkozott be a liberális és demokratikus államhatalom Nyugaton a muszlim életébe. A burka viselésének megtiltása (pl. Franciaország) ugyanúgy a vallási identitásba való legdurvább beavatkozás, miképpen az a körülmetélés megtiltása is. Ha ugyanis nem tetszik a Nyugatnak a burka, akkor ne hívja be magához tányért mosni, cipőt pucolni, utcát seperni a muzulmánokat. Ha pedig behívja, vagy csak eltűri jelenlétüket, és fennen hangoztatja azt a „liberális” alapelvet, miszerint az „idegen szép”, és nincsen szebb, mint más kultúrák tolerálása, sőt, „világunk a különböző kultúrák találkozásának terepe”, akkor tűrje és tolerálja a burkát is, ugyanis a burka az iszlám és a muzulmán asszony éppen olyan fontos „kelléke”, mint a zsidó (és amúgy a muszlim) fiúgyermek körülmetélése. Jellemző az egész történetben, hogy kik tapsikoltak az idióta kölni bíróság döntésének. A liberál-fasiszták és az újpogányok. Ez utóbbiak kedvelt fórumán, a Kuruc.infón ezzel a címmel adtak hírt az eseményről: „Német bíróság: a körülmetélés testi sértés – a buzi külügyminiszter mentegetőzik, kaftánék ajvékolnak.” Tekintsünk el egy pillanatra a mondat alpári, két elemis, proli surmóságától, már csak azért is, mert ezeknek ez a természetes megjelenési formájuk. Koncentráljunk a lényegre: a leírhatatlan ostobaságukra. Amellyel beteg zsidógyűlöletükben örömmel üdvözölnek egy ilyen velejéig rothadt, kizárólag a liberál-fasizmus legelviselhetetlenebb, legiszonytatóbb szellemi mocsarában megszülethetett döntést. Mert miről is van szó valójában? Arról, hogy a zsidók ötezer éve körülmetélik a megszületett fiú csecsemőt. Körülmetélés nélkül nincsen zsidó. A megmetélkedés az Istennel kötött szövetség jele, a legmélyebb, legsérthetetlenebb része a zsidó identitásnak és vallásnak. Ettől akarja megfosztani a zsidóságot néhány idióta bíró. Pedig azt hinné az ember, hogy a német bíróságon talán nem füvet szívó, szerencsétlen, személyiség nélküli korunk hősei ülnek. Hinné az ember, a német bíróságokon talán maradt még valami a poroszos hagyományból és tartásból. Hát ez az ítélet erősen megkérdőjelezi ezen feltételezésünket. Ugyanis ez az ítélet azt sugallja, hogy a megszületett gyermek csak úgy lebeg a mindenségben, nincsenek szülei, akik felelősséggel tartoznak érte, és akiknek jogukban áll befolyásolni identitását. Nincs a megszületett gyermeknek közössége, népe, nemzete, hagyománya, vallása – nincsen semmije, csak a fitymája. Arra kell csak figyelmet fordítani… A kölni bíróság ítélete a legnagyobb kultúrbotrány. Mondhatni: az igazi endlösung – már ami a zsidó identitást illeti. S még egyszer szeretném a figyelmet felhívni: ugyanilyen „ítéletekkel” sújtották a muzulmánokat az elmúlt időszakban, csak attól nem lett ideges senki sem. Most, hogy a zsidókat és a zsidó identitást érte támadás a „liberálisok” részéről, most végre felhördült a világ. (Ez persze szintúgy felvet érdekes kérdéseket, de ezekről majd máskor.) A lényeg: akik örülnek, hogy a zsidóknak meg akarják tiltani a metélkedést, azoknak fogalmuk sincsen semmiről. Azok nem is sejtik, hogy ezen az alapon akarják majd betiltani a keresztény csecsemők megkeresztelését. (Ui.: A magántulajdonban lévő LOT lengyel légitársaság vezetősége meg akarta tiltani, hogy a légi kísérők keresztet viseljenek a nyakukban. Mert az sért másokat. Na, ezek a rohadékok biztosan tapsikolnak a körülmetélés megtiltásának is. Együtt a Kuruc.infóval…) Bayer Zsolt Magyar Hírlap    

2012. September 15. 19:12

Magyar szecesszió épületei – II.

[gallery]

2012. September 15. 15:42
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

737. oldal/866