Lemondott egy brit kormánytag London gázai politikája miatt

                      Lemondott posztjáról kedden Sayeeda Warsi brit külügyi államtitkár, mert nem ért egyet kormányának az izraeli-palesztin konfliktus ügyében folytatott politikájával. Az iszlám hitű - pakisztáni származású - bárónő az első muszlim kormánytag Nagy-Britanniában - 2010-től, tavaly óta a vallási kérdésekért és közösségekért is felelt. A Twitteren csak annyit közölt, hogy azért nyújtotta be lemondását, mert nem tudja támogatni a kormány Gázával kapcsolatos politikáját. A brit kabinet a tűzszünet mellett kardoskodott a jelenlegi gázai övezeti konfliktusban, de az ellenzék részéről bírálatok érték David Cameron miniszterelnököt, amiért Izrael hadműveletét nem volt hajlandó aránytalannak minősíteni. AFP, Reuters, MTI

2014. August 05. 14:02

Fricz Tamás: Az Egyesült Államok be(le)lépett az Európai Unióba?

                              A minap a New York Times szerkesztőségi cikkben felszólította az Európai Bizottságot és Juncker új bizottsági elnököt, hogy Orbán tusnádfürdői beszéde miatt az EU időlegesen vonja el a fejlesztési pénzeket Magyarországtól, illetve hazánk szavazati jogát is fel kellene függeszteni. Kérdésem ezek után: az USA talán időközben belépett az Európai Unióba? Mert ha nem, akkor ez a nyomásgyakorlás az EU új vezetőire teljességgel elfogadhatatlan. A New York Times cikkét különösen az teszi veszélyessé és problematikussá, hogy szerkesztőségi állásfoglalásként jelent meg, s aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a lap szerkesztőségi állásfoglalásai nem állnak távol az amerikai kormányzati körök véleményétől.   Nemkülönben döbbenetes az, hogy – mint az EU-tól teljesen független ország mértékadó, „mainstream” lapja – egészen konkrét büntetőlépéseket javasol. Egyfelől azt követelik, hogy az EU a Kohéziós Alapban a Magyarország számára 2014–2020 között időszakra biztosított 21,91 milliárdos eurós, infrastrukturális fejlesztésekre szánt keretét csökkentse, nyilván addig, amíg a magyar kormány ismét „jó útra” nem tér. Másfelől javasolják, hogy Magyarország ellen eljárást kellene kezdeményezni az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkelyére hivatkozva, mely lehetővé teszi, hogy megvonják a szavazati jogot attól a tagállamtól, amelyben komolyan felmerül a 2. cikkelyben felsorolt értékek megsértése, beleértve ebbe a jogállamiságot, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat… Csak olvasunk és bámulunk. Mi történne akkor, ha mondjuk a Frankfurter Allgemeine Zeitung vagy a Le Figaro szerkesztőségi állásfoglalást tenne közzé arról, hogy, mivel az Egyesült Államok egyik tagállama megszegné az államok alkotmányát és föderális szerződéseit, ezért igen konkrét és kézzelfogható szankciókat javasolna az elnöknek és a kongresszusnak az adott tagállam ellen? Egyáltalán, elképzelhető lenne ez? Természetesen nem, mert az EU-tagországoknak és azok vezető szerkesztőségeinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik Amerikában az egyes államok és a szövetségi állam között. Nonszensz lenne, hogy az EU egy tagállama hangját hallatná az ügyben, hogy töröljék el a halálbüntetést az USA egyes tagállamaiban. És nonszensz az is, amire a New York Times szerkesztősége – khmm – jutott. Először talán jelentkeznie kellene az USA-nak az EU-ba, fizetnie kellene a tagállamok szokásos hozzájárulását a közös büdzsébe, s utána már javasolgathatna szankciókat egyik-másik tagország ellen (persze akkor sem fennhéjázóan, pökhendin és megalapozatlanul). Amíg azonban ez nincs így, addig elfogadhatatlan és visszautasítandó minden ilyen beavatkozási kísérlet. De ennek a példátlan akciónak a hátterét megérthetjük, ha elolvassuk a minapi The Wall Street Journal-cikket, amely az illiberális eszme előretöréséről szól – természetesen Orbán tusnádfürdői beszédétől „ihletve”. A lap véleménycikke szerint az, hogy világszerte csorbát szenvedett a politikai és gazdasági szabadság eszméje, annak a következménye, hogy az Egyesült Államok visszavonult globális vezető szerepétől… Nos, ezt a véleményt szerintem nem mindenki osztja. Amíg az USA vette a bátorságot, hogy a szabadságot és a demokráciát „megvédje és terjessze” a világban, jelentős károkat okozott a szabadságnak és a demokráciának. Afganisztánban a tálib „terrorism” elleni évtizedes küzdelem oda vezetett, hogy a tálibok állnak a lábukon és még az újabb hatalomátvételt is megcélozhatják, minden más probléma pedig változatlan maradt. Irakban „bevezették” a demokráciát, aminek az lett a dicsőséges eredménye, hogy jelenleg teljes a káosz az országban, véres etnikai és vallási ellentétek feszülnek az iraki elit és a nép egyes csoportjai között. Az USA szabadságvédő és -terjesztő eredménytelenségének egyetlen oka van. Az, hogy a demokrácia és a szabadság intézményeinek bevezetése – szabad választások, emberi és állampolgári jogok stb. – önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az adott országban valóságos demokrácia jöjjön létre. A demokráciának ugyanis kulturális, történelmi, társadalmi, vallási stb. feltételei is vannak, s ki kell mondani: utóbbi feltételek fontosabbak és erősebbek, mint az intézményi-jogi feltételek. Az Egyesült Államok a saját, szabadságra és demokráciára épülő intézményrendszerét a saját történelmére, kultúrájára és szokásaira alapozta. Minden más ország és régió is csak az utóbbiakra tud építeni egy működőképes rendszert, s ahogyan a forradalom exportja nem lehetséges (erről Che Quevara Bolívia kapcsán tudna mesélni), úgy a demokráciáé sem. Orbán közvetetten erről beszélt, s többször leszögezte beszédében: a szabadság és az emberi jogok – tehát az EU-s szerződés 2. cikkelyében foglaltak!! – alapvető és megtartandó értékek. És ezek után meri azt írni fenyegetően az említett lap, hogy „Orbán azt hiszi, semmit sem kockáztat”. Igen, Orbán valóban azt hiszi, hogy semmit sem kockáztat, ha elmondja a világhelyzetről a véleményét – például Tusványoson –, mert hisz a véleménynyilvánítás szabadságában, s hiszi, hogy ezt a szabadság őshazájában is így gondolják. Vagy?… mno

2014. August 05. 01:47

Máté T. Gyula: Magyar érdek - Mit kezdjünk ezzel az Ukrajnával?

                          Kedveljük, mert a „gonosz orosz medve” ellen küzd? Utáljuk, mert nacionalista gőgből a kárpátaljaiakra ferde szemmel néz? Sajnáljuk, mert megcsonkították, elvették tőle a Krím félszigetet? Vagy gondolkodjunk el azon, hogy a határok megváltoztathatatlansága innentől végképp nem tabu Európában? Kinek szurkoljunk, kit nézzünk jó vagy rossz szemmel? Banálisnak és tán néhol gyerekesnek hangzanak ezek a felvetések? Talán, habár jó részük nem is olyan tekintélytelen magyar politikusoktól származik. Azonban összességükből jöhet az ki, amit magyar érdeknek nevezhetünk. Tehát mi a magyar nemzeti érdek Ukrajna kapcsán? Egy: felelősséggel tartozunk a kárpátaljai magyarokért. Nem csak azért, hogy túléljenek és eltengődjenek valahogy a rájuk kényszerített határok között. Az, hogy alkudjunk meg a magyar kisebbségű ország kormányával, aztán ő talán majd nem bánik mostohán kisebbségi polgáraival – nos, ez a libbal politika külpolitikai krédója. Cáfolhatta ezt anno Erdély esetében fél tucatszor Mesterházy, az alapelvük ez volt és maradt. A másik véglet, hogy indítsuk el a magyar katonákat a kisebbségi vidékek felé. A Krím elszakadt, elszakították – mindkét kifejezésben van igazság, noha aligha vitatható, hogy a helyi lakosság túlnyomó többsége támogatta a változást –, most Kárpátalján a sor. Reális ez? Nem az. Koszovó sorsa amerikai, a Krímé orosz nyomásra változott. Mi ilyen lehetőségekkel nem rendelkezünk, a mi példánk hosszú távon a legideálisabb esetben is a baszk vagy a skót variáns lehet – amelyek kimeneteléről, következményeiről jelenleg még jósolni sem lehet. Mi akkor a realitás? Hagyjuk az egészet a fenébe a szebb jövőig? Távolról sem: a magyar kormánynak a leghatározottabban támogatnia kell a kárpátaljaiakat. Nem Pestről megmondva a „tutit”, nem kitalálva, hogy milyen mértékű és módszerű önrendelkezést akarnak Ukrajnán belül. Ám támogatva Ungváron, Beregszászon és Kijevben is azt, amit akarnak. A helyi magyar vezetők bölcsen nem avatkoztak be az új ukrán hatalom és az orosz ajkúak vitájába. Reálpolitikai döntés volt a Petro Porosenko elnökkel még a megválasztása előtt kötött alku is. De az is az, amikor szót emelnek az ellen, hogy Kijev nem tartja be az általa elfogadott játékszabályokat. Rendben, háborús időkben türelmesnek kell lenni autonómia- és nyelvügyekben, az azonban tűrhetetlen, hogy magyar „kölyköket és nagyapákat” küldjenek ágyútöltelékként egy esztelen polgárháborúba. Ebben Budapest felemelte hangját, és azt kell tennie a jövőben is. Kettő: az Európai Unió tagjaként mi is azt mondjuk, hogy minél előbb meg kell szüntetni a vérontást Ukrajnában. Hogy ebben az Oroszország elleni szankciók a legcélravezetőbbek-e? Navracsics Tibor, a novemberben Brüsszelben folytató jelenlegi külügyminiszter tegnap reálisan fogalmazott: vitatott eszköz. Mondhatott volna a szankciókra Magyarország nemet? Reálisan nem. Elérhette azt, hogy minket minél kisebb kár érjen emiatt? Igen. S most, kérem, a széplelkek fogják vissza szisszenéseiket. A szankció élharcosai is a saját érdekeiket tartották elsősorban számon. Franciaország például seperc alatt, az amerikai nyomással is szembemenve kiharcolta, hogy fegyverembargó ide vagy oda, leszállítsa Oroszországnak a milliárdos anyahajókat. Lengyelország feltétel nélkül követte a washingtoni útmutatásokat: mától a lengyel zöldségek és gyümölcsök előtt lezuhant az orosz sorompó. A lengyel paraszt nyakán maradt termékeket a tengerentúlon nem fogják megvenni, s az uniós pia­cokra sem férnek be. Magyarország hatékony volt a brüsszeli alkudozások során. Az orosz érdekeltségű nagy magyar projekteket nem érintik a szankciók: sem Paksot, sem az Ukrajnát elkerülő Déli Áramlatot. A gázszállítással amúgy sem lett volna gond, az unió vezetői tökéletesen látták, hogy az orosz energiaforrásoknak belátható időn belül nincs alternatívájuk. Így még a gázzal kapcsolatos banki ügyek is mentesülnek a szankciók alól. Három: Budapest bölcsen kimért volt az ukránkérdésben, ennek is köszönhető, Moszkvában eddig fel sem merült, hogy bármely magyar terméket kitiltanának Oroszországból. Cinikus, hogy az ukrajnai történéseket magyar szemszögből-érdekből nézzük? Ehelyett igazságot kellene osztanunk, mindentudó orákulumnak kellene tűnnünk egy polgárháborúban, amely egyre kevésbé a helyiekről, mint két nagyhatalom hidegháborút idéző összecsapásáról szól? Nos, ez aligha lenne magyar érdek. Magyar Hírlap

2014. August 05. 01:15

A repülő egyik szárnya sem lehet kisebb

                                    "A repülő egyik szárnya sem lehet kisebb vagy nagyobb. Ma azt látjuk, hogy sokak számára az anyagi világ és test kényeztetése fontosabbá válik, mint a valódi értékek. Látjuk, hogy ez sok család tragédiájához vezet: látszólag minden megvan, de férj és a feleség idegenül él egymás mellett." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2014. August 05. 00:00

Torkos Matild: A tusványosi szindróma

                          Ha az illiberális állam alapjainak lerakására nem is, arra jó volt Orbán Viktor tusványosi beszéde, hogy ismét megmutatták a liberális véleményformálók, hogy bármikor, bármilyen, a kormányfőtől elhangzó szöveg felhasználásával képesek lejáratni Magyarországot. Mert ha egyetlen polgár, legyen az akár a „nagy hatalmú” miniszterelnök maga, egy ország népének megkérdezése és hozzájárulása nélkül képes lenne lebontani a demokráciát, akkor ez a társadalom nem lenne másnak tekinthető, mint egy terelgetett birkanyájnak, amelynek teljesen mindegy, hogy milyen berendezkedésű országban él. A magyar nép nem birkanyáj. Történelmünk során nagyon sokszor bebizonyítottuk, hogy szeretjük a szabadságot, demokráciában akarunk élni, ugyanakkor ragaszkodunk nemzeti szuverenitásunkhoz is. Az alaphangot most is az egykori SZDSZ-es politikusok adták meg. Tamás Gáspár Miklós filozófus egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Magyarországon hivatalosan megszűnt a demokrácia”.   És hogy mitől szűnt meg hivatalosan a demokrácia? A filozófus szerint attól, hogy a magyar kormány vezetője szakított eddigi felfogásával, illiberális államot akar építeni, szakítani akar a jóléti állam ideájával, sőt szerinte Orbán úgy gondolja, hogy az emberi jogok is túlhaladottak, és szembefordult a civil társadalommal is. Az Európai Bizottságban, amelynél – a baloldal szokásainak megfelelően – feljelentették Orbánt, meglepő módon most a helyén kezelték az ügyet. Nem foglalkoztak vele. A magyar kormányfő egy rendezvényen elmondta a véleményét a világgazdaság, a világpolitika alakulásáról, hazánk helyéről a világban és arról, mik jelentenek gondot számára a belpolitikában. A külföldről finanszírozott politikai aktivisták civil jelmezbe bújtatva például zavarják. Vajon melyik liberális demokrácia vezető politikusát ne zavarná, ha például Putyin finanszírozná a politikai ellenzékét? Bármennyire is fontos személy a jobboldalon Orbán Viktor, miniszterelnöki szerepét, hatáskörét erősen szabályozzák törvényeink. Eddigi politikai pályáját, tetteit mérlegre téve pedig tényleg aljas inszinuáció kétségbe vonni, megkérdőjelezni a demokrácia melletti elkötelezettségét. Még akkor is így van ez, ha egyébként teljes joggal lehet kifogást emelni jó néhány kormányzati intézkedéssel szemben. Ha időnként úgy tűnik is, hogy feszegeti a törvény szabta korlátait, ha a kormányzati hatalomban rejlő „zsákmányrendszer” lehetőségeit elég sokszor rettenetes személyzeti politikával használja ki, még akkor is elég nehéz lenne kikezdeni azzal, hogy nem demokratikusan irányítja az országot. Orbán azzal háborította fel baloldali és liberális kritikusait, hogy szerinte szakítani kell a liberális társadalomszervezési módszerekkel. Ezzel egyébként egyáltalán nincs egyedül a kormányfő, egyre többen vonják ugyanis kétségbe annak a korábban uralkodó közgazdasági és általában társadalomtudományi elméletnek a fenntarthatóságát, miszerint a szabad piacgazdaság és a jogegyenlőségen nyugvó politikai demokrácia – vagyis a nyugati liberális demokrácia – az emberi társadalom létezésének legtökéletesebb formája. Ugyanis mennyire lehet tökéletes az a modell, amely békésen megtűri a demokratikus szegénységet, milliók mélynyomorát? A magyar választópolgároknak azzal a „gulyásliberalizmussal” lett tele a hócipőjük, amelyről Orbán pontos kritikát fogalmazott meg, amikor kijelentette: „a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem kötelezte a mindenkori kormányt, hogy ismerje el a világban élő magyaroknak a magyar nemzethez való tartozását, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az adósrabszolgaságtól”. Orbán elég nagyvonalúan summázta mindazt a keserűséget, amelyet a liberális demokráciára hivatkozva okoztak az ország lakóinak. Emlékszünk még arra, hogy „az állam rossz tulajdonos” szöveget szajkózva ész nélkül kiárusítottak mindent, ami mozdítható? Aminek következtében milliók váltak jobb esetben bérrabszolgává, rosszabb esetben földönfutó munkanélkülivé. A liberális demokrácia a tőketulajdonossá emelt hazai holdudvari elitnek bizonyára nagyon bejött, valóban a világon létező társadalmi szerveződés legjobbika, ám nem biztos, hogy ugyanígy éreznek azok, akik csupán a munkaerejüket képesek áruba bocsátani a mindennapi kenyérért. És ezt Tamás filozófus is pontosan tudja, ha éppen úgy tartja kedve, hogy tudni akarja. Ez a nyugati, fejlett liberális demokrácia, a „létező világok legjobbika” egyébiránt mindenféle erkölcsi aggály nélkül bezsebeli azt a profitot, amelyet a fejletlenebb, gyengébb államok polgárainak olcsó bérmunkájából teremtenek meg, hogy a távol-keleti gyerekmunkát is felhasználó nyugati multinacionális cégek disznóságai feletti szemhunyásukról már ne is beszéljünk. Vagy éppen arról a kamatszivattyúról, amelyet a gyengébb államokra kényszerítenek teljes szabadsággal és liberalizmussal átitatva. Orbán Viktor elég régóta beszél arról, hogy a liberális állam után egy munkaalapú állam korszaka jöhet el, amely a kereszténységet, az emberi jogokat tiszteletben tartva ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget. Mostani bírálói úgy tesznek, mintha Orbán most beszélt volna életében először a munkaalapú állam tervéről. Legalább öt éve erről beszél. Például 2012-ben kifejtette, mi a célja a kormányzati ciklus hátralévő idejére. Ezek szerint: befejezik a munkát, hogy a jóléti állam helyett munkaalapú állam alakuljon ki. Az ehhez szükséges lépések szerinte: a költségvetést pozitívba kell fordítani, 50 százalék alá kell csökkenteni az államadósság szintjét – négyévente szerinte legalább 10-14 százalékkal lehet lefaragni belőle –, újra kell iparosítani az országot, meg kell teremteni az energiafüggetlenségünket, fejleszteni kell az atomenergia-termelést, célként kell meghatározni a teljes foglalkoztatottságot, meg kell fordítani a demográfiai trendet, és haza kell hívni a tehetségeinket. A baloldali fizetett vagy önkéntes aktivisták most örülhetnek egy parányit, sikerült megint rossz hírét kelteni a világban Magyarország demokratikusan választott miniszterelnökének a beszédéből kiragadott szövegfoszlányok félremagyarázásával, ám van egy rossz hírem számukra: a magyar nép már a demokrácia őrzését se bízná rájuk, nem kér a viperáikból, uniós pénzen vett vízágyúikból, gumilövedékeikből, amelyekkel nekik átmeneti ideig sikerült markukban tartani a hatalmat, miután lelepleződött a csalásuk, a hazugságaik özöne. Az megbocsáthatatlan, hogy intrikáikkal sikerült elérniük, hogy baloldali barátaik Mussolinihez, Putyinhoz hasonlítsák a miniszterelnököt, miközben mi itthon pontosan tudjuk, melyik nagy formátumú liberális hazafi volt tagja Mussolini pártjának egykoron – mint ahogy azt is tudjuk, hogy a Gyurcsány család ápolt Putyinnal a diplomáciai, politikai és gazdasági kapcsolatokon messze túlmutató, a családi életre is kiterjedő, szoros baráti viszonyt. Jó lenne ezt a legutóbbi ármányt betudni a politikai uborkaszezonnak vagy annak, hogy a liberális megmondóemberek ránéztek a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokra, szemrevételezték a baloldali politikai pártok palettáját, és elkeseredettségükben, tusványosi szindrómába süllyedve rontottak rá Orbánra a tusnádfürdői beszéd apropóján. mno

2014. August 04. 17:27

Magyar közmondások, szólások

                        "A szálfa nem erdő" Magyarázat: nem szabad az egyedi jelenséget általánosnak tekinteni.

2014. August 04. 01:30

Pedig a kutya nem hazudik

                              "Semmit sem utálok úgy, mint a hazugságot. Azt mondják, "hazug kutya"! Pedig a kutya nem hazudik. Másképp ugat, ha tolvaj jár a tanyán, másképpen, ha a gazdája jött meg, vonít, ha veszedelmet érez: de soha meg nem téveszti a maga ugatását. A kutyában van becsület. Csak az ember tud hazudni. Az az igazi ugatás." Jókai Mór (1825-1904) - író

2014. August 04. 01:06

Egy homokszemben lásd meg a világot

                                "Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent!" William Blake (1757-1827) -  angol költő, festő, grafikus és nyomdász.

2014. August 03. 15:09

Sajnos, a nagy ámító igen eredményesen dolgozik

                        "A gonosz lélek próbálja elhitetni velünk, hogy csak az egymás kezéből kiragadott játékokkal lehetünk boldogok. Sajnos, a nagy ámító igen eredményesen dolgozik." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2014. August 03. 00:00

Tájékozódjunk, hogy ne csak történjenek velünk a dolgok – tájékozódjunk, hogy magunk alakíthassuk saját sorsunkat! – Maláj utasszállító katasztrófa sok szempontból gyanús – VIDEÓ!

                        A Világ ahol élünk – új rovatunk Ebben a rovatunkban szereplő anyagokban elhangzottakkal, következtetésekkel nem minden esetben értünk egyet feltétlenül, de fontosnak tartjuk a közzétételüket a bennük szereplő információk miatt. másold be a  a VIDEÓ linkjét! - érdemes! https://www.youtube.com/watch?v=kcH33CmJko0  

2014. August 02. 23:20
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

322. oldal/865