Vérlázító Mesterházy kijelentése

                              A 2006-os őszi események csupán óvodai hajcihőnek fognak tűnni, ha az MSZP nyeri meg a választást, és beváltja azokat a fenyegetéseket, amelyekkel az igazságszolgáltatást támadják – mondta el az MNO-nak Völgyesi Miklós annak kapcsán, hogy a Mesterházy Attila Miskolcon börtönbüntetést helyezett kilátásba az igazságszolgáltatás dolgozóinak.   „Ha bebizonyosodik, hogy politikai érdekből, károkozási céllal, jogtalanul indul eljárás bármely magyar állampolgár ellen, akkor ezért az elkövetőnek a törvény előtt kell felelnie. Büntetési tételként az MSZP javaslata szerint 1–5 évig terjedő szabadságvesztés jöhet szóba” – mondta el Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke még szeptember 13-án Miskolcon. Nem újdonság, hogy a hazai baloldal az igazságszolgáltatás munkatársait fenyegeti, nemrégen Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök rohant ki az ügyészség ellen. Vérlázító Mesterházy kijelentése, miszerint bírót, ügyészt megfenyeget, hogy hatalomra kerülésüket követően börtönbe zárják őket – mondta el az MNO-nak Völgyesi Miklós a Legfelsőbb Bíróság volt tanácsvezető bírája. Úgy látja, a szöveg önmagában elárulja, hogy egy meglehetősen aljas, és jogállamban nem megengedett fenyegetőzés, amelynek következménye kell legyen. „Úgy tűnik, egy politikus sok mindent megengedhet magának.” Mesterházy furkósbottal a kezében jelenik meg ezzel a kijelentéssel – tette hozzá. „Ha hatalomra kerülnének 2014-ben, akkor a 2006-os események egy óvodai kisebb hajcihőnek tűnnének, ahhoz képest, ami ránk várna.”   Az EU mélyen hallgat A szakember emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány még miniszterelnökként arról beszélt, megengedhetetlen, hogy a bíróságok Fidesz-befolyás alatt hoznak ítéleteket. Völgyesi arra a kérdésünkre, hogy az Európai Unió a szocialisták fenyegető kijelentéseit, miért nem bírálja azt felelte, jól kitapinthatóak, hogy az EU balliberális tisztségviselői mindent eszközzel fellépnek a jobbközép kormánnyal szemben, míg ebben az esetben mélyen hallgatnak. Völgyesi emlékeztetett arra is, hogy a bírósági ügyáthelyezés kapcsán is éles támadást intézett az EU, pedig ez csak a budapesti bíróságok leterheltségét csökkentette volna.   Mesterházy párttársa sem fogta vissza magát Még 2012 elején Bárándy Gergely – akinek az édesapja egyébként igazságügyi miniszter volt a Medgyessy-kormányban – úgy fogalmazott: az Orbán-kormány bukása után az MSZP minden erejét, befolyását és tudását latba veti majd azért, hogy a független intézmények élére és vezetőségébe delegált „pártkomisszárokat” eltávolítsa posztjukról, bármeddig is tartson hivatalosan mandátumuk; aki pedig közülük bizonyíthatóan politikai megrendelések alapján végzi munkáját, nem kerülheti el a felelősségre vonást. Akkor a Magyar Bírói Egyesület azt írta: „a magyar demokrácia több mint húsz éve alatt példátlan eset, hogy egy országgyűlési képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács volt tagja az igazságszolgáltatás védelmének ürügyén, a törvény erejénél fogva független bírákat politikai komisszároknak nevezze és számonkéréssel fenyegesse meg.” A baloldal Szilvásy György első fokú elítélését követően pörgette föl a kampányát az igazságszolgáltatás ellen. Gyurcsány facebookos videóüzenetben reagált az ítéletekre. Kijelentette, az 50-es évek óta nem ítéltek el minisztert vagy volt minisztert kémkedés vádjával. Ennek kapcsán Orbán Viktorra célozva feltette a kérdést: „Hogyan szolgálják ki ezt a gazembert…, ezt az erőszakos senkiházit bírók, rendőrök, ügyészek? A bukott miniszterelnök a per bírájának is üzent. Azt mondta, „egyszer a tartója is el fog menni, meg fog majd bukni, és bukni fog vele ő is”. Kovács András Magyar Nemzet

2013. September 23. 01:38

A Fidesz jelöltje győzött Baján

                            A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyerte Baján a 3-as számú önkormányzati választókerületben vasárnap tartott időközi választást – közölte vasárnap a helyi választási iroda. Polgármestert választottak Nemespátrón és Mikosszéplakon is. Az időközi választást azért kellett tartani, mert az egyéni választókerületben megválasztott Bálint Tünde, a Fidesz-frakció vezetője 2013 májusában meghalt. A Fidesz szerint a bajai választás eredménye egyértelmű üzenet a baloldalnak: az emberek nem kérnek azokból, akik egyszer már tönkretették Magyarországot. A Fidesz sajtóirodája vasárnap este a bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás után közleményben tudatta: Kovács Csaba, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a választást, az ellene és Zsigó Róbert fideszes polgármester ellen indított „aljas lejárató kampány ellenére”. Úgy fogalmaztak: „sem együtt, sem külön-külön nem kérnek a választók a bukott baloldalból”. A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy közös jelölt elbukott. Ez egyértelmű üzenet a baloldalnak, az emberek nem kérnek azokból, akik egyszer már tönkretették Magyarországot. A közleményben a Fidesz köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az időközi választáson, és bizalmukat adták a további munkához. A vasárnapi választáson a Fidesz jelöltje mellett közös jelöltet indított a Magyar Szocialista Párt, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, valamint a Demokratikus Koalíció, és megmérette magát a Jobbik, illetve a Lehet Más a Politika jelöltje is. MTI

2013. September 22. 22:34

Az okosság nem bölcsesség

                              "Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés." Márai Sándor (1900-1989) - író, költő

2013. September 22. 16:31

Tetteink meghatároznak minket

                              Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jótettek, az erények egyre jobbá tesznek bennünket, a rossz tettek, a bűnök lehúznak, beszennyeznek bennünket. Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jók lenni, hogy ezáltal jóvá ne váljunk. Nem tudunk úgy törekedni az igazságra, hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré. Nem tudunk úgy hazudozni, hogy ne váljunk előbb-utóbb hazuggá. Tetteink meghatároznak minket. Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2013. September 22. 15:54

A szeretet olyan, mint a gyógyszer

                            A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá. Böjte Csaba

2013. September 22. 15:47

A kimondott szó önálló életet él

                              "A kimondott szó önálló életet él, olyan hatást is kiválthat, amelyre a kimondó nem is gondolt volna." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2013. September 22. 15:45

Vágysz megértésre?

                    Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat ...! Vágysz kedvességre? Légy kedves! Böjte Csaba

2013. September 22. 15:42

Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke.

Böjte Csaba

2013. September 22. 15:40

Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is

                        A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik. Böjte Csaba

2013. September 22. 15:37

Ha az emberre valaki szeretettel néz

                        "Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2013. September 22. 15:34
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

473. oldal/867