Ferenc pápa: Ezek birtokolnak minket

                        A pénz és a hatalom illúziójától óvta a fiatalokat Ferenc pápa abban a beszédében, amelyet csütörtökön mondott el több százezer ember előtt a Rio de Janeiró-i Copacabana strandon, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón. Arra kérte hallgatóságát, hogy csináljanak „kopernikuszi forradalmat”, maguk helyett helyezzék Istent a középpontba. „Hajlamosak vagyunk magunkat a középpontba helyezni, azt hinni, hogy csak mi magunk alakítjuk életünket, és hogy az életünk a hatalom, a pénz és a javak révén lesz boldog. De ez nem így van. A hatalom, a pénz és a javak csak pillanatokra biztosítják a boldogság érzését. A végén pedig ezek birtokolnak minket, és mindig többet akarunk belőlük, sosem vagyunk elégedettek” – mondta. A tömeg – amelynek létszáma a hideg és esős időjárás ellenére a Vatikáni Rádió szerint elérhette akár az egymilliót is – elragadtatással fogadta az egyházfőt. Ferenc pápa a világtalálkozón most találkozott először kifejezetten annak résztvevőivel. „A pápa ifjúsága vagyunk!” – kiabálta a tömeg kórusban. MTI, mno.hu, Patrióta Európa Mozgalom    

2013. July 26. 13:41

Amerika - ahol a bandák, a fanatikus tiszteletesek, a hivatásos emberbarátok, a korrupt bíróságok, az elfogult esküdtszék, a tanulatlan, ostoba csőcselék írja a történelmet - rövid lapszemle

                        Sokezres tömeg vonult az utcára az Egyesült Államok több nagyvárosában, miután Floridában az esküdtszék felmentette a tizenhét éves fegyvertelen fekete bőrű középiskolás, Trayvon Marton meggyilkolásával vádolt Robert Zimmerman önkéntes rendészt.   A vád azt próbálta bizonyítani, hogy Zimmerman rasszista előítélet miatt gyilkolt, ügyvédje pedig azt, hogy önvédelemből ölte meg az áldozatot, mert az rátámadt, leütötte, és betonba verte a fejét. Azonban a férfi letartóztatásakor készült rendőrségi felvételeken jól kivehető, hogy Zimmerman arca sérülésmentes. A Hattagú - öt fehér és egy latin-amerikai nőből álló – esküdtszék nem találta bűnösnek Zimmermant. Szentesi Zöldi László szerint íme Amerika, ahol elég egy szikra és az egész társadalom egymás torkának esik. Ahol az állam réges-rég kivonult a gettóból, ahol a bandák, a fanatikus tiszteletesek, a hivatásos emberbarátok, a korrupt bíróságok, az elfogult esküdtszék, a tanulatlan, ostoba csőcselék írja a történelmet. Meg ahol lehallgatják a polgárokat, elolvassák az e-mailjeidet, megfigyelnek és nyilvántartanak. Tanuljuk a demokráciát, de a jelek szerint még nem igen értjük ezt a sajátosan amerikai lelki emelkedettséget. Magyar Hírlap

2013. July 26. 00:01

Még Ceausescu sem merte figyelmen kívül hagyni az etnikai szempontokat - rövid lapszemle

                      Nyílt levélben figyelmeztette Liviu Dragnea régió-átalakítással megbízott román miniszterelnök-helyettest Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra, hogy még Nicolae Ceausescu sem merte figyelmen kívül hagyni az etnikai szempontokat Románia közigazgatási reformjakor.   Izsák törvények és nemzetközi egyezmények sorára hivatkozva száll vitába a miniszterelnök-helyettesnek azzal a kijelentésével, amely szerint a tervezett romániai régióátalakítás nem etnikai, hanem fejlesztési szempontok szerint fog végbemenni. Idézi a jelenlegi romániai megyerendszert kialakító 1968-as törvényt, amely szerint a megyék kialakítása „földrajzi, gazdasági, társadalmi-politikai, etnikai körülményeknek és a lakosság kulturális kapcsolatainak és hagyományainak a figyelembevételével” történt. Az elnöki hivatal megbízásából készült korábbi szakértői jelentés kimondta: „Minden közigazgatási átszervezést célzó érőfeszítésnek kötelező módon tekintettel kell lennie a nemzeti kisebbségeket érintő dimenziókra”. Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai sorában Izsák a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a helyi autonómia európai chartáját említi. A román-magyar alapszerződés szerint a Szerződő Felek tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyek szabadságjogait. Izsák a hivatkozások alapján megállapítja: a régiósítás kérdése kisebbségi jogokat érint, és ezáltal nemzetközi együttműködés tárgya és európai biztonságpolitikai kérdés is. Nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni az egy tömbben élő 700 ezer székely akaratát, akik nem értenek egyet a kormány régiósítási tervével, és akik kifejezték azt az akaratukat, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió. A székelyek ha kell, a polgári engedetlenség eszközével élnek Székelyföld egységének a megőrzéséért.  stop.hu    

2013. July 25. 23:33

Viviane Reding nem tud igazat mondani Magyarországról - vagy végtelenül tudatlan vagy politikai szándékból hazudik - rövid összefoglaló

                        Fidesz: Reding szófiai látogatásán arról beszélt: azért avatkozott közbe Romániában és Magyarországon, mert ezekben az országokban teljes mértékben destabilizálódott a bírósági rendszer, felszámolták a legfelsőbb bíróságot.   Viviane Reding sokadszor tett kísérletet arra, hogy Magyarországról beszéljen, de akárcsak korábban, most is csak valótlanságokat állítottÁllításával szemben ugyanis Magyarországon nem szűnt meg a Legfelsőbb Bíróság, a Kúria lépett a helyébe és vette át a feladatait. Állításával szemben Magyarországon nem zilálták szét a bírósági rendszert, hanem az érintetlenül hagyott szervezet mellett új, közigazgatási bíróságok is létrejöttek  a reform eredményeként. Viviane Reding hazugságai nagymértékben ártanak az Európai Bizottság megítélésének, hírnevének. Viviane Reding vagy végtelenül tudatlan vagy politikai szándékból hazudik. Felszólítjuk, hogy hozza nyilvánosságra a támadásának alapjául szolgáló adatokat, vagy kérjen bocsánatot. Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 25. 23:13

Egyedül a baloldal bukott meg, de az nagyon - Fidesz reagálás az MSZP legújabb vádjaira - rövid összefoglalás

                                        Egyedül a baloldal bukott meg az államadósság és a munkanélküliségi küzdelemben, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormány ahelyett, hogy küzdött volna ellenük, megduplázta az államadósságot és a munkanélküliséget is.   Miután az Európai Bizottság és a nemzetközi elemzők is sorra ismerik el Magyarország teljesítményét, a szocialisták minden jel szerint tudatosan próbálják félrevezetni a magyar embereket. Amióta Magyarország szakított a Gyurcsány-Bajnai-korszak szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájával, a magyar államadósság csökkenő pályára állt, az ország pénzügyileg saját lábára állt, és az európai országokéval ellentétben pozitív foglalkoztatási trend jellemzi hazánkat. Éppen az ellenkező irányba tart tehát az ország, mint a szocialisták kormányzása idején: akkor az államadósságot és a munkanélküliséget megduplázták, és olyan felelőtlenül költekeztek, hogy miattuk 9 éven át túlzottdeficit-eljárás alatt állt az ország. Ahogy azt minden bizonnyal Burány Sándor szocialista politikus is tudja, az államadósság évközben hullámzik, az államadósság valós mértékét az idén esedékes törlesztőrészlet, valamint a jövő évi törlesztőrészlet esetlegesen előrehozott kifizetése után lehet látni. Patrióta Európa Mozgalom  

2013. July 25. 23:02

A Fidesz reagálása a baloldal családi adórendszert támadó megnyilatkozásaira - rövid összefoglaló

                          Fidesz: sajnálattal látjuk, hogy a baloldal a rezsicsökkentés mellett a családi adórendszert támadja a legélesebben. A bukott baloldal azt gondolja, hogy a családi adórendszert szűkíteni kellene. Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is bevallotta, hogy átalakítaná a családi adórendszert, sokaknak kevesebbet adna. Gyurcsány Ferenc egyenesen eltörölné azt.  Feketén-fehéren benne van a programjában. Szerinte a családi adórendszer „perverz”. Ha a baloldalon múlna, megint a családok húznák a rövidebbet. Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 25. 22:47

A Fidesz szándéka szerint, újabb segítséget kapnak a családok - rövid összefoglaló

                    Újabb segítség érkezik a gyermeket nevelőknek. A családi adórendszer jövőre még nagyvonalúbb lesz velük. A Gyurcsány-Bajnai-szövetséggel és az ő bukott családpolitikájukkal szemben a Fidesz úgy gondolja, hogy nem leépíteni és szűkíteni, hanem tágítani és növelni kell a családi adókedvezményt.   A családi kedvezményt már az első évben, 2011-ben  egy millióan tudták érvényesíteni és 180 milliárd forinttal több maradt a családoknál.  A második évben 2012-es adóévben is hasonló végleges adatokra számítunk.  Az állam azonban most további adóbevételekről mond le a magyar családok javára. A Fidesz azt szeretné, ha minél több pénz maradna a gyermeket nevelők zsebében. Különösen azokéban maradjon minél több pénz, akiknek alacsony a fizetésük, akik egyedül tartanak el több gyermeket, vagy ugyan nem egyedül vannak, de legalább 3 gyermekről kell gondoskodniuk. Ezért azt szeretnénk elérni, hogy a családi adókedvezmény 100%-osan kihasználható legyen számukra. A kormánydöntés ahhoz nyitja ki a kaput, hogy ha valaki a 16%-os személyi jövedelemadóból nem tudja az adókedvezményt teljesen kimeríteni, akkor a 7 %-os egyéni egészségbiztosítási járulékból és a 10 %-os nyugdíjjárulékból is igénybe tudja majd venni azt. Vagyis így az adókedvezmény 100%-át ki tudja meríteni, csak épp nem teljesen az SZJA, hanem a  nyugdíjjárulék vagy az egészségbiztosítási járulék  terhére. Alapvetően ez a 3 vagy több gyermeket nevelő családokat segíti majd, ahol az összjövedelem bruttó 625 ezer forint alatt van. Azokat a 2 gyermekes családokat is segíti, ahol a szülő (vagy szülők) összjövedelme bruttó 125 ezer forintnál kisebb, ezek jellemzően egyedülálló szülős háztartások. Értelemszerűen ezeknek a szülőknek több lesz a nettó fizetésük: több ezer, de akár tízezer forinttal több marad a zsebükben. Ezzel nem állunk meg a családokat segítő intézkedésekkel. 3 irányba szeretnénk még változtatni már a közeljövőben. (1) A nagycsaládos anyukák munkavállalásának még erősebb támogatása. A Fidesz-kormány a Munkahelyvédelmi Akcióban eddig is jelentősen támogatta a kisgyermekes anyukák foglalkoztatását, jelenleg 30 ezer kisgyermekes anyuka foglalkoztatását tudjuk segíteni. De szeretnénk őket még erősebben támogatni. Azt szeretnénk: ha egy anyuka, aki amellett, hogy legalább 3 gyermeket nevel,  ne teher, hanem főnyeremény lenne  a munkaadójának. Ezért elképzelhetőnek tartunk egy olyan megoldást, hogy egy ilyen keményfából faragott anyukát költségmentesen lehessen foglalkoztatni, mondjuk a legkisebb gyermek 8 éves koráig. (2) A kisgyermekes, gyesen lévő édesanyák helyzetét is szeretnénk segíteni. Méghozzá a "rugalmas" gyeddel.  Azt szeretnénk elérni, hogy a kisgyermekes édesanyák, bárhogy is döntsenek, érezzék maguk mögött a kormány segítő kezét. Az a kisgyermekes édesanya is ösztönzést érezzen, aki még egy babát vállal, de az is, aki úgy dönt, hogy visszamegy hamar dolgozni. Az időalapú számolást gyakorlatilag felváltaná a pénzalapú számolás: előre kiszámolnák, hogy 3 évre mennyi gyed jár, és az édesanya döntheti el, hogy ezt mennyi idő alatt szeretné igénybe venni. A 3 évre neki járó összeget akkor sem veszíti el az édesanya, ha időközben újabb gyermeket vállal.  (3) A fiatalok gyermekvállalásának támogatása. Ha van olyan fiatal pár, amely – eltérően a mostani „trendektől” – szeretne babát vállalni már 20-as éveiben, az egyetemi évek alatt, akkor az államnak ennek örülnie kell és támogatnia kell. Ilyenkor az a probléma, hogy mivel nem volt a kismamának munkaviszonya, a gyes olyan minimális, hogy az elriasztja a fiatalokat a gyermekvállalástól. Ezért azt szeretnénk elérni, hogy az egyetemi éveket is tekintsék munkaviszonynak. A gyed összege számukra így magasabb lenne. Ha diplomaszerzés elé kerül a gyes, akkor a minimálbér alapján számítanák a gyest,  ha diplomaszerzés utánra, akkor a diplomás minimálbér alapján számítanák ki. Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 25. 22:26

Viviane Reding elmarasztalásban részesült - rövid lapszemle

                        Az Európai Unió ombudsmanja sajtójelentésben kifogásolja, hogy az ILGA Europe homoszexuális szervezet Viviane Reding által szponzorált, „Különböző családok – ugyanaz a szerelem” című fotókiállításán az alapjogi biztos nem tette egyértelművé, hogy a Bizottság nem azonosul a kiállított felvételekkel és szövegekkel.   Az ombudsman szerint noha az EB-nek kötelessége a nemi irányultságon alapuló megkülönböztetés elleni harc, van helye azon kételyeknek, melyek szerint a tárlat egyes részei olyan dolgokkal foglalkoztak, amelyek nem feltétlenül tartoznak az EB illetékességi körébe. Magyar Nemzet 

2013. July 25. 21:51

Ez a kettős mérce - Magyarországot viszont "alanyi jogon", a tények nélkülözésével rasszistázzák le naponta - rövid lapszemle

                          Lovas István szerint szerencséje van Christian Estrosinak is, hogy nem magyar jobboldali politikus. Nizza polgármestere arra bíztatta a franciákat, hogy indítsanak forradalmat a cigányok ellen. Sem az Európai Bizottság, sem az Európai Parlament tagjainak ajkait még egy pisszenésnyi tiltakozás sem hagyta el. Magyar Nemzet

2013. July 25. 21:42

Az európai balliberálisok nem nézik jó szemmel a polgári közép kétharmados többségét - rövid lapszemle

                              Semjén Zsolt szerint a támadások oka, hogy az európai balliberálisok nem nézik jó szemmel a polgári közép kétharmados többségét. A ’68-as anarcho-nihilista szemlélethez köthető szocialista-liberális-zöldpárti figurák saját deviáns életvitelükből csinálnak ideológiát. Ez a társulat nem tudja elviselni, hogy a jobbközép erő szabad választásokon kétharmadot szerzett.   Dogmaszerű rögeszméjük szerint a fejlődés úgy néz ki, hogy a világ elvallástalanodik, a nemzetek eltűnnek, a család megszűnik. Számukra elfogadhatatlan, hogy egy volt szocialista ország fontosnak tartja a vallást és az egyházakat, az egy férfi-egy nő házasságára épülő családot. Magyar Nemzet    

2013. July 25. 15:28
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

509. oldal/866