Magyar emlékek a nagyvilágban - Lehel kürtje-emlékmű - Jazd - Irán
Jászberény iráni testvérvárosában, Jazdban 2012 októberében avatták fel a jászsági település által adományozott emlékművet: a Lehel kürtjét, illetve Jászberény város címerét ábrázoló térplasztikát.
Jászberény és Jazd kapcsolatát a jászok 1995-ös világtalálkozója alapozta meg, ahol Teherán akkori budapesti nagykövete indítványozta ezt a fajta együttműködést. Az első jászberényi küldöttség még 1996 decemberében látogatott el Jazdba, 2007-ben pedig testvérvárosi egyezményt írtak alá.
Azóta a Jászság központjában több iráni küldöttség is megfordult, az iszlám ország kiállításokon, műsoros esteken mutatta be hagyományait. A két város vezetői kifejezték szándékukat a gazdasági és kulturális együttműködés előmozdítására is.
A tartományi székhelyként jegyzett, félmillió lakosú iráni város központjában, a Szabadság téren avatták fel a négy méter magas zománc-fém emlékművet, amelyet Sisa József iparművész készített tűzzománc technikával.
Jazd lakói nagy érdeklődéssel vették birtokukba a távoli testvérváros ajándékát, rajta Lehel kürtje stilizált ábrázolásával, hátoldalán pedig Jászberény címerével, illetve a kürtről és annak augsburgi szerepéről (nevezetesen a német császár agyonütéséről) készült egykori miniatúra felnagyított másolatával.
Az emlékmű előtt perzsa és angol nyelvű felirat tájékoztatja az erre járót a tudnivalókról. Mint olvasható, Lehel “Magyarország ragyogó hadvezére” volt, kürtje pedig a magyar nemzet függetlenségét és szabadságát jelképezi.
Nagy Attila (1966) – Szent Márton és a koldus - Nagymaros - Északi-középhegység
Nagymaros védőszentje, a pannóniai (Savaria) születésű Szent Márton életének egy pillanatát jeleníti meg az alkotás.
Márton légiós szolgálatát töltötte Amiens városában, és egy őrjárat közben a hóban egy koldust pillantott meg, akinek testét alig fedte valami. Ezért kardjával lekanyarította a köpenye felét és a koldusnak adta. Este, álmában Jézus jelent meg, vállán a koldusnak adott köpeny darabbal.
A művész szavai saját szobráról: „A szeretet, a melegség, a könyörület, és a segíteni akarás jelenik ebben a kompozícióban, ami egy ilyen kisebb közösség, a marosi polgárok életének szinte minden napi része.
Elég arra gondolnom, mikor jött a nagy árvíz, hogyan mentették a falut a homokzsákkordon építéssel három napig, szünet nélkül gyerekek és öregek, férfiak és asszonyok, mindenki, azok is, akik nem voltak közvetlenül fenyegetve, hiszen hegyen laktak. Akkor döbbentem rá, milyen az, ha valami összetart egy közösséget, minden tiszteletem az övék!”
Körösfői Kriesch Aladár (1863-1920) – A szecessziós festészet mestere
Körösfői Kriesch Aladár (1863-1920) – A szecessziós festészet mestere
Havi Boldogasszony katolikus templom freskói - Zebegény - Északi-középhegység
Az épület tervezője: Kós Károly
Vankóné Dudás Juli parasztfestő alkotásaiból
Vankóné Dudás Juli (1919-1984) parasztfestő, népművész.
Festményein és rajzain Galgamácsa, szülőföldje népszokásait, az ott élő emberek ünnep- és hétköznapjait örökítette meg. Számos hazai és külföldi kollektív kiállításon vett részt. Önálló kiállítást rendezett Szegeden és a szentendrei Művésztelepi Galériában (1974), Aszódon, Debrecenben, Derecskén és Balmazújvárosban (1975). 1977-ben az NDK-ban, 1978-ban Párizsban, 1983-ban Münchenben mutatta be festményeit.
Munkásságáról Moldován Domokos Dudás Juli galgamácsai parasztfestő címmel filmet készített (1969). Műveit többek között a Néprajzi Múzeum, a kecskeméti Naiv Művészek Múzeuma a és a galgamácsai Falumúzeum őrzi.
Festményeiből levelezőlap és naptár is készült (1980). Két kiadást megért önéletrajza Falum, Galgamácsa címmel jelent meg.
Amit szeretetből odaajándékozol, az örökre a tied marad
"Amit szeretetből odaajándékozol, az örökre a tied marad!"
Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
Szebeni-havasok és a szász sasfészek - Erdély - HD minőségű rövid VIDEÓ!
Ismerjük meg Kárpát-hazánkat!
Nézzük meg ezt a rövidfilmet is - ismerjük meg gyökereinket!
Osszuk meg ezt az anyagot is, hogy sokakhoz eljuthasson!
Szebeni-havasok és a szász sasfészek - Erdély - HD minőségű rövid VIDEÓ!
kattints a rövid VIDEÓRA és a képekre - érdemes!
https://www.youtube.com/watch?v=pDl1IiTWyjU
Az ember tevékenységét a boldogságkeresés uralja
"Az ember tevékenységét a boldogságkeresés uralja. A boldogság viszont lényegében beteljesülés, olyan állapot, amelyben minden igény, akár anyagi, akár szellemi, kielégítést nyer.
Az öröm nem más, mint egy igény kielégítése, és nagy igények nélkül nagy örömök sem létezhetnek. A képességekkel együtt jár a képességek felhasználására való igény."
Szent-Györgyi Albert (18931986) - Nobel-díjas és Kossuth-díjas biokémikus, biológus
Munkácsy Mihály (1844-1900) - Tépéscsinálók
Méltán világhírű festőművészünk egyik legjelentősebb képééhez fűződő történet
A Tépéscsinálókba Munkácsy három jellemző férfialakon, a sebesült honvéden, a sápadt nyomorékon és az öreg emberen kívül még egy negyediket is tervezett az asszonynép közé: egy poltront, aki ép, egészséges, mégis otthon maradt, amikor mindenki elment... És ott pirul, mialatt a sebesült honvéd beszél az asszonyoknak.
"Egy nóta járt az eszembe," - beszélte nekünk egy ízben Munkácsy - "valahogy úgy van, hogy: Magyar lányok maradjatok pártába, igaz magyar nem szoríthat karjába... Nem emlékszem tisztán, csak két utolsó sorra: Aki elment, annak nem kell, Ki hon maradt, nem érdemel Szeretőt. Ezt az otthonmaradt épkézláb legényt akartam még belefösteni, amint bújik szégyenében a szoknyák mögé."
De a tervezett alak nem került a képre. És amikor azt kérdeztük a Mestertől, miért hagyta el, - olyan lelkiből felelt rá: - "Hát mert egy se maradt otthon!"
Szabadka, szabad királyi város címere - Délvidék
1743-ban Mária Terézia szabadságlevelében Szabadkát katonai érdemeiért és hűségéért Szent Mária néven szabadalmazott kamarai mezővárossá tette.
Szent Mária kamarai mezőváros óhaját 1779. január 22-én teljesítve a királynő szabad királyi város rangot adott a városnak és nevét Mária-Theresiopolisra változtatta.
A privilégiummal járó címeren a felső mezőben Szűz Mária skarlátszínű ruhában, karján a kis Jézussal látható, előtte Avilai Szent Teréz, a város védőszentje karjait Jézus felé terjeszti. Az alsó mezőben kettős farkú, aranyszínű oroszlán ágaskodik, jobb felé kardot tartva.
A városi ügykezelés 1839-től magyar nyelven folyt és 1845. március 27-én kapott engedélyt a város a régi Szabadka név használatára.
Bayer Zsolt: Józan eszünk - Itt volna először ennek a polgári Magyarországnak a kérdése
„A liberalizmus nagyon toleráns. Csak a fasisztákkal kérlelhetetlen. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta, arról ők igazán nem tehetnek.” Továbbá a liberálisok két véleményt ismernek: a sajátjukat és a helytelent.
Ha csak az hangzott volna el, ami ez ügyben elhangzott az évértékelőn, már rendben is volnánk. Mert én kedvelem G. Fodor Gábort, de a polgári Magyarország termékké nyilvánításával nálam is kihúzta a gyufát. Balogh Zoltán helyre is tette, amikor kihangsúlyozta bevezetésképpen: Ez itt a Magyar POLGÁRI Együttműködés rendezvénye, és bár vannak okoskodó politológusok, de a lényeg mégis csak az, hogy minimum két cikluson keresztül építhetjük a POLGÁRI Magyarországot.
Orbán Viktor pedig egyenesen azt mondta, hogy „vezérlő csillagunk” a POLGÁRI Magyarország, és ez a következő száz évben nem is fog változni.
Akkor pedig helyben vagyunk.
Miképpen Antall annak idején kijelentette, hogy „keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van jövője”, éppen úgy kell nekünk kötnünk az ebet a karóhoz a polgári Magyarország ügyében. Ugyanis annak sincs alternatívája. Illetve van: a lumpen prolik Magyarországa. De azt már ismerjük.
Orbán másik fontos mondandója az volt, hogy az európai civilizációt komoly kihívások érik, és olyan kérdésekkel kell szembenéznie, amelyeket félő, hogy gyakran nem is ért.
És ez a megfellebbezhetetlen igazság.
Csak az ostobák és a Pangloss mesterek gondolják azt, hogy ebben a világban is a multikulturális, liberális demokrácia és a globális, tőkés piacgazdaság a gyógyír mindenre.
Nem az. Sőt, gyakran a betegség maga. Csak erről ma a nyugati világban nem ildomos beszélni. Nem ildomos feltenni az alapkérdéseket. Mint például azt, hogy beengedhetjük-e Európába azokat a bevándorlókat, akik nem is akarnak alkalmazkodni mihozzánk, sőt, olykor egyenesen azzal a szándékkal érkeznek, hogy lerombolják a mi világunkat.
De Orbán erről is beszélt. Mint mondta, ma Európa keleti felén fegyverek ropognak, délen aggasztó méreteket ölt az anarchia, nyugaton pedig terrorszervezetek toboroznak híveket soraikba, és bevándorlók ostromolják Európa határait.
Ezekre a kérdésekre és problémákra semmiféle választ nem ad a liberális multikulturalizmus. Miképpen arra sem, hogy vajon visszatérnek-e a hidegháborús idők, és Oroszországot kirekesztjük-e Európából.
Azért nincsenek a liberális multikulturalizmusnak válaszai minderre, mert a liberális multikulturalizmus a probléma maga. És az sem elhanyagolható – miképpen a miniszterelnök nagyon helyesen mondta –, hogy Európa ma bezárkózik a politikailag korrekt beszéd vizesárkai mögé. Ahogy Orbán fogalmazott: A magyar társadalom többsége ma „politikailag inkorrekt”, vagyis nem ment el a józan esze.
Ez a lényeg.
És ezért jutottunk el végre odáig – Orbán szavai szerint –, hogy elszakadtunk a neoliberális gazdaságpolitika és a multikulturális társadalom téveszméjétől. És elengedtük a liberalizmus téveszméjét is, amely „nem ismeri el a közjót és a keresztény kultúra létjogosultságát”.
Naponta érezzük a bőrünkön azt, amit Bencze Györgyöt idézve mondott hallgatóságának a miniszterelnök: „A liberalizmus nagyon toleráns. Csak a fasisztákkal kérlelhetetlen. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta, arról ők igazán nem tehetnek.” Továbbá a liberálisok két véleményt ismernek: a sajátjukat és a helytelent.
Feltehetőleg ezekkel fogja a legtöbb parazsat a fejére gyűjteni Orbán. Onnan lehet tudni, hogy ezek a legfontosabb igazságai.
A kezdeményező külpolitika és az új külpolitikai doktrína, az alsó középosztály és a bérből élők megsegítése, valamint az elért sikerek felemlegetése feltehetőleg ki fog kerülni a támadások középpontjából. És odaát az „illiberalizmusra” fognak koncentrálni.
És marad a harc. Úgy tűnik.
Éppen a minap fejtegettem véleményemet, hogy szerintem a magyar társadalom belefáradt az állandó, permanens harcba. Négy éven át, 2010-től kezdődően elfogadta a társadalom a hiperaktivitást és a harcot, mert érezte, tudta, másképpen nem fog menni, másképpen nem lehet megmenteni az országot. Kegyelmi pillanat volt, négy évig tartott. Ráadásul a hiperaktivitás akkor nem párosult kapkodásból elkövetett hibákkal.
Most elfáradtak az emberek. Csöndet, békét, nyugalmat, gyarapodást akarnak. Így látom. Ezt érzem. De értem és tapasztalom, hogy ezekkel a hátunkban erre gyakorlatilag nincs esélyünk.
Vagyis a harc marad. Mert bele vagyunk kényszerítve. Rendben. De akkor figyeljünk arra, hogy hiba nélkül legyünk hiperaktívak. Mint 2010 és ’14 között. És nagyon figyeljünk a híveink lelkére. Mert ott van az otthonunk, a jövőnk, a hitünk és a reménységünk.
Az ő jövőjük pedig a kormány tudásában, eszében, bátorságában. És érzékeny figyelmében, amely ráérez minden rezdülésre. Például arra is, hogy Veszprémben nem mentek el a mieink szavazni. Mert jelezni akartak valamit. Talán éppen azt, hogy nem minden úgy megy, ahogy ők szeretnék.
Akkor pedig nem minden megy jól.
Harcolni csak úgy lehet, ha ezzel tisztában vagyunk. De úgy lehet. Még ha nincs is hozzá kedvünk.
Magyar Hírlap