Fricz Tamás: Viszonyunk Nyugat-Európához és Amerikához

                              Megértem az indulatainkat, hiszen én is indulatos lettem McCain szenátor Orbán Viktorral kapcsolatos, ordenáré és ostoba szavai miatt, melyekre – természetesen – felkapta a fejét a világsajtó. Sorolhatjuk tovább napestig a negatív jelzőket a szenátorral kapcsolatban, de lássuk be: ezzel nem megyünk semmire. Helyette vegyünk egy nagy levegőt, gondoljuk át újra Magyarország helyét és szerepét a világban, s ebből kiindulva határozzuk meg a lehetséges nemzetstratégiánkat, illetve Nyugat-Európához és az Egyesült Államokhoz való viszonyunkat. Már csak azért sem érdemes „rugóznunk” tovább McCain szavain, mert már eddig is alaposan ismerhettük a szenátor alapállását. Ha máskor nem, akkor januárban, amikor egy villámlátogatást tett nálunk, s gyorsan aggódott egy sort a magyar demokráciáért, aggódott Paks és az oroszok melletti elköteleződés miatt, fellépett az akkor még csak felállítani tervezett német megszállási emlékművel szemben, valamint aggódott a közelgő, áprilisi parlamenti választások tisztasága miatt… Ehhez képest Orbán Viktor „újfasiszta diktátorrá” minősítése már kevés meglepetést okozhatott, bár brutalitásában valóban az eddigi megjegyzésein is túltett. Mégis, ezek után, lehiggasztva magunkat, válaszolnunk kell az alapkérdésre: mit kezdjünk ezzel a helyzettel? Mit kezdjünk azzal az ordító problémával, hogy a számunkra még a közelmúltban is mintának, követendő modellnek számító Nyugat-Európa, az unió, illetve most már az Egyesült Államok látványos támadást indított ellenünk, amellyel veszélyeztetik szuverenitásunkat, s már-már nyíltan a fennálló Orbán-kormány megdöntésére törnek? Mi van akkor, ha az általunk ideálisnak, a szabadság és a demokrácia paradicsomának vélt Nyugat ránk mutat és így szól: bűnös vagy, magyar, nem kellesz?! Mi legyen a reakciónk? Forduljunk el Brüsszeltől, Berlintől, Párizstól, Amszterdamtól, Londontól, New Yorktól, Washingtontól, s állítsuk át az iránytűinket Moszkva, Isztambul, Peking, Szingapúr és Hanoi felé? Egyszóval, már megint az Ady által megírt Kompország-dilemmával nézünk szembe, már megint vergődünk, hánykolódunk Nyugat és Kelet között? Nos, úgy vélem, nem. Nem hánykolódunk, de van néhány jellegzetességünk, ami valóban csak ránk, magyarokra, a magyar nemzetre érvényes jellemző. Amikor a jelenlegi, roppant bonyolult helyzetünkben kitörési stratégiákat dolgozunk ki, néhány dolgot alapul kell vennünk. A magyar nép Közép-Ázsiából származik, s nem Európából, ám a honfoglalás után Szent István döntésével elköteleztük magunkat Nyugat-Európa mellett. Ez az elköteleződés 1989–1990-ben újra, sokadszor megerősítést nyert, s nyugati szövetségi rendszerek tagjaként (EU, NATO stb.) intézményesedett. Származásunk, geopolitikai helyzetünk, történelmi konfliktusaink, nagybirodalmi alávetettségeink alapján azonban mi megismertük, illetve értjük a Keletet is. Nem oda tartozunk, de a franciákhoz, angolokhoz, s különösen az amerikaiakhoz képest mi sokkal jobban tudjuk, mi motiválja a nyugat-balkáni népeket, szerbeket, horvátokat, lengyeleket, cseheket, szlovákokat, ismerjük a közép-európai mentalitást, kénytelen-kelletlen megismertük az orosz „medve” lelkét is, s talán a közép- és távol-keleti országokkal is szót tudunk érteni. Tudunk tehát közvetíteni Nyugat és Kelet között, s ez nem szégyen, ez érték. De ettől nem vagyunk keletiek. Nyugat-Európa és Amerika a mintánk, de nem vagyunk nyugat-európaiak és amerikaiak, vagyis nem vagyunk nyugatiak. És jobb, ha tudjuk: nem is leszünk azok. És ezt el kell fogadnunk, bármit mondanak a balliberális megmondóemberek. Akkor kik vagyunk? Egy közép-európai nemzet, amelyik, akárcsak az itt élő szláv népek, a nyugati mintákat követi, de velük együtt mégis mindig más marad, mint a Nyugat. Ám mi a közép-európai szlávoktól, baltikumi népektől is eltérünk, amennyiben – túl az ázsiai származásunkon – ezeréves történelmünk nem szól másról, csak a meg- és fennmaradásról, s szuverenitásunk, önállóságunk, függetlenségünk megvédéséről – akár a szláv népekkel szemben is. Ez az alapvető tulajdonságunk, lelki beállítottságunk, s ezt nem érti, vagy nem akarja megérteni a bal- és balliberális oldal. Önmagával rengeteget vitatkozó, megosztott nép vagyunk, de egyetlen esetben – s akkor igen, kurucos módon! – mindig összefogunk: ha a szabadságunk kerül veszélybe. És ezt kellene megértenie a nagyhatalmaknak, a Nyugatnak, amikor regulázni, alárendelni, irányítani akar bennünket. Mert hogy az nem fog menni. Nem fog menni addig, amíg ebben az országban olyan emberek élnek, beszélnek és írnak, akiket direkt nem sorolok név szerint – pedig szívesen tenném –, mert igaztalanul hagynék ki neveket. De! Nem szabad, hogy megutáljuk a Nyugatot, mert a Nyugat nem csak McCainekből áll, hanem nagyszerű, szabadságvágyó emberekből, kultúrából, tudásból, humanizmusból és kereszténységből is. Nem szabad tehát, hogy a jelenlegi támadássorozat miatt elvakuljunk, s a fürdővízzel együtt kiöntsük a gyermeket is, akire annyira vágytunk. Helyette hűvös fejjel tárgyaljunk, vitatkozzunk, egyeztessünk és állapodjunk meg. Egyenrangúként. És éppen ezzel tereljük vissza a nyugatiakat saját maguk gyökereihez, melytől elszakadni látszanak. Mert vegyük észre, éppen azt várják, hogy „barbár módra” reagáljunk, mert akkor rögtön ránk mutathatnának: na lám, megmondtuk, nem közénk valók! Ne adjuk meg nekik ezt a szívességet. Legyünk észnél! mno

Már a Honfoglalás előtt a Kárpátok közt éltek őseink

                              Az „ismeretlen évszázad”, így is nevezik azt a IX. századot, amelynek történelme Szőke Béla Miklós régész több évtizedes munkájának is köszönhetően végre bemutatásra került. Miért „ismeretlen” a Kárpát-medence IX. századi történelme, s nekünk magyaroknak miért fontos mégis ez a Honfoglalást megelőző időszak? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársa. Az interjú első részét közöljük. – A tanulmányát olvasva számos eddig ismeretlen tézis keltette fel az érdeklődésem, főként a honfoglaló magyar őseinkre vonatkozólag. Miért ismeretlen ez az évszázad, s melyek azok a legfontosabb tények, melyekről beszélni kell a Kárpát-medence IX. századi története szempontjából? Gondolok itt az erőviszonyok alakulására is. – Sokáig még a nagy történeti összefoglalásokban is csak néhány mondatot szenteltek az avar kaganátus összeomlása és a honfoglaló magyarok megjelenése közötti időszaknak, s kritikátlanul elfogadták a forrásoknak azokat az értelmezéseit, amely szerint az avarok olyan katasztrofális vereséget szenvedtek el a VIII. század végén és a IX. század elején nyugatról támadó Karoling birodalomtól, hogy ebben megsemmisült a nép is. Úgy vélték, hogy helyükre részben nyugati (morva) és déli (bolgár) szlávok nyomultak be, részben pedig – főleg az Alföldön – nagy lakatlan pusztaságok jöttek létre. Ezt a meglehetősen sötét képet először Deér József bontotta meg azzal, hogy Nagy Károly 791. évi, avarok elleni hadjárata közel sem volt olyan megsemmisítő hatású, mint azt életrajzírója, Einhard állította. Az avarok tehát nem pusztultak ki – a régészek mégsem nem tudtak megfelelő 9. századi emlékanyagot hozzájuk rendelni. A lelethiányt ezért ismét csak történetileg igyekeztek megmagyarázni, amihez a magyarázatot most a X. században összeállított bizánci Suda lexikonban vélték megtalálni. Eszerint a bolgár Krum kán avar foglyokat hallgatott ki, és országuk romlásának okairól kérdezte őket. A foglyok felpanaszolták, hogy „elszaporodtak az egymás elleni vádaskodások, s elpusztították a bátor és okos férfiakat; bűnözők és tolvajok lettek a bírák szövetségesei, ehhez járult a részegeskedés, mert egyre több lett a bor, s az emberek részegeskedők lettek; aztán jött a megvesztegethetőség, továbbá az üzletelés, mert mindenki kereskedő lett, s egymást csalta.” Mivel pedig a lexikonban ezt követően az olvasható, hogy „az avarokat teljesen és mind egy szálig megsemmisítették a bolgárok”, könnyen jött a következtetés, hogy a népirtó maga Krum kán volt, aki 804-805 táján vezetett hadjáratot az avarok ellen. Csakhogy egyetlen más történeti forrás sem erősíti meg a tisztán logikai alapon feltételezett hadjárat tényét és idejét, nem beszélve arról, hogy a bolgár hódításnak sincs régészeti nyoma. Szükségessé vált tehát a történeti és régészeti források újabb alapos kritikai elemzése. A történeti értékelés eredményeként az derült ki, hogy a kaganátus a belső hatalmi harcok következtében gyengült meg annyira, hogy szinte ellenállás nélkül hullt a Karoling birodalom ölébe. A 8. század végére ugyanis a két legfőbb avar méltóság, a kagán és a jugurrus közötti ellentétek polgárháborús állapotokig fokozódtak, aminek 796-ban „övéik” vetettek véget azzal, hogy mindkettőt megölték. Az új uralmi viszonyokat 811-ben Aachenben szentesítették. A Dunántúl és a Dráva-Száva köze – antik nevét felelevenítve – Pannónia tartományként a Karoling birodalom közvetlen uralma alá került, míg tőle északra a morvák, délre a horvátok és más déli szláv törzsek gentilis fejedelemségei alakultak ki. Ezek uralkodóik hűségesküje és keresztény hitre térése révén csak közvetve tartoztak a frank uralkodó alá. Nagy valószínűséggel ez történt az avarok Dunától keletre maradt részével is, akiknek utolsó uralkodója, Ábrahám kagán 805-ben a Fischa folyónál keresztelkedett meg, és lett Nagy Károly vazallus alattvalója. – A frank császárság keleti szegletében Mosaburg mennyire játszott szerepet a birodalom teljes rendszerében? A központ jelentőségére mi a legeklatánsabb példa? – A Pannóniában berendezkedő Karoling birodalom a 830-as, 840-es években grófságok hálózatát építette ki. Az alsó-ausztriai tullni és a nyugat-dunántúli savariai (szombathelyi) grófságokról létükön kívül többet nemigen tudunk, a délnyugat-dunántúli mosaburgi (zalavári) grófságról azonban szerencsére bővebben szólnak a források. Mosaburg a salzburgi misszionáriusok keleti térítési központja, grófja pedig „egy bizonyos Priwina”, aki korábban Moimar morva fejedelem udvarában tevékenykedett, majd miután onnan menekülnie kellett, Német Lajos keleti frank uralkodótól 838-840 táján a Zala folyó alsó folyásvidékét előbb hűbérbirtokba, majd néhány év múlva teljes tulajdonba kapta. Priwina székhelye Mosaburg (Mocsárvár) Zalavár-Várszigeten épült fel, ahol 60 év intenzív régészeti ásatásának köszönhetően ma már Mosaburg mind a három, történeti forrásban említett templomát azonosítani tudjuk. A Keresztelő Szent János-templom 840 táján a Vársziget közepén fából épült. Tőle délre 850-re készült el Priwina magántemploma Szűz Mária tiszteletére. Végül ugyancsak a Vársziget közepe táján állt Kelet-Közép-Európa eddig ismert legnagyobb korai temploma, a salzburgi érsek által küldött mesteremberek keze nyomán 855 tájára felépült Hadrianus mártír zarándoktemplom, amelynek mérete és összetett liturgiai programja révén minden adottsága megvolt ahhoz, hogy idővel a salzburgi érsekség új, pannóniai püspökségének főtemploma legyen. Mosaburg virágkorát a 880-as, 890-es években élte, amikor Arnulf király pannóniai székhelyévé, „királyi városává” tette – ahogy egy 890-ben kiállított oklevelében nevezi: regia civitas Mosaburg. Előkerültek annak a nagyméretű palotaépületnek a maradványai is, amely a rétegviszonyok alapján nagy valószínűséggel Arnulf itteni palotájával azonos. Mosaburg a IX. század végére egész Pannónia vallási és közigazgatási központjává vált, s nemcsak nevében, de gazdasági és kulturális vonatkozásban is a „birodalmi” városok rangjára emelkedett. – A magyarság számára miért lehetett fontos célpont Mosaburg? A források alapján hogyan rekonstruálható a két világ találkozása? – A honfoglaló magyarok Mosaburgot, mint Pannónia székhelyét, minden bizonnyal jól ismerték, vonzó célpont lehetett számukra. Néhány itt előkerült ékszer, övdísz és használati tárgy arra utal, hogy már a „hivatalos” honfoglalás előtt jártak itt magyarok. Nagy valószínűséggel az egyre fokozódó magyar veszély miatt kerítik körbe az addig csak mocsaraktól védett Várszigetet egy szárazon rakott köpenyfalú, föld-fa sánccal. Nem lehetetlen, hogy Arnulf királlyal is itt kötöttek szövetséget, mielőtt 899-ben az I. Berengár itáliai király elleni hadjáratra indultak. S bár onnan 900-ban visszatérve Pannónia nagy részét megszállták, Mosaburgot szemmel láthatóan kihagyták. A régészeti feltárások sem mutatják erőszakos pusztítás nyomát, feltehetően azért, mert a lakosság nagy része még időben biztonságosabb tájakra menekült. Csak a legszegényebbek maradtak helyben, és használták tovább az elhagyott települést. Érdekes módon a honfoglaló magyarok sem települtek Mosaburg falai közé, bár több, a környéken nyitott temető bizonyítja, hogy a térség fennhatóságuk alá került. – Tanulmányában számos olyan tézist is megmagyaráz, melyekről eddig keveset vagy egyáltalán nem hallhatott a nagyközönség. Mit lehet tudni a magyarság IX. századi Kárpát-medencei jelenlétéről? – Ahogy korábban is említettem már, a IX. századi történeti rekonstrukciót nagyban hátráltatta, hogy a történeti és régészeti adatok nem korreláltak egymással. Először is azt kellett tisztázni, hogy mik azok a megbízható adatok, amelyekből szilárd alapokra lehet helyezni a Kárpát-medence IX. századi történetét. Láthattuk, hogy a volt avar kaganátus nyugati felében, akár közvetlen, akár közvetett Karoling uralom alatt állt is a terület, ez eléggé részletesen rekonstruálható. Nem mondható el ugyanez a Dunától keletre eső országrészről. Némely történész máig úgy véli, hogy ez lakatlan „avar pusztasággá” vált. Más a Suda lexikon és nyelvészeti adatok alapján a bolgár birodalom északi határtérségének tekinti. Elég nagyszámú híve van annak az elméletnek is, miszerint a morva fejedelemség nem a Dunától északra, hanem attól keletre és délre terült el. Mindezek az elképzelések azért is találhattak táptalajra, mert azt a kevés történeti forrást, ami mégiscsak a Dunától keletre fekvő területről szólt, nem értékének megfelelően értelmezték. Az utolsó avar követ 822-ben a frankfurti birodalmi gyűlésen vett részt, mivel a vazallus fejedelmek joga és kötelessége, hogy a birodalmi gyűlésen követség révén képviseltessék magát. Más kérdés, hogy az évkönyvírók is kötelességüknek érezték-e minden alkalommal s minden nép esetében beszámolni erről, vagy csak olyankor tették ezt, ha volt is miről írni. Talán ez is az oka annak, hogy 822 után négy évtizedig hallgattak a források. S amikor újra megszólaltak, már nem az avarokról, hanem a magyarokról szóltak. – Mikor jelentek meg az első hírek őseinkről? – Az első híradás 862-ből származik, amikor a reimsi Hinkmar érsek arról tudósít, hogy „eddig ismeretlen ellenséges népek, akiket magyaroknak (ungri) neveznek, pusztították az ő (Német Lajos) királyságát.” A helyszín nyilvánvalóan a keleti frank birodalom keleti határvidéke, ahol 861-ben a Német Lajos és fia, Karlmann közötti, váltakozó szerencsével zajló hatalmi küzdelemben nemcsak a morvák vettek részt, akik Mosaburg urát, Priwinát is megölik, de a magyarok is, akik Karlmann és a morva Rastislav fejedelem megbízásából támadtak Német Lajos birtokaira. Szokás a magyarok feltűnésének erre a korai adatára úgy tekinteni, mint valami korai kalandozásra. A magyarok azonban a IX. század végéig mindig csak a Duna völgyében zajló, helyi konfliktusokban vettek részt. Márpedig, ha ez a hadjárat a kalandozások nyitánya, miért nem követték ezt Etelközből újabb, más térségek felé irányuló támadások; ha meg Karlmann és Rastislav csak alkalmi segítségért fordultak hozzájuk, miért nem találtak közelebbi segítséget? S vajon a magyaroknak megérte-e vállalni a hosszú utat, kockáztatva, hogy amikorra ideérnek, oka fogyottá válik a megbízás? A fenti kérdésekre csak akkor kapunk logikus választ, ha feltételezzük, hogy a magyarok egy része már 861-ben a Kárpátok koszorúján belül élt, s olyan jól kiismerte magát a helyi politikai-hatalmi viszonyokban, hogy nem riadt vissza alkalmi katonai feladatok vállalásától sem. mno

Ez már a mi bőrünkre megy! Ez nem valami hollywoodi szappanopera - Szellemi mozgósítás - Megdöbbentő VIDEÓ!

                                  Ken Jebsen, német újságíró beszél az amerikai hadiipar igazi céljairól, amely a médián keresztül hamis és félrevezető tájékoztatással uszítja Európát az oroszok ellen. "A NATO és a Nyugat már régóta játszik a tűzzel Ukrajnában. Bizonyított tény, hogy egy kijevi vadászgép szedte le az égből a maláj utasszállítót... Az USA a világháború szélére sodorta a világot, de elsősorban térségünket... Nem az antiszemitizmus veszély, hanem az antihumanizmus... Obamának Európa csak egy csatatér... Európa szerte tüntetnünk kell Európa békéjéért, mert valóban közel a vég..." kattints a VIDEÓRA - te, és a családod, a nemzeted is súlyosan érintett! https://www.youtube.com/watch?v=nMhv4XBJ8fs  

Kelet-Szlavónia - Feltámadás a romokból - Délvidék - HD minőségű rövid VIDEÓ!

                    kattints a VIDEÓRA: https://www.youtube.com/watch?v=u7TRa3BzLEU

József Attila: Mama című versét Latinovits Zoltán mondja el - rövid VIDEÓ!

                                  kattints a rövidke VIDEÓRA! https://www.youtube.com/watch?v=xtPRoVawBjs  

Bayer Zsolt: A dolgok állása 4. - rész

A mai éles, robbanásveszélyes és instabil helyzetben viszont sürgősen meg kell érteni néhány dolgot. Napnál is világosabb, hogy a titkosszolgálatok által irányított nyugati sajtó, magyarországi lerakataival és ügynökeivel együtt, azt az utasítást kapta, hogy a „demokráciadeficit” vonalon túl indítson totális támadást a magyar kormány ellen. A vezérfonal pedig legyen a korrupció, ezenfelül pedig bármi, ami alkalmas arra, hogy felkeltse az emberek irigységét, dühét, féltékenységét és gyűlöletét. A gépezet beindult, az ügynökök munkához láttak, egy rakás ostoba és megfelelően aljas takonypócnak pedig utasítást sem kell adni. Ők élvezetből megcselekszik, amit kell, pusztán azért, mert leírhatatlan aljasságuk, cinizmusuk által érzik magukat valakinek. Ebben a helyzetben viszont egy komoly politikai erőnek felettébb óvatosnak, ravasznak, okosnak, előrelátónak és legfőképpen feddhetetlennek kell lennie. Nagyrészt igaza van Pokorni Zoltánnak, csak abban nincs, hogy korábban „elment az urizálás”, de most már nem. Korábban sem „ment el”, legfeljebb nem volt ennyire éles és robbanásveszélyes a helyzet, és ezért kevésbé kellett adni a látszatra. Ezek a „kényelmes” idők elmúltak. A mai éles, robbanásveszélyes és instabil helyzetben viszont sürgősen meg kell érteni néhány dolgot. Például azt, hogy a sajtónak ki van adva: lesse a fideszes és kereszténydemokrata politikusok, országgyűlési képviselők, polgármesterek, önkormányzati képviselők minden lépését. Nézze meg, milyen autóval járnak, milyen házban laknak, milyen óra van a csuklójukon, milyen ruhát viselnek, hol és kivel nyaralnak, mit csinálnak szabadidejükben, mi a hobbijuk, milyen a családi életük, melyik étterembe járnak, kik a munkatársaik, mi van a szemetesvödrükben, a zsebükben, a múltjukban, a jelenükben, a jövőjükben, isznak-e, dohányoznak-e, csajoznak-e, élnek-e. Ez a feladat, és az, hogy a megfigyelések alapján csapjanak le mindenre. Minden apróságra, ami felfújható, és ha kell, hazudjanak nyugodtan, az sem számít. Ebben a helyzetben alapelvárás az óvatosság egy politikus részéről. Ehhez képest éppen most vagyunk tanúi elképesztő baklövéseknek éppúgy, mint megmagyarázhatatlan cselekedeteknek. Hogy világos legyek: Elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan egy majd’ kétszázmilliós ház megvásárlása. Ennél már csak az elfogadhatatlanabb, ahogy az ominózus ház kinéz… Elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, ha valaki miniszterként a focicsapatából származó haverjaival tölti fel saját minisztériumát és a diplomáciai testületet. (Ilyenkor kéretik mindig végiggondolni, mi mit tennénk és mondanánk, ha egy szoci miniszterről derülne ki ilyesmi…) Elfogadhatatlanok és megmagyarázhatatlanok bizonyos utazások. Nem azért, mert amúgy az érintett személynek nem lenne joga akárhová is utazni akármilyen célból, ráadásul az is teljesen világos, hogyha az illető ennyi évnyi képviselői és polgármesteri munka után nem engedhetne meg magának egy ilyen utat, az lenne az igazi botrány. De vannak pillanatok, amikor egy óvatos és okos politikus ráérez arra, hogy most nem. Mert most nem olyan a helyzet. Mert most a dögkeselyűk ezt ellenem és a kormányom ellen fogják fordítani. Aztán ha már mégis elutaztam, akkor legalább ne keveredjek egy nap két-három hm… Hogy is mondjam… nem-igazmondásba. (Kit és miért kísért a tévé stb. stb.) De a konkrétumok mögött lapul a lényeg: most nem az az idő van, amikor lehetséges és érdemes újabb és újabb frontokat nyitni. Nem. Most a nyugalom a jelszó. És a hideg, józan mérlegelés, konszolidáció, okos és eredményes kormányzás. Mert hogy ez is világos legyen: soha, egyetlen pillanatig sem járunk lehajtott fejjel sem a rezsicsökkentésért, sem a „keleti nyitás” politikájáért, sem a Déli Áramlat igenléséért, sem a Paksi Atomerőmű tervezett új blokkjának megépítéséért, sem az államadósság elleni harcért, sem a Szabadság téri emlékműért, sem az elhíresült zöld dossziéért, amiben – mint ma már tudjuk - nincs bizonyíték semmire és senki ellen, sem a NAV miatt – egy feddhetetlen szaktekintély, Vámosi-Nagy Szabolcs jelentette ki, hogy Vida Ildikó nem korrupt. Hát mi inkább neki hiszünk, mint Goodfriendnek és a honi sajtóban lézengő lábtörlőinek.   Nem járunk lehajtott fejjel a trafiktörvény miatt sem. A gazdáknak juttatott földbérletek miatt sem. A GMO alkotmányban rögzített tilalma miatt sem. Az oktatási reform miatt sem. Legkevésbé az erkölcstan és a hittan miatt. Nem járunk lehajtott fejjel a cigányok felzárkóztatásáért tett erőfeszítések miatt sem. Legkevésbé a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése miatt, ami a globális világhatalom egyik legnagyobb és legpusztítóbb gazembersége. Nem járunk lehajtott fejjel a bankok és a multik megadóztatása miatt sem. Sőt.   Nem járunk lehajtott fejjel azért, mert eszünkbe jutott a kereskedelmi áruházláncok vasárnapi nyitva tartásának megszüntetése. Ez ügyben inkább hasonlítanánk Ausztriára vagy Németországra, még akkor is, ha teljes joggal fel lehet vetni, vajon jó-e az időzítés.   Nem járunk lehajtott fejjel egyetlen társadalompolitikai reformunk miatt sem. Nem járunk lehajtott fejjel az internetadó miatt sem, mert volt erőnk és bölcsességünk visszavonni. Nem vagyunk hajlandók lehajtott fejjel járni a Baranya megyei rendőrkapitányság oktatófilmje miatt, még akkor sem, ha elvitatkozhatunk arról, találhattak volna-e jobb szlogent is. De kimondjuk jó hangosan: továbbra is azt fogjuk mondani a lányainknak, hogy lehetőség szerint éjjel kettőkor ne egyedül jöjjenek haza gyalog, rosszarcú külvárosi sikátorokon keresztül, ötcentis szoknyában, melltartóban és nagyon vörös szájjal, mert akkor nagyobb eséllyel fogják őket megerőszakolni. Ezt fogjuk mondani a lányainknak, amúgy pedig kuss legyen végre! Nem vagyunk hajlandók lehajtott fejjel járni azért, mert mást gondolunk a világról, mint a liberálisok. Mint a baloldaliak – ha olyanok vannak még ebben az országban. Nem vagyunk hajlandók lehajtott fejjel járni azért, mert nem hisszük el, hogy a globális tőkés világgazdaság jelen állapotában a létező világok legjobbika. Mert nem hisszük el, hogy a létezés legfelső foka az okostelefon és a kötelező olvasmányok eltörlése. Azért, mert nem hisszük el, hogy az a szabadság, amikor a római Szent Péter téren Femen-aktivisták keresztet dugnak a seggükbe, mert így kívánnak tiltakozni a pápa ellen. Sokkal inkább hisszük azt, hogy ez sem nem szabadság, sem nem emberség, sem nem emberi jog. Ez csupán e súlyosan beteg világ súlyosan beteg megnyilvánulása. És nehogy már mi szégyenkezzünk miatta.   Nem fogunk hallgatni most már, és csendben tűrni a sok aljasságot, igazságtalanságot, hazugságot, ocsmányságot, amit ránk hordanak. Inkább mondogatjuk egyre hangosabban, hogy „Síró báránykát ha látok,   A fogára jól vigyázok, Mert piszok farkast kiáltván Mért vicsorgat annyi bárány?”(1)   Ezekkel a síró báránykákkal van tele az ország, a nyilvánosság, a világ, ezekkel van tele az agyunk, a lelkünk, a szívünk. Rágnak minket kívül, belül.   Most van itt a pillanat kimondani jó hangosan: nem tűrjük tovább a síró báránykák elviselhetetlenségét. Lerázzuk őket magunkról és az életünkről. Akárhogyan is, ha kell. És nem járunk leszegett fejjel soha többé. És ha mi nem járunk leszegett fejjel soha többé ezek miatt, akkor ne kelljen leszegett fejjel járnunk néhány felelőtlen ember miatt.   Inkább véssük észbe ezt:   „Nincsen pénzem se dohányom, Vedd meg pajtás a dolmányom. Sétálj benne mint a páva, Vármegyeház udvarába. Nekem már a kopott is jó, Nem lát benne csak a tarló. Elballagok lombhullásban, Köd előttem, köd utánam.   Eladom a rezes kardom, De a puskám azt megtartom. Farkas kullog az erdőben, Éhes farkas labanc bőrben. Ahol látom, ahol érem, A fajtáját nem kímélem. Piros vér hull őszi sárban, Köd előttem, köd utánam.   Majd elmúlik egyszer a tél, Majd elül az északi szél. Öreg erdők bujdosója Megindul a kakasszóra. Amerre a lovunk vágtat, Labanc ottan meg nem állhat Úgy eltünik, minta pára Köd előtte, köd utána”   S ha ezt észbe véstük, üzenhetünk vissza, ahogy azok üzenték minekünk: „Ideje lenne félnetek!” Hát csak azért mondom…   - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/11634/A_dolgok_allasa_4#sthash.Fxh1S2df.dpuf

Bayer Zsolt: A dolgok állása - 3. rész - A 2010 és 2014 közötti ciklusban az ellenzék egyetlen mondandóra összpontosított. Ez a „demokráciadeficit” volt

                          Négy éven keresztül próbálták elhitetni a társadalommal, hogy az Orbán-kormány sárba tiporja a demokráciát, valójában egy „lágy”, „rejtőzködő” diktatúrát épít ki az országban. Ez a stratégia tökéletes kudarcnak bizonyult. Számos okból. Az első és legfőbb ok az volt, hogy az ellenzék mondandója és a valóság köszönő viszonyban sem volt egymással – ezen a téren a mai napig ez a helyzet. Ráadásul az EU különböző szervei, képviselői és legfőképpen a nyugati sajtó túlzásba vitte a kormány elleni támadásokat, és ezzel éppen ellenkező hatást ért el, mint amit szeretett volna: a társadalom teljes joggal érezte azt, hogy kívülről, jogtalan támadások érik a kétharmados felhatalmazással hatalomra került kormányt. Pontosan ennek az érzésnek és hangulatnak volt köszönhető a Békemenet elképesztő sikere, amikor valóban soha nem látott tömeg ment utcára azért, hogy megvédje az Orbán-kormányt, és hitet tegyen mellette. (A hazai politikai ellenzék és aljasabb sajtómunkásai azóta is azzal vannak elfoglalva, hogy bármilyen módon és bármi áron hiteltelenítsék a menetet, „birkának”, „békának”, pénzért, élelemért megvásárolt zombiknak titulálva több százezer magyar állampolgárt.) S miközben az ellenzék ezzel volt elfoglalva, és erre az egy mondandóra tett fel mindent – meg Bajnai Gordonra –, aközben a kormány és a kormánypártok egyrészt egészen kiváló kormányzással és ezzel párosuló kiváló kommunikációval erősítették meg társadalmi pozícióikat, másrészt egészen elképesztő dolgok derültek ki az ellenzékről. Gondoljunk csak a bajai videohamisításra vagy Simon Gábor ügyére, hogy csak a két legnagyobb botrányt említsem. Mindezek eredményeképpen a 2014-es választásokon is meggyőző fölénnyel győzött a Fidesz–KDNP pártszövetség. És itt álljunk is meg egy szóra. Már a 2010-es, kétharmados győzelem után elindult a propaganda, amely azt akarja sulykolni a társadalomnak, hogy valójában szó sincs semmiféle kétharmadról, a választásra jogosult állampolgárok egy kisebbsége választotta „csak” meg a Fidesz–KDNP-t ilyen arányban. A 2014-es választások kapcsán pedig ez az érvrendszer kiegészült azzal, hogy a kétharmados többség csak annak köszönhető, hogy a kormánypártok megváltoztatták a választási törvényt. Akkor nézzük a számokat! 1994-ben az MSZP és az SZDSZ több, mint kétharmados győzelmet aratott a választásokon. Az eredmények így alakultak: Akkor 1 689 081 ember szavazott az MSZP-re és 1 005 766 ember az SZDSZ-re. Ez összesen 2 694 847 szavazat. Ezzel szemben az akkori ellenzékre leadott szavazatok száma a következőképpen alakult: az MDF-re 649 966 fő, a Független Kisgazdapártra 425 482 fő, a Kereszténydemokrata Néppártra 397 887 fő, a Fideszre pedig 416 143 fő szavazott. Ez összesen 1 889 478 szavazat. Akkor ezeken kívül még 29 (!) párt indult a választásokon, amelyek mindegyike ellenzéki volt, viszont egy sem jutott be a parlamentbe, így elveszett a rájuk leadott 441 318 szavazat. Ha ezt is hozzáadjuk az ellenzéki szavazatokhoz, akkor 1994-ben az ellenzékre összesen 2 330 796 szavazat jutott. Vagyis az MSZP–SZDSZ-koalíció 364 051 szavazattal kapott többet az ellenzéknél, és így kormányzott több, mint kétharmados többséggel a parlamentben. Nézzük a 2010-es választások eredményét. 2010-ben a Fidesz–KDNP pártszövetség 2 743 626 szavazatot kapott, vagyis csaknem ötvenezerrel többet, mint az MSZP és az SZDSZ 1994-ben. De ennél is fontosabb, hogy mi maradt a baloldali és liberális szavazatokból! Az MSZP kapott 1 088 374 szavazatot, az LMP pedig 259 220 szavazatot. Ez összesen 1 347 594 voks. Vagyis arról az oldalról eltűnt 1 347 253 szavazat. A baloldali-liberális ellenzékhez képest a Fidesz–KDNP összesen 1 396 032 szavazattal kapott többet, szemben az 1994-es MSZP–SZDSZ többség 364 051 szavazatával. Mégsem jutott eszébe 1994-ben egyetlen nagyokosnak sem, hogy megkérdőjelezze a kétharmados győzelmet. A számok 2014-ben pedig így alakultak: a Fidesz–KDNP-re 2 142 142 ember szavazott. A baloldali-liberális pártszövetségre (MSZP–Együtt–DK–PM–MLP) 1 289 311 voksot kapott, az LMP pedig 268 840-et. Összesen a baloldali-liberális erők tehát 1 558 151 szavazatot szereztek. A Fidesz–KDNP előnye tehát a baloldali-liberális szavazóbázissal szemben még 2014-ben is közel 600 000 fő, vagyis még mindig kétszerese az 1994-es MSZP–SZDSZ-előnynek. (A Jobbikról csak azért nem ejtettem most szót, mert ők még nem léteztek 1994-ben, másrészt ők nem a baloldali-liberális ellenzék táborához tartoznak.) Mindezt csak azért volt fontos tisztáznunk, hogy végre egyszer lássuk a számokat, és tudjuk, mit hazudnak azon az oldalon. E cikksorozat előző két részében talán sikerült felvázolnom azt is, milyen okokból döntött úgy Washington – és vele együtt természetesen brüsszeli csicskásaik –, hogy nekiesnek az Orbán-kormánynak. Az amerikai szakértők pedig feltehetőleg azt is elmagyarázták a hazai ellenzéknek – természetesen a Jobbikot kivéve –, hogy most a „demokráciadeficit” vonal nem lesz elegendő. Ez persze nem jelenti azt, hogy arról lemondtak volna. Ezzel kapcsolatban két kiváló írás is megjelent a közelmúltban. Az egyiket Megadja Gábor eszmetörténész jelentette meg a Mandineren, és a következő fontos megállapítások olvashatók benne: „A maga nemében szórakoztató olvasni, nézni, hallgatni az értelmiségiek megfejtéseit a jelenlegi magyar »rendszerről« – bármit jelentsen is ez. Minden különösebb önreflexió nélkül képesek a stúdiók székeibe süppedve olyan mondatokkal dobálózni, hogy Magyarországon diktatúra van, hogy épül a totalitarizmus, illetve, hogy Magyarországon már most is »fél-totalitárius« rendszer van. (…) Mindez még szórakoztatóbbá válik, ha egyesek az aluljárók Freudjaiként megfejtik a politikusok cselekvéseinek legmélyebb forrásait, és az apa pofonjaiban vélik azt megtalálni. (…) A magyar »rezsim« vagy »rendszer« tehát számos értelmiségi szerint már most (fél-) totalitárius, vagy abba az irányba halad. Mondják mindezt szabadon, mindenféle kényszer és cenzúra nélkül a nyilvánosságban. A valósággal való kapcsolat teljes hiányánál talán az irónia nem-észlelése a komolyabb probléma. Elveszítették a humorérzéküket, így nem érzékelik az általuk tálalt abszurdot sem. A szabadság nem azért veszhet el, mert az értelmiségiek azt mondják nekünk a tévéképernyőről, hanem épp azért, mert inflálják a szavakat. Az értelmiségi megmondás értelmetlenné vált. Konfucius talán nem volt értelmiségi. Szerinte ugyanis, amint a szavak elveszítik jelentésüket, az emberek elveszítik szabadságukat.” A másik Ábel Attila írása, ebben egyebek mellett a következő megszívlelendő megállapítások vannak: „Miközben a kormányt pocskondiázó média naponta kap sírógörcsöt a sajtószabadság állítólagos hiányától, már csak egysíkú véleményt közölnek, híreket alig. A háttérben nagyhatalmak nagy hatalmú pénzosztói: az ő megmondóembereik rágják a szánkba, hogy miért rossz a jó, és miért jó a rossz. Az ő forradalmuk zajlik most a médiában és a tereken. (…) Kezdetben volt a totális balliberális fölény. A nyugati cégek piacot és befolyást vásároltak maguknak a rendszerváltás idején, a sajtószabadságot meghagyták otthonra. Ha kólából az ízetlenebbet hozták, mit csodálkozunk ezen? Így aztán az Antall-kormányt majd az első Orbán-kormányt is szétszedték a kommunista nyaloncokból lett demokrácia- és sajtószabadság-szakértők. Hol voltak ezek, amikor Horn Gyula kinyírta az egyetlen polgári napilapként működő Új Magyarországot? Sehol: még örültek is neki. Megtanultuk, hogy számukra az a demokrácia, ahol csak ők jutnak szóhoz. Medgyessy még ki is osztotta Orbánt: ha olyan médiát akar, ahol megjelenhet, csináljon magának.” Erről van szó. És módszereikről még egy friss adalék: az RTL a minap felkérte a Szörényi–Bródy szerzőpárost, hogy az aktuálisan futó tehetségkutató műsorukban énekeljék el legendás számukat, a „ne gondold, hogy a tied a világ” kezdetű dalt. Majd ezt követően bejárta a médiát a „hír”, hogy az RTL-en már Szörényiék is „beszólnak” a Fidesznek. Igen. A gátlástalan „médiagecik” úgy döntöttek, nem elég a „demokráciadeficit” vonalat vinni. Annak megőrzése mellett totális támadást kell indítani a kormány ellen, minden fronton, mint 2002-ben. Azt pedig már Udo Ulfkotte hamarosan magyarul is megjelenő könyvéből is tudhatjuk, miképpen működik a média világa, odaát a „sajtószabadság” Mekkájában, a fényességes Nyugaton. A szerző, aki 17 évig volt a FAZ újságírója, részletesen beszámol arról, melyik lap melyik újságírója melyik titkosszolgálathoz van beütve, kik szerepelnek a CIA fizetési listáján, és hogyan születnek bizonyos írások. Ennyit a független és szabad nyugati sajtóról, és hazai ágenseikről. De mindezeken túl ott vannak a rettenetes hibák, amelyeket mi követtünk el. folytatjuk Magyar Hírlap      

Óriási magyar siker a Katar fővárosában - Dohában: a pénteki napon négy magyar arany, két világcsúccsal

                        Gyurta Dániel 200 mellen aratott győzelmet, Hosszú Katinka a 200 méter háton és 100 méter vegyesen lett első, valamint Bernek Péter  a 400 méter gyorsot nyerte meg a rövidpályás úszó világbajnokságon. Hosszú Katinka  a világon elsőként került nőként 2 perc alá a 200 méter háton, amely óriási világszenzáció! Bernek Péter  első felnőtt világbajnoki aranyérmét óriási úszással világcsúcsot megdöntő időeredménnyel szerezte meg. Gratulálunk versenyzőinknek, igazán nagy örömet szereztek minden magyarnak, és dicsőséget a nemzetnek is! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Magyar népdal - Pál István Szalonna és Bandája (Visk - Kárpátalja) és Pál Eszter - Zöld erdőben de magas - rövid VIDEÓ!

                          kattints a népdalra - érdemes! https://www.youtube.com/watch?v=H0uXQw2l3WM

Wass Albert Napjainkban is különösen aktuális gondolatok