A hazugságra és "cselszövényre" épülő hazai ballib oldal ezt nem így gondolja
"Nem cselszövény szerezte e hazát,
E hazáért nem csalni - tenni kell!"
Vajda János (1827-1897) - magyar költő, hírlapíró
Száz évvel ezelőtt - 1914. július 28-án tört ki az első világháború - Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára
Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyuság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt,
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa,
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat,
Az Ember büszke legénye,
Ki, íme, senki béna volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő,
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Szentmihályi Szabó Péter: Sarkosan fogalmazva
A miniszterelnök beszéde a bálványosi szabadegyetemen még a szokásosnál is hevesebb reakciókat váltott ki balliberális körökben
Egyelőre csak a vezetők tiltakoztak, de (ha fontosabb ügy nem adódik), egész nyáron ezen fognak rágódni azok, akiknek már csak a csont jutott. Az alaptétel, mely szerint egy demokrácia nem feltétlenül liberális, valósággal sokkolta a született demokratákat, hiszen ezzel „Orbán Viktor kiiratkozott a demokráciából”, hiszen annak szent és sérthetetlen lényege, hogy mindenki azt csinál, amit akar, ha nem sérti más szabadságjogait.
A probléma ezzel az, fejtette ki a miniszterelnök, hogy nem tisztázott, kik és milyen alapon bírálják el, mennyire sérülnek e jogok, hozzáteszem: a szabadságjogokkal való visszaélések sora jellemzi a liberális demokráciát politikai, gazdasági, pénzügyi és kulturális téren is, méghozzá a közösség, a többség kárára.
A „munkaalapú társadalom” elképzelése is rettentő felháborodást vált ki, pedig az Európai Unió baloldali kormányai is szeretnének visszatérni ahhoz a „maradi” rendszerhez, mely Európát egykor naggyá tette. A DK szerint Orbán a fasiszta államszervezést tartja példának, az MSZP új vezére pedig az elítélő nyilatkozatban közli, hogy olyan országra van szükség, ahol a szabadság átélhető élménnyé válik.
Az illiberális állam perspektívája mély sebet ütött mindazok lelkében, akik már az MSZP–SZDSZ-kormányok idején átélték a szabadság élményét, igaz, közben mindent eladtak, amit lehetett, és minden kölcsönt felvettek, amit adtak, a közvagyon őrzését és megtartását pedig felesleges, káros, visszahúzó gondolatként elvetették, mert a privatizálók és a bankárok, befektetők jó emberek.
A liberálisok vad és vak gyűlöletét az elmúlt napokban magam is megtapasztalhattam, nem először és nem is utoljára, hiszen aki nem liberális, az fasiszta, náci, kommunista, antiszemita, továbbá a keleti diktatúrák híve. Lehet (nekik) mindenkit elmebetegnek és hazaárulónak tartani, akinek nem tetszik, ami az elmúlt negyedszázadban Magyarországgal történt, de a pimasz hazudozás és vádaskodás mindig visszahull az agresszív, önző és elvtelen liberálisokra, akik mellesleg tönkretették magát a baloldalt is.
Persze, mint Orbán Viktor mondta, a jövőben bármi megtörténhet, mint a szomszédos Ukrajnában, és hatalmas erők állnak az üldözöttségre panaszkodó „üldözöttek” mögött, akik számára a demokrácia annyit jelent, hogy ők mondják meg, mi a szabadság, és kik részesülhetnek a szabadság élményében. Ők.
Csak megjegyzem, a felvilágosodás liberális gondolkodói kínosan éreznék magukat az ő társaságukban, nem is szólva a szociáldemokratákról.
A jelmezbálnak vége, az álarcokat el lehet dobni. Pénzről van szó. Sok-sok „puha költségről”, amit a nem munkaalapú globális hatalom juttatott és juttat nekik.
Magyar Hírlap
Olyan világban élünk, ahol a Zsidó Világkongresszus (WJC) magyarországi származású elnöke, Ronald Lauder mondja meg, hogy ki lehet, és ki nem lehet Magyarország római nagykövete - Stefka István:…egy európai
Szentmihályi Szabó Pétert, a szemünk láttára szedte szét a balliberális újságírói siserehad gyalázkodása.
Bár csaknem ötven könyve megjelent az írónak, költőnek, tudományos-fantasztikus könyvek szerzőjének, szerkesztőjének, újságírónak, az angol irodalom egyetemi tanárának, de az elmúlt több mint negyven évben annyi becsmérlő cikk, gyalázkodás nem jelent meg Szentmihályi Szabó Péterről, mint az elmúlt hetekben.
Történt az, hogy a magyar kormány úgy vélte, a több nyelven felsőfokon beszélő polihisztort, keresztény elkötelezettségű és a nemzetéhez, magyarságához hű férfiút kéri fel római nagykövetnek. Természetes elképzelése volt ez a külügynek, s természetesen Orbán Viktornak, hogy olyanok legyenek lassan az ország követei, akik nem ellene dolgoznak, hanem méltóképpen képviselik hazájukat. A balliberális médiahiénák azonban – a szintén balliberális belföldi politikai erők, Magyarország-ellenes külföldi üzleti-politikai körök támogatásával – szisztematikusan lejáratták a jelöltet.
Valószínű, hogy nem Szentmihályi volt a végső célpont, hanem Orbán Viktor és kormánya. Eddig is több fideszes-kereszténydemokrata politikusnál próbálkoztak, de lukra futottak. Mégis, ahol csak egy szemernyi vétség, gyanú volt fellelhető bármelyik kormánymegbízottban, kormányt képviselő politikusban, akkor azt megpróbálták, megpróbálják szétcincálni, mint kutya a lábtörlőt.
Belső szabályuk, hogy a kiszemelt áldozatot nem szabad elengedni, a megsemmisítésig kell gyalázni, üldözni őt és családját. Nem számít erkölcs, tisztesség, igazság, újságírói objektivitás, legyen az akár hazugság is, akkor is csinálni kell. A hazugságból igazságot kell barkácsolni.
Ez nem idegen tőlük, nem először művelik. Ez a balliberális média igazi arca. A brancs arcát sokszor nem is látjuk, de tudjuk, hogy volt ügynökökből, besúgókból, szt-tisztekből, a Kádár-rendszer leghűségesebb kiszolgálóiból vagy azok leszármazottaiból tevődik össze. Mondhatni, a rendszerváltás kezdetétől, 1990-től a munkájuk nem más, mint a valódi rendszerváltás akadályozása, a polgári, nemzeti erők, a jobboldal lejáratása. Ennek a célnak a megvalósítása a mai napig tart. Ők az ötödik hadoszlop, amely választási veresége ellenére mindig újjászerveződik és támad. Most éppen Szentmihályi Szabó Péter került a látókörükbe.
Kísértetiesen ugyanez történt húsz éve, 1994-ben, amikor egy forró júliusi napon az MSZP-SZDSZ hatalomra jutásakor, hatpárti egyeztetés nélkül, addig példátlan módon kirúgták, utcára tették, leváltották a Magyar Televízió egész vezetését, a Híradó és a Hét munkatársainak többségét rendelkezési állományba helyezték.
Ez a fajta munkanélküliség több mint kétszáz embert érintett. De előtte négy évig a Népszabadságban, a Népszavában, az akkor szadeszos Magyar Hírlapban, a Kurírban stb. valótlanságokat, hazugságokat, rágalmakat írtak rólunk. Miután abban az időben alig létezett jobboldali sajtó (csak a Pest Megyei Hírlapról és az Új Demokratáról beszélhetünk), így védelem nélkül maradtunk. Ez a döbbenetes hallgatás kísértetiesen ugyanaz, mint Szentmihályi Szabó Péter esetében, akit a Fidesz-KDNP-vezetésű kormányzás alatt a szemünk láttára szedett szét a balliberális újságírói siserehad gyalázkodása. Állítólag nincs sajtójuk, és nincs sajtószabadság! Nekik legyen mondva.
Mi is a bűne a már kinevezett római nagykövetnek? Dési János Népszavában megjelent cikke szerint „…harmadosztályú, szélsőjobbos, antiszemita provokátor”. Más gyalázkodók szerint kommunista, fasiszta, Csurka István lapjába írt, rasszista…
Mint annyiszor, a balliberális oldal külföldhöz fordult, hiszen hazai támogatása minimális. A feljelentésnek meg is lett az eredménye. A Rágalmazás Elleni Liga (ADL) után a Zsidó Világkongresszus (WJC) magyar származású elnöke, Ronald Lauder is felszólította az olasz államfőt és külügyminisztert, akadályozza meg, hogy Szentmihályi Szabó Péter római nagykövet lehessen.
Elképzelem, hogy döntéskor az őskommunista, jobboldalivá vált Napolitano elnök melyik énje szerint határozott volna. Nos, a lényeg, a magyar balliberálisok rágalmazása sikerrel járt. Egy nagy műveltségű – olaszul is beszélő –, moralista, polgári humanistát sikerült újra partvonalon túlra tenni. Ez ám a győzelem.
Példátlan a magyar diplomácia kinevezési történetében, hogy egy szuverén állam döntésébe külföldi erők is beavatkoztak. Szentmihályi feladta.
A Corriere della Sera olasz napilapban így nyilatkozott: ,,…Azért álltam félre, mert nem akartam megzavarni az Olaszország és Magyarország közötti kapcsolatokat… A támadások alaptalanok, előítéletekre és felvetésekre épülnek. Nem tartom magam antiszemitának. Messze áll tőlem minden rasszista vagy idegengyűlölő érzelem…”
Ilyen egy igazi úriember. Önmaga lépett. Megint egy áldozat kilőve. Rajta, kis kommunistáim, liberálisaim, hazátlanaim, jöhet egy újabb áldozat! József Attila 1936-ban írott Világosítsd föl (gyermeked) című verse jut eszembe:
„…És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.”
Magyar Hírlap
Fricz Tamás: „Wir sind eins” - azaz: egyek vagyunk, mondják a németek
A napokban német nyelvterületen jártam, s reggelente belepillantottam az ottani tévécsatornákba. Az ARD nevű közszolgálati tévé visszatérő mottója: wir sind eins – vagyis: (mi, németek) egyek vagyunk. Ezzel szemben mi legfeljebb azt írhatnánk ki: mi, magyarok, nagyon különbözőek vagyunk. És itt van a kutya elásva.
Nem először járok Németországban, figyelem, mi lehet a kiemelkedő gazdasági, politikai, kulturális, és legújabban – vagyis ismét – labdarúgásbeli sikereik titka. Sok-sok év után immáron ki merem jelenteni: legfontosabb titkuk az összetartás.
A mély, gyökeres, valóságos és naponta tetten érhető összetartás. És ez, nevezzük nevén a gyereket – liberálisok most forduljanak el – nem más, mint a nemzeti összetartás. Mindez azért is furcsa lehet liberális és baloldali olvasóimnak, mert azt gondolhatják az utóbbi tíz-húsz harminc év felszínes tapasztalatai alapján, hogy Németország is átment azon a számukra kedves agymosáson, amit a neoliberális paradigma, a globalitás, a kozmopolitizmus, a kisebbségek többség fölé állítása, az 1989-es washingtoni konszenzus (liberalizáció, dereguláció, privatizáció), a nemzettudat háttérbe szorítása, az entertainment (globális, üres szórakozás) stb. jelenítenek meg.
És kár is lenne tagadni: Németország az utóbbi évtizedekben látszólag valóban behódolt a neoliberális-globális paradigmának. Például emlékszem arra, hogy a 2006-os németországi labdarúgó vb idején a német médiumokban azon vitatkoztak, vajon helyes-e, hogy a berlini, hamburgi, müncheni stb. utcákon hajtó autók szinte mindegyikére kitűzik a fekete-vörös-arany trikolórt a német úrvezetők. Nem nacionalizmus ez? – kérdezgették maguktól, s óvatosságra intették egymást.
Ugyanakkor kár lenne tagadni: ha valamelyik országnak, akkor Németországnak valóban csínján kellett-kell bánnia a nacionalizmussal. Hitler és a nácizmus borzalma után egyetlen egyet nem tehettek a németek: a nemzeti érzésekre nem hivatkozhattak és nem apellálhattak. Ezt várta el tőlük – joggal – a világ és a nemzetközi közvélemény. És ennek az elvárásnak ők meg is feleltek évtizedeken át, egészen napjainkig.
Sőt, az utóbbi évtizedekben túl is kompenzáltak: a nemzeti beszédmódot felváltották a (neo)liberális beszédmóddal, a patriotizmust a globális szemlélettel. A vezető globális pénzügyi és gazdasági körök, a nemzetközi politikai és gazdasági szervezetek, az Egyesült Államok és Izrael bőszen és megnyugodva bólogattak: ez igen, mi így szeretünk téged, Németország! Csakhogy, barátaim, nem ilyen egyszerű a helyzet a németekkel kapcsolatban.
A németek nem Hitlerrel kezdődtek és nem is Hitlerrel végződnek. A németeknek 1933 előtt is volt történelmük és 1945 után is van történelmük. A németek pontosan tudták és elfogadták, hogy a nácizmus után bűnhődniük kellett. Megtették, amit elvárt tőlük a világ.
De közben és most is: egyek maradtak. Azt mondják és azt állítják magukról, hogy ők neoliberálisok, s valóban, a felszínen nemcsak a szocdemek és a zöldek, hanem a kereszténydemokraták is gyakran liberális „szövegeket” nyomnak – például az EU-ban is (sajnos gyakran a mi kárunkra).
Ám közben – a liberalizmus narrációja mögött – a legkeményebben érvényesítik a nemzetállami érdekeiket gazdaságban, politikában, kereskedelemben, kultúrában, sportban, mindenben. Igen, liberálisok – is. De totálisan nemzetiek. Egyek. „Wir sind eins.”
És ez természetes számukra. Nem kell a nemzeti összetartozásukat megmagyarázni. Nem kell népi-urbánus vitákat folytatniuk. Nem kell zsidó-magyar, zsidó-keresztény konfliktusokat kezelniük. Nem beszélnek arról, hogy miért németek, kik a németek, kik a hazafiak. Nem beszélnek és MAGYARáznak a nemzeti identitásról, hanem az bennük van. Egyek vele.
És ezért képesek együttműködni. Mert egy németnek természetes, hogy a másik németet meghallgatja, bólogat, és hozzátesz valamit. Bővítik, tágítják egymás tudását, kiegészítik azt. A németek a tudományos tanulmányokat úgy hívják: Beitrag – azaz, magyarul: hozzájárulás. Ők a meglévő közös tudásukat őrzik, hozzátesznek, s ha egyikük hozzátesz, azt hozzájárulásnak nevezik, és a közös tudásuk részévé teszik.
Megfigyeltem a beszédmódjukat: ha az egyik kifejt valamit, a másik figyelmesen hallgatja, majd így válaszol: neked ebben és ebben igazad van, de ebben és ebben nem.
És mi is van nálunk, felebarátaim?
Nézzük meg a kommentrovatainkat, nem kell más. Brutálisan, csírájában, gyilkos módon csesszük (mondhatnám más szóval is, ami itt kifejezőbb lenne) le egymást. Azonnal, kíméletlen, kegyetlenül és szadista módon. Nálunk nem „hozzájárulás” (a közös tudáshoz) az, amit a honfitársunk mond, hanem valami, aminek az írmagját is ki kell irtani. Tízmillió (már annyi se) Nagy Arc országa vagyunk. Hova jutottunk?
Mi nem egyek vagyunk – hanem: „wir sind allein”. Egyedül vagyunk. És külön.
És most kérdezlek benneteket, emberek-bajtársak: mikor változik meg ez és hogyan? Válaszoljatok!
mno
Ferenc pápa: Le kell állítani a vérengzéseket
Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójára emlékezve Ferenc pápa a most dúló konfliktusok leállítását sürgette a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Az egyházfő gyásznapnak nevezte az első világháború kirobbanásának hétfői évfordulóját. Arra emlékeztetett, hogy az egyházat akkor vezető XV. Benedek pápa „felesleges vérengzésnek” tartotta a milliók életét követelő világháborút.
Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) után mondott beszédében úgy fogalmazott: reméli, hogy a múlt tévedései soha többé nem ismétlődnek meg és a világ tanul a történelem leckéjéből a béke útját választva.
Ferenc pápa a közel-keleti izraeli, az iraki és az ukrajnai konfliktust említette meg, imádkozva azért, hogy az itt élő népek és vezetőik „megfelelő bölcsességre és erőre találjanak” a béke érdekében. „Nem az egyéni érdekeknek, hanem a közös jónak kell felülkerekednie, valamint a minden egyes ember iránti tiszteletnek” – tette hozzá az egyházfő.
Mindenekelőtt a háborús övezetekben levő gyermekekre gondol, akiket megfosztanak a hozzájuk méltó élet reményétől és a jövőtől. A halott, a megcsonkított gyermekekre, azokra, akik számára a játékszert a fegyverek eldobott darabjai jelentik – tette hozzá.
MTI - mno
Mátyás király 551 éve szerezte vissza a Szent Koronát
A Szent Korona 1463-ban Bécsben volt, amikor I. Mátyás király megkötötte III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, amelynek értelmében nyolcvanezer aranyforintért visszakapta tőle azt. A tárgyalásra 1463. július 24-én került sor, melyet Vitéz János akkori váradi püspök vezetett.
Az ünnepélyes hazaszállítást követően a Koronát Sopronban közszemlére tették, ahova az ország népe elzarándokolva leróhatta tiszteletét a szentség előtt.
A Szent Koronával 1464. március 29-én Székesfehérvárott megkoronázták meg Hunyadi Mátyást.
Nem a Hamász lobbantotta lángra az övezetet
Nem a Hamász állt a három izraeli fiatal elrablása és meggyilkolása mögött, mely eddig a több mint ezer palesztin áldozattal járó harcok fellángolásához vezetett.
Több külföldi médium még pénteken számolt be róla, hogy izraeli rendőrségi források elismerték: nem a Hamász, hanem egy „magányos sejt” a felelős a három zsidó fiatal lemészárlásáért. A dailydot.com felhívja rá a figyelmet, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök már akkor kijelentette, hogy a Hamász a felelős, és meg fognak fizetni, mielőtt a rendőrség megállapíthatta volna, hogy ki áll az embertelen cselekmény mögött.
A cikk felhívja rá a figyelmet, hogy a gyilkosságokkal gyanúsított két férfi egy olyan törzs ismert tagja, mely gyakran ássa alá a béke irányába tett lépéseket Izraellel. Felidézik, hogy 2003-ban is két öngyilkos merénylőt küldtek Jeruzsálembe, miközben javában zajlottak a béketárgyalások.
A cikk helyi újságírókra hivatkozva sejteti: a gyilkosságok kapóra jöhetett a zsidó államnak, hogy a Hamász ellen hangoljon, így megakadályozva a palesztin egységkormány létrejöttét.
A nymag.com ennél is tovább megy, kijelentik, az Al Jazeera újságíróját szemlézve, hogy az izraeli titkosszolgálatok tudtak a három fiatal haláláról, de fenntartották a remény látszatát, így közvéleményt a radikális palesztin szervezet ellen fordították. A cikk felidézi a buzzfeed szakírójának anyagát, mely az emberrablás után három nappal már azt fejtegette: valószínűleg önálló akcióról van szó.
mno
Isten nagy szeretettel fogja a kezünket
"Isten nagy szeretettel fogja a kezünket és derekunkat, és biztos kézzel vezet e csodás táncban, az életben.
Az ő kezét nem szabad elengednünk sem félelemből, sem ideges türelmetlenségből"
Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
Bayer Zsolt: Mennyit ér?
Mennyit ér egy élet? – merthogy erről lesz szó.
Arról a nyolcszáz palesztinról, akiket az elmúlt két hétben izraeli katonák öltek meg. A nyolcszáz áldozat elsöprő többsége civil – közöttük majdnem kétszáz gyermek. A sebesült gyermekek száma pedig ezerkétszáz.
A Gázai övezet kísértetei ők. A gettóba zártak, megalázottak, kirekesztettek, elnyomottak, megbecstelenítettek, ők, akiknek elrabolták a hazáját, és akiket bármikor minden különösebb probléma nélkül meg lehet gyilkolni.
Az izraeliek iskolákat bombáznak. Iskolákat, amelyek óvóhelyként működnek most éppen. És kórházakat. És lakóházakat. Aztán, amikor egy palesztin siheder a romok alatt keresi hozzátartozóit, izraeli mesterlövész les rá, és kioltja az életét. Háromszor lő.
Miközben az izraeli reguláris hadsereg naponta követ el ilyen és ehhez hasonló háborús bűnöket, a zsidó civilek a környező dombokra kanapékat, foteleket visznek fel, meg némi üdítőt, és onnan lesik röhögve, távcsőbe kukkolva, mi is történik Gázában.
A világ pedig csak bámul, és nem hiszi el ezt az egészet. És hogy megnyugtassa lelkiismeretét, mond szép szavakat. Meg fél szívvel, fél lélekkel elítéli Izrael katonai akcióit, aztán nem történik semmi. Soha nem történik semmi.
Nyolcszáz palesztin civil halott. Majd kétszáz gyerek és ezerkétszáz sebesült gyerek.
Ez a halottak számát tekintve közel három lelőtt maláj gépnyi áldozat. De hát a maláj gépen, ugye, nyugati emberek ültek. Rengeteg holland, ausztrál, amerikai. Így aztán az ítélettel, az elementáris felháborodással és a válaszlépésekkel is készen állt a „civilizált”, „művelt” világ. Készen állt, azonnal. Ugyan senki nem tudja, ki is lőtte le azt a gépet valójában, és nem is fogja soha megtudni senki sem, csak azok, akik VALÓBAN lelőtték.
De a lelőtt maláj gép majd háromszáz áldozata kiváló propagandaanyag lett egy szempillantás alatt. Oroszország elleni propagandához kellettek, kellenek.
Egy közepes értelmi képességekkel rendelkező gyerek is rájön három perc alatt, hogy Putyin az egyetlen ebben a sokismeretlenes egyenletben, akinek a legkevésbé állhatott érdekében a maláj gép lelövése.
Kristálytiszta: ezért teszik Putyint felelőssé. Putyint és Oroszországot. És máris elkészült a szankciók egész arzenálja, és naponta hallatszik a fenyegetőzés, moral insanityk követelik habzó szájjal, hogy vegyék el Oroszországtól a 2018-as foci-vb rendezési jogát. (A leghangosabbak és a leginkább megfellebbezhetetlen erkölcsi szentenciákat kinyilatkoztatók megint az amerikaiak. Akik 1988. július 3-án lelőtték az Iran Air 655-ös járatát a Perzsa-öböl fölött – kétszázkilencven ember veszett oda. Az eset után az Egyesült Államok egy ideig összevissza hazudozott, végül elismerte a gép lelövését, de Bush kijelentette, hogy sohasem fog bocsánatot kérni Irántól, bármi is derüljön ki a gép lelövésének körülményeiről. És most ezek pofáznak…)
Ami a lényeg: nem tudjuk, ki a tettes, de már az oroszok nyakába varrták az egészet, és már ki lettek találva az oroszok elleni szankciók.
Azt viszont egészen pontosan tudjuk, kik öltek meg nyolcszáz palesztin civilt, köztük majdnem kétszáz gyereket.
De nincs ítélet, és nincsenek szankciók.
Undorító mismásolás van, meg félrebeszélés és félrenézés.
Meg a gázai pokol van, és a poklot fotelből, vihogva kukkoló izraeliek vannak. És kegyetlenség és terror és gyilkolás és bűn, bűn, bűn, minden istenverte napon…
Azt még nem tudjuk, mi történne, ha Izrael nyolcszáz amerikait vagy hollandot ölne meg, köztük közel kétszáz amerikai vagy holland gyereket. Lehet, hogy akkor erőteljesebb lenne a fejcsóválás – a többi néma csönd.
De most, hogy „csak” palesztinok pusztulnak, most kiszámítható és egyszerű minden.
De van egy rossz hírem: Izrael téved, ha azt hiszi, hogy az idők végezetéig felmentése lesz mindenre Auschwitz miatt. Mert most azt hiszi. És a világ ehhez asszisztál.
De nem lesz mindig így.
Mert az ember akkor is ember, ha palesztin. A bűn pedig akkor is bűn, ha izraeliek követik el. És erre hamarosan a világ is rádöbben majd. Illetve már régen rádöbbent. De hamarosan ki is fogja mondani.
Jó hangosan és félelem nélkül.
Magyar Hírlap