A szoboralak Medgyessy Ferenc (1881–1958) szobrászművész, a földgömb Miskolczy Ferenc (1899–1994) grafikus- és festőművész alkotása.
A város egyik jellegzetessége a bajai születésű - szabólegényből lett világutazó - Jelky Andrásnak (1738-1783) állít emléket.
Jövő év nyaráig összesen harminc százalékos áram- és gázár-csökkentést tart szükségesnek Lázár János. Annak a kétgyermekes családnak, ahol mindkét szülő dolgozik, és fejenként százezer forintot visznek haza, majdnem lehetetlen megélniük. Nekik nagyon rövid időn belül nagy segítséget kell nyújtanunk, mert ilyen helyzetben nem vállalnak harmadik gyermeket.
Magyar Nemzet
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította egy magyar állampolgár panaszát, amelyet a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak államosítása ürügyén nyújtott be. - A hazánkban működő magán-nyugdíjpénztárak 12 év alatt 850 milliárd forinttal rosszabb eredményt értek el, mint amennyit állampapírokba fektetve produkált volna a rendszer.
Magyar Nemzet
Csányi Vilmos szerint az együttműködés és a közösség érdekének az egyéni érdek elé helyezése távolított el bennünket az állatvilágtól. A közösségek utáni vágyódás ma is változatlan, de a kulturális hatások nem egységes, élhető kultúrát közvetítenek, hanem ellentmondásos, kaotikus világot.
A tizenéves gyereknek nagyon erős a vágya a szociális kapcsolatokra, és ezért valamiféle kötődése az ellentmondások dacára is kialakul. Nem lehet a nemzeti érzést, a nagyobb közösséggel való kapcsolat igényét elítélni vagy lekicsinyelni. A hazaszeretet a legtetején áll a lehetséges közösségi kötődéseknek, és jelentősen befolyásolja a többit is.
Fel kell ismerni, hogy a nemzeti érzés jelentős, szimbólumokat, rítusokat igénylő emberi tulajdonság. A rendszerváltáskor nem történt meg ennek felismerése, utólagos igazítására törekszik a jelenlegi kormány, az ellenzék rosszallása mellett.
Népszabadság
Közös nyilatkozat elfogadásával támogatta a kormány közjót szolgáló munkáját országértékelő nagygyűlésén a Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Békemenet Egyesület és a Civil Együttműködési Tanács (CET) Budapesten.
A nyilatkozat, amelyet a hallgatóság közfelkiáltással fogadott el, támogatja a kormányzat azon törekvését, amellyel be kívánja fejezni az 1989-ben kezdődött rendszerváltást. Az aláírók ugyanakkor elvárják a korrupt politikusok és gazdasági vezetők politikai és jogi számonkérését, egyben sürgették távozásukat a közéletből, és bocsánatkérésre szólították fel őket.
Fricz Tamás politológus, a CÖF alapítója, szóvivője szerint sorsdöntő év lesz 2014, amikor történelmi döntést kell hozni a két világszemlélet között. Álláspontja szerint újabb négyéves bizalmat kell adni az Orbán-kormánynak, mert ha hibáznak is, jó irányba haladnak.
A másik alternatíva maga a tévedés, sőt a bűn - fogalmazott.
Fricz Tamás hiányérzetének adott hangot az elszámoltatás és a lezáratlan ügynökügyek kapcsán.
Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, a CET alelnöke beszédében hangsúlyozta: felelős magyar nemzetpolitikát várnak el, ezt tartják szükségesnek és méltányosnak.
Álláspontja szerint 2004 után újra kellett gondolni a magyar-magyar kapcsolatokat. Mint elmondta: Romániában a bíróság által is törvényesnek ítélt módon helyezték ki a székely zászlót, ezért álláspontja szerint a zászlóügy jogilag nem, csak politikailag létezik.
A magyar kormánynak meg kellett szólalnia ebben az ügyben, amiért köszönetet mondott.
Patrióta Európa Mozgalom
Bencsik András, a Békemenet egyik szervezője a CÖF évértékelőjén tartott beszédében Bajnai Gordont egy sikeres temetkezési vállalkozóhoz hasonlította, aki, ahol megjelent a gazdasági életben, ott romhalmaz keletkezett, ott temetnie kellett, akinek valamennyi cége megszűnt, megsemmisült, kormányfőként pedig ugyanezt folytatta az országgal.
Patrióta Európa mozgalom
Új színfolttal gazdagodott az idén a Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozata, első ízben szervezték meg a Bánáti estet. Főleg az Észak- és Közép-bánáti szórványtelepülések művelődési egyesületei képviseltették magukat.
A tordai Petőfi Sándor Kultúregyesület szervezői úgy gondolták, meghívják egy közös Bánáti estre a térségből a fellépőket. Arra nem volt lehetőségük, hogy mindegyik egyesület külön-külön, egész esttel mutatkozzon be, ám egy gazdag programmal tűzdelt közös műsort rendeztek.
- Nem csak az a cél, hogy összehozzuk az egyesületeket egy közös műsorra, hanem, hogy társalogjunk, ismerkedjünk egymással, barátkozzunk, hogy az eddigi kapcsolatok még tovább mélyüljenek. Ugyanakkor van nekem egy rejtett szándékom is, hogy ez a rendezvény példa legyen mindenki számára, és ilyen, vagy hasonló műsorral mutatkozzunk be minden településen, ahonnan jöttek a fellépők – hasonlóan, mint ahogy már működik Nyugat-Bácskában. A cél, hogy mutassuk be értékeinket, hagyományainkat Észak- és Közép-Bánátban egy közös műsorral – mondta Dobai János, Torda helyi közösségének elnöke.
A meghívott vendégek között voltak fellépők Törökkanizsáról, Törökbecséről, Magyarcsernyéről, Udvarnokról, Szentmihályról, Magyarittabéről, Nagybecskerekről, Udvarnokról és Muzslyáról, akikhez csatlakoztak még a házigazdák csoportjai.
A vendégek véleménye szerint nagyon nagy lehetőségeket rejt az ilyen közös műsor, hiszen a bánáti hagyományok olyan sokrétűek, ezért fontos, hogy megismerje mindenki a másik egyesület értékeit, és ezt csak ilyen módon tudják megvalósítani, ha bemutatkoznak egymásnak, és a nagyközönségnek. Ugyanakkor a vélemények abban is megegyeztek, hogy a tapasztalatcsere is nagyon fontos mozzanata egy ilyen kapcsolatépítő közös estnek.
Kónya-Kovács Otília
Vajdaság Ma
...így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! (1Mózes 15:1)
Kutatók felfedezték, hogy körülbelül 40%-ban olyan dolgok miatt aggódunk, amik sohasem történnek meg; 30% a múltra vonatkozik, amin már úgysem tudunk változtatni; 12% mások dolgai, amibe nem is kellene beleavatkoznunk; 10% a valós vagy csak képzelt betegségekkel kapcsolatos.
Ez azt jelenti, hogy csupán 8%-ban aggódunk olyasmi miatt, ami esetleg tényleg megtörténhet! A Yale Egyetem tudósai meg is találták az úgynevezett „aggodalom gént”. Ugyanakkor azt is mondják, hogy bár ez örökletes, de le lehet győzni.
Valaki így fogalmazott: „Az aggodalom olyan, mint ha előre fizetnél kamatot egy még le sem járt tartozásra.”
A legtöbb esetben pedig a megfizetés soha nem is válik esedékessé. Gondold végig: amikor aggódsz, 92% esély van arra, hogy olyan adósságért fizetsz kamatot, ami nem is a te tartozásod! Hát nem ostobaság ez?
Vegyük például a repüléstől való félelmet: tizenkilencezer évig minden nap repülnöd kellene, hogy elérd a repülőgép-szerencsétlenség valószínűségét. Mégis a hat legfélelmetesebb halálok közül ez az egyik.
Valaki megszámolta, hogy a Bibliában 365-ször fordul elő a Ne félj! – tehát az év minden napjára jut egy. Amikor aggódsz, kételkedsz Istenben, és behatolási pontot biztosítasz az ördög számára.
Mióta csinálod ezt? Mikor akarod már abbahagyni? Isten tudta, hogy Ábrahám elhagyni készül a biztonsági zónáját, ezért mondta neki: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges (1Mózes 15:1).
Ma ugyanezt mondja neked is.
maiige.hu
Áldott hetet mindenkinek!
Töhötöm