Régi magyar filmcsillagok - Vaszary Piri (1901-1965)

2013. February 10. 22:46

A patrióta civil szervezetek támogatják a kormány munkáját

                          Közös nyilatkozat elfogadásával támogatta a kormány közjót szolgáló munkáját országértékelő nagygyűlésén a Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Békemenet Egyesület és a Civil Együttműködési Tanács (CET) Budapesten.   A nyilatkozat, amelyet a hallgatóság közfelkiáltással fogadott el, támogatja a kormányzat azon törekvését, amellyel be kívánja fejezni az 1989-ben kezdődött rendszerváltást. Az aláírók ugyanakkor elvárják a korrupt politikusok és gazdasági vezetők politikai és jogi számonkérését, egyben sürgették távozásukat a közéletből, és bocsánatkérésre szólították fel őket.  Fricz Tamás politológus, a CÖF alapítója, szóvivője szerint sorsdöntő év lesz 2014, amikor történelmi döntést kell hozni a két világszemlélet között. Álláspontja szerint újabb négyéves bizalmat kell adni az Orbán-kormánynak, mert ha hibáznak is, jó irányba haladnak. A másik alternatíva maga a tévedés, sőt a bűn - fogalmazott. Fricz Tamás hiányérzetének adott hangot az elszámoltatás és a lezáratlan ügynökügyek kapcsán. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, a CET alelnöke beszédében hangsúlyozta: felelős magyar nemzetpolitikát várnak el, ezt tartják szükségesnek és méltányosnak. Álláspontja szerint 2004 után újra kellett gondolni a magyar-magyar kapcsolatokat. Mint elmondta: Romániában a bíróság által is törvényesnek ítélt módon helyezték ki a székely zászlót, ezért álláspontja szerint a zászlóügy jogilag nem, csak politikailag létezik. A magyar kormánynak meg kellett szólalnia ebben az ügyben, amiért köszönetet mondott. Patrióta Európa Mozgalom

2013. February 10. 21:25

Bencsik András Bajnait egy temetkezési vállalkozóhoz hasonlította

                                    Bencsik András, a Békemenet egyik szervezője a CÖF évértékelőjén tartott beszédében Bajnai Gordont egy sikeres temetkezési vállalkozóhoz hasonlította, aki, ahol megjelent a gazdasági életben, ott romhalmaz keletkezett, ott temetnie kellett, akinek valamennyi cége megszűnt, megsemmisült, kormányfőként pedig ugyanezt folytatta az országgal. Patrióta Európa mozgalom

2013. February 10. 21:04

Bánáti est Tordán - Délvidék

                      Új színfolttal gazdagodott az idén a Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozata,  első ízben szervezték meg a Bánáti estet. Főleg az Észak- és Közép-bánáti szórványtelepülések művelődési egyesületei képviseltették magukat.   A tordai Petőfi Sándor Kultúregyesület  szervezői úgy gondolták, meghívják egy közös Bánáti estre a térségből a fellépőket. Arra nem volt lehetőségük, hogy mindegyik egyesület külön-külön, egész esttel mutatkozzon be, ám egy gazdag programmal tűzdelt közös műsort rendeztek. - Nem csak az a cél, hogy összehozzuk az egyesületeket egy közös műsorra, hanem, hogy társalogjunk, ismerkedjünk egymással, barátkozzunk, hogy az eddigi kapcsolatok még tovább mélyüljenek. Ugyanakkor van nekem egy rejtett szándékom is, hogy ez a rendezvény példa legyen mindenki számára,  és ilyen, vagy hasonló műsorral mutatkozzunk be minden településen, ahonnan jöttek a fellépők – hasonlóan, mint ahogy már működik Nyugat-Bácskában. A cél, hogy mutassuk be értékeinket, hagyományainkat Észak- és Közép-Bánátban egy közös műsorral – mondta Dobai János, Torda helyi közösségének elnöke. A meghívott vendégek között voltak fellépők Törökkanizsáról, Törökbecséről, Magyarcsernyéről, Udvarnokról, Szentmihályról, Magyarittabéről, Nagybecskerekről, Udvarnokról és Muzslyáról, akikhez csatlakoztak még a házigazdák csoportjai. A vendégek véleménye szerint nagyon nagy lehetőségeket rejt az ilyen közös műsor, hiszen a bánáti hagyományok olyan sokrétűek, ezért fontos, hogy megismerje mindenki a másik egyesület értékeit, és ezt csak ilyen módon tudják megvalósítani, ha bemutatkoznak egymásnak, és a nagyközönségnek. Ugyanakkor a vélemények abban is megegyeztek, hogy a tapasztalatcsere is nagyon fontos mozzanata egy ilyen kapcsolatépítő közös estnek. Kónya-Kovács Otília Vajdaság Ma

2013. February 10. 20:33

Ne félj!

                                        ...így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! (1Mózes 15:1) Kutatók felfedezték, hogy körülbelül 40%-ban olyan dolgok miatt aggódunk, amik sohasem történnek meg; 30% a múltra vonatkozik, amin már úgysem tudunk változtatni; 12% mások dolgai, amibe nem is kellene beleavatkoznunk; 10% a valós vagy csak képzelt betegségekkel kapcsolatos.   Ez azt jelenti, hogy csupán 8%-ban aggódunk olyasmi miatt, ami esetleg tényleg megtörténhet! A Yale Egyetem tudósai meg is találták az úgynevezett „aggodalom gént”. Ugyanakkor azt is mondják, hogy bár ez örökletes, de le lehet győzni. Valaki így fogalmazott: „Az aggodalom olyan, mint ha előre fizetnél kamatot egy még le sem járt tartozásra.” A legtöbb esetben pedig a megfizetés soha nem is válik esedékessé. Gondold végig: amikor aggódsz, 92% esély van arra, hogy olyan adósságért fizetsz kamatot, ami nem is a te tartozásod! Hát nem ostobaság ez? Vegyük például a repüléstől való félelmet: tizenkilencezer évig minden nap repülnöd kellene, hogy elérd a repülőgép-szerencsétlenség valószínűségét. Mégis a hat legfélelmetesebb halálok közül ez az egyik. Valaki megszámolta, hogy a Bibliában 365-ször fordul elő a Ne félj! – tehát az év minden napjára jut egy. Amikor aggódsz, kételkedsz Istenben, és behatolási pontot biztosítasz az ördög számára. Mióta csinálod ezt? Mikor akarod már abbahagyni? Isten tudta, hogy Ábrahám elhagyni készül a biztonsági zónáját, ezért mondta neki: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges  (1Mózes 15:1). Ma ugyanezt mondja neked is. maiige.hu   Áldott hetet mindenkinek! Töhötöm

2013. February 10. 19:59

Régi magyar filmcsillagok - Simor Erzsi (1903-1977)

2013. February 10. 18:41

Kínos helyzetben a hazai ellenzék

                          A jelenlegi ellenzék kínos helyzetbe került, mert morogva ugyan, de kénytelen elismerni, hogy – talán 1990 óta először – nem valami elől menekülünk, nem valami elérhetetlen után futunk, hanem józan és takarékos módon építkezünk. Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap

2013. February 10. 15:07

Európai alku

                                A több csoportba tömörült országok közül a tizenöt tagú Kohézió Barátai csoport, amelybe Magyarországgal együtt a volt szocialista országok többsége, valamint Ciprus, Málta, Görögország és Spanyolország is beletartozik, hatékonyan tudta érvényesíteni akaratát, annak ellenére tudhat sikeres játszmákat maga mögött, hogy eredetileg nem neki osztották a nyerő lapokat. Pataky István  Magyar Nemzet

2013. February 10. 14:39

A drezdai, hirosimai, nagaszaki bombázások gyalázatos sorába tartoznak a benesi dekrétumok is

                        A Benes-dekrétumok a baloldal diadalmas világrendezői küzdelmeinek, a drezdai, hirosimai, nagaszaki bombázások elvi azonosságának sorába csoportosulnak, amennyiben a szükségesnek és a helyesnek ítélt intézkedések osztályába tartoznak. Csapó Endre Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom

2013. February 10. 00:00

A kanadai menekültügyi rendszert kijátszó magyarországi álmenekült cigányok ezreit küldik vissza hazánkba

                          A kanadai Global TV Toronto külvárosában forgatott, ahol több ezer Magyarországról érkezett álmenekült roma él. A riport szerint a cigányok szándékosan kijátszották a kanadai menekültügyi rendszert, és nekik köszönhető, hogy ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma.   Az álmenekülteket a rokonság előzőleg kioktatta, hogy kinti hatóságok előtt hivatkozzanak magyarországi üldöztetésükre. Kanada azonban megelégelte az álmenekültek rohamát, és néhány hete két-három évről hat hónapra csökkent a kérelmek elbírálási ideje. Jano Christopher kanadai ügyvéd a Célpontnak elmondta: eleve furcsa volt, hogy Magyarországról több menekült érkezett, mint az világ összes többi országából együttvéve. Ráadásul az esetek 92 százalékában a menedékkérelmeket időközben visszavonták. A kanadai kormány hétezer ember hazatérését segíti. A visszailleszkedési támogatás fejeként 450 ezer forint, a pénz csak a kanadai állam jóváhagyásával költhetik el, számla ellenében. Magyar Nemzet

2013. February 09. 23:07
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

633. oldal/867