Több ezer új álláshely
Miközben a parlamenti ellenzék rendre arról beszél, hogy csak a közmunkások létszámának mesterséges felduzzasztásával javulnak a mutatók, a munkahelymegőrző és -teremtő programok jóvltából több ezer álláshely maradt meg, illetve létesült a versenyszférában. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és a gazdasági tárca adatai szerint komoly eredményeket sikerült elérni a leghátrányosabb helyzetű térségekben.
Bodacz Péter
Magyar Nemzet
Magyar-magyar tanácskozás az ohiói Reménység tavánál
Horváth János (Fidesz), az Országgyűlés korelnöke nyitotta meg a hét végén az Ohio állambeli Reményég tavánál a Magyar Baráti Közösség által az amerikai magyarság számára megszervezett 41. ITT-OTT Találkozót.A Lake Hope Állami Parkban immár több mint négy évtizede megrendezett találkozók részvevői egy héten át egy fajta nyári egyetem keretében élik meg közös kultúrájukat. Az értelmiségi programok mellett lehetőséget nyílik a családok közös nyaralására.
A találkozó megnyitóján a New York-i magyar főkonzulátus szervezésben 55 új magyar állampolgár tett esküt. A magyar-magyar párbeszéd keretében zajló tanácskozáson előadóként vesz részt Hatos Pál, a Balassi Intézet igazgatója és Bencsik Zita a New York-i főkonzulátus vezető konzulja.
MTI-fidesz.hu
Bayer Zsolt: Olimpia után - Álláspont - teljes cikk
Akkor hát: vége van ennek is. A harmincadiknak…
Nekem a müncheniről vannak az első homályos emlékeim. Mark Spitzre emlékszem, az ő hét aranyára, és nagyapám arcára, a merényletek után. Ahogyan mondta, hogy „vége van ennek is”. Mármint az olimpiának. Úgy gondolta…
Montrealból valamiért Németh Miklós gerelyhajítása maradt meg. Pontosan látom lelki szemeimmel, ahogy nekifut…Moszkva már a politikáról szólt. Los Angeles is. Los Angeles a tehetetlen dühöm olimpiája. Akkor határoztam el másodszor, hogy disszidálok innen…
Szöul Darnyi Tamásé és Egerszegi Krisztináé. És azé a mondaté, hogy „Gyere Egérke, gyere kicsi lány!” – Vitray Tamás kiabálta ezt a mikrofonba, és már sírok, ahogy leírom…
Barcelona kicsit Freddy Mercury olimpiája nekem. És a mozgássérült íjászé, aki belelövi a lángoló nyílvesszőt a fáklyatartóba, és ettől fellobban az olimpiai láng. És persze, ha Szöul Darnyié és Egerszegié, akkor mit mondunk Barcelonáról? Darnyi kettő, Egerszegi három arany! És persze Ónodi Henrietta, már csak azért is, mert vele később jóba lehettem. És ahogy Farkas Péter beleharap az aranyérmébe. Ezért haragudtam rá később annyira…
Atlanta Kőbán Ritáé és Kovács Koko Istváné. Sydney mindenekelőtt a vízilabdacsapaté – ugye nincs harag? No és persze mindjárt utána Kolonics György, Kovács Ági és Csollány Szilveszter.
Athén – hát persze, hogy Janics Natasa! Aztán Kovács Katalin és Janics Natasa! Mindjárt utána a kajak négyes, és Nagy Tímea és ismét a pólósok. És Annus Adrián, Fazekas Róbert, és a szégyen…
Peking… A lenyűgöző megnyitó mindenekelőtt. Egy világhatalommá váló keleti birodalom magabiztos önfelmutatása – és azok a dobosok. Aztán a rosszkedv. A meg nem érkező arany – s végül és végre Vajda Attila, no és persze, szinte már kötelezően: a magyar férfi vízilabda-válogatott.
És most vége van a londoninak.
Mióta élek ezen a földön, lezajlott tizenhárom olimpia. Még egyszer ennyit már nem fogok látni, sajnos, semmiképpen… De Londont jó volt látni, jó volt megélni. Ez a nyolc arany most nagyon kellett minekünk, ez visszaadta önbecsülésünket. És mind a többiek érmei, az ezüstök, bronzok, a pontszerzők, és a mögöttük megbújó emberfeletti teljesítmények.
Meggyőződésem, hogy a világ összes országában tegnap az örömről szóltak az újságok. Akik nyertek és jól szerepeltek, ennek örültek, ezt értékelték – no és persze a záróünnepség képsorait. Akik nem nyertek semmit sem, tegnap talán még azok sem az ünneprontással törődtek – bár kétségtelen tény, hogy Izrael és Ausztria illetékes minisztere már két nappal a játékok vége előtt kifakadt az értékelhetetlen szereplésük miatt – de ez legyen az ő bajuk. De abban egészen biztos vagyok, hogy az éremtáblázat első tíz helyén szereplő nemzet sajtója tele volt örömmel, bizakodással, méltatással, önbizalommal és büszkeséggel.
Kivéve a kilencedik helyezett Magyarországot, és az itt megjelenő Népszabadságot. Az itt megjelenő Népszabadság tegnap ezzel a címmel köszöntötte a hazatérő sportolóinkat: „Veszélyben a leendő érmeink”! Igen. Mivel nem tudnak belekötni a londoni szereplésünkbe, de muszáj valamivel és valahogyan elrontaniuk az örömet és a büszkeséget, hát nem egészen öt órával az olimpiai láng kihunyása után azzal állnak elő, hogy majd Rióban nem lesz ennyi érmünk! Meg nagyon nehéz lesz ám! Istenem… És mérhetetlenül fel vannak háborodva, ha idegenszívűnek nevezzük őket. Végül is igazuk van: nem idegen szívűek.
Egyszerűen csak szívtelenek. És ezt a tényt a Népszabadság másik írása sem cáfolja, holott szándéka szerint éppen azt akarja bizonygatni, hogy ők ott, azon az oldalon mennyire toleránsak, és milyen jószívűek. Révész Sándor pengeti ezeket a húrokat, arról értekezvén, hogy „a drukkolás filozófiai probléma”. Hát persze… Erre mondta Móricka, mikor megkérdezte tőle a tanárnő, hogy mikor volt a mohácsi vész: – Tudja, tanárnő, irigylem a problémáit…
Révész kolléga ezután belegörnyeszti sunyi tyúkmellét a létezésbe, és imigyen folytatja: „Aki drukkol, valamilyen játszmában a részvevők egyikének sikerét kívánja a másik, illetve a többiek sikerével szemben. Mégpedig anélkül, hogy megvizsgálná, kinek a győzelme az üdvösebb az ő személyes érzelmeitől, hovatartozásától függetlenül.” Innen indul Révész kolléga, s innen jut el a végkifejletig, miszerint „Drukkolj az ellenfélnek!” Ez beteg írásának a címe is. S mióta elolvastam, azon töprengek, létezik-e, létezhet-e még egy hely a földgolyón, ahol most, 24 órával az olimpia után ezzel foglalkoznak a lapok.
Legyenek benne biztosak: nem, ilyen hely nincsen több. És legalább megint kiviláglik, hogy itt nincs átjárás. Ez két ország, két világ, két létezés, két múlt, két jelen, két jövő, két minden. Szerencsére holnap barátságos mérkőzést játszunk Izraellel. Révész kolléga jól teszi, ha már most elkezd töprengeni, vajon melyik csapat „győzelme az üdvösebb az ő személyes érzelmeitől, hovatartozásától függetlenül”.
Na, most van ám föladva a lecke!
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Eljött a megújulás ideje?
Az olimpia vasárnap véget ért. Jó volna, ha ennek az ünnepnek a lelki, tudati hozadéka beépülne a magyar mindennapokba is, akkor talán az ellendrukkerek is eltűnnének egyszer a magyar életből. Az is felemelő érzés lenne.
Bíró Zoltán
Magyar Hírlap
Bajnokaink üzenete
Csak földrésznyi országok, világ- és kontinentális hatalmak nyertek több aranyérmet Londonban a magyaroknál. Diadalaink számszerűségét azonban azok nagyszerűsége még felül is múlta, bajnokaink nemcsak világverő vívók, úszók, tornászok, atléták, kajakosok, hanem a klasszikus, letűntnek hitt embereszményt megtestesítő személyiségek is. Üzenetük, a hazai visszajelzések alapján, a szakadatlan és elhivatott televíziós és rádiós közvetítésnek is köszönhetően, célba ért.Ha az olimpián részt vevő kétszáz-egynéhány nemzet sportrajongói az éremtáblára vagy érmeseink szemébe néznek, irigykedve állapíthatják meg, ilyenek a magyarok.
Úgyhogy lassacskán akár mi is elhihetjük: igen, ilyenek vagyunk, leszünk, maradunk.
Ballai Attila
Magyar Nemzet
Miért mondanak le rólunk az emberek?
…van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél. (Példabeszédek 18:24)
Nehéz megtartani a barátaidat? Ennek oka van! Az emberek elfordulnak tőlünk, ha nem érzik, hogy értékeljük őket. George és Mary Lou ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték. Egy riporter megkérdezte George-tól: „Ön szerint mi a hosszú, boldog házasság receptje?” George elmesélte, hogy az esküvőjük után az apósa átadott neki egy dobozt. Egy aranyóra volt benne, melyet George most is hord. Megmutatta a riporternek. Az óra számlapján keresztben, ahol naponta tucatszor is láthatta, ezek a szavak voltak felírva: „Mondj valami szépet Mary Lou-nak!” Mindannyiunknak szükségünk van erre az órára!
Malcolm Gladwell Blink [Pillantás] című könyvében egy kapcsolati szakértőtől ír, aki képes volt előre megmondani egy párról, hogy jövendő házasságuk sikeres lesz-e, az alapján, ahogy egymással viselkedtek. Mit keresett, ami arra utalt, hogy a házasság a katasztrófa felé tart? Lenézést.
Ha valaki lenézően bánt a másikkal, akkor a kapcsolat rendszerint kudarcra volt ítélve. Az őszinteség hiánya, a kétszínűség és az olcsó hízelgés nem segít. Ahhoz, hogy egy ember értékesnek érezze magát, tudnia kell, hogy valóban, őszintén értékesnek tartod. Ahhoz, hogy érezze, hogy tisztelik, tudnia kell, hogy őszintén tiszteled. Amikor lebecsülünk másokat, elkezdünk tárgyként és nem emberként bánni velük.
Nos, mi a megoldás? Összpontosíts az erősségeikre, így végül megengedik majd, hogy segíts nekik azokon a területeken, amelyekkel küszködnek. Sokan nagyon jók vagyunk abban, hogy felfedezzük az értéket egy lehetőségben vagy egy üzletben. Ugyanezt a beállítottságot kell kifejlesztenünk magunkban akkor is, amikor kapcsolatok építéséről van szó!
maiige.hu
Áldott hetet mindenkinek!
Töhötöm
Kurultáj - Álláspont
Egészen rendkívüli időszakot él meg mostanában Magyarország. Nehéz ezt megmagyarázni, különösen, hogy ne ragadjanak el a világháború előtti népi írók eszköztárába tartozó drámai érzelmek. Valami olyasmiről van szó, mint amikor a parasztember hosszú éveken át hallgatja otthon a perelést, s aztán egyszer az asztalra csap. De akkorát, hogy abból az asztalosnak is lesz némi bevétele. Valami öntudatra ébredés-féle, hogy ne mondjak túl nagyot. Ha azt akarnék, lázadásról, forradalomról is szó eshetne.Ennek az öntudatra ébredésnek az egyik fő megnyilvánulása, hogy az ország egyszer és mindenkorra megelégelte a hülyítést. A píszíbe csomagolt urbánus maszlagot. Megelégelte a felpuhuló kádári diktatúra legutolsó kegyeltjeinek, azaz „a” rendszerváltó balliberális elit tagjainak a komplexusából, identitászavarából és önjelölt nemzetvezetői hajlamából fakadó nyűgöt. Azt, hogy csak egyetlen kánon létezik, amitől eltérni egyenlő a közéleti-szellemi öngyilkossággal.
Szóval a lenézett átlagmagyarok megrázták magukat és azt mondták: bocs, ezentúl majd mi mondjuk meg, hogy mi a magyar. Hogy nem vagyunk fasiszták, dúlt keblűek, javíthatatlan pesszimisták, semmihez sem értők, örök vesztesek (az olimpián is csak az éremtábla végén kullogók), nem vagyunk egy nagyon kis ország nagyon kis emberkéi, akiknek egyetlen esélyük a túlélésre és a holnapi marék rizsre, hogy keresnek maguknak egy ülepet. Egy kedves gyarmattartót, madámot. (Az utóbbit néhány éve zavarták el „kurvaország” lakói.)
Ennek az ébredésnek az egyik pozitív folyománya, hogy egyre kevésbé hisszük el őseinkről, hogy ők valamiféle avarszagú, fenyőmagzabáló népek lettek volna. Akik a történelemkönyveink zavaros őstörténeti fejezete szerint egyszer csak honfoglalókká és Európa legrettegettebb harcosaivá váltak a semmiből. Majd ismét végiglúzerkedték a következő ezer évet. Ehelyett ez a „hellerágnesszomorító” kutya népség egyre inkább hajlamos hinni a közép-ázsiai eredetében, amely tudományosan is egyre inkább bizonyítást nyer.
Kazakisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán környékén mégiscsak olyan népek élnek, akikkel antropológiailag is igazolható rokonságban állunk. Ráadásul a hagyományaik és a történelmük is sokkal inkább beilleszthető a honfoglaló magyarok történetébe, mint a finnugorisztika elcsépelt „nyíl-nyél-nyál-nyúl” nyelvészkedése. Az pedig egyenesen csodálatos, hogy ez az újhullámos eredetkutatás cseppet sem viszonzatlan, sőt, közép-ázsiai rokonjelöltjeink előrébb is járnak, ott már kormányzati, tudományos szintre emelték, mi több, az iskolában is tanítják a magyarokról mint a nyugatra szakadt rokon népről szőtt elméletet.
Bíró András Zsoltnak, ennek a nehezen megfejthető, vibráló egyéniségnek, végzettsége szerint antropológusnak köszönhetjük, hogy ezt az őstörténeti útkeresést itthon sikerült megtisztítani az indiánokban és Jézus Krisztusban is magyart kereső hibbantaktól, és nem kis szervezőkészséggel, diplomáciai érzékkel összekötni a közép-ázsiai rokonok saját törekvéseivel.
A végeredmény egészen lenyűgöző: aki ellátogatott a magyar-, hun- és türktudatú népek mozgalmának legnagyobb rendezvényére, a kétévente az alföldi pusztán összehívott hagyományos törzsi gyűlésre, azaz az ebben a lapszámban bőségesen taglalt Kurultájra, az a saját szemével győződhetett meg erről. Távoli országok legbecsesebb népzenészei, hagyományőrzői, sztárjai, íjászai és lovas sportolói lepték el Bugacpusztát, összekeveredve a magyar hobbi- és profi hagyományőrzők maskarás forgatagával.
Így együtt olyan kulturális élményt nyújtva, amilyet a szürkülő és egyre kényszeresebb honi liberálisaink már régóta nem képesek összehozni. Idén végre hetvenmillió forinttal a kormány is beszállt a szervezésbe (ami ugyan töredéke a Sziget Fesztivál nevű nagyvállalkozásnak adott természetbeni juttatásnak), és Lezsák Sándor mint fővédnök megvendégelte a Parlamentben a rokon népek küldöttségeit.
Ám minél nagyobb a siker, annál könnyebb azt elrontani. Ezért is tartom fontosnak idejében figyelmeztetni Bíró Andrásékat, hogy ha ezt a páratlan mozgalmat megmérgezi a hazai szélsőjobb legalpáribb vonulata, könnyen széthullhat az új, törékeny nemzeti összefogás.
Az ázsiai előadók lenyűgöző fellépései után színpadra lépő, fülbemászó nemzeti csasztuskákkal operáló, a zenei tehetséget tekintve azonban a Pa-Dö-Dővel rokon (kövezzenek meg!) Kárpátia együttes frontemberét például határozottan bokán kellett volna rúgni, amikor a családos közönség egy részét is meglepve, egészen primitíven rasszista és homofób baromságokat kezdett a mikrofonba röfögni. (Mert a nettó taplóság, kedves radikálisok, nem egyenlő a kendőzetlen, píszímentes beszéddel.)
A nemzet most zajló öntudatra ébredését jól kiszolgálva, sokéves küzdelem és rengeteg ember irtózatosan sok munkája révén létrejött egy csoda. Tessék rá jobban vigyázni!
Huth Gergely
Magyar Hírlap
Európa a saját sírját ássa – a teljes interjú
Az egykulcsos adónak és a gyermekek után járó kedvezménynek ösztönzőleg kellene hatnia a születésszámra. Ez az ötszázalékos növekedés kezdete is lehet valaminek, de baby boomról beszélni túlzás – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. A demográfus szerint kellene egy jogosítványokkal felruházott egységes szervezet, amely összehangolja a családokat érintő intézkedéseket. Felrótta a kormánynak, hogy nem vizsgálja az egyes intézkedések negatív hatásait. A szociológus példaként az új munka törvénykönyvét említette.– Híradások láttak napvilágot, hogy megérkeztek a Matolcsy-bébik. Több gyerek született az évnek ebben a szakában, mint tavaly ilyenkor. Ezzel a kormány igazolva látja az egykulcsos adó és a gyermekkedvezmények sikerét. A demográfusok nézetei szerint azonban egy jó népesedéspolitikai határozat is csak idő múltán hozza meg az eredményét. Akkor most mi van? Hiszen a halálozások száma most is meghaladja az élve születésekét.
– Arról van szó, hogy 2012 első öt hónapjában öt százalékkal magasabb lett a születések száma, mint a múlt év ezen szakában, és most ennek szól az öröm. A demográfus azt mondatja velem, meg kell várni, hogy mi történik majd az év végéig. Az összehasonlítás alapja, amiről az ötszázalékos növekedés szól, rossz. Tavaly ugyanis 2010-hez képest az első öt hónapban tízszázalékos születéscsökkenés volt. Lehet, hogy csak egyszerű korrekcióról van szó, hiszen ami előbb tíz százalékkal csökken, majd öt százalékkal növekszik, az nem igazi gyarapodás. Tavaly nyáron már volt némi születésszám-növekedés, ami október végéig tartott. Várjunk a következtetésekkel az év végéig, és ha akkor is ilyenek az eredmények, akkor már elértünk valamit, de tudni kell, hogy 2011-ben kétezer gyermekkel kevesebb született, mint 2010-ben. A 88 ezer élve születéssel lesüllyedtünk a 90 ezres szám alá.
Politikai sakkhúzás?
– Egy politikus így áll hozzá, hiszen kétségbeejtő mélyponton van a születések száma, és akár az egykulcsos adónak, akár a gyermekek után járó kedvezménynek ösztönzőleg kellene hatnia. Ez az öt százalék kezdete is lehet valaminek, de baby boomról beszélni túlzás.
– Ha nagyobb időszakban szemléljük akár az egykulcsos adót, akár a gyermekek után járó kedvezményeket, lehet a politikusoknak hosszú távon igazuk? Az ilyesfajta intézkedések segítenek az évtizedek óta tartó magyar népességfogyás megállításában?
– Két dolog a meghatározó. Az egyik, hogy a természetes születések számának nőnie kellene. Több nő lépett abba a korba, hogy gyermeket szüljön, de most még gyermektelen. Az is tény, hogy soha ilyen magas még nem volt a gyermektelenek aránya Magyarországon, mint napjainkban. Tömegesen vannak kifutóban a reprodukciós életszakaszukból, az utolsó pillanatban, ha most nem kapnak észbe, akkor végképp lemaradnak a gyermekszülésről. A korösszetétel hatására is több gyermeknek kellene a világra jönnie. Hogy ezt a családpolitika miként tudja befolyásolni, az nehéz kérdés, mert ismert, hogy a negatív intézkedések jobban és hamarabb érzékelhetők, mint a pozitívak. A kormány által bevezetett családi adókedvezmény nagyon nagyvonalú intézkedés volt, de hiányolom az egészből a rendszerszemléletet.
– Ezt hogy érti?
– Nem vizsgálják az egyes intézkedések negatív hatásait. Elfogadják például az új munka törvénykönyvét, amelyben az áll, ha a gyerekeddel betegállományba mégy, ugyanúgy felmondhatnak, mintha gyermektelen volnál, kivéve, ha fizetés nélküli szabadságra mégy. Szerintem ez kapkodás, és nincs is áttekintés arról, hogy az egyes rendelkezések miként hatnak a családokra. Az Antall-kormány óta mondom, hogy kellene egy jogosítványokkal rendelkező egységes szervezet, amely összehangolja a családokat érintő intézkedéseket.
– Ráférne egy családügyi minisztérium egy olyan országra, ahol 1981 óta nincs demográfiai egyensúly a születések és a halálozások között. Hétszázezerrel vagyunk azóta kevesebben. Népesedési szakemberekként figyelmeztették a kormányt, hogy ne szétaprózva foglalkozzon ezzel a kérdéssel?
– Eddig még nem kérték a véleményünket.
– Miközben Európa fogy, a világ túlnépesedéssel küzd, az előrejelzések szerint tízmilliárdnyian leszünk. Hogyan jut ennyi embernek étel, víz és föld, miközben azt mondják, hogy a hatmilliárdot sem vagyunk képesek eltartani?
– Ezzel az ENSZ foglalkozik. Azért ismerjük a kínai politikát, amelynek programja a gyermekvállalás drasztikus korlátozása volt. Afrikát szokták említeni mint túlnépesedett kontinenst, de tudjuk, ott igen magas a halálozási arány. Az ENSZ komoly programokat indít világszerte a túlnépesedés ellen, a fogamzásgátlás, terhességszabályozás, a tudatos családtervezés, de legfőképpen az oktatás tekintetében. Az oktatás, illetve az iskolázottság mindenütt magával hozza a termékenység csökkenését a fejlődő országokban. Az én fejem nem a világ túlnépesedése miatt fáj, hanem az európai és a magyar helyzetért. Európa 90 százalékának nemsokára csökken a népessége. A születések száma nem pótolja a népességet. Az egyensúly eddig azért volt meg, mert kitolódott az életkor.
– Meglepő, hogy Németország is népesedési gondokkal küzd. Még a mozlim bevándorlókkal is csak alig tudja tartani az egyensúlyt. Európában, a hagyományos katolikus országokban – Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában – is baj van a gyermekvállalással. Olaszországban most nőtt meg a diplomás nők száma, akik „karriersztrájkot” folytatnak, nem vállalnak gyereket, mert akkor nem tudnak érvényesülni a pályájukon.
– Ennek több összetevője van: az egyik az olasz családpolitika, ami sehol sincs. Nincsenek intézmények, amelyek megkönnyítenék a gyermekes nők dolgát, hogy munkába is álljanak, de a családban is helytálljanak. A másik a hagyományos olasz családmodell, ahol a macsó férj eltartja a családot, és ahol az asszonynak a háztartás és a gyermeknevelés jut. Az olaszoknál 100 nőre 1,21 gyerek jutott, ami már katasztrófával fenyegetett. Mostanra javult a helyzetük. Amíg a skandinávoknál természetes az otthoni munkamegosztás, az olaszoknál nincs ilyen. A katolikus értékek persze érvényesülnek, csak nem a gyermekvállalásban. Alacsony az élettársi kapcsolatok száma, későn kötnek házasságot, otthon élnek a szülőknél, az abortuszok száma alacsony, és kevés a házasságon kívül született gyerek.
– Mi a helyzet Lengyelországban?
– Jobban állnak, mint mi, volt egy kis visszaesés, de az most kiegyenlítődött. A letteken kívül mindenütt jobb a helyzet, mint nálunk. Rendben vannak a csehek is. A születésszámok emelkedése náluk abból adódott, hogy „behozták” az elmaradt szüléseket.
– Lengyelországban tiltott az abortusz.
– Valószínűleg magánklinikákra mennek, mert aki el akarja vetetni a gyermekét, talál rá módot. Ez is igazolja, hogy az abortusz betiltásának szinte semmi haszna nincs a születések számának növelésében. Hiába tiltott, ha valaki nem akar, nem fog szülni.
– Sokan azért nem vállalnak gyereket, mert véleményük szerint egy gyermek felnevelése elsősorban pénz kérdése. Erre a viszonválasz, hogy a világ népességének a fele nem született volna meg, ha csupán a pénzen múlna az emberélet.
– Teljesen egyetértek. Ami most Magyarországon kellene a gyermekvállaláshoz, és ami alapvetően befolyásolja, az a biztonságérzet és a kiszámíthatóság. Hogy tizenöt évre tudj tervezni, és ne néhány hónapra. A biztonságérzet és a kiszámíthatóság hiánya a legnagyobb akadálya a gyermekek megszületésének. Ugyanakkor óriási probléma az elöregedés. Ha továbbra sem születik megfelelő létszámú utánpótlás, nemcsak a nyugdíjak kerülnek veszélybe, de nem lesz, aki dolgozzon. Mindenki eltartott vagy nyugdíjas lesz. És hiába sértődnek meg a nyugdíjasok, hogy ők nem eltartottak, mégis azok, mert a konkrét munkát az aktív korosztály végzi, és az aktívak adója a kiadások alapja.
– Feltéve, ha megszületnek, és itt van az egész népességfogyás legnagyobb fekete lyuka, amit vagy nem lát a társadalom, vagy nem vesz róla tudomást.
– A várható átlagos életkorral az eltartott időszak meghosszabbodik, a magas korból adódó betegségek miatt az egészségügyi költségek is emelkednek. Ezek olyan tényezők, amelyeket ha a kormányok nem oldanak meg, óriási társadalmi feszültséget generálhatnak. Egy társadalom jól felfogott érdeke, hogy növelje azok számát, akik az adójukból ezeket a kiadásokat fizetni tudják.
– Több ötlet volt a nyugdíjrendszer változtatására. Ismertek Baranyi Károly vagy a Botos házaspár elgondolásai.
– A Baranyi-féle a minőségi gyermeknevelésre ösztönzött volna. Érdekelt vagy abban, hogy a gyermeked jó pályát fusson be. A munkát vállaló gyermekek az adójukból fizettek volna támogatást a szüleiknek. Ennek akkorák a költségvetési vonzatai, hogy a kormány nem tudta vállalni. A Botos házaspár elképzelésével annyiban lehet egyetérteni, hogy aki gyermeket nevel, kaphasson magasabb nyugdíjat. Azzal viszont nem, hogy akinek nincs gyermeke, attól vonjanak el pénzt. A nyugdíj alapja a ledolgozott munkaidő. Ehhez nem lehet hozzányúlni.
– Olvastam valahol, ha már arra képtelen a társadalom, hogy lelkileg, érzelmileg a magáévá tegye a gyermekszületés fontosságát, akkor legalább gazdasági érdekből lássa be, hogy ez így nem megy tovább. Mi lesz, ha nem látjuk be?
– Ennyire nem sarkos a helyzet. A termelékenység is növekszik, de a befizetett adók csökkenése biztos, hogy nagy bajok előidézője lehet. Ezen fő egész Európa feje. Olyan országokban is napirendre kerül a kérdés, mint Németország, ahol sokáig egy szót nem mertek ejteni erről a hitleri népesedéspolitika miatt. Volt ugyan családpolitikájuk, most már családügyi minisztériumuk is van, beleöltek a programba egy csomó pénzt kézzelfogható eredmény nélkül. A németeknél ugyanis menet közben átrendeződött a társadalom értékrendje, és a németeknél a gyermektelen családok aránya eléri a 30 százalékot. Erre kellene nekünk odafigyelni.
– A gyermektelenség, a „spassgezellschaft”, a „bulizós társadalom” lesz a példakép?
– Ha leszámítjuk az érzelmi összetevőket, ezzel a szemlélettel gyermektelenként jobban jársz. Építed a karrieredet, utazhatsz, anyagilag jól jössz ki, nem vagy évekre lekötve, élhetsz hedonistán. A tudatosan vállalt gyerektelenségre buzdít számtalan médiaüzenet is. Nem tudsz ez ellen védekezni, hacsak nincs benned atavisztikus ösztön, hogy mindenképpen akarsz egy gyermeket. Mivel a német társadalom értékrendje elmozdult individualista irányba, hiába volt a nagy anyagi ráfordítás, a kívánt gyerekek nem születtek meg. Erre kellene nagyon figyelnünk, mert mi is az utolsó pillanatban vagyunk. Magyarország még olyan szerencsés helyzetben van, hogy a gyermekeknek kiemelkedő jelentőségük van az emberek számára. Még fontos érték a gyerek, sajnálják, ha valaki gyerektelen. Tervek szintjén a családok két-három gyereket képzelnek, ha mind megszületnének, nem lenne gondunk. Vizsgálatokat végeztünk Hollandia és Magyarország között. Hollandiában ezekből a tervekből 75 százalék valósul meg, nálunk 30 százalék. A németek az élenjárók a gyermektelenségben, de a mi kilátásaink is rosszak: a 30 éves nők 50 százalékának nincs gyermeke, a most 35 éves nők 22 százalékának nincs gyermeke. Egy részüknek már nem is lesz. Most körülbelül 10 százalékos a gyermektelenség. Ez az arány várhatóan 25 százalékra fog emelkedni. Egyelőre nem tudatos, de könnyen az lehet.
– A fogyasztói magatartás miatt?
– Inkább párkapcsolati problémák miatt. Bármilyen furcsa, beszűkültek az ismerkedés azelőtt jól bevált és ismert terepei. A gyermektelen nők nagy részének párkapcsolata sincs. Az emberi viszonyok komoly problémái miatt alakult így a helyzet. Ha viszont elterjed a nem tudatos gyermektelenség, az előbb-utóbb elfogadott lesz a társadalomban. Mutatják az élettársi kapcsolatok. A 90-es évek elején a társadalom 25 százaléka fogadta el, hogy élettársi kapcsolatod van, a 90-es évekre ez felment 75 százalékra. Azelőtt fontos volt, hogy a gyerek házasságban szülessen, ma már nem fontos.
– Az egyik liberális lap a kormány családpolitikáját kirekesztőnek tartja, valamint azt mondja, hogy átadta az egész családügyet a katolikus egyháznak. Ők dirigálnak abortuszügyben és párkapcsolati ügyekben.
– A francia családpolitikát azért mondják sikeresnek, mert 1975 óta stabil. Kormányok jönnek-mennek, abban konszenzus van, hogy a családpolitika nem változik. Az állításban az a vélemény köszön vissza, hogy nálunk a családpolitika állandó ideológiai harcok áldozata. A baloldali kormányoknál nem a születésszám ösztönzésén van a hangsúly, hanem a szegénypolitikán és a segélyezésen. A konzervatív kormányok a népesség gyarapítására és a középosztály támogatására törekszenek. Amikor már a szocialisták voltak kormányon, az MDF kezdeményezte, hogy ebben a kérdésben legyen konszenzus. Nem lett belőle semmi, mert egyik fél sem írta alá. A katolikus egyház természetesen ellenzi az abortuszt, nem is tehet mást, de ez valójában a politikában nem nyilvánul meg. Az 1992-ben elfogadott magzatvédelmi törvény liberálisabb az előzőnél. A párthovatartozások az abortuszról szóló véleményekben nem játszanak szerepet. Nem szigorítani kell az abortuszt, hanem azért kell tenni, hogy számuk lényegesen csökkenjen, mert az évi 45 ezer még mindig sok.
– Két nézet él egymás mellett a népesedési stratégiákban. Az egyik szerint a gyermeknek a legjobb, ha hároméves koráig az anyja mellett van, ami szocializáció szempontjából pótolhatatlan, a másik szerint mihelyt lehet, az anya menjen vissza dolgozni, és bízza a gyermekét az aktuális gyermekintézményekre.
– Az igazi megoldás, hogy az édesanya tényleg választhasson. Döntse el, meddig akar otthon maradni a gyermekkel, és ha visszamegy dolgozni, akkor tényleg legyenek bölcsődék és óvodák elegendő számban. Ebben azonban nincs előrelépés. A reklámozott magánintézmények drágák, alapításuk rengeteg adminisztrációval jár. Tény, hogy a nőknek megnőtt a munka fontossága. Nem azért, mert emancipáltabbak lettek, hanem mert olyan bizonytalan a helyzet, hogy muszáj a családot két lábra állítani, szükség van a nő keresetére is. Úgy gondolom, hogy két évig a gyermek legyen otthon az anyával, és kétéves korában be lehet adni a bölcsődébe. Kérdés, milyenbe. Most úgy növelik a kapacitást, hogy betesznek még kiságyakat. Ezzel csökken az alkalmazottak fizetése, és nő a zsúfoltság. Az egész gyermekmegőrzővé silányul, miközben a bölcsőde ellen egyébként is van egy ellenérzés, ezért kellene olyannak lennie, hogy nyugodt lelkiismerettel lehessen mellette dolgozni. Bölcsődék létesítéséhez a vállalatoknak semmiféle érdekük nem fűződik, a beruházáshoz még igénybe lehet venni uniós támogatásokat, de a fenntartás nagyon drága.
Magyar Nemzet