Juval szerette az életet, szeretett visszaadni valamit a közösségének, mielőtt belépett a seregbe, egy éven át veszélyeztetett hátterű fiatalokkal foglalkozott Dél-Izraelben – mondják barátai az egyik, nemrég meghalt izraeli katonáról.
Juval Dagan „csodálatos ember volt, barátságos, szeretetteljes, mindig mosolygó”. A 22 éves katona nagybátyja szerint a fiatalember szolgálata lejárt volna, de önkéntesként maradt a seregben, hiszen a családjában mindenki így tett, apja ás bátyja is olyan kommandósok voltak, mint ő. Gázában halt meg egy tűzharc során. Az izraeli hadsereg a többi, elesett katona arcképét és rövid életrajzát közreadta. Az elesett katonák egytől-egyig fiatalok, mosolygósak, barátságosak. Emberek.
Ellenfeleikről, a több mint ötszáz megölt palesztinról nincsenek arcképek, se életrajzok. Az izraeli katonákat terroristák ölik meg minden esetben, ahogy ők is csakis terroristákkal végeznek. A palesztinok láthatóan nem emberek, vagy terroristák, vagy a Hamász öngyilkos taktikájának áldozatai. Az izraeli sajtó teljes mértékben háborús üzemmódban dolgozik, temeti az elesett katonákat, s beszámol arról, melyik politikus mit tenne Gázával. Talán újra elfoglalják, talán letarolják, talán egy idő után tűzszünet lesz.
Mint minden háború, ez is végtelenül cinikus. Az izraeli hadsereg három nappal a támadás előtt felszólította az egyik gázai lakónegyed 80 ezer lakóját a távozásra, majd utána szétbombázott mindent, és tankokkal benyomult a területre, ezután pedig mosta kezeit, miszerint ő szólt előre az akció előtt. Szörnyű katonai logika, ahogy szükségkórházat hoznak létre a határvidéken, ahová a katonákat és a civil lakosságot várják, utóbbiakat azok gyógyítják, akik végeztek a családjukkal.
A bombázások kizárólag a civil lakosságot sújtják, a Hamász fegyverei jó helyen vannak, biztonságban, s szükség esetén pillanatok alatt el tudják vinni bárhová. Gáza „pacifikálása” csakis úgy valósítható meg, ha az egész területet lerombolják, a lakosságot máshová költöztetik vagy kardélre hányják, és az övezetet sóval hintik be. Ezt Izrael is pontosan tudja. A palesztin–izraeli viszálynak nincs katonai megoldása, minden egyes lövéssel, halottal, sebesülttel csak az erősödik a palesztinokban, hogy nekik nincs helyük ezen a földön, Izrael el akarja őket távolítani.
Csakhogy Gázában nagyjából kétmillió ember él, ez pedig nagy tömeg, súlya van, akarata is, nehezen mozdul, főleg akkor, ha minden irányból kerítések veszik körül. Az egyetlen mozgalom, amelyhez fordulhatnak, a Hamász, amely szintén csak katonai megoldásban gondolkodik, lövi a környéket, riogatja Dél-Izrael telepeseit, Askelónt, Szderótot, de közel sincs olyan hatékony, mint az izraeli hadsereg.
A háború a Szentföldön gyakorlatilag bármikor kitörhet, ha van rá politikai akarat. A három izraeli fiatal megölése körüli események mutatták, hogy most ideális a helyzet arra, hogy felrobbanjon Gáza. Sorkatonák esküdtek bosszút az internetre feltöltött képeken, fiatal lányok pózoltak felirattal, miszerint az arabokat gyűlölni erkölcsi kötelesség, a politikai elit pedig öltönyben és nyakkendőben, trágár szavak mellőzésével mondta ugyanezt.
Mivel Izrael egy demokrácia, színes és szabad sajtóval – amelyet most láthatóan kicsit megbénít a katonai cenzúra –, a szemünk előtt épül fel a hadigépezet és annak háttere. Gáza sajtója kicsi, ellenőrzött, és jószerivel arról szól, hogy öljük meg a zsidókat.
Aztán a színes, szagos és szabad Izrael nekiindul, a szigorú, szomorú és szegény Gáza pedig meghal.
A Világ ahol élünk – új rovatunk
Ebben a rovatunkban szereplő anyagokban elhangzottakkal, következtetésekkel nem minden egyes esetben értünk egyet, de fontosnak tartjuk a közzétételüket a bennük szereplő információk miatt.
kattints a VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=76xSq9ffM5s
A Világ ahol élünk - új rovatunk
kattints a VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=SBf0N-etpLo
A Világ ahol élünk - új rovatunk
Ebben a rovatunkban szereplő anyagokban elhangzottakkal, következtetésekkel nem minden egyes esetben értünk egyet, de fontosnak tartjuk a közzétételüket a bennük szereplő információk miatt.
kattints a VIDEÓRA - érdemes!
http://www.youtube.com/watch?v=8smW5lj0mFQ
A Világ ahol élünk - új rovatunk
Tájékozódjunk, hogy ne csak történjenek velünk a dolgok - tájékozódjunk, hogy magunk alakíthassuk saját sorsunkat!
Ebben a rovatunkban szereplő anyagokban elhangzottakkal, következtetésekkel nem minden egyes esetben értünk egyet, de fontosnak tartjuk a közzétételüket a bennük szereplő információk miatt.
kattints a VIDEÓRA - érdemes!
http://www.youtube.com/watch?v=qiW9WofRQYA
"Egy se becsületes kutya, aki amit megeszik, kiokádja"
Magyarázat: nem tisztességes dolog a ránk bízott titkokat kifecsegni
kattints a felvételre!
http://www.youtube.com/watch?v=uNlyOdNpL8k
„A tegnapi napon a magyar kormány eleget tett kötelességének, amellyel az alkotmányos rendnek, az egykori áldozatoknak és ma élő magyaroknak tartozunk. Helyére emeltük azt a köztéri alkotást, amely arra hivatott, hogy kifejezze azt a fájdalmat és megpróbáltatást, amelyet szabadsága elvesztése miatt a magyar nemzet érzett és elszenvedett.
Mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy hazánk függetlenségének elvesztése tragikus következményekkel járt. Sok százezer ember életét követelte, és további millióknak okozott tengernyi szenvedést.
1944. március 19-étől 1991-ig hazánk területén folyamatosan állomásoztak megszálló csapatok. A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be.
Gyermekeinket és unokáinkat arra figyelmeztetjük, hogyha szabad, békés, boldog életet akarnak, ha a Magyarországon élő emberek közötti egyetértést kívánják, és ha az elődök által fölhalmozott értékek fennmaradását fontosnak tartják, mindenekelőtt Magyarország függetlenségét és önrendelkezését kell megvédeniük, megtartaniuk, és ha a szükség úgy hozza, visszaszerezniük.
Legyen ez mindannyiunk számára egyszerre tanulság, intelem és parancsolat” – olvasható Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatában.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón közölte, hogy nem lesz külön avatóünnepsége a német megszállás áldozatai emlékművének.
mno
Rendezte: Horváth Mária
Mesemondó: Szabó Gyula
Zene: Kaláka Együttes
kattints a videóra - érdemes!
http://www.youtube.com/watch?v=gl2Gy_4bBtY
Az elmúlt héten – még a szocialisták tisztújító kongresszusa előtt – hírnökök jöttek, s pihegve szóltak: a szocialista párt nagy öregjei nem békélnek. Lendvai, Kovács, Steiner, Szekeres és a többiek összehajoltak, s megalakították a Deák Ferenc Kört, céljuk pedig nem más, mint hogy újra és megint és ismét ők fújják a posztkommunista passzátszelet.
Pedig már azt hittük, hogy ezek, a kádári kommunizmusból ittmaradt cenzorok és pártkatonák végre talán valóban háttérbe szorulnak a magyar közéletből, szimbolizálva azt, hogy Magyarországon befejeződik a nem kis mértékben elhúzódott rendszerváltás. Reményeinket megerősítette az a tény, hogy a 2010-es vereségük után Mesterházy Attila – pártelnöki tevékenységének legfigyelemreméltóbb eredményeként – sikerrel szorította ki a közvetlen pártvezetésből a nagy öregeket és terelte parkolópályára, s az is tény, hogy megkezdte a párt fiatalítását.
Ám amennyire hatásos volt a gerantokrácia párton belüli – most már látjuk: időleges – leküzdésében, annyira alkalmatlan volt arra, hogy pártját a tavaszi választásokon eredményre vezesse. Bukás az országgyűlési, majd még nagyobb bukás az európai parlamenti választásokon, így Mesterházynak nem maradt más hátra, mint felpattanni a motorkerékpárjára, és elhúzni a Jókai utcából.
A válság ezek után kódolva volt a szocialista párton belül. Ez be is következett, s a gyakran hét- vagy többfejű sárkánynak tűnő szocik fejetlen sárkánnyá változtak egészen szombatig, Tóbiás József elnökké választásáig. Lendvai Ildikó a kongresszusi beszédében látszólagosan visszavonulót fújt, de egy pillanatig se higgyük, hogy ő és „deáki” bölcsességű társai lemondtak volna a pártelitbeli generáció-visszaváltásról, arról, hogy az öregek újra átvegyék a hatalmat a fiataloktól.
És ez az a pont, amikor feketén-fehéren megmutatkozik, hogy a (poszt)kommunisták tényleg különös anyagból gyúrt emberek. Képesek arra, hogy a legkülönfélébb rendszereknek az élharcosaivá váljanak, majd azok tönkretétele után a következő rendszerben ismét a vezető garnitúrában találjuk őket.
Alkalmasak voltak a népi demokráciákat irányítani, majd a személyi kultuszra és totális elnyomásra épülő kommunista diktatúrában „helytállni”, ennek leverése után a kádári, pártállami diktatúra jeles vezetőivé avanzsáltak, majd utóbbi bukása után a parlamenti, többpárti demokráciában is – némi „botladozás” után – az élre törtek, és újra átvették az ország irányítását, egészen 2010-ig. S nemcsak különös anyagból gyúrt elvtársak Lendvaiék, hanem kortalanok is. Rajtuk nem fog az idő, ők a kommunista-szocialista pártok vezetői kívánnak lenni az idők végezetéig…
A névválasztás pedig egészen parádés, érződik benne a szocialista tudatosság és csalhatatlanságérzet: Lendvai, Kovács, Steiner, Szekeres, Juhász és a többiek a deáki magaslatokban vannak. Ők a hazai bölcsei.
De fogjuk kicsit komolyabbra a szót: az a tény, hogy a posztkommunista „bölcsek” újra és újra felbukkanhatnak, szimbolikusan és egyben szimptomatikusan bizonyítja, hogy a szocialista párt egyelőre képtelennek mutatkozik a megújulásra. Ha Lendvai és Kovács még mindig felszínre tud törni a szocialista pártban, immáron ezredszer, akkor az MSZP helyzetét a leginkább Vörösmarty Mihály Előszó című versének sorával tudnám jellemezni a legplasztikusabban: „Most tél van és csend és hó és halál.”
Kihez, kikhez tudnak szólni a szocialista bölcsek, kiket képviselhetnek még? Nem nehéz a válasz: azoknak a nyugdíjaskorú, örökké MSZP-szavazó, többségében idős, özvegy asszonyoknak, akik érzelmi, törzsi alapon kötődnek Kádár Jánoshoz és az ő rendszeréhez. Férjük, talán ők is beléptek a pártba, kaptak biztos állást, tanácsi lakásba költözhettek az egyik lakótelepen, s volt minden vasárnap rántott csirkecomb (vagy karaj) az asztalon.
A fiatal szocialista politikusoknak – immáron Tóbiás Józseffel a párt élén – azonban pontosan tudniuk kell, hogy ez az elkötelezett szavazóréteg biológiai okoknál fogva egyre szűkül, s legfeljebb a parlamenti küszöb átlépését tudja garantálni még ideig-óráig. Másfelől pedig azt is látni kell, hogy ez az idős, kádári szavazóréteg már nem is annyira az impotenssé vált szocialista pártban, hanem a „Gyurcsán Feri” által vezetett DK-ban látja az ígéretes jövőt, hiszen a „Gyurcsán Feri” olyan harcias, olyan hetyke, mint annak idején Marosán György volt. (Azt persze nem veszik észre, hogy Gyurcsány politikájának tartalma homlokegyenest szembemegy az általuk nosztalgiával szemlélt kádári időkkel.)
Magyarul: az tűnik logikusnak, hogy Lendvaiék – ha újra bármilyen szerephez juthatnak a szoci pártban – nagyon rövid időn belül a DK alá próbálnák behúzni az MSZP-t, hiszen, Gyurcsány ide vagy oda, a nagy öregeket ugyan ki látná szívesen újra reinkarnálódni a baloldalon, ha nem a DK-t támogató idős szavazóbázis? A „deáki” bölcsek újbóli megerősödése tehát a szocialista párt végleges felmorzsolódását jelentené.
De ez már a szocialisták gondja.
A végére már csak egy költői kérdés marad. Istenem, mondd meg, vajon lesz-e valamikor valaki ebben az országban, aki magától észreveszi, hogy már nincs szükség rá, hogy éppen ő az akadálya a megújulásnak – s ebből levonja a megfelelő konzekvenciákat! Mondd meg, ki lesz az első, aki képes lesz erre Magyarországon!
mno