Hungarikumok - Gulyás, pörkölt, paprikás

Három közeli rokon, mégis milyen különbözőek. Alapanyagaik hasonlóak, elkészítésünk is majdnem azonos, mégis mindegyik más.De vajon tudjuk, hogy melyik hogyan készül, hogy melyik mit takar, s hogy mikor épp melyik kerül elénk? Mindhárom ételünk egyetlen tőről fakad, mégis jól meghatározható, hogy miben más a pörkölt, mitől egyedi a gulyás és mit és miért nevezünk paprikásnak. Az idő, a történelem és a korízlés formálta ételeink jól jellemzik a magyar konyha elmúlt 250-300 évét, azt, hogy hogyan változott, fejlődött, jött létre ez a ma már ízig-vérig nemzeti hármas. A gulyás – pásztorok, gulyások raguja – a mai napig az a hívószó, ami külföldiek számára a mi húsos, pirospaprikás, sűrű szafttal bíró ragunkat jelölni és egyben szimbolizálja az egész magyar gasztronómiát. Maga a kifejezés is ma magyar "gulyás" szóból ered: a gulyások étke. Persze ahány ház, annyi pörkölt, és manapság már kicsit másképp is állunk a pörkölt készítéséhez. Sokan olajban dinsztelik a hagymát, a paprikát óvatosan, a tűzről lehúzott serpenyőbe hintik, s a húst csak tálalás előtt sózzák. Arról nem beszélve, hogy a borjú helyett inkább marhából készülnek a pörköltek, és annak sem a vesepecsenyéjéből, hanem jó esetben az omlóssá puhuló lábszárából.

”Az USA már spájzban van!”

                      A globális gazdasági, pénzügyi, hadiipari lobbik fogságába került USA egyre kiszámíthatatlanabb politikájának következő áldozata immár Európa. Aki kételkedne ezen állítás tényszerűségében, és abban, hogy földrészünk egy újabb világégés szakadékának a szélére sodortatott felelőtlen dögkeselyűk zsákmányéhes geopolitikája  miatt, az nézzen Kelet-Európa térképére és mellékelt képünkre! ”Az USA már spájzban van!” A biztonságunk, a békénk került közvetlen veszélybe! Patrióta Európa Mozgalom

Dél-Bácska - A magyar Golgota síkja - Délvidék - HD minőségű rövid VIDEÓ!

                                kattints a VIDEÓRA és a képekre - érdemes! https://www.youtube.com/watch?v=wH6dKSIQH_k

Bayer Zsolt: Vigyázó szemeink

                    Vessük Görögországra, ahol a baloldal nem azzal van elfoglalva, hogy hova járjanak szükségre a „semleges neműek”. Pár hete még Párizsra vetettük, mert erre emlékeztettek bennünket Batsányink eredeti szándékától és jóhiszemű naivitásától teljesen függetlenül a Charlie Hebdo kapcsán. S addig meresztgetjük a szemünket, hogy már nem látunk semmit sem. Leginkább azt nem látjuk, hogy ha 1789 a Charlie Hebdóba torkollott, akkor nem volt semmi értelme. Azt pedig végképp nem szabad látnunk, hogy 1789 szükségszerűen torkollott a Charlie Hebdóba, vagyis szükségszerűen nem volt semmi értelme. És az sem vigasztaló, hogy Sartre szerint a véletlen az a szükségszerűség, amelynek feltétlenül be kell következnie. Apropó! Sartre… Ő az európai baloldal – ezen belül a kommunisták – egyik pápája. A megfellebbezhetetlen. Az orákulum. Ezért érdemes őt szóba hozni terrortámadások idején. Hiszen Sartre volt a terror legnagyobb hatású és tekintélyű apologétája a maga idejében. Az 1960-ban megjelent A dialektikus ész kritikája című művében fejti ki ebbéli nézeteit. „A terror a szabadság kulcsa” – véli Sartre, aki szerint a fegyveres erőszaknál nincs magasabb rendű emberi minőség. Az ember „maga is cselekvő része a történelemnek, olyannyira, hogy nem térhet ki az adott struktúrák lerombolása elől, hogy újabbakat hozzon létre helyettük, amelyek majd újra meghatározzák őt”. Ezt Foucault-val folytatott nyilvános vitája során fejti ki. De ez igazán semmi ahhoz képest, amit az 1972-es müncheni olimpia terrorba fojtása után kifejtett. A terror „szörnyű fegyver, de az elnyomott szegényeknek nincs más eszközük” – jelentette ki azt követően, hogy a Fekete szeptember nevű palesztin terrorszervezet megtámadta az olimpiai faluban az izraeli sportolók szállását és több embert meggyilkolt. S mivel Sartre annak idején helyeselte az algériai FLN terrorcselekményeit, mindjárt párhuzamot is vont az FLN és a Fekete szeptember között, mondván, azok a franciák, akik elfogadják az algériaiak terrorját, amellyel a szabadságukért küzdenek, el kell fogadják a palesztinok terrorját is. Aztán a mester 1974-ben még meglátogatta börtönében Andreas Baadert is, a Vörös Hadsereg Frakció terrorszervezet vezetőjét is, s bár Baader a látogatás után kijelenti, hogy „barátot vártam, de helyette egy bíró érkezett”, azért a látogatás puszta ténye mégis csak a támogatás, vagy legalábbis a megértés gesztusa volt. De ekkor már túl vagyunk ’68-on. Amelynek egyik csúcspontjaként a Le Monde-ban azt követelik a „lázadó diákok”, hogy ne legyen büntethető a kiskorúakkal folytatott szexuális viszony. A követelés aláírói között Daniel Cohn-Bendit mellett ott van Sartre is. De ez semmi ahhoz a tényhez képest, hogy a másik ikon, Sartre nagy vitapartnere, Foucault a hetvenes-nyolcvanas években élettársával, Daniel Defert-rel a San Franciscó-i homoszexuális szadomazochista szubkultúra boldog és vidám tagja volt. Nehéz szabadulni attól a rettegéstől, hogy ez az európai baloldal öröksége. És ebből nőtt ki mindaz, ami ma liberalizmusként határozza meg önmagát. S e kijelentések sommás és igazságtalan leegyszerűsítése ellenére nehéz megkerülni azt a kérdést, hogy ez a mai európai baloldal miképpen számol el ezzel a (Lukács Györggyel súlyosbított) sartre-i örökséggel. A terrorhoz, erőszakhoz fűződő viszonyával. És azzal, hogy mindaz, amit ők a szabadságról gondolnak, tíz- és százmilliók számára az élhetetlen életet jelenti. S hogy az általuk felvetett és halálosan komolyan vett problémák döntő többsége a társadalmak normális (szerintük ókonzervatív, meghaladott, őskövület) része számára egyszerűen nem létező probléma. S miképpen viszonyulnak ahhoz a tényhez, hogy a baloldal hosszú-hoszszú évtizedek óta most először és pont Görögországban tett fel fontos kérdéseket. Ugyanis „a nevetséges magyarországi sajtó átlátszó hazugságaira ügyet se vetve” (ebben TGM-nek igaza van!) bátran kijelenthetjük: azért, mert politikai elitjük hosszú éveken át összevissza hazudozott nekik, mert minden létező adatot meghamisítva kerültek be az euróövezetbe, mert nyakló nélkül kapták a pénzt (v.ö. „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. […] Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai – amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni – segítették, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.” Gyurcsány Ferenc, Őszöd). Szóval mindezért nem lehet elvárni a görögöktől, hogy lenyeljék a harmincszázalékos munkanélküliséget, jövedelmeik megkurtítását, nyugdíjuk elvesztését és mindazt, amivel az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap „szentháromsága” kecsegteti őket. Ezért érvényes a Sziriza összes kérdése. TGM-nek ebben is igaza van: „A Sziriza, bár kommunista csoportokból áll, nem hirdet és nem hajt végre kommunista forradalmat. Ilyen forradalom – békés forradalom se – nem lehetséges most (…) A proletariátus mint politikai szubjektum nem létezik többé; az Októberi Forradalom projektje gyalázatosan összeomlott.” TGM-nek egy dologban nincs igaza: hogy a marxizmus megoldást jelentene bármire is. De ahogy ő mondja, a Sziriza „számol az európai erőviszonyokkal, a nemzetközi baloldal gyöngeségével, ellenfelei gátlástalanságával, az ancien régime mindenkori ravaszságával és ügyességével. Ugyanakkor támadása a már lejáratott és egyre gyöngülő hiperkapitalista-neoliberális politikával szemben, egyértelmű kötelezettségvállalása a szociális állam (részben) visszaállítására és (részben) fölépítésére, az adósságdiktátummal való szembeszállás, a szolidaritás a világ szegényeivel (rabjai a földnek): mindez nemcsak a görög nép támogatását szerezheti meg neki, hanem egész Kelet- és Délkelet-Európáét, ahol végre megszűnhet a különféle jobboldalak versengése” . Ez a helyzet. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, és örvendünk, hogy van egy hely, ahol a baloldal nem azzal van elfoglalva, hogy hova járjanak szükségre a „semleges neműek”. Mert az elmúlt évtizedekben ez volt az európai baloldal vigyázó szemeinek horizontja. Az európai jobboldal pedig (e sorok íróját is beleértve) a Csengetett, Mylord? világába vágyakozik, és úgy véli, ott még Mable vagy Henry is szívesen lenne. És az európai jobboldal ezt soha nem merné nyilvánosan beismerni. Így nézzük egymást – jóindulatú eufémizmussal kifejezve – idegenkedve. Görögországban pedig végre történik valami. Ami talán öt percig nem lesz hazugság. Tényleg: örüljetek! Reménykedjetek! Magyar Hírlap

Csomád hegység - Tündérkert utolsó vulkánja - Székelyföld - Erdély - HD minőségű VIDEÓ!

Kölcsey Ferenc: Himnusz - Előadja: Sinkovits Imre - rövid VIDEÓ!

Petőfi Sándor - A puszta, télen - előadja Agárdy Gábor - rövid VIDEÓ!

                      kattints a VIDEÓRA és a képekre - érdemes! https://www.youtube.com/watch?v=a-bWeBu4Gzg

Magyar emlékek a nagyvilágban - II. Rákóczi Ferenc-emléktábla - Prága - Csehország

                        A cseh főváros “budai oldalán”, a Hradzsin alatt áll annak az egykori jezsuita rendháznak az épülete, amely 1690-1692 között szálláshelye volt a Prágában tanuló II. Rákóczi Ferencnek (1676-1735). A nemes ifjú azt követően került a Moldva-parti fővárosba, hogy a bécsi udvar elszakította családjától. Előzőleg Munkács várában élt édesanyja, Zrínyi Ilona mellett, megtapasztalva a hároméves császári ostrom minden keservét. A Habsburgok a jezsuita atyáktól azt várták, hogy előkelő diákjukat idegenítsék el nemzetétől. Gyámja, Kollonich Lipót érsek pedig azt remélte, hogy Magyarország egyik legnagyobb birtokának örököse a szerzetesi hivatást választja. A történelem azonban rájuk cáfolt: a prágai Károly-egyetemet látogató magyarok leghíresebbikéből a kuruc szabadságharc vezére, az ország fejedelme lett. Emlékét kétnyelvű bronztábla őrzi az egykori lakhely, a Malostranské tér 25. számú ház falán.

Lányi Sámuel (1792-1860) - vízépítő mérnök, festőművész, grafikus

                                1823-ban szerzett diplomát a pesti Institutum Geometricumban. Állami alkalmazásban részt vett a magyarországi folyók felmérésében. 1823-tól a Sajónál, 1824-től a Duna Dévénytől Péterváradig terjedő szakaszán dolgozott. Az 1830-as évek közepétől a Tisza és mellékfolyói felmérését vezette, ezt a munkát tévesen sokáig Vásárhelyi Pálnak tulajdonították. Az állami alkalmazásból és a kékkői Balassa-uradalom mérnöke lett. Térképeit és kéziratos feljegyzéseit a Magyar Országos Levéltár őrzi. Fiatal korában Müller János Jakabnál tanult rajzolni és festeni. 1826-ban Mocsáry Antal Nemes Nógrád vármegyének historiai, geographiai és statistikai esmertetése (Pest, 1826) című művében több rajza jelent meg. Barabás Miklós baráti köréhez tartozott, de mérnökként csak kedvtelésből festegetett, elsősorban táj- és arcképeket. Önarcképét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

Magyar emlékek a nagyvilágban - Görgey Artúr-emléktábla - Prága - Csehország

                              “E házban lakott az 1848-49-es magyar szabadságharc kiemelkedő hadvezére. 1845-48 között neves vegyészként a Károly Egyetemen tevékenykedett" – ez olvasható csehül és magyarul Prága központjában, az Óvárosi térhez közeli Kozná utca 8. szám alatti ház homlokzatán, azon emléktáblán, amelyre Görgey Artúr (1818-1916) bronz portréja is felkerült. A bronzból készült Görgey-portré Návay Sándor magyarországi szobrászművész alkotása. A 2012 tavaszán elhelyezett gránit emléktábla azonban érdekes módon elsősorban nem a forradalmi fegyveres erők fővezérének, magyar hadügyminiszternek szól, hanem Görgey Artúrnak, az első modern magyar vegyésznek. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének prágai helyi szervezete azt tervezi, hogy a jövőben a március 15-ei ünnepségeket is itt bonyolítják majd le.