Salvator kápolna - Csíksomlyó - Székelyföld - Erdély
Salvator kápolna - Csíksomlyó - Székelyföld - Erdély
Az erdélyi Kissomlyó-hegyén található három kápolna közül a legrégebbi és művészeti szempontból a legértékesebb a Salvator kápolna, ahová a Jézus-hágóján, a Keresztúton haladva érkeznek meg a zarándokok. A latin salvator szó jelentése magyarul megváltó.
"Ezen kápolna, mint mondók, a búcsújáratok központja, ide igyekszik a hívők mindenike, mint oly helyre, honnan éghez küldött imája hatályosabb, mint oly pontra, mely a teremtő különös figyelmében részesül. ”
„ A Kis-Somlyó tetőlapját, mint említők, a Salvator kápolna foglalja el. E kápolnát a hitrege szerint Szent István király építette a pogány hitet védett Gyula legyőzetésének emlékére A csíki krónika. szerint Szent István azt az Uopolet Rabonbán fia, Becsék fiai által építette, kik voltak Körönns, Csatha, Bándé, Győrffi, Papulcz, Ilancs, Tivaél...
A hitrege még azt is mondja, hogy azt égből leszálló angyalok építék fel, mely jelenet a kápolna falain le volt festve, most azonban le van kopva..
Salvator nevét Losteiner attól származtatja, hogy Capistran és a nagy Hunyady 1456-ban a Megváltó átváltozásának napján augustus 8-án a „Salvator” nevét segélyül hiva, nyerték meg a csatát."
kattints a képekre - érdemes!
2016. August 11. 00:00
Boldogkő vára - Boldogkőváralja - Északi-középhegység
Boldogkő vára - Boldogkőváralja - Északi-középhegység
Boldogkő várának romjai a Zemplén egy sziklaszirtjéről csábítják a kirándulókat.
A barátságos kis faluban, Boldogkőváralján is érdemes elidőzni, a várban pedig ásványkiállítás, nyáron pedig lovagi bemutatók várják a látogatókat.
A kilátóba is érdemes felkapaszkodni, ahonnan páratlan kilátás nyílik a vár alatt hullámzó mezőkre.
kattints a képekre - érdemes!
2016. August 11. 00:00
Ki is ő tulajdonképpen? invázió
Sajnálatos módon, Ferenc pápa Európa megszállását célzó invázióval kapcsolatos álláspontja miatt egy hiteltelen, elfogadhatatlan egyházi vezető.
A legfőbb katolikus főméltóság szerepére méltatlan személy.
Egy - a kontinens vesztét kitervelő, és azt a napjainkban megvalósító szabadkőműves bagázs megbízatását szolgai módon végrehajtó - földi halandó, bűnös személy, aki megbocsáthatatlanul megalázza és elárulja a keresztény világot, melynek egyébként ő lenne az első számú vezetője!
fotómontázs Tünti
C:\Users\user\Pictures\képp Európa megszállását célzó invázió ügyében Ferenc pápa hiteltelen, szubjektív álláspontú, a kontinens vesztét támogató szabadkőműúves fotómontázs Tünti.jpg
2016. August 10. 00:00
Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. - Wass Albert
"Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba.
Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van.
Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is.
Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket.
De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való."
Hagyaték című regény - részlet
Wass Albert (1908-1998) - író, költő
2016. August 10. 00:00
Petrovics Demeter (1799-1854) - "Himfy-lant" - Kisfaludy Sándor-emlékmű a Múzeum kertben - Budapest
Petrovics Demeter (1799-1854) - "Himfy-lant" - Kisfaludy Sándor-emlékmű a Múzeum kertben - Budapest
Kisfaludi Kisfaludy Sándor (Sümeg, 1772 – 1844) költő, Kisfaludy Károly bátyja. 32-35 éves korában az ország ünnepelt költője. Álnéven írta Himfy szerelmei című költeményeit - múzsája, majd felesége Szegedy Róza volt.
kattints a képekre - érdemes!
2016. August 09. 00:00
Szent László-herma - Győr - Kisalföld

Szent László-herma - Győr - Kisalföld
Szent László király 1095-ben halt meg. Testét a nagyváradi székesegyházban temették el. 1192-ben szentté avatták.
Ekkor felbontották sírját és testét díszes sírba helyezték át. A koponyát azonban külön választották és mellszobor alakú tartóba helyezték, majd a sír fölé tették.
Ez az ereklye nemcsak a vallásos tiszteletnek volt tárgya, hanem az igazságszolgáltatásban is szerepe volt, rátették kezüket a vallomástevők, és ott volt a nemzet életének minden jelentős eseményénél, így a csaták mezején is.
Az ereklyetartó 1406-ban, egy tűzvészben megrongálódott, magának az ereklyének azonban nem esett baja. Ezután hamarosan, még Zsigmond királysága alatt készült a mai ereklyetartó.
A Herma felül kinyitható és ott van belehelyezve az ezüstlemez borítású koponya. László Gyula történész-professzor szerint - akinek alkalma volt a Hermát tüzetesen megvizsgálni -, az ereklyetartó arcvonásai magának, Szent Lászlónak az arcvonásait tükrözik.
1606-ban Győrbe vitték a Hermát, a törökök elől az ausztriai Borostyánkő várába vitték és a törökök elvonulása után került vissza Győrbe.
A Herma hazánk harmadik kiemelt nemzeti ereklyéje, a Szentkoronát és a Szent Jobbot követően. A világ minden részéről felkeresik a látogatók.
1971-ben a Hédervári kápolna restaurálásakor a Simor püspök által készített oltárt lebontották és a Hermát egy fekete márvány talapzatra helyezték.
kattints a képekre - érdemes!
2016. August 08. 00:00
William Frank Buckley, Jr. (1925-2008) - amerikai konzervatív politikus, újságíró, író: Az úgynevezett "liberalizmusnak" ez a lényege!
William Frank Buckley, Jr. (1925-2008) - amerikai konzervatív politikus, újságíró, író:
Az úgynevezett "liberalizmusnak" ez a lényege!
C:\Users\user\Pictures\képp Az úgynevezett liberalizmusnak ez a lényege!.jpg
2016. August 07. 00:00
Szép szó és az igaz szó
"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek."
Jókai Mór (1825-1904) - író
2016. August 06. 00:00
Kodály Zoltán a műveltségről
"Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak."
Kodály Zoltán (1882-1967) - zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató
2016. August 06. 00:00
Bodoki-hegység - Oltfej vidékén - Háromszék szívében -– Székelyföld – Erdély – HD minőségű VIDEÓ!
Ismerjük meg Kárpát-hazánkat!
Nézzük meg ezt a rövidfilmet is – ismerjük meg gyökereinket!
Osszuk meg ezt az anyagot is, hogy sokakhoz eljuthasson!
Bodoki-hegység - Oltfej vidékén - Háromszék szívében -– Székelyföld – Erdély – HD minőségű VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA és a képekre – érdemes!
képek
C:\Users\user\Pictures\Gábor Áron sírja - Eresztevény - Székelyföld - Erdély Bodok.jpg
C:\Users\user\Pictures\Lármafa-emlékmű - Óriáspince-tető - Bodoki-hegység - Székelyföld - Erdély Bodok.jpg
C:\Users\user\Pictures\Lármafa-emlékmű - Óriáspince-tető - Bodoki-hegység - Székelyföld - Erdély Bodok 2.jpg
C:\Users\user\Pictures\Besenyői tó - Bodoki-hegység - Székelyföld - Erdély.jpg
2016. August 05. 00:00