Fidesz-frakció: Bajnaiéknak csak a remény maradt
Oszkó Péter ízekre szedte az ország 2014-es költségvetését. Könnyű ellenfelet választott, hiszen ilyen tartalmú jogszabályt majd csak egy év múlva fogad el az Országgyűlés. Addig pedig a Bajnai-kormány pénzügyminiszterének csak a várakozás és a feltételezések megfogalmazása marad - hangsúlyozza közleményében Puskás Imre, az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke.
Mi, akik az ország sikerében bízunk, és annak érdekében cselekszünk, azt reméljük, hogy folytatódnak azok a folyamatok, amelyek 2010-ben elkezdődtek: az államadósság folyamatos csökkenése, az államháztartás hiányának 3 százalék alatt tartása és a családok, vállalkozások terheinek mérséklése - áll a közleményben.
Mint írja, úgy tűnik, a Haza és Haladás Alapítvány más, kilátástalanabb jövőképet fest elénk. Oszkó Péter azzal riogat, hogy megint minden úgy lesz, mint az ő kormányzásuk alatt: növekedni fog az államadósság, újra 3 százalék felett lesz az államháztartás hiánya, és növekszik a munkanélküliség.
Talán így is lenne, már ha 2014-ben ők kormányoznának...
fidesz.hu, Patrióta Európa Mozgalom
Téli Páring kóstoló - A Zsil ölelésében - VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA: http://www.youtube.com/watch?v=BZqCbjRewFQ&list=PLpBqJgTiIEqwMaPTbhC-LQsD5EdAo_mzG
Kis-Kárpátok - A nyugati gyepű őre - VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA: http://www.youtube.com/watch?v=wEk8Wuq9u6I&list=PLpBqJgTiIEqwMaPTbhC-LQsD5EdAo_mzG
A nap verse: Füzesi Magda: Más-kor
Más-kor
Ne hagyj magamra, Istenem,
szeress, mint harmatcsepp a rózsát,
feltépték elgennyedt sebem,
bíbor vetésem letarolták.
Fekete tájban jár az éjszaka,
egymást zabálják fenn a csillagok.
Fekete tájban jár az éjszaka,
hazátlanok közt hontalan vagyok.
Táj gesztenyékkel című kötetből - 1998
Füzesi Magda (1952) - Kárpátalja
Bayer Zsolt: Cinke - (teljes cikk)
1915 novemberében a Porosz Tudományos Akadémián előadás-sorozatot tart egy harminchat éves fiatalember. Albert Einsteinnek hívják. Valami relativitáselméletről beszél – és Marx Károly, valamint Sigmund Freud után beveri a harmadik szöget az addig létező világ koporsójába.
Csak arra nem adott választ a harminchat éves fiatalember, hogy a karácsony vaníliaillata és a halál édes-savanyú szaga között elterülő valamit miért is nevezzük egészen pontosan életnek.
A halál édes-savanyú szagában állok, egy kórteremben.
Elbúcsúzom a nagyanyámtól.
Már nincsen magánál, és ha nem tudnám, hogy ő az, nem gondolnám, hogy közöm van hozzá. De tudom, hogy ő az, és a tudatom hozzábilincsel a fájdalmamhoz. Fogom a kezét, beszélek hozzá. Megköszönök mindent. Elköszönök. Azt képzelem, hall engem, valahonnét a másik világból fordul felém, részvéttel. Falnak dőlök. Sírok. Siratom önmagam.
– Most már ágyba kell bújni, kisfiam…
Bújok… Dunyha-bárkám lágy ölén ringatózva kérlelem még Őt, hogy keltsen fel hajnalban, amikor kel Ő is, és megy a konyhába madártejet készíteni.
– Hogy készül a madártej, nagymama?
– Hát hajnalban megfejem a cinkét, kisfiam…
Látni akarom azt, azt a cinkefejést. Azért kérlelem. És tudom, majd úgyis azt mondja, „költögettelek, kisfiam, de hiába”, és én csalódott leszek és haragudni fogok, s persze ott lesz a harag mögött a végtelen hála, amiért nem engedte összetörni a varázslatot. S csak az aranysárga madártej maradt, a hatalmas felhőcskékkel, a hosszú, barna vaníliarúddal és a közelgő karácsony ígéretével.
Állok az édes-savanyú halálszagban. Nagyanyám ágya halál-bárka, a Sztüx nyugodt vizén jár. Teste cinkényi madártest csupán, kifejte belőle az életet kilencvenhét esztendő. A rettenetes század…
Akkor született, amikor kivégezték Ferenc Ferdinánd gyilkosait. Amikor a Monarchia még egyszer utoljára megmutatta erejét, és Gorlicénél áttörte az orosz vonalakat. Együtt született Szeleczky Zitával és Ingrid Bergmannal. Csak hát Ő Nagykátán született, és Lipták Magdolnának anyakönyvezték.
Szép, szelíd, evangélikus tót lánynak született. Anyját, apját már gyerekkorában elvitte a morbus hungaricus, gyorsan, egyszerűen, könyörtelenül. Semmi madame Chauchat – Nagykátáról nincsen út a Varázshegyre. Nagykátáról a temetőkbe vittek az utak, és Gádorosra, nevelőszülőkhöz. Végül aztán Budapestre, a Táltos utcába, a harmadik emeletre, egy nehéz természetű sváb mellé, egész életre.
Nagykátáról az én dunyha-bárkámhoz vitt az út. Ahonnét mindig lekéstem a cinkefejést – de sohasem késhettem le a tésztagyúrást. Olyan vékonyra és egyformára vágta a maga gyúrta tésztát Lipták Magdolna, hogy az csuda. Aztán feldobta párszor marokkal a levegőbe, s úgy kötötte tiszta damasztba. Szerette a maga gyúrta tésztát. Szerette az ételt.
Szeretett engem. Szerette az életét, amin alig-alig volt szeretni való. És rengeteg néma panasz és jajgatás volt a mosolyában, csak ezt mi, gyerekek nem vettük észre sohasem. És gyerekfejjel még meg is mosolyogtuk titokban, ha láttuk imára borulni a kisszobában. Vagy amikor imára kulcsolta kezét ebéd előtt.
S amikor Jézust hozta szóba karácsony estéjén.
Mert mi az ajándékokra lestünk, ártatlanul, de gonoszan. És az Ő jézusos szava és vaníliaillata lett az örök karácsony mégiscsak, valahogyan.
Adventvasárnap állok az édes-savanyú halálszagban, egy kórházi ágy mellett. Egy aprócska cinke mellett. Feleségem vigasztal. Mondanám neki, hogy jobb ez így neki is, de nem tudom. Nem tudok mondani semmit sem. Ugyanis haldoklik idősebb Bayer Ottmárné született Lipták Magdolna. A nagyanyám.
Akkor született, amikor Einstein a Porosz Tudományos Akadémián valami relativitáselméletről beszélt. Csak azt nem tudta a drága Albert úrfi, hogy mégiscsak van gyorsabb a fénynél. Lipták Magdolna Nagykátáról gyorsabban lett cinke, mint ahogy a fény elhozta a karácsonyt. És elrepült ágyából, halál-bárkájából, és mostantól arra vigyáz csak, hogy össze ne törje valahogyan a varázslatot. Az én maradék varázslatomat.
Sokért nem adtam volna, ha a rettenetes század halt volna meg advent vasárnapján a Nagymama helyett. De hát ezt sem én döntöm el. Én csak azt dönthetem el, hogy Lipták Magdolna mostantól örökre velünk marad. Mert nincsen karácsony nélküle. S csak akkor nem lesz nagymama, ha eltűnnek örökre a cinkék. De addigra mindegy lesz úgyis. Most viszont még nem mindegy. Egy kicsit még nem. Mert elrepült egy cinke a kórházi ágyból, az édes-savanyú halál szagból, és vaníliaillat maradt utána. És Jézus is megszületett. Halleluja…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Ne félj a kudarctól! (2)
Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel... (Példabeszédek 24:16)
A kosárlabda sztárjai tízből körülbelül háromszor találnak bele a kosárba. Hogyan tudnak ekkora hibaaránnyal együtt élni? Úgy, hogy a nagy számok törvénye szerint élnek. Tudják, hogy ha sokszor kosárra dobnak, akkor előbb-utóbb beletalálnak. 1952-ben Roger Bannister futó a negyedik helyen végzett az Olimpián, így nem szerzett semmilyen érmet. Ám nem volt hajlandó feladni.
Addig sok szakértő úgy gondolta, hogy emberileg lehetetlen egy mérföldet négy percnél rövidebb idő alatt lefutni. Bannister célja azonban éppen ez volt. 1956. május 6-án megdöntötte az addigi rekordot. Azóta más sok futó elérte ezt, sőt újabb rekordok dőltek meg. Mi a lényeg?
Ha egy kudarc után mégsem adod fel, végül sikert fogsz elérni. Csak hajlandónak kell lenned arra, hogy visszatérj, és folytasd az utad.
1832-ben Abraham Lincoln nem jutott be Illinois állam törvényhozó testületébe. 1833-ban csődbe jutott. 1835-ben meghalt a szerelme. 1836-ban idegösszeomlást kapott. 1838-ban nem őt választották a képviselőház elnökévé. 1843-ban nem jutott be a Kongresszusba. 1854-ben nem választották meg szenátornak. 1856-ban az alelnöki választáson is megbukott. 1858-ban ismét elvesztette a szenátusi választást.
Ma azonban úgy ismerjük, mint az Egyesült Államok egyik legnagyobb elnökét. Egy bölcs ember ezt így fogalmazta meg: Tévedés azt hinni, hogy az ember csak sikereken keresztül boldogul; a célhoz gyakran a kudarcok vezetnek.
Te sem vagy legyőzött, ha a múltad nem gátol abban, hogy a jövődre összpontosíts.
Ne félj tehát a kudarctól!
maiige.hu
Áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Árnyéklélek
Régen a Havasalföldön voltak olyan varázsszerekkel csángáló kalugyerek, akik árnyékot árultak. Titkon lemérték egy-egy nekik háttal álló atyafi vagy asszonyság árnyékát, átmérték botra, szalagra vagy zsinórra, s úgy árulták. Akiről méretet vettek – azaz elvették az árnyéklelkét – annak rövidesen el kellett pusztulnia.
S aki új házat épített, az így vásárolt lelket befalazta vagy a küszöb alá rejtette. Miután áldozatot hozott ezzel a sötét hatalmaknak, úgy hitte, megmenekedett a rontástól. Liberálisaink és szocialistáink mintha éppen ilyen varázsszerekkel csángáló kalugyerek lennének. Árnyéklelket lopnak, aztán eladják nekünk. Mi pedig a küszöb alá rejtjük, de a primitív népekkel ellentétben a feldolgozatlan múlt, s a ki nem beszélt jelen árnyékai nem védelmet, hanem rontást hoznak ránk.
Tamáska Péter
Magyar Hírlap
kalugyer jelentése: (görög = "szép öregségű", szláv), A görögkeleti egyház szerzetese, más néven bazilita (szerkesztő megjegyzése)
Nincs béke
Nem véletlenül mondta éppen lapunknak Kövér László, hogy két politikai elitje van ennek az országnak. Az egyik a polgári oldal, amely amit felépít, azt a másik, úgynevezett elit, a baloldal lerombolja. És ha jobban belegondolunk, a baloldalnak nincs is elitje. Mert az nem lehet elit, amely nem alkot, hanem rombol, amely visszautasít minden jobbítást, amely a társadalmat érinti.
Stefka István
Magyar Hírlap
Hajrá Fekete György! - Rövid lapszemle a kultúrharc új szakaszáról
A Népszabadság portréja szerint „nyakas magyar kálvinista” – talán így jellemezte volna Ady Endre Fekete Györgyöt, aki aligha tiltakozna e minősítés ellen. Hittel-meggyőződéssel beszél, bármiről is kérdezik. Lételeme a harc, a viták kereszttüzében érzi igazán otthon magát. Talán éppen ezt becsüli benne leginkább Orbán Viktor, és ezért adta kezébe a kormány által felújított kultúrharcban a vezénylőpálcát.
Egy régi ismerőse szerint Feketét nem a személyes ambíció vagy a hatalmi pozíció izgatta, sokkal inkább a küldetéstudata hajszolta bele, hogy elvállalja a feladatot. Egy évtizeddel ezelőtt már elköszönt az aktív politizálástól; a Makovecz Imre iránti tiszteletből állt ismét csatasorba. Mivel feltétel nélkül hisz a saját igazában, nem izgatják a kompromisszumok.
Szerinte az állami fenntartású kulturális intézményekben nincs helye provokatív jellegű kiállításoknak. Fütyül arra a demokráciára, amely a kisebbség akaratát kívánja ráerőltetni a többségre. Húsz évvel ezelőtti meggyőződése máig mit sem változott, szerinte a magyar kultúrában van egy háttérbe szorított csapat, azaz bizonyos műfajok, irányzatok és alkotók aránytalanul kevés lehetőséget kapnak másokhoz képest. Az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) helyzetbe hozásáról az akadémia honlapján például ezt írta: "most aztán kiteljesedhet „minden olyan tudás, szándék és álom, amely az elmúlt évek során megszületett, és nem kell tovább várnia a jobb idők eljövetelére. Mert eljött!”
Népszabadság
Bayer Zsolt szerint Fekete nem az ő emberük, így nem lehet része a kánonnak. Ugyanis a kultúrkampf lényege, hogy kizárólag a baloldal és a liberálisok felkentjei határozhatják meg az értékeket a kultúra világában, és aki ebbe nem fér bele, azt bármilyen módon és bármilyen eszközzel eltakarítják az útból.
Miközben ezt teszik, folyamatosan ordítanak, hogy őket nagyon bántják, kirekesztik, meghurcolják.
Magyar Hírlap
A legjobbaknak kellene tanárnak menniük!
Klinghammer István, az ELTE volt rektora szerint sok képzésnél az a fő gond, hogy társadalmilag vagy ahogy divatosan mondják, a piac részéről nincsen rá igény. Meg lehet nézni, hogy bölcsészdiplomával sokan mihez kezdtek: recepciósként vagy ügyintézőként dolgoznak. A továbbtanulás egyenlő esélyével csak az élhessen ezzel a jogával, aki mögött teljesítmény, tudás áll.
Lennie kell követelménynek; a minőségi felsőoktatásban a jó és jeles érdemjegyű diákoknak van helyük, vagyis az érettségizők talán harminc százalékának van adottsága, felkészültsége arra, hogy felsőfokú tanulmányokat végezzen.
Nincs igazi érettségi megméretés, az egyetemek nem választhatják ki a leendő hallgatóikat, hanem amolyan „csomagküldő szolgálaton” keresztül kapják őket. Értelmetlenül nagy a szakok száma is: van olyan képzés, amely az ország tizenöt intézményében tanulható. Ez mind-mind a minőség rovására megy.
A közoktatásunkban az utóbbi egy-két évtizedben teljesen leépítettük a kétkezi munka becsületét. Nincsenek szertárak, szakkörök, tankertek, amelyek keretében a manuálisan ügyes gyerekek tehetsége érvényre juthatna.
A legjobbaknak kellene tanárnak menniük, és nekik kellene a társadalom legmegbecsültebb tagjainak lenniük.
Magyar Hírlap