Megyeri Dávid: Társaság a Szélsőségekért
Végre megvan, miért hívják TASZ-nak az ultraliberális álcivil szervezetet. Mert az, hogy Társaság a Szabadságjogokért volna a teljes nevük, olyan abszurd, mintha egy vegetáriánus klubot Véreshurka vagy Szalonnázó címmel nyitnának.
Amióta szenvedélyesen kiálltak a fajvédő fasisztoid eszmék hirdetőinek Budapestre tervezett konferenciája mellett, kiderült a nagyközönség számára: Társaság a Szélsőségekért lenne az egyedüli pontos öndefiníciójuk. Strasbourgban bátor uniós fellépést, brutális büntetést szorgalmaztak hazájuk ellen, a fajvédőket ellenben védelmezik.
Legalább tiszta beszéd! Még azt sem lehet mondani, hogy nem voltak előjelei ennek a végtelen szerelemnek. Emlékezzünk, milyen felhördülés övezte, amikor a TASZ védelmére kelt a tavaly áprilisban az Élet menetével egy időben és helyen rendezni akart Adj gázt! gusztustalanul provokatív címmel verbuvált motoros felvonulásnak. Jóérzésű emberek nem hittek a fülüknek, amikor a penetráns rendezvényt betiltó kormányt, s főleg a belügyminisztert indulatosan támadta a TASZ a szólás- és gyülekezési szabadságra való átlátszóan hamis hivatkozással.
Fájt a műliberális jogvédőknek, hogy meggátolták a magukat megtévesztésül nemzeti motorosoknak hívó szélsőséges kompánia gépesített grasszálását. Eközben a liberálisnak mondott média nagy része úgy hallgatott a TASZ botrányos lebukásáról, mint féldisznó a hűtőben. Talán még azt is elsunnyogták volna, ha hitlerista majálist akartak volna rendezni korhű kosztümökben a Dohány utcai zsinagóga tőszomszédságában. A TASZ bizonnyal a szólás- és gyülekezési szabadság diadalaként ünnepelte volna az eseményt.
A mostani leplezetlen szélsőségdajkálásuk tehát csak logikus folytatása az eddigi, szabadságjog-pátyolgatásba bugyolált rasszizmuspártoló munkásságuknak. Közleményük napnál világosabban mutatja morális torzulásaikat. Kihámozható belőle: szerintük erősebb jogosítványaik vannak a neonáciknak, mint a demokratikusan megválasztott magyar kormánynak és a békés, szabadságszerető, szélsőségmentes magyar lakosságnak. Azzal védelmezik az amerikai fasisztoid, rasszista szervezetet, hogy nincsenek arról előzetes információk, miszerint mások jogai sérülnének a tanácskozáson.
Igen? Mi volna, ha tájékozódnának a National Policy Institute felől? Meg aztán honnan tudják, hogy magánterületen akarják rendezni a konferenciát? Kapcsolatban állnak velük? És privát területen már nem érvényes szerintük a magyar alaptörvény?
Legközelebb a Ku-Klux-Klan is nálunk tarthatná a kongresszusát, ha a rajtuk múlik. Szerintük a náci büszkeség is belefér az emberi jogokba és a szabadságba. A legönleleplezőbb mégis az, amikor azt írják: „a kormány azt a hamis látszatot kelti, mintha a magyar kormány határozott lépéseket tenne az embertelen eszmék terjesztői ellen.” Értjük.
A TASZ szerint a kabinet a rasszizmus elleni fellépésével akarja leplezni saját rasszizmusát. Az álbaloldali blokk, úgy tűnik, egyszerűen imádja a szélsőségeseket. Csak az a nemzetközi neonáci nem masírozott a hatalmuk idején Budapesten, aki nem akart.
De szeretik ők egymást a Jobbikkal is a jelek szerint. A TASZ-on kívül az utódpártiak durva kormánytámadásaira jelentős részben ráerősítő Jobbik emelte fel csupán a szavát a fajvédő rendezvény megtartása érdekében. TASZ, liberálbaloldal és széljobb – ez aztán a szerelem.
mno
Akinek kicsit több hatalma van, annak kicsivel többet kell szolgálnia
"Akinek kicsit több hatalma van, annak kicsivel többet kell szolgálnia.”
Ferenc pápa
Az RMDSZ és az erdélyi magyarság érdekképviselete
Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam
"Amikor kimondom ezt a szót, hogy 'Erdély', ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam, vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. Véremben van.
Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam.
Azért az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet azoké, akik ott maradtak, szenvedtek és hűséggel kitartottak minden gyötrés, megpróbáltatás ellenére is.
Minden maradék erőmmel, igyekezetemmel azért küzdök még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, az Isten és ember előtti egyenlőség, a tisztesség és az emberszeretet földje."
Wass Albert (1908-1998) - író, költő
Hungarikumok – Magyar nóta –Tamon Erika - Bokor János: Ha szívedbe zárnál - rövid VIDEÓ!
kattints a rövid VIDEÓrA - érdemes!
http://www.youtube.com/watch?v=dno2gqtnxvg
Magyar közmondások, szólások
"Olyan fehér, mint akit a meszesgödörből húztak ki."
Magyarázat: nagyon sápadt, betegesen sápadt
Magyar emlékek a nagyvilágban - Emléktábla a magyar korona adományozójának tiszteletére, és magyar freskók a helyi templomban - St. Simon - Franciaország
A dél-franciaországi Aurillac mellett található St.Simon településen 1936 júniusában állítottak emlékművet a történelem első francia pápájának, aki itt született.
Gerbert d'Aurillac, ismertebb nevén II. Szilveszter (945?-1003), a magyaroknak koronát küldő római pápa egyben a korszak egyik legműveltebb polihisztora volt.
Az araboktól szerzett ismeretei révén az európai tudást is gyarapította, nevéhez fűződik például az iszlám világban használt abakusz és az arab számok elterjesztése, a hét szabad művészet közül a reáliákból álló quadrivium fejlesztése(aritmetika, zene, asztronómia, geometria), melyek mindegyikét messze földön híresen művelte.
Az emlékmű másik oldalán az emléktábla látható, melyet 2001 júniusában Mádl Ferenc köztársasági elnök helyezett el a magyar állam megalapítójának egykor koronát adományozó pápa tiszteletére.
A helyi templomban a Szinte Gábor festőművész alkotta freskók idézik Szent István megkoronázásának korát és legendabeli körülményeit. Az első kép a pápa álmát ábrázolja, nevezetesen azt a sugallatot, hogy a rendelkezésére álló koronát a magyaroknak kell elküldenie.
A krónikák szerint a királyi fejdíszt eredetileg a lengyel uralkodónak szánták, ám a Gábriel arkangyal által közvetített égi kívánságnak engedelmeskedve végül a magyarok földjére továbbították.
A további freskókon a korona római átadását István király képviselőjének, illetve az esztergomi koronázást mutatja be a festő a st. simoni templom látogatóinak. (A római képen II. Szilveszter mellett III. Ottó császár is helyet foglal – a két történelmi alak többnyire egymást támogatta a középkori hatalmi harcokban.)
Még ők prüszkölnek, miközben rács mögött lenne a helyük - Olyan ez, mintha kártérítésre köteleznének egy tolvajt, hogy mondjuk, vissza kell adnia az ellopott autót, és ő azon siránkozik, mekkora vesztesége lesz
Lassan, de biztosan, lépésről lépésre halad a kormány a bankok tisztességtelen devizahitel-üzelmeinek felszámolásában. A Magyar Bankszövetség pedig szemmel láthatóan nyomást próbál gyakorolni a törvényhozókra és a törvények végrehajtására is, még azután is, hogy megszületett a bankok elszámoltatásának törvénye is. Felháborítónak tartja a szakmai szervezet, hogy a rendelkezések hatálya visszamenőleges, hogy a kormány és a kárvallott emberek is sokféle rosszat elmondanak a bankokról, horribile dictu tisztességtelennek tartják a pénzintézeteket.
Lássuk sorjában mindezt!
Hogy a bankok, hitelintézetek, takarékszövetkezetek, lízingcégek, és ki tudja, hány elnevezésen és szakterületen működő pénzvilági cég jó része nem tisztességes, azt ügyfeleik már régóta tudják. Most csak annyi a különbség, hogy a Kúria is kimondta, a törvényszékek egymás után teszik nyilvánvalóvá, és akad egy kormány, amely nem csak látja a problémát, hanem tesz is ellene. Az igazság persze fáj, de egyszer ennek a lepelnek is le kellett hullania.
A pénzintézetek működési elve nagyon egyszerű: gyűjtsünk be betéteket, amelyekre alacsonyabb kamatot fizetünk, mint amennyiért a pénzt kihelyezzük. Gondoskodjunk ezerszázalékos biztonságú fedezetről, a szerződésben minden létező jogot és lehetőséget tartsunk meg, elvégre az ügyfél egy hétköznapi ember – nem ért hozzá. Vagy ha érti is, mit tehet? Kiváló ügyvédekre és sok pénzre van szüksége, ha lépni akar. Nekünk ebből jobb és több van. Majd elvisszük a házát, az autóját, a pénzét, és továbbra is adóssorsban tartjuk. Mert nincs jobb, mint egy adós…
A bankok ilyen formában kezelték a kezdetektől a devizahiteles ügyfeleket is, állításuk szerint teljesen törvényesen. Egyesek szerint mégis akadtak a fogyasztóvédelmi törvénynek és a szerződések szimmetriájáról, valamint a pénzügyi teher átláthatóságáról szóló törvényeknek olyan passzusaik korábban is, amelyek mentén az ügyfelekre rákényszerített szerződések már az aláírás pillanatában tisztességtelennek és semmisnek voltak tekinthetők.
Arról most ne nyissunk vitát, hogy az ügyfelek egy pillanatra sem láttak devizát. Az is kérdéses, hogy ha egy bizonyos napon valaki kapott egy bizonyos összeget bizonyos kamat és bizonyos havi törlesztés mellett, akkor miért kell bármikor később más összeg és más kamat alapján valami egészen más részletet törlesztenie, vagy a hitelügylet bármilyen más költségét magasabb díj szerint fizetnie. Óriási hazugság, hogy a bank folyamatosan szerzi be a hitel hátterét, elvégre egyszer már átutalta a pénzt.
A mérhetetlenül gazdag bankok mindennél erősebb lobbija elérhette, hogy olyan hitelezési gyakorlatot alakítson ki Közép-Európában, amelynek vadhajtásait a nyugati anyaországokban már régen visszavagdosták. Romániában, Szerbiában, Lengyelországban és Horvátországban is rendbe tették már a kormányok ezt a kérdést, és visszafizettették, visszafizettetik a bankokkal a jogtalanul elvett pénzt.
Az emberek nem láthatták át a teljes kockázatot. Nem a kamat vagy az árfolyam vagy az egyéb költségek esetleges változásáét, mert ezeknek – tisztességes üzletben – elő sem kellett volna fordulniuk. Azoknak a körmönfont, csapdákkal teli és gonosz szerződéseknek a kockázatát nem mérhették fel, amit – a gondos áttanulmányozás lehetőségét meg sem adva – aláírattak velük. A törvényhozók pedig – legyünk csekély jóindulattal irántuk – rutintalanok voltak még az ilyen ügyekben. Ámbátor a véletlenben nem hiszek. Elvégre ahhoz, hogy a devizaalapú hitelnek álcázott, a bankok kénye-kedve szerint bármikor módosítható forinthitelek eluralkodhassanak a piacon, meg kellett szüntetni a 2002 előtt bevezetett állami kamattámogatású hiteleket. Ezek el is tűntek…
Nem győzik hangsúlyozni a bankok, hogy milyen óriási veszteséget okoz nekik a mostani törvényes folyamat. Becsléseik szerint várhatóan 1000 milliárd forintot kell visszafizetniük az ügyfeleknek. Na de kérem! Milyen veszteség? Ezt a pénzt a szerződésekben lefektetett feltételeken és összegeken felül vették el tisztességtelen módon a hitelesektől.
Most csak vissza kell fizetni. Hogy az a pénz már a bankok vezetőinek és tulajdonosainak zsebében van, más befektetésekben kamatozott, most meg hozzá kell nyúlni? Kellemetlen, de semmiképpen sem veszteség. Olyan ez, mintha kártérítésre köteleznének egy tolvajt, hogy mondjuk, vissza kell adnia az ellopott autót, és ő azon siránkozik, mekkora vesztesége lesz. Nem nevetséges?
Nem. Egyáltalán nem az. Különösképpen, ha figyelembe vesszük, hogy a bankok még így is olcsón megússzák, mert a társadalom meg a törvényhozók is megelégszenek azzal, hogy a pénzintézetek kamatos kamattal visszafizetik mindazt, amit tisztességtelenül vettek el az adósoktól. Nem visszamenőleg, hanem a szerződések elévülésének ideje alatt.
És ami a legfelháborítóbb: a bankok aggódnak a magyarországi jogbiztonságért. Pedig az még csak most kezd helyreállni.
És azért csak kezd, mert a százezreket átverő, tisztességtelenül lehúzó, az anyagi lét peremére kényszerítő, otthonukat, autójukat elárverező cégek vezetőiről nem esik egy árva szó sem. Az autótolvaj már régen hűvösön lenne. A teljes jogbiztonság azt jelentené, hogy a börtönökben népes bankszektort kellene nyitni a sok-sok felelősnek is.
Gondoljanak csak bele még egyszer: a tisztességes – és nem csekély – profiton felül 1000 milliárd forintot gomboltak le az emberekről.
Igazi sztárok lennének a rács mögött…
mno
Bayer Zsolt: Ricsike
„Egy hatodikos fiú megverte a tanárát az egyik szegedi általános iskolában hétfőn délelőtt, írja a Police.hu.”
Ricsike hatodikos kisfiú. Tanuló. Nebuló. Kis pajkos. Van neki anyukája meg apukája. Ricsike öntudatos. Nagyobb, erősebb, szőrösebb, mint az osztálytársai. Biztosan nem több tizennégy évesnél, és lám, már hatodikos.
Ricsikére nagyon odafigyeltek, nehogy megsértsék a jogait. Jogait, érzékenységét, érzékeny lelkét.
Ricsikét óvták, legfőképpen a csúnya-csúnya szegregációtól. Nagyon okos, felkészült, tanult, a való élettel természetesen meghitt, bensőséges kapcsolatot ápoló, rendkívül belvárosi, lúdtalpas „értelmiségiek” óvták őt attól a rémségtől. Lúdtalpasék ugyanis azt álmodták meg, hogy Ricsikének az lesz a jó, ha gyorsan összezárják egy osztályba a főorvosék gyerekével. Mert Ricsike egész addigi életében nem látott angol vécét, könyvet, parkettát, kést, villát, ezért úgy lesz belőle hamar felzárkózott, a főorvosék Pistikéjével egy értelmi színvonalon lévő, szocializációjában nem lemaradt Ricsike, ha összezárják Pistikével.
Voltak persze elmaradott, konzervatív, reakciós, tudatlan, ostoba rasszisták, akik azt hangoztatták, hogy Ricsike Pistikével összezárva semmi mást nem fog megélni, mint napi frusztrációt, sikertelenséget, szégyent, s mindebből nagyon hamar rendkívüli agressziót fog „termelni” atavisztikus lénye.
De az ostobák szava szerencsére nem számított. És Ricsike bekerült az iskolába, a többiek közé. S alig nyolc év alatt már el is jutott hatodikba.
Közben cigizett, piált, igazi pajkos kis nebulóvá érett. És az egész életből egyetlen dolgot tanult meg: hogy neki vannak jogai. Csak jogai vannak.
És ez a tudás oly’ nagy és kövér meggyőződéssé érett benne, hogy szép lassan igazi, sok-sok társához hasonlatos Ricsike lett őbelőle.
És Ricsike egy szép napon rápöffentett egy jó spanglira a tornaórán. Mert Ricsike már nem az az elnyomott, frusztrált kisfiú többé; Ricsike megtanulta, hogy azt tegye, amihez kedve van. És most éppen tornaórán támadt kedve rágyújtani.
A testnevelő tanárnőt viszont nem készítették fel az efféle Ricsikékre. A testnevelő tanárnő ostoba iskolába járt, elmaradott pedagógiát tanult, amely embergyerekekre készítette fel őt, nem Ricsikére. Ezért aztán első felindulásában úgy döntött, elveszi Ricsikétől a cigarettát.
Igen ám, de Ricsike nem régimódi fajta, nem egy olyan lúzer balfék, mint például a kis Bicebóca vagy Nemecsek Ernő, pláne nem Nyilas Misi. De nem ám! Ricsike már modern, Ricsike korunk hőse, Ricsike az a fajta, akiért rajonganak a liberálisok meg a 444.hu újságírói és észosztói. Ha másért nem, hát azért, mert Ricsike egészen biztosan nem olvasott soha semmit, és Ricsike azt teszi, amit akar.
Ricsike szabad.
Ricsike megcsinálja a kishúgát is, ha kedve szottyan rá, és ezt például Németországban hamarosan teljesen legálisan teheti.
Szegény elmaradott tanárnő nem tudta ezt. Ezért akarta elvenni Ricsikétől a cigarettát.
Ekkor Ricsike előbb a testnevelő tanárnő arcába fújta a füstöt, majd ököllel arcba és háton ütötte a nőt. Ricsike egyik osztálytársa így számolt be a történtekről:
„Ricsi sodort egy cigit, mire a tanárnő rászólt, hogy azonnal dobja el, a cigizésért pedig szaktanárit fog adni. Ricsi ekkor a tanárra fújta a füstöt, majd bevonuláskor előbb egy faággal, majd két makkal megdobta az arcát. Ezután mentek egymásnak, Ricsi ököllel arcon, majd hátba ütötte a tanárunkat. Ekkor avatkoztam közbe, ezért a verekedés csak tíz-tizenöt másodpercig tartott. A többiek eközben röhögtek.”
Ilyen nagyot tett a Ricsike. S most büszkén röhög tovább, érinthetetlenségének, védettségének tudatában.
Nagyon sajnálom, hogy meglehetősen elnőiesedett a tanári pálya. Ugyanis nekem teljesen modern, úttörő pedagógiai módszerem lenne Ricsike számára. De sajnos, ehhez férfi tanárokra lenne szükség. Méghozzá többre. Hogy amikor Ricsike rokonsága bejönne az iskolába bosszút állni, akkor is legyünk elegen, hogy a rokonok is megismerjék és megértsék az új pedagógiai módszereket. Majd ezt követően Ricsike mehetne a javítóba, a rokonság a börtönbe, és innen elkezdhetnénk egy teljesen új konszenzust.
Úgy is ez lesz a jövő.
Addig is: vigyázzunk a tanárnőre. És figyeljünk Ricsikére. Hogy minden pillanatban érezze a törődést a kis rohadék.
Magyar Hírlap
Így befolyásolhatja a világpolitikát egy ötmilliós ország - Norvégia dollártízmilliókat utalt Bill Clinton alapítványának
Norvégia – egykor szegény tőkehal- és heringhalászok országa – a hetvenes évek elején kezdett elindulni az olaj- és gáznagyhatalommá válás útján, amikor kutatói bámulatos mennyiségű szénhidrogénre bukkantak az Északi-tenger alatt. Az ebből termelt bevételnek köszönhetően az ország azóta Európa egyik sereghajtójából éllovassá vált, ráadásul az egykor dán, majd svéd gyarmati sorban tartott Norvégia a világpolitikában is méretét meghazudtoló súllyal képviseli érdekeit.
Azóta elképesztő mennyiségű olajat és gázt hoztak felszínre a norvég felségvizek alól; az ország a világ hetedik legnagyobb olaj-, valamint Európa második legnagyobb gázexportőrévé vált – ez utóbbiban egyébként kezdik beérni az oroszokat. A norvég Statoil, az állami olajalap értékét jelenleg több mint 500 milliárd euróra, azaz a magyar éves GDP mintegy ötszörösére becsülik.
A skandináv ország – és azon belül az olaj- és gázlobbi – pedig nem volt szégyenlős kihasználni a pénzen szerezhető befolyását, ha a saját érdekeiről volt szó.
Gáz Európában
Norvégia – miközben nem tagja az Európai Uniónak – az Európai Gazdasági Térség tagjaként komoly pénzekkel gyakorlatilag bevásárolta magát az EU belső piacára, hogy kihasználhassa annak előnyeit. Azt, hogy ezek a szerződésben rögzített összegek, amelyeket Oslo a tagállamoknak juttat meghatározott célokra, hoznak-e gazdasági hasznot Norvégiának, nem tudhatjuk.
Egy viszont az elmúlt években egyértelművé vált: Európában Norvégiának Oroszország a legfőbb ellenlábasa, hiszen a gázüzletágban a norvég vállalatok és a Gazprom között komoly érdekellentétek feszülnek az európai piac felosztásában.
Lássuk, milyen eszközökkel próbálta Oslo érvényesíteni az érdekeit az energetikai piacon!
Az EU és a NATO
Ismert, az orosz–ukrán konfliktus kiéleződése után az Európai Unió tagországai támogatták a különböző szankciók elfogadását Moszkvával szemben, Norvégia pedig azonnal és lelkesen csatlakozott ezekhez, különösen így volt ez a július 29-én megszavazott, az energetikára vonatkozó korlátozásoknál.
Emellett Norvégia nem egyszerűen csak tagja a világ legerősebb katonai szövetségének, a NATO-nak, hanem alapító tagja, így a szavainak komoly súlya van a szervezetben. Ismert, a legutóbbi walesi csúcson a jelen lévő tagországok komoly fegyverkezési programot szavaztak meg, többek között az ukrajnai események hatására, a NATO új főtitkára pedig a szervezet tanácsának korábbi döntése értelmében a volt norvég miniszterelnök, Jens Stoltenberg lett. Oslo egyébként tevőlegesen is kiveszi a részét a katonai szerepvállalásból, jelentős számban jelen lesznek norvégok a kelet-európai országokba vezényelt NATO-csapatok soraiban is.
Norvég pénzek Amerikában
Norvégia egyébként nemcsak Európában, hanem a tengerentúlon is rendkívül komoly lobbitevékenységet folytat. Nemrég amiatt robbant ki botrány Amerikában, mert több ország mellett Norvégia is civil elemzőközpontok támogatásával próbál titokban politikai befolyást szerezni Washingtonban; a különböző agytrösztök pénzelésére Oslo mintegy 24 millió dollárt áldozott; a központi szerepet itt is az energetika játszotta. A norvég állami olajalap – amely önmagában is milliós lobbitevékenységet folytat az Egyesült Államokban – például különböző cégeken keresztül amerikai szenátoroknak fizetett azért, hogy elkaszálják Obamának a globális felmelegedés megfékezését célzó, károsanyag-kibocsátással kapcsolatos törvényjavaslatát, hiszen egy ilyen szabályozás negatívan befolyásolhatta volna a norvég olajexportot.
Háborús uszítás Washingtonban?
Az amerikai külpolitika norvég befolyásolásának azonban volt egy olyan csúcspontja is, amely – esetleges következményeit tekintve – túlmutat a különböző gazdasági érdekek legalábbis kétes eszközökkel és politikai helyezkedéssel történő megvalósításán is.
Norvégia és Oroszország ugyanis nem csak az európai piac miatt került szembe egymással; ismert, az Északi-tengeri Barents-tengeri gigantikus méretű olajmezők hovatartozása fölött évekig zajlott a csetepaté a két ország között, volt olyan időszak, amikor a két ország vadászgépei igen sűrűn néztek farkasszemet egymással a térségben. Bár nyílt konfliktus nem robbant ki, az esély bőven megvolt rá. A cikkünkben már említett 24 millió dolláros amerikai norvég lobbikeretből ugyanis jutott bőven a washingtoni székhelyű
Stratégiai és Nemzetközi Tudományok Központjának is, amely egyenesen arra biztatta az amerikai kormányt, hogy katonai erővel támogassa a norvégokat a Barents-tengernél az oroszok ellen; könnyű belátni, hogy egy ilyen katonai erődemonstráció milyen beláthatatlan következményekkel járhatott volna.
Clintonék és a terrorlista
Norvég olajcégek neve más biztonságpolitikai kontextusban is felmerült: 2007-ben a Statoil és a szintén norvég Norks Hydro is felkerült az amerikai terrorlistára, mivel felmerült a gyanú, hogy közrejátszanak terrorszervezetek finanszírozásában; erre a listára egyébként jellemzően katari és szaúd-arábiai vállalatok szoktak felkerülni. Ami még közös a két szunnita olajországban és Norvégiában, hogy mindannyian dollármilliókat – Norvégia dollártízmilliókat – utaltak Bill Clinton alapítványa, a Clinton Foundation számára. A többek között Hillary Clinton 2016-os elnökjelöltségét előkészítő alapítvány finanszírozási portfóliója egyébként önmagában is figyelemre méltó, a fentieken kívül például szerepel rajta Soros György szervezete is.
A konkurens technológia
A konkurens olaj- és gázvállalatok mellett az atomenergia térnyerése is komoly kihívást jelent a szénhidrogént exportáló norvég vállalatoknak; van olyan szakújságíró, aki szerint megújuló energiaforrásokkal kampányoló csoportok tevékenységükkel valójában a norvég olajlobbi szekerét tolják; a tömeges méretekben nem alkalmazható vagy megfizethetetlenül drága zöldenergia propagálása mellett ugyanis a fosszilis energiahordozók valódi alternatíváját jelentő atomenergia ellen is kampányolnak, így többek között a paksi bővítés ellen is.
Norvég offenzíva stratégiaváltással
Mint cikkünk elején említettük, Norvégia az Európa Gazdasági Térség (EEA) tagjaként gyakorlatilag bevásárolta magát a közös uniós piacra, az elmúlt tíz évben mintegy 3 milliárd eurót (mintegy 900 milliárd forintot) – költött meghatározott célokra az EU tagállamaiban. Ezeket nevezzük norvég pénzeknek, amelyet különböző alapok osztanak az uniós tagállamokban. A célok tekintetében, amelyekre ezeket a pénzeket a norvég alapok biztosítják, 2008-at követően éles váltás figyelhető meg. A gazdasági világválság következtében Európában – és legfőképpen annak keleti felén – fokozódtak a már meglévő társadalmi feszültségek, sőt néhol már-már kataklizmával fenyegető mértékig éleződtek.
A norvég alapok ekkor kezdték előnyben részesíteni a civil „társadalom” és az „érzékeny helyzetű társadalmi csoportok” megerősítését. Annak, hogy Norvégia célja ezzel a társadalmi problémák valódi kezelése vagy a problémák kihasználásával a saját gazdasági érdekének előmozdítása volt-e, a következő cikkünkben járunk utána.
mno