Brüsszel támadja a rezsicsökkentés politikáját - rövid ellenzéki lapszemle
A magyar energiapiaci szabályozás több elemét is kifogásolta az Európai Bizottság, amely továbbra is szorgalmazza, hogy a hatóságilag szabályozott árakat meg kell szüntetni, és kiskereskedelmi szinten is a piacnak kell szabályoznia az árakat. Gulyás Gergely közölte: semmilyen hivatalos uniós dokumentum nincs arról, hogy a hatósági ármegállapításra ne lenne lehetőség az EU-tagállamokban. Ilyen jellegű kísérlet történt, de ilyen dokumentumot nem fogadtak el.
A fizetésekhez képest Budapesten egy kétkeresős háztartás esetében a gáz- és áramköltségek már aggasztóak: az uniós fővárosok közül csak Bukarest lakóinak nehezebb a háztartási energiaköltségek kifizetése.
Népszabadság
Mint tudjuk, nem a nácizmussal kezdődött az embertelenség és igazságtalanság kora - rövid lapszemle
Tizennégy karib-tengeri ország jóvátételt akar kérni Európától, elsősorban Nagy Britanniától, Franciaországtól és Hollandiától a közel négyszáz évig tartó rabszolga-kereskedelem miatt. Verene Shepherd, a jamaikai jóvátételi bizottság elnöke arra hivatkozik, hogy amikor a britek 1834-ben Jamaikán felszabadították a rabszolgákat, a brit telepeseket mai áron 240 milliárd eurónak megfelelő összeggel kártalanították.
A mi felmenőink viszont nem kapnak semmit. Felszabadították őket, és azt mondták nekik: menjetek és boldoguljatok. A Saint Vincent-i miniszterelnök, Ralph Gonsalves szerint a németek fizettek a zsidóknak, és kaptak jóvátételt a japánok és maorik is Új-Zélandon.
Magyar Nemzet
Elsők közt Amerika közepén – A denveri 56-os emlékpark története röviden - ha Amerikában élünk is, a lelkünk magyar maradt
Ahogy Denver belvárosában a Cherry Creek patak mentén, a forgalmas East Speer Boulevard-on haladunk, már messziről szembetűnik a télen hófehér lepelbe, az év nagy részében azonban zsenge zöldbe takaródzó „Hungarian Freedom Park” és a rajta magasodó emlékmű, amely Észak-Amerikában elsőként hirdeti az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc örök dicsőségét.
Az 50 éves Kolorádói Magyar Klub, illetve annak „Emlékmű Bizottsága” hathatós tevékenysége révén és az itt élő, valamennyi magyar példás összetartásának, kitartó akaratának köszönhetően 1966. október 23-án, a forradalom 10 éves évfordulóján Colorado kormányzója és Denver polgármestere magyar emlékparkot avatott és adott át, mintegy 600 magyar, és más nemzetiségű résztvevő jelenlétében. Az USA első ’56-os emlékparkja ma is a Magyar Szabadság Park (Hungarian Freedom Park) nevet viseli.
Az ekkor ideiglenesen elhelyezett, fából készült emléktábla helyén két évvel később, 1968. október 27-én állították fel – ugyancsak ünnepség keretében – immár véglegesen a bronz domborművel és feliratokkal díszített, 25 láb magas, négyszögletes, zúzott gránit emlékoszlopot.
Óriási dolog volt, hogy az új életük megalapozásáért küzdő, a két világháború között, a II. világháború után és az ’56-os forradalmat követően itt menedéket talált magyar kolónia tagjai közadakozásból sikerre vitték elhatározásukat: méltó és időtálló emlékművet létrehozni a magyar szabadságharc hősei emlékének.
Az emlékmű bronz reliefjét egy Finnországban élő, egri származású szobrász, Popovits Zoltán készítette. Domborműve egy, a vasfüggönyön áttörni próbáló fiatalt jelenít meg; alatta bronzból öntött felirat áll: „Az 1956-os magyar forradalom emlékére”.
Ifj. Honti Ernő minden bizonnyal a legifjabb adományozója volt az emlékműnek – feltehetően saját zsebpénzéből áldozott 5 dollárt e nemes célra
Az emlékmű hátoldalán Abraham Lincoln gettysburgi üzenetéből olvasható egy részlet: „We here highly resolve that these dead shall not have died in vain”, amelyet Vörösmarty Mihály Szózatának hasonló mondanivalójú sorai követnek: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért…”
A kommunizmus bukása után e két idézet alatt egy új bronz tábla kapott helyet: „The Revolution Triumphed” vagyis „A forradalom győzött” felirattal (1990 Március 25. – szabad választások, 1991. június 19. – szovjet csapatok kivonulása). Az emlékmű alapzatán 13 vas gyertyatartó utal a forradalom 13 dicső napjára.
A gyakran hóviharnak és félsivatagi forróságnak egyaránt kitett, csaknem ötven éve szilárdan álló emlékmű az itteni magyarság hosszú évtizedek óta megőrzött állhatatosságát is jelképezi. Máig sem felejtik az ottani magyarok a magyar klub alapításakor elhangzott szavakat: „Ha Amerikában élünk is, a lelkünk magyar maradt.”
Endrődi Judit
Szeged (Time Lapse) - Alföld - gyorsított VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA:
http://www.youtube.com/watch?v=oXfCaH1T7KE
Szép város Kolozsvár - Erdély - Archív képeslapok - VIDEÓ!
kattints a rövid VIDEÓRA:
http://www.youtube.com/watch?v=CK00dr86_gc
A csodálatos Pécs - Dunántúl - VIDEÓ
kattints a rövid VIDEÓRA:
http://www.youtube.com/watch?v=pHuqNlg9WVg
Kampány éjjel-nappal
A tét óriási. Akit kicsit is érdekel a politika, tudja, ha most veszít az MSZP, akkor a baloldal jó időre kikerül a társadalmat irányító döntésekből. A Fidesz 2010-es győzelme nem csak itthon kavarta meg a balos állóvizet, Európában is meglepetést keltett, amit a külföldi médiahírek is igazolnak.
Seszták Ágnes
Magyar Nemzet
Kezdenek pörögni a belső motorok
A fordulat egyértelműen kitapintható, a beruházásoknál pluszba fordult végre a mutató. Igaz, ez elsősorban az önkormányzati útépítéseknek tulajdonítható, de a trend akkor is megtört. Továbbá a háztartások fogyasztásánál is kedvezőek a statisztikai hivatal jelzései, javult a kiskereskedelmi forgalom. A belső motorok tehát kezdenek felpörögni. Korábban úgy növekedtünk, hogy az hatalmas adóssággal járt, most azonban, a jelek szerint, helyreállt a stabilitás. Úgy kezdhet bővülni a magyar gazdaság, hogy az nem okoz pénzügyi gondokat.
Barcza György, Napi Gazdaság új főszerkesztője, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője
Magyar Hírlap
Fricz Tamás: Gundel Takács követte igazmondásban Knézyt, és ez jó
A pénteki 1–8-as megaláztatás után talán kegyeleti okokból nem kellene megszólalni – részemről immáron másodszor –, ám aki valaha szerette és szeretné szeretni a magyar futballt, az mégsem maradhat csendben. Egy dolog biztossá vált ebben a tragikus, kriptai hangulatban, báró Eötvös Józsefet parafrazeálva: labdarúgásunk nem maradhat jelen helyzetében.
Néhány héttel ezelőtti írásomban azt fejtegettem, hogy elég volt a magyar foci nevű semmi körüli hazudozásból, végre mondjuk ki a pocsékról, hogy pocsék (finoman fogalmazva), mert ez és csak ez ad kiindulópontot ahhoz, hogy kíméletlenül szembenézzünk a tényekkel és végre tényleg történjen is valami.
Ám természetesen én sem tudtam kivonni magam a szurkolói lét tudatállapotából, s a holland–magyar meccs elé mégiscsak úgy ültem le, hogy hátha… Hátha tévedtem, hátha tévedtünk mindannyian, hátha valóban megijedtek a fiúk a bukaresti katlanban, de ez csak egyszeri lélektani kisiklás volt, tanultak ebből, és ez még egyszer nem fordulhat így elő. Azt mondtam magamnak: ha Amszterdamban képesek vagyunk valami olyan teljesítményre, ami ha nem is vezet győzelemre, de futballhoz hasonlít, akkor talán felállhat ez a csapat, s talán még fejlődhet is.
Nos, a péntek este brutálisan bizonyította: szó sincs erről. Ennek a csapatnak, ezeknek a futballistáknak vége. Most láthatóan nem voltak sokkolt állapotban. Úgy játszottak, ahogy tudtak, annyit adtak, amit tudnak. Nos, ez pedig nulla. A „guzmicsizmus” folytatódott a pályán (ráadásul szegény Guzmics – már megint a meccs elején – bent ragadt egy holland támadásnál, szerencsére a bírók lest ítéltek). Le a kalappal Egervári Sándor előtt, akinek az emberi tisztességében egyébként sem kételkedtem eddig sem, pusztán azt állítottam legutóbb, hogy egy olyan vereség után, mint a romániai volt, Európában szokás lemondani. Most ezt megtette, s azt tette végre, amit tisztességes módon ilyenkor tenni lehet és kell.
A „mérkőzésről” nincs mit mondani, hiszen edzőpartnernek sem voltunk jók, ellenünk a hollandok még begyakorolni sem tudtak bizonyos támadó variációkat, mert azt csak úgy lehet, ha az edzőpartner bizonyos komolyságot mutat fel. Vicces partnerrel szemben viszont nincs mit gyakorolni sem.
És még egy: könyörgöm, senki ne merjen számolgatni arról, hogy még így is bejuthatunk, ha és akkor és amennyiben…! Ha valaki ezt megteszi, annak legszívesebben egy pofont adnék mérgemben, mert nem értett meg az egészből semmit. Nem értette meg, aki még számol, hogy a számolgatásnak akkor van értelme, ha van csapat és futball, amiért és ami miatt számolni érdemes. A nívótlanság minek jusson be bárhová is?
Egyik barátom mindig azt mondogatja nekem: értsd meg végre, a magyar futballt el kell felejteni, mert menthetetlen, a pályákat be kell hinteni sóval és annyi. Az arra érdemes sportágakat kell támogatni, amelyek sikereket hoznak Magyarországnak, nem pedig egy évtizedek óta halódó ágazatot.
Van ebben igazság, biztos, hogy például a kézilabda sok örömet okoz mostanában a magyar sportszerető embereknek. De muszáj tudomásul venni: a futball Európa – és szinte az egész világ – nagy játéka, maga A Játék. Ez a világ fő kollektív kikapcsolódása, sokan a focin keresztül ismernek meg és el általuk korábban abszolút nem ismert országokat, nemzeteket. A futballsikerek ha áttételesen is, de rangot adnak egy országnak, elfogadottá válnak nemzetek a nemzetközi közvélemény előtt (néha persze még méltatlanul is). Jó példa erre Puskás Öcsi, aki által valóban el tudnak helyezni bennünket a világban.
A profi – hangsúlyozom: profi! – futballból nem maradhatunk ki, s nem fogadhatjuk el, hogy vége a magyar futballnak. Egyrészt a fentiek miatt sem, másrészt pedig vegyük észre: a magyar emberek iszonyatosan vágyják és kívánják a magyar focisikereket! Hosszú évek kudarcai után ha csak egy kis jó eredmény is születik egy válogatott mérkőzésen, a következőn már teltház előtt játszik a magyar válogatott! Mit mutat ez? Azt, hogy mondjunk le a futballról? Ugyan már, ellenkezőleg!
Ez a totális megalázás, ami pénteken este megtörtént velünk Amszterdamban, egyvalamire nagyon jó: hogy többé nem lehet hazudozni. Itt is, mint az élet más területein, vége a mellébeszélésnek. Új játékosok kellenek, új edzők, új struktúra, új utánpótlásképzés, újfajta finanszírozás, a pénzmosodák megszüntetése, a fociból élők, a hiénák elzavarása, a teljesítmény nélkül felvett nagy pénzek megszüntetése stb., stb.
És az MLSZ-ről: semmi érdemit nem csinálni, pusztán a neoliberális nemzetközi közvélemény nyomásának rémülten és ájultan megfelelve a még létező magyar szurkolókat regulázni és arra késztetni ostoba intézkedésekkel, hogy ne járjanak többé mérkőzésre, hát ez nem nagy teljesítmény… Sőt, ez nem teljesítmény, hanem szánalmas gyávaság!
Csak egy példa: patrióta okoknál fogva is újpesti szurkoló vagyok, s megdöbbenve látom, hogy az egykoron Fazekast, Benét, Dunai II-t, Zámbót felsorakoztató, 1974-ben BEK-négyes döntőig jutott, patinás labdarúgóklubot, az UTE-t hogyan verik szét, rabolják ki, használják pénzmosodának. Itt, a szemünk láttára, s a külföldi tulajdonos közben sokat „bosszankodik”… Szégyenszemre hagyjuk, hogy – többek között – ez is megtörténhessen, s nem tesz senki semmit, nem szól senki semmit.
Szóval: labdarúgásunk nem maradhat jelen helyzetében.
Fricz Tamás
MNO
Ők a magyar futball sírásói, pedig érte dolgoznak
Évtizedek óta kiközösítenek mindenkit és nem ismernek el semmilyen tudást. Ez az út egyenesen a mélybe vezet. Lehet, hogy a magyar futballnak nincsenek olyan szuperszonikus létesítményei, mint a nagy nemzeteknek. De Afrikában sincsenek. Lehet, hogy a magyar gyerekekben nincs olyan óriási kitörési vágy és/vagy kényszer. A magasabb életszínvonalon élő holland gyerekekben mégis van.
Lehet, hogy a magyar futballban nincs annyi pénz, mint a nagy bajnokságokban. De Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában vagy Montenegróban sincsen. Mégis előttünk állnak a FIFA világranglistáján. Ráadásul lélekszámban sokkal kisebbek Magyarországnál, és ott is volt kommunizmus.
Akkor mi hiányzik ahhoz, hogy a magyar drukkerek büszkén hagyhassák el a világ bármelyik stadionját – legyen szó a magyar válogatott vagy valamelyik klubcsapatunk mérkőzéséről?
Mi hiányzik ahhoz, hogy 1986 után ismét kijuthassunk a világbajnokságra? Vagy 1972 után újfent ott legyünk az Európa-bajnokságon?
A válasz rém egyszerű. Olyan tudású labdarúgók hiányoznak, akik ki tudják harcolni a vb- vagy Eb-részvételt. És hogyan lehet szert tenni ilyen képességű futballistákra? Ahogyan minden ország, gazdag és szegény egyaránt teszi: nevelni kell őket.
Kik tudnak ilyen szintű játékosokat nevelni? Az edzők. Kezdve a kölyökcsapattól egészen a válogatottig.
Feltételezzük, hogy százalékos arányban ugyanannyi tehetséges gyerek születik Magyarországon, mint Ghanában, Elefántcsontparton, Spanyolországban, Hollandiában vagy Dániában. Hogy belőlük miért nem lesz ugyanolyan labdarúgó?
Azért, mert más szakemberek másként nevelik őket futballistává. Mindenekelőtt megtanítják őket tisztességgel harcolni, helytállni, hogy vereség esetén is emelt fővel hagyhassák el a pályát.
Mit tesz egy olyan ország, amelynek nincs atombombája, de szeretné, hogy legyen? Tudósokat alkalmaz, akik meg tudják csinálni. Technológiát is vásárol, és képezi a maga szakembereit. Pár évtizeddel ezelőtt még mosolyogtunk a norvégokon meg a törökökön. Utána meghívtak egy sereg külföldi szakembert, felépítették a saját képzőrendszerüket. Ma már nem nevethetjük ki őket…
A magyar labdarúgóedzőket senki sem akarja meghívni, nem akarnak tanulni tőlük semmit. A kicsit magasabban jegyzett bajnokságokban egyetlen Magyarországon tanult edző sincsen. Egyetlen említésre méltó válogatottnál sincsen szakemberünk. Amíg pedig nincsenek olyan edzőink, akikre a fejlettebb labdarúgónemzetek is kíváncsiak, addig olyan játékosunk és válogatottunk sem lesz, amelyik feljebb kapaszkodhat.
Jó labdarúgókat csak jó edzők tudnak nevelni. Ők azok, akik hiányoznak a magyar labdarúgástól remélt sikerekből. A megfelelően képzett szakemberek. Ez egy szakma, ahogyan a hazai edzők is szoktak fogalmazni. Valóban.
És egyre többen értenek hozzá sokkal jobban, mint ők.
NAIV
MNO